"Halott vagy számomra…"

       

                                                                  Rosa



- Szevasz Armin. - mondta Lys a mögöttem állónak.
Megfordultam és Armin állt mögöttem. Hatalmas kő esett le a szívemről.
- Már mindenhol kerestelek titeket. Elmarad az utolsó három óránk, az igazgató mondta nekem, hogy szóljak mindenkinek az osztályból. - mondta Armin
- Köszi, hogy szóltál. De miért marad el? - kíváncsiskodott Reina.
- Azt nem tudom. Valami sürgős értekezlet lesz a tanároknak.
- Legalább elhúzhatunk. Castielt nem láttad? - kérdezte Lys
- De az előbb, lépett le. Bár nem tudom hallotta-e amit mondtam neki, rám se hederített nagyon ideges volt. - húzta el a száját Armin.
- Csajok ha nem baj,én megyek akkor. Reina majd legközelebb folytatjuk, oké? - mosolygott Lys Reinára.
- Persze Lys ,menj csak. Mi is megyünk,nekünk amúgy is dolgunk van Rosával.
- Jól van. Holnap találkozunk. Sziasztok. - majd kaptunk Reinával egy egy puszit Lysandertől.
Armin is intett, majd lelépett. Elindultunk mi is, a folyosón haladtunk néma csendben. Mindenki órán volt még. A csendet csak cipőink kopogása zavarta meg. Nem tudtam eldönteni, hogy elmondjam-e Reinanak amit tettem? Ha Castielt érdekelte volna a dolog, megkereste volna Reinat, de inkább lelépett. Biztos vagyok benne, hogy nagy ívben letojja a dolgokat. Talán jobb ha nem mondom el mit tettem. Úgysem beszélnek egymással,most még úgysem fogja megtudni Reina. Jobb ha lapulok egy kicsit amíg kitalálok valami mentséget.
- Rosa. Mondani akartál valamit mielőtt Armin bejött. Mit tettél? - nézett rám kétségbeesetten. Biztosra veszem, hogy azt várta majd amit mondanom kellett volna. Túlságosan is jól ismer.Rosa gondolkozz valami jó hazugságot kell kitalálnod.
- Jajj csak annyit, hogy beszélgettem Castiellel mikor ti elmentetek, és elmondtam neki, hogy tetszik nekem Lys. Ő meg kinevetett. Ennyi.
- Biztos ? Nagyon kétségbeesetten néztél ki. Mint aki azt akarja bevallani, hogy gyilkolt.
Elnevettem magam majd rácsaptam a vállára.
- De bolond vagy, sosem tudnék megölni senkit. Figyu én még beszaladok a mosdóba.Bejössz vagy megvársz az udvaron?
- Kint megvárlak ha nem baj? Siess. - majd tovább ment.
Gyorsan beszaladtam a mosdóba, rendbe kellett tennem magam. Egy kicsit szét voltam csúszva.Sok volt az nekem mára, és még továbbra is Reina,meg a lelkiismeret furdalásom társaságában leszek.


                                 Reina


 Az udvaron vártam Rosat.Kicsit furcsálltam a viselkedését, de ő ilyen szeleburdi letudtam ennek a dolgot.
-Mizus porcelán cicám? -állt mellém Alexy és átkarolt.
-Nincs semmi,várom Rosat, utána megyünk valahova.
-És engem nem is hívtok? Na most megharagudtam.-felnevettem.
-Gyere te is Don Juan.-viccelődtem vele.
-Biztosan? Nem zavarok?
-Dehogy zavarsz. Rosa után te vagy a legjobb barátom.
-Na itt vagyok.-ért hozzánk Rosa is.-De hová is megyünk?
-A plázába.Ja és Alexy is jön. Oké?-kérdeztem Rosatól
-Persze hogy jön,ki sem hagytunk volna. -veregette meg Alexy vállát.
-Na akkor induljunk. -karon ragadtam két legjobb barátom, majd elindultunk.
A többiek nem tudták,miért is jöttünk a plázába,addig amíg meg nem álltam egy tetováló szalon előtt.
-Neeeeee, nem teheted tönkre azt a kis porcelán tested. -mondta Alexy és elakart, húzni az ajtó elől.
-Nekem tetszik az ötlet. Én is akarok régóta. -mondta Rosa -De te komolyan gondolod?Nick leszedi a fejed ha rájön.
-Komolyan gondolom. Nick pedig nem érdekel. Lassan 18 éves leszek,tudom mit csinálok, menjünk be.
Bementünk a szalonba.Egy kedves lányt fogtam ki.Elmondtam neki, hogy mit szeretnék, ő megtervezte, és lassan nekilátott.
-Miért pont masni?-kérdezte Alexy
-Mert szeretném, ha ez szimbolizálná Nicket és az anyukám.Sok más ötletem is volt, de a masni tetszett a legjobban.Ők ketten a legfontosabbak az életemben, s ha lesz még valaki akit ugyan úgy szeretek mint őket,akkor a masni szalagjába üttethetem a nevét.
-Te aztán előre gondolkozol.-szólt Rosa
-Jaja, ha egyszer lesz gyerekem,akkor az ő nevét nyugodtan hozzá rakhatom.
-De mért csak anyud és Nicket jelenti? -kérdezte Alexy.
 Túl sok hazugság volt mostanában az életemben,elegem lett, nekik már nem akartam hazudni.A legjobb barátaim, tudtam, hogy nem adják tovább senkinek, így hát elmeséltem nekik az egész történetet. Nem nagyon érdekelt az sem, hogy a tetováló lány is hallja. Kinek mondaná el? Nem ismer.
-Jajj kicsim ez olyan szomorú.- fogta még Rosa a kezem.
-Mi mindig itt leszünk neked. Jó ha ezt tudod.-fogta meg a másik kezem Alexy.
-Olyan jó,hogy ti vagytok nekem.Nálatok jobb barátot nem is találhattam volna.
-Nem.Mi vagyunk a szerencsések, hogy veled lehetünk. -mondta Rosa.
-Igen mi!-jelentette ki büszkén Alexy és letörölt egy könnycseppet az arcomról. Nagyon meghatódtam, örülök, hogy ők mindig itt lesznek velem.
Miután a lány befejezte a művet,felálltam és megnéztem.

 -Uhhh nagyon jó lett. -ujjongtak egyszerre.
-Nekem is tetszik.
Megköszöntem a lánynak a tetoválást ,fizettünk és elmentünk. Beültünk még egy üdítőre az egyik kávézónál. Bár amennyire tudtam ülni. Nagyon fájt a combom még. De kilehetett bírni.Lassan elköszöntünk egymástól, mindenki indult haza.
Amint haza értem éreztem, hogy már nagyon éhes vagyok. Agatha már otthon volt.
-Szia! Milyen napod volt?Hogy vagy?
-Szia Bogaram! Hát fárasztó volt az biztos. Jól vagyok köszönöm.Remélem már te is?
-Igen, jól vagyok,de eszek valamit éhes vagyok. -a hűtőhöz mentem. Amint megtaláltam a nekem valót, leakartam ülni,de éreztem hogy a friss tetoválásom húzódik,kicsit fájt.Agatha felfigyelt a szisszenésemre.
-Mi a baj? Miért nem tudsz le ülni?-Kérdezte kétségbeesetten.
-Mutatnom kell valamit,de ígérd meg,hogy nem fogsz ki akadni!
-Úristen mit csináltál? Megpróbálok nem kiborulni.
-Rendben. - felálltam, Agatha még mindig kétségbeesett szemekkel figyelt. Lehúztam a nadrágom, és háttal felé fordultam.
- Reina ez mi?? -kérdezte egy kicsit mérgesen és közelebb jött. -Te te.. Te magadra varrattál ilyen értelmetlen dolgot,a beleegyezésem nélkül? Hogy tehetted ezt?
-Igen Agatha sajnálom, hogy nem szóltam de tudtam, hogy lebeszélnél róla.
-Ezt nem hiszem el Reina, hogy csinálhattad ezt?Életed végéig majd nézheted.- elfordult mérges volt rám nagyon.
Felhúztam a nadrágom,megfogtam a kajám fel mentem a szobámba.Pár perc múlva egy kopogtak.
-Gyere. -mondtam nyugodt hanggal . Agatha nyitott be odajött hozzám és leült.
-Sajnálom Bogaram,hogy így kiakadtam, de olyan szép az alakod és ott a lábadon egy nagy tetoválás - elsírta magát ,letettem a tányérom és átöleltem.
-Semmi baj. Én is kiakadtam volna a te helyedben,de meg is értettelek volna utána .-elengedtem és megpusziltam az arcát.
-Szeretlek Reina.Ne haragudj, de nem csak ezért jöttem. Lent vár a nappaliban Bella.
- Tényleg? Miért jött?
- Azt nem mondta.
- Lemegyek hozzá ha nem gond?
- Persze menj csak.Kérdezd meg nincs-e kedve maradni vacsorára? -kiáltotta utánam Agatha.
Gyorsan leszaladtam a lépcsőn.
- Szia csajszi.- öleltem át a nappaliba ácsorgó Bellát.
- Szia Béby.Hogy vagy?
- Valamivel jobban.Te meg, hogy, hogy jöttél?
- Megkérdezni, hogy nincs e kedved nálunk vacsorázni? Anya ma jött haza, aztán megkérdeztem tőle, hogy nem lenne-e baj ha áthívnálak. Meséltem már neki rólad egy párszor, úgyhogy ő is megakar ismerni.
- Rólam? Ennyire nagy szám lennék? - veregettem meg a vállát.
- Igen! -húzta ki magát. - Nagyon megkedveltelek, és szeretném ha még jobb barátok lennénk. Amúgy ne aggódj, Castiel lelépett Nickel valahova, nincs otthon.
- Nem is tudom Bella.
- Léci!! - nézett rám kérlelően.
- Persze ,hogy megy. - szólalt meg Agatha miközben lejött az emeletről.
- Ez nagyszerű! Akkor induljunk.Viszlát Agatha. - majd a kezembe nyomta Bella a kabátom.Roham tempóban húzott ki a házból. Az általában 5 perces utat a mi házunk és az ő házuk között, 2 perc alatt letudtuk. Mire az ajtóba értünk már alig kaptam levegőt. Bella kinyitotta az ajtót, majd szinte belökött rajta.
- Szia Anya.Megjöttünk. - kiáltott Bella.
- Szia Kincsem. Na eljött a barátnőd? - kérdezte Bella anyukája, majd kijött a konyhából.

Elmosolyodott amint meglátott. Nagyon szép nő, kedves kisugárzása volt. Egyáltalán nem hasonlít rá semelyik gyereke.
- Szia Kedvesem. Bella anyukája vagyok, Caroline. - nyújtotta a kezét és mosolygott . Na a mosolya ugyan olyan volt mint Castiel és Bella mosolya.
- Jó estét asszonyom.Reina. - majd kezet fogtam
- Jajj nem vagyok én olyan öreg, nyugodtan tegezz, és hívj Caroline-nak.
- Öö rendben.
- Na gyertek lányok. Kész a vacsora. - tessékelt be minket majd leültetett a megterített asztalhoz.
Egy kicsit zavarban éreztem magam. Attól féltem, hogy Castiel bármikor betoppan. Nem nagyon akartam vele találkozni, a szerelmem iránta és a barátságunk is romokban hever. Próbáltam felengedni amennyire csak tudtam.Caroline nagyon kedves és közvetlen nő. Kicsit hasonlít Agathara és anyára.
A vacsora végeztével, leültünk a nappaliba és beszélgetni kezdtünk.
- Amúgy Reina. - nézett rám Caroline. - Ha jól tudom a vezeték neved Clair?
- Igen. Reina Esther Clair a teljes nevem. De csak a Reinat használom. Miért?
- Annyira tudtam. Nagyon hasonlítasz édesanyádra. Tudod egy iskolába jártunk, majd barátnők lettünk.
-Te ismerted ? Ezt nem tudtam. Soha nem hallottam Caroline nevű barátnőjéről! - döbbentem le.
Caroline és az anyám barátnők voltak? Még Agatha se mesélt róla soha.
- Igen azok voltunk.Egészen addig jóban voltunk,amíg nem költöztetek el. Nagyon szép idők voltak akkoriban. Boldog fiatal gondtalan lányok voltunk. Mikor Izabella megszületett,akkor is minden nap bejárt hozzám a kórházba. Nagyon imádta Izát.Utána kicsit eltávolodtunk, Iza mellett nem volt annyi időnk egymásra mint régen. De annak kifejezetten örültem, hogy én voltam az első akinek elújságolta, hogy gyermeket vár.Ismét többet jártunk össze, nem sokra rá kiderült, hogy ismét gyermekem lesz, végtelenül boldogok voltunk mind a ketten. Miután megszülettetek ti és Castiel is, még összejártunk egy darabig. De sajnos anyád kitalálta, hogy költözzetek el. Elmenekült a problémák elől. Miután elmentetek meg szakitott minden kapcsolatot az itteni barátaival. Többet nem láttam. Mikor meghallottam, hogy meghalt teljesen ledöbbentem. Sokat gondolkoztam rajta, hogy veletek mi lett utána, de gondolhattam volna,hogy Agathához kerültök. Tudod nagyon hasonlítasz Estherre, az arcod, a szemed, a testalkatod mindened.
- Mindenki azt mondja, hogy tiszta anya vagyok. Apából semmi nincs belőlem.
- Chö, miért is lenne Rayenből bármi is benned? - mondta kicsit gúnyosan.
Nem értettem mért beszélt teljes gúnnyal a hangjában apámról. Nem hiszem, hogy tudja mit tett apám. Senki nem tudja, csak akiknek elmondtam
- Ezt, hogy érted? Biztos hasonlítok rá is. - válaszolni akart, de ekkor nyílt a bejárati ajtó. Castiel lépett be rajta, Yvett társaságában. Ahogy belépett meglepődött. Nagyon is, azt hittem szívinfarktust kap.
- Anya… hát te? - kérdezte zavarodottan.
- Szia kisfiam. Mi én? Ha hazaérnél időben, meg felvennéd a telefonod, tudnád hogy itthon vagyok. - mondta mérgesen Caroline majd odaállt eléjük. - Ő a barátnőd? - ahogy kimondta ezt a mondatot a szívem összeszorult. Bella látta rajtam, hogy feszengek, de csak biztatóan megfogta a kezem.
- Nem a barátnőm, egy haver. - idegességében a tarkóját vakarta. Yvett bosszúsan nézett rá.
- Haver? Na szép mondhatom.Odakint még nem az voltam. Akkor én léptem is. Elnézést a zavarásért. Viszlát. Szia Bella, szia Reina. - sarkon fordult majd elment.
Castiel idegesen jártatta a lábát. Biztos nem filmezni készült Yvettel. Mit is várhattam tőle, sosem fog megváltozni.
- Éhes vagy kisfiam? - kérdezte Caroline, mintha mi sem történt volna.
- Nem vagyok. - morogta majd rám nézett - Te, hogy hogy itt vagy Clair?
- Én hívtam át vacsorázni, hogy anya megismerje.- felelte Bella helyettem.
- Igen, nagyon aranyos kislány, de nem nagyon kellett megismernem ,mert már ismertem. - majd leült mellém Caroline.
- Ismerted? Akkor tudnék róla. - morogta Cas, majd leült az anyja mellé. Car elmesélte Casnek is amit nekem. Párszor értetlenül nézett , hol rám ,hol az anyjára majd végül feldolgozta az információkat.
- Nah Clair, gondoltad volna, hogy a szüleink jóban voltak? Milyen irónikus. - éreztem egy kis gúnyt a hangjában.
Nem volt kedvem megvárni, hogy netán folytassa a gúnyolódást, elakartam menni. Nagyon jól tudja, hogy mi történt valójában a szüleimmel, hogy ez mennyire fájó pontom.
- Azt hiszem ideje mennem.- felálltam majd Castielre néztem. - Nincs kedvem most a gúnyolódásod hallgatni.
- Nem gúnyolódtam beképzeld magadnak.
- Legalább ne hazudj, pont nekem nem. - csattantam fel.
- Én ne hazudjak? Nem tudom ki az aki mióta ismer hazudik nekem.Te ne mondj rólam semmit. - mordult rám mérgesen, majd elém állt. Caroline és Bella értetlen fejet vágott, nem nagyon tudták mit csináljanak.
- Miről beszélsz?  Nem hazudtam neked soha.Te teljesen megbolondultál az elmúlt pár napban. Nem tudom mit ártottam neked amivel kiérdemeltem, hogy keresztül nézz rajtam?
- Gondolkozz el kislány, hogy miben hazudtál nekem. Mert igen is hazudtál. A viselkedésemhez pedig semmi közöd, azt csinálok amit akarok. Nem vagy te senkim, hogy megmond mit csináljak. Csak egy kaland lettél volna semmi több, te sem érsz többet mint a többi nő. - ordította nekem.
Könnyek szöktek a szemembe,ha akartam volna se tudtam volna visszatartani őket. Fájdalmasan pillantottam Castielre, majd egy hatalmas pofont adtam neki. Nagyon fájt tőle ezt hallanom.
- Dögölj meg Castiel. Soha többet ne merj hozzám szólni, sem megérinteni. Halott vagy számomra.- megfogtam a kabátom, majd kiszaladtam a házból. Ahogy a kapun kívülre értem, lerogytam a földre és csak sírtam.Az ég mintha osztozna a fájdalmamon,  olyan intenzitással szakadt az eső.

Nem tudott érdekelni, nem volt erőm felállni. Tudtam, hogy nem jelentek neki semmit, mégis fájt az ő szájából hallanom.
Olyasmi elvesztése miatt sírok, ami sosem volt az enyém. Milyen nevetséges! Gyászolni valamit, ami soha nem is volt - az istenverte reményeimet, az istenverte álmaimat és megkeseredett várakozásaimat.                              


                                                                    Castiel


Fel sem foghattam mit mondtam, már Reina ajtón kívül volt.A pofon amit kaptam nem csak az arcom égette, hanem a szívem is.
- Mi a frász ütött beléd Castiel? - förmedt rám Bella.
- Kisfiam mit ártott neked Reina, hogy ilyeneket mondj neki? - szólalt meg anyám is.
Nem törődtem velük, csak mondták a magukét de elengedtem a fülem mellett.
Most nagyon elvettetem a sulykot. Reina szeméből csak sugárzott a tiszta fájdalom.Nem így akartam.Attól, hogy elengedtem magam mellől, nem akartam, hogy szenvedjen.
Felvettem a dzsekim majd utána indultam. Az eső szakadt, de nem érdekelt,a kapunk kiérve láttam, hogy Reina akkor áll fel a földről. Láttam rajta, hogy nem áll biztos lábakon, gyorsan odaszaladtam mellé, majd mielőtt összeesett volna elkaptam.
- Reina? Jól vagy? - tettem fel neki a kérdést aggódva.
Nem válaszolt,a szemei csukva voltak. Felkaptam majd elindultam hozzájuk.Az én marhaságom miatt van ez is .Gyors léptekkel haladtam.Az ajtóhoz érve, próbáltam úgy csengetni, hogy ne ejtsem el Reinat. Pár perc elteltével Nick nyitott ajtót. Teljesen ledöbbent, majd gyors beengedett.
- Mi történt? -kérdezte rémültem miközben leraktam a kanapéra Reinat.
- A kapunk előtt elájult. - ennyit tudtam csak mondani.Nem volt erőm, részletezni.
- Inkább nem akarom tudni mi volt. Kérlek most menj el Castiel. És ha fontos neked a barátságunk, távol maradsz a húgomtól.Az ajtót csukd be magad után. - majd felvette Reinat és felindult az emeletre.
Kimentem én is a házból. Amilyen lassan csak tudtam úgy sétáltam hazafelé.Teljesen össze voltam zavarodva.Az eső sem tudta lemosni rólam azt a mocskot,amit éreztem magamon. Jéghideg cseppjei az arcom mosták, de utána felváltotta őket a meleg könnyeim, amik már évek óta szunnyadtak bennem. Mindent elsirattam. Mindent, amit utáltam magamban, mindent amit elveszítettem az idők során, amióta abban a korban vagyok, hogy megértsem: van, amit örökre veszítünk el, és most éreztem ÖRÖKRE elvesztettem őt…Sírok, de ez olyan könny, amit titokban csak én látok…