2015. szeptember 24., csütörtök

Epilógus

Sziasztok! 
Nos, elérkezett a várva várt pillanat. Annyira sajnálom, amiért ennyit késtem vele, de se időm, se energiám nem volt írni. Remélem elégedett  lesz mindenki a befejezéssel, és annyit elárulok így előre, hogy mindkét tábornak kedveztem. 
Köszönöm, hogy ilyen sok heten és hónapon keresztül mellettem voltatok, és sok kedves biztató megjegyzést hagytatok. Szerettem volna, ha folytatódik a történet, de tényleg. Viszont már az Epilógus is nehezen ment. Sajnos teljesen elvesztettem a rajongásom ezzel a sztorival kapcsolatban. Remélem ugyan úgy nektek is felejthetetlen volt ez a történet és velem tartotok a többi történetemnél is. 
Hát ennyi lettem volna, most pedig élvezzétek ki az utolsó pár sort Reina és Castiel életéből. 
Imádlak titeket és hatalmas ölelés mindenkinek. 
Csóközön Sofiaa^^



Nick


3 év. 3 év telt el amióta Reina elköltözött Castiellel. Boldog voltam amiért a húgom élete helyre jött, és különleges kapcsolta lett a fiúval. De egy részem keserű, szomorú volt. Ő a másik felem volt, az egyetlen testvérem és a hiánya néha teljesen felemésztett. Tudom, hogy az a dolgok rendje, hogy egyszer ténylegesen különváljunk, de nem gondoltam még akkor arra hogy ez ilyen nehéz lesz. Éltem én is az éltem a legcsodálatosabb nőkkel az oldalamon. Amikor ebbe a városba költöztünk nem gondoltam volna, hogy itt megtalálom álmaim nőjét, aki rövid időn belül egy csodálatos kislánnyal ajándékoz meg. Semmit nem bántam amiket a múltban tettem. Rosszul kellett volna éreznem magam, amiért meg csaltam Rosát, de ha nem tettem volna meg, most nem lenne családom. Lehet önző és kicsinyes vagyok, de csakis az foglalkoztat, hogy jól döntöttem. 
- Apa - rontott ki a kertbe hozzám kislányom fülig érő mosollyal az arcán. 
- Hercegnőm - kaptam karjaim köze megfordulva vele a levegőben. Gyermeki őszinte kacaja minden nap képes csodálatra bírni. A legfontosabb és legjobb döntés volt az életemben, amikor az mellett döntöttem hogy megtartjuk őt. 
- Anya hol van, Sophie? - kérdeztem kislányom amint leraktam apró testét a földre. Bájosan mosolygott felém, majd a nappaliba mutatott ahol Bella Agatha társaságban teázott. Puszit nyomtam lányom arcára, aki nevetve szaladt el tőlem és az udvaron levő homokozóba sietett. A lányok felé vettem az irányt kíváncsi szemekkel, hogy miről mehet a pletyka. Agatha 2 éve költözött el Párizsból, a házát pedig rám hagyta így a családommal együtt ide költöztünk véglegesen. Nénikém számára rossz érzéseket keltett már ez a város. Hiába tudta hogy Rayen halott, minden percben aggódott, hogy valahonnan előbukkan. Félt ebben a városban maradni, ezért teljesen új életet kezdett mindentől távol. 
- Lányok - mosolyogtam az ajtófélfának dőlve miközben rájuk tekintettem. - Ugye nem engem beszéltek ki? 
- Bogaram, nem minden rólad szól! - emelte fel a hangját játékosan Agahtha. 
- Persze-persze - legyintettem megadóan majd feleségem mellé ültem, s tenyeremet  lassan növekvő pocakjára helyeztem. 
- Beszéltél a húgoddal? - fordult felém Bella mosolyogva. 
- Reggel. Azt mondta délután fele érnek ide. Egy kicsit aggódom - húztam el a szám fintorogva. 
- Ugyan miért ? - vonta fel a szemöldökét kémlelően Bella. 
- Te nem furcsállod, hogy hónapok óta alig hallottunk róluk, most pedig hirtelen összehívják a családot ? 
- Nos, valószínű, hogy valamit mondani akarnak nekünk - gondolkozott el Bella mellettem. 
- Ha azt akarja mondani, hogy otthagyja Castielt, akkor nem kegyelmezek az öcsédnek. Mert nem hiszem hogy Reina csinált valami ostobaságot - lángoltak fel szemeim amint arra gondoltam hogy esetleg Cas megcsalta Reinát. 
- Nick, hogy gondolhatsz ilyet? - szólt egy mérges hang a hátam mögött, mire ijedtemben összehúztam magam. 
- A fiam nem tenne ilyet! - jelentett ki karjait keresztezve mellkasa elott. 
- Sajnálom Caroline, csak ideges vagyok és amúgy, Sziasztok - fordultam Apa és Car felé bárgyú mosollyal arcomon. 
- Hol van az én Hercegnőm ? - rázott széles vigyorral az arcán kezet velem Apa.
- Az udvaron van. Játszik. Eren mikor jön ? 
- Fogalmam sincs Amber szüleinél vannak. De biztos itt lesznek nemsokára, nem hagyná ki hogy ne találkozzon a nővérével - ült le Apa Bella mellé, Car pedig Agatha mellé. 
- Hogy érzed magad ? - tette fel a szokásos kérdést apa szerelmemnek.
- A reggeli rosszullétek még megvannak, de már tűrhetőbb. Igazi rossz csont ez a fiú - kacagott fel Bella mellettem hasát simogatva.
- Nekem viszont nem tetszik, hogy olyan sokszor vagy rosszul. Ez nem normális. Sophie-val semmi bajod nem volt - morogtam orrom alatt a padlót fixírozva.
- Minden terhesség más Nick - nézett rám kedvesen Caroline. - Ugyan így voltam én is. Bellával teljesen jól voltam egész idő alatt. Viszont Castiellel egész nap a vécé előtt ültem. Uhh borzalmas volt.
- Nem csodálom - horkantam fel. - Castiel már magzat ként is elviselhetetlen volt.
- Na, az öcsémről beszélsz - bökött oldalba könyökével Bella.
- Oké! Oké! Befogtam. Inkább felhívom Reinát - álltam fel a kanapéról és felmentem a hálóba a telefonomért.
Rettentően hiányzik a húgom és alig várom már hogy megérkezzen. Pár hónappal ezelőttig folyamatosan látogattak minket, de az utóbbi időben elhanyagolták a személyes találkozást. De nem csak minket hanyagolt el Reina. Szinte minden fellépést lemondta, egyetlen kérést sem vállalt el. Görcsbe szorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy valami nagy baj lehet vele vagy velük.


Castiel


Reina idegesen mocorgott az ülésben amint behajtottam Párizs első utcáiba. Fél a találkozástól a családjával, hiszen hónapok óta nem jelentkeztünk. Egy kis nyugalmat akartunk magunk körül, kiakartunk zárni minden zavaró és nem zavaró tényezőt az életünkből. Főleg Reinának kellett a nyugalom.
Mosolyogva tettem kezem Reina fedetlen combjára, mire összerezzent egy kicsit. Még mindig képes minden egyes érintésemtől, és mondatomtól zavarba jönni és elpirulni. Ennyi év elteltével is úgy viselkedünk néha, mintha még mindig 18 évesek lennénk. Sosem fogom elégszer megköszönni neki azt, hogy engem választott és hozzám kötötte az életét. Egy bunkó paraszt voltam egész életemben, sorra fogyasztottam el a lányokat, sosem vágytam tartós kapcsolatra. De megjelent Ő, a tökéletes kinézetével, a gyönyörű tengerkék szemeivel és egy pillantásával elrabolta a szívemet.
- Boszi, nyugalom - szorítottam meg combját finoman és végre abbahagyta a mocorgást.
- Cas, ne kérd tőlem. Halál vár ránk amint hazaérünk - túrt szőke tincsei közé idegesen. - Sosem hazudtam Nick-nek. Most pedig hónapok óta titkoljuk ezt.
- Nem ezt, hanem őt! - javítottam ki, s kezemet pocakjára simítottam, míg tekintetem visszavezettem az útra.
A világ legboldogabb ember lettem azon a napon, amikor barátnőmre zokogva találtam rá a fürdőszobába és közölte velem a nagy hírt.
- Reina, nyugalom nem lesz semmi baj, de tényleg. Lehet egy kicsit mérgesek lesznek amiért eltitkoltuk előlük, de meglásd hamar megfogják érteni - biztattam menyasszonyom. Keserű mosolyra húzta ajkait, kezét pedig az én kezemre helyezte. Összekulcsoltam ujjainkat, s biztatóan megszorítottam kezét.
Az út további része csendesen telt. Néha néha lopott pillantásokat vetettem az egyre jobban izguló lányra. Minél közelebb értünk a házukhoz, a kezemet annál jobban szorongatta. A házhoz érve leparkoltam az egyetlen szabad helyen, majd Reinára szegeztem tekintetem. Idegesen sóhajtozott, majd kikapcsolta a biztonsági övét és kiszállt a kocsiból. Sietve követtem én is mozdulatait, gyorsan mellé lépkedtem, összekulcsoltam ujjainkat és elkezdtem az ajtó felé terelni. Az ajtó előtt megtorpantam magammal szembe fordítottam, s egy csókot nyomtam ajkaira. Mosolyogva ölelt át, majd mikor elengedett kinyitotta az ajtót. Megcsapott a jól ismert illat amint átléptük a küszöböt. Szeretem ebben a házban lenni, olyan érzés töltött el mindig mikor itt voltam, mintha otthon lennék. Mintha mindig is ide tartoztam volna. Vonakodva lépdelt mellettem Reina a nappali felé, lépési szinte lelassultak és húznom kellett magam után. Először én jelentem meg szoba ajtajába, ahol szinte az egész család jelen volt. Mindenki a kanapén ült és valami nagyon fontos témát boncolgathattak, mert észre sem vettek minket. Aprót megköszörültem a torkomat és Anya kapta a fejét először felénk.
- Castiel - ugrott fel Anya a kanapéról  és rohanva futott széttárt karjaimba. Nevetve öleltem át Őt, s jó szorosan magamhoz húztam.
- Istenem Fiam. Annyira hiányoztál - mosolygott rám és távolabb húzódott tőlem.
Apró kezeket éreztem hátamon, majd Reina lassan kilépett takarásomból és mellém állt. Anya arca szinte sugárzott amikor szerelmem mosolygós tekintetét meglátta, majd hatalmas ölelésben részesítette őt is.
- Álljunk meg egy percre - tolta el Reinát magától. -  Mi volt ez az előbb?  - nézett értetlenkedve.
- Én is éreztem - kuncogott Reina mellettem. - Valószínű érezte, hogy itt van a Mamája és egy rúgással üdvözölt téged.
Anya szemei egyből a egyre gömbölyödő pocakjára terelődtek, ajkait pedig szélesebb mosoly lepte el. Angel és Agatha is csatlakozott hozzánk, akik szintúgy mosollyal nyugtázták a kisbabánk gondolatát.
- Gratulálok gyerekek - tört fel Anyából egy kisebb zokogás és gyorsan átölelt minket. -  Szóval ez volt amit elakartatok mondani, igaz?
- Nem teljesen... - vallottam be őszintén, és a "közönség" felé fordultam.
- Hát? Van még más is? - kérdezi értetlenül Anya, mire Reina- ra néztem.
- Ikreket várunk - mondja ki helyettem életem választottja, a szülők pedig kikerekedett szemekkel néznek minket. - Még nem tudjuk a nemüket, de azt már igen, hogy ikrek.
- Ez nagyszerű! - mondta Angel, miközben megbökte Nicket, aki nem igazán volt feldobódva a hírtől.
- Ja, fantasztikus - fogta magát, és kiviharzott a konyhába.
Értetlenül néztünk össze, bár én letudtam annyival, hogy biztos azért volt berágva, mert nem mondtuk el nekik hamarabb. De elvégre... a mi döntésünk, nem? Az is, hogy mikor közöljük a tényt, hogy szülők leszünk. Nagyszerű szülők.
- Utána nézek - szólalt meg halkan Reina, de megfogom a kezét.
- Veled akarok menni.
- Castiel, már így is... Hogy is mondjam? Ki van borulva...
- De miattunk, és nem miattad. Engedd, hogy veled menjek! - próbálkoztam erősen, ő pedig megenyhült és biccentett a helyiség irányába. Nick ott ült az egyik széken az asztalnál, és duzzogott, miközben a kislány fel akarta vidítani. Mikor rájött, hogy nem sikerült, lebiggyesztette a szája sarkát, amire azonnal felfigyelt.
- Sophie, ne haragudj! - nézett rá bűnbánóan rokonom, aztán felénk fordult.
- Nick... Miért vagy olyan elutasító velünk? - rontott neki azonnal Reina, de csendre intettem.
- Megértjük, ha azért vagy dühös, mert sokáig nem jelentkeztünk, de szükségünk volt egy kis pihenésre, és ki akartunk zárni mindent a múltunkból. Természetesen nem örökre, csak egy kis időre, amíg helyrerakjuk a saját életünket. Viszont Reina, és én sem értjük, hogy a babáktól miért vagy úgy kiakadva.
- Miért ne lennék? Én vagyok az aggódó bátyó, nekem kellene vigyáznom a hugicámra, erre meg? Elköltözik ki tudja hova, aztán két gyerekkel állít haza! Gratulálni tudok csak! Biztos szép család lesztek! - gúnyos mosollyal az arcán állt fel, majd felvette Sophie- t, és elmentek.
Reina sírva borult a nyakamba, én pedig csitítgattam azzal, hogy simogatom a hátát. Sajnos nem igazán vált be, és rettentően feszültek voltunk, de nem csak Nick miatt. Ami rajtunk volt nyomás, mindet szerettük volna eltüntetni, de ehhez nem elég két perc. És, ha a család sem segít, akkor mégis kire számíthatna az ember?
- Haza akarok menni! - sírta a nyakamba, én pedig megrázom a fejemet.
- Nem. Erős vagy, és nem érdekel téged senki. Le tudod győzni.
- Nem, te ezt nem érted. Nick a bátyám, és ha ő nem örül valaminek velem kapcsolatban, annak meg van az oka, és el is szomorít! - törölte meg a szemeit. - És, ha megszületnek az ikrek? Velük is olyan lekezelően fog bánni?
- Merné - ráztam meg megint a fejem. - Hidd el, meg fog békélni a helyzettel.
- Remélem igazad lesz... - motyogta, és elengedett.
Kimentünk a nappaliba, ahol a család már várta, hogy mit beszéltünk. Meg sem szólaltunk, csak vártuk, hogy legyen már valami. Nick nem méltatott minket egyetlen szóra sem, mindenkivel elvolt, csak hozzánk nem szólt. Sophie odajött hozzánk, és leguggolt elém. Mikor már nem bírta, leült, és azzal szórakozott, hogy a cipőfűzőmet kezdi el kikötögetni, és összegubancolni.
- Sophie, ne játssz a vendégekkel! - szólt rá Nick, mire fent akadt a szemünk.
- Mégis miért ne? A testvéred vagyok, ő pedig a vőlegényem. Rokonok vagyunk. És jó lenne, ha nem beszélnél velünk úgy, mintha valami fertőző betegséget hordoznánk, világos? - Reina végig nyugodt hangnemben beszélt, mire a testvére fújtatott egyet, és hátradőlt a kanapén. Bekapcsolta a tévét, és úgy tett, mintha rajta kívül senki sem lenne ott. Nagyszerű...

A konyhában üldögéltem, amikor Sophie mosolyogva odajött hozzám, és egy kis dobozkával a kezében az ölembe esett. Elsomolyogtam magam, Sophie pedig bocsánatot kért. Aranyos volt, és azon gondolkoztam, hogy vajon a mi gyerekeink fiúk lesznek- e, vagy lányok. Hogy fogják őket hívni? És, ha Reina- val tök másra gondolunk?
- Játszol velem? - tolta elém a kis dobozt.
- Ki nem hagynám! - válaszoltam talán túlzott lelkesedéssel is.
- Amúgy... - kezdett bele. - Apa miért olyan rossz kedvű? - szomorodott el, én pedig megsajnáltam.
- Azért, mert a testvére pici babákat vár...
- De az miért baj?
- Nekünk nem baj, csak ő szerette volna hamarabb is tudni. De hagyjuk inkább. Mit szeretnél játszani?
- Barbie! - kiáltotta, mire elhúztam a számat.
- Nem lehetne mondjuk, hogy videó játékozzunk? Nézz oda! De szuper! - mutattam a konyhából a nappaliba, ahol a tévé előtt hevertek a konzolok. Már senki sem tartózkodott ott, úgyhogy oda mentünk, és leültünk a készülék elé.
- Megmutatom mit kell nyomnod, oké? 
Bólogatni kezdett, így elkezdtem magyarázni, hogy mit, mikor, hol, és hogyan. Mosolyogva bólogatott tovább, de szerintem egy árva szót sem jelzett meg az én csodálatos fogalmazásomból. Elkezdtük nyomkodni a gombokat, bár Sophie kicsit duzzogott, mikor a kocsija lement az útról, hűségesen játszott velem a játék végéig. Már abban sem vagyok biztos, hogy ő akarta- e jobban ezt a játékot.
- Castiel, beszélhetnénk? - szólalt meg mögöttem Nick, mire értetlenül felvontam a szemöldökömet.
- Mégis miről?
- Sajnálom, hogy kiakadtam. Reina- tól már bocsánatot kértem, csak... Fájt, hogy nem tudhattam a terhességéről. Azt hittem, mint megosztunk egymással. És az, hogy annyi időre eltüntetek, csak hab volt a tortán...
- Figyelj - fordultam teljesen felé. - Reina nagyon ad a szavadra, és nagyon megbántottad, mikor úgy beszéltél vele, de megértelek. Én is ki lennék akadva, ha Bella terhesen állítana haza 3 év után.
Elnevettük magunkat, aztán én megkerestem Reina- t, és lepasszoltam Sophie- t. Kint ült az erkélyen, és a hintaszékben dőlt előre, és hátra. Kezeimet a vállára tettem, amitől sóhajtott egyet, én pedig elmosolyodtam.
- Olyan jó ez a nyugis hely, nem? - kérdezte, én válaszul csak hümmögtem. - Szerinted kikre fognak jobban hasonlítani? Rád, vagy rám?
- Rám, egyértelműen - villantottam egy ezerwattos mosolyt, amit persze Reina nem vett észre. Tudtam, hogy mosolyog, legalábbis remélni mertem, mert viccnek szántam.
- Úgy látom, a gimi óta nem változott az egód.
- Ennyire egyértelmű? - tettettem hamis sértettséget, aztán elnevettem magam. - Helyes.
- Menjünk be.
A hálószobában csend uralkodott, még a tücskök ciripelését sem lehetett hallani. Nyugodt volt a környék, amilyenről Reina mindig is álmodott. Én jobb' szerettem a csicsás, menő helyeket, mint az ilyesmiket. Persze, ahogy a mondás tartja: az ellentétek vonzzák egymást.
Lefeküdtünk az ágyra, és egymáshoz bújtunk. Kezemmel a derekát húztam közelebb magamhoz, míg ő sóhajtott egyet megint. Tekintetem szája és szemei között cikázott, s a vágyam hamar felül kerekedett rajtam. Megszüntettem a közöttünk lévő távolságot, és ajkaimat az övéire illesztettem. Tökéletes összhangban mozogtak ajkaink, majd nyelvemmel végigsimítottam alsó ajkán, Ő pedig hezitálás nélkül engedett utat nyelvemnek. Reina az a típus volt, aki a gyengédségre vágyott és odafigyelésre, ezért is különbözött Ő a többi lánytól. Már igencsak beleéltem magam a forró hangulatba, mikor is tenyerem a fenekére csúszott s erősen megmarkoltam. De nem mehettem tovább, ebben a házban biztos nem. Csoda, hogy most éppen nem zavart meg minket senki. Mosolyogva váltam el ajkaitól, majd a lányt mellkasomra húztam dereka körül pedig átkulcsoltam kezeimet. Kellemes és megnyugtató csend telepedett ránk. Nem figyeltünk másra csak kettőnk halk szuszogására.
- Noah- nak vajon lettek volna gyerekei? - kérdezte hirtelen.
- Ez most komoly? - most már nem kell színlelnem semmit.
- Tudod, hogy téged szeretlek, és Noah egyébként sincs már, úgyhogy felesleges idegeskedned emiatt. Én csak tudni szerettem volna, hogy mi lesz a sorsa, ha nem hal meg.
- Reina, ne csináld már ezt, kérlek...
- Castiel, abbahagyod a nyafogást? Köszönöm! - szólt le, én pedig duzzogtam magamban. - Csak aggaszt, mert meghalt, és tudom, régen volt, de... Akkor is a Rayen ölte meg, érted? 
- És ez akkora traumát hagyott benned? Reina, azt hittem lezártuk már a múltunk ezen szakaszát.
- Igen, eszméletlen nagyot! - gördült le a szeméből egy könnycsepp. - Félek, hogy veled is ez lesz majd. Hogy történni fog veled valami.
- Nem ölnek meg - nevettem el magam.
- Nem feltétlenül erre gondoltam.
- Nem, Reina. Én mindig itt leszek neked, oké? Mindig!
Tudom, hogy Noaht sohasem fogja elfelejteni Reina, de bízom benne hogy nekem egyszer sikerülni fog segítenem ebben neki. Tudom bunkóság és ezért már ezerszer bocsánatot kértem tőle, de én vagyok a jövője, és a gyerekei apja ,ezért sem akarom, hogy gondoljon rá továbbra is. Felejtenie kell és élni az életét megbánás és félelmek nélkül. 


Reina

Másnap egész reggel Castiel aggódását kellett hallgatnom. Féltet, talán túlságosan is egyedül elengedni bármerre is.
Melegséggel töltött el Castiel aggódás, viszont semmi szükség nincs rá. Nagyon jól tudja, hogy vigyázok magamra és a kicsikre. Nehezen tudtam csak magam megértetni vele, hogy nekem muszáj elmennem oda.
Tudom hogy ígértem valamit, de szeretnem ha Ő is tudná, milyen boldog is vagyok és mennyi mindent köszönhetek neki. Utam egyenesen a temető legeldugottabb részére vezetett. Lassan óvatos léptekkel masíroztam át a sok bozótban levő sír között. A hideg rázott ahogy tekintetemmel körbe pásztáztam magam körül. Egy árva lelket sem láttam, valószínű, hogy én voltam az egyetlen ezen a kietlen helyen. Talán évekkel ezelőtt megijedtem volna, ha egyedül kellett volna lennem egy temetőben, de mostanra megváltoztak a dolgok. Az a Reina félt volna, aki Castiel előtt voltam, mert ő bizonyos fokokig rettegett az ilyen dolgoktól. De Noah oldalán megerősödtem és az együtt átélt dolgok miatt. Szemeim előtt feltűnt a fehér sírkő, ami miatt a szívem szinte kisebbre zsugorodott. Gondozott volt talán az egyetlen ebben a sorban amit nem leptek el gazok. A sír előtt egy kis pad volt, amire letelepedtem egy halk sóhaj kíséretében. Felnéztem a sírkőn elhelyezett képre, ami Noaht ábrázolta. Sosem mosolygott egy képen sem, de talán ez tette őt
varázslatossá. Kiismerhetetlen volt az emberek számára, s csak kevesek tudtak a valós személyiségéről.
- Hát Szia - suttogtam halkan a képet nézve. - Most biztos mérges vagy amiért itt vagyok, pedig megígértetted velem, hogy elfelejtelek. Tovább léptem Noah, de sosem foglak elfeledni ez te is tudhatnád. Hiányzol, jobban mint gondolnád. Tudod azért jöttem ma ide, hogy elmondjam boldog vagyok és nemsokára anya leszek. Megfogadtam a tanácsod és szerintem Castiel is. Hogy miért említem Cast? Tudok arról amit neki mondtál, amit vele ígértettél meg. Tudod jó munkát végzett, mert soha életemben nem voltam még ilyen kiegyensúlyozott. Már csak az tenne boldogabbá, ha te is élnél és láthatnálak. Egy gyerekes álom, de olyan jó lenne ha teljesülne ez a kívánságom -  a kuncogtam fel kezeimet idegesen tördelve.
- Szerencsésnek érzem magam amiért szerethettelek és amiért te viszont szerettél. Nem tudom mivel érdemeltem ki, hogy mellettem voltál, de hálát adok istennek amiért én lehettem az első és utolsó szerelmed. Valamint annak is örülök, hogy nekem pedig te lehettél az első mindenben. A szerelemben, a barátságban és sok minden másban. Köszönöm - suttogtam halkan s hagytam kitörni évek óta elnyomott könnyeimet.
Csendesen zokogtam fel-fel pillantva a sírjára. Most már tényleg tovább léphetek és csak előttem álló feladatra koncentrálhatok. Sohasem fogom elfelejteni őt teljesen, a szívem egyik legeldugottabb részében fog élni és amikor eljön az idő felfogom tárni azt a részét a szívemnek. Mesélni fogok róla a gyerekeimnek, az unokáimnak, mert tudniuk kell arról a személyről aki megmentette az életem és gyökeresen megváltoztatta.
- Valahol éreztem, hogy nem fogod tudni megállni sírás nélkül. Bár a remény hal meg utoljára, ezt szokták mondani. Persze tudom, hogy nagy kérés volt tőlem a könnyeid elrejtése, de bíztam benne megtudod csinálni. Sosem szerettem ha sírsz, tehetetlennek éreztem magam olyankor, ahogy most is - rezzentem össze egy ismerős rekedtes hangra a hátam mögül. A könnyeim elapadtak, ahogy légzésem is elakadt pár pillanatra. Mosolyogva ráztam meg a fejem,  az  elképzelt mondatokra. Annyira szeretném ha itt lenne, hogy még beképzelem a jelenlétét is. Letöröltem arcomról a könnyek maradékát, majd nehezen felálltam a lócáról. Vetettem még egy utolsót Noah fekhelye felé, majd megfordultam és a kijárat fele akartam menni, ha nem ütközök egy erős mellkasnak. Ijedten léptem hátra és az illetőre néztem, aki teljes fekete szerelésben állt előttem. A pulóvere kapucnija a fejére volt húzva arcát pedig a földre szegezte. Zsebre dugott kezekkel állt
előttem, s cipőjével idegesen rugdosta az előtte levő apró kavicsot.
- Azt hitted képzelődsz, ugye ? - szólalt meg pár perc csend után.
Ledermedtem amikor megszólalt. Megtapogattam a testem és erős belecsíptem alkaromba, hogy felébredjek ebből az álomból.
- Nem változtál semmit, ne csipkedd magad, nem álmodsz - emelte fel fejet, de még így is csak ajkait láttam a kapucni alól.
- Te meghaltál - suttogtam remegve. - Nem lehetsz itt.
- Meghaltam igen, a papírok szerint. De igazából nagyon is élő vagyok.
- Nem... ez nem lehet. Miért ? - tört fel belőlem a keserű zokogás, testem pedig minden ízben remegett. Hirtelen termett mellettem és elkapott derekamnál fogva, mielőtt összeeshettem volna. Szorosan
karjaiba zárt, fejemet pedig a mellkasába fúrtam.
- Miért tetted ezt Noah ? - zokogtam karjai között. - Meggyászoltalak, szenvedtem, és minden nap éreztem a bűntudatot, amiért miattam haltál meg.
- Nem volt más választásom Reina - szorított jobban magához pocakomra figyelve. - Az apád rendesen elbánt velem - akadozott hirtelen hangja remegve. - Nem akartam, hogy megsajnálj és kötelezettségnek érzed azt, hogy mellettem maradj. Ne akard megcáfolni, mert így lett volna. Én pedig ezt nem akartam, neked boldognak kellett lenned és elfelejteni engem.
- Mit tett veled Rayen ? - szipogtam a pulóverét markolva. - Mondd el kérlek.
- Nem tehetem - húzódott el tőlem, s fejét ismét a földnek szegezte.
- Noah - léptem közelebb hozzá, de elhátrált tőlem. - Kérlek...
- Nem akarom, hogy lásd Reina - felelte halkan. - Azt akarom, hogy arra a fiúra emlékezz, aki évekkel ezelőtt voltam.
- Nem! - csattantam fel mérgesen. - Noah tudni akarom mi történt - léptem elé ideges és elkaptam csuklójánál fogva.
- Gyermeket vársz és nem akarom, hogy még jobban felidegesítsd magad.
- Kérlek - könyörögtem kezemet felfuttattva arcához. Megrettent, amint megérezte ujjaimat arca vonalánál és elakart húzódni, de erősen tartottam magam a célom érdekében. Kezemet végigsimítottam arca pontjain, amin teljesen érezhetők voltak a lassan halványuló hegek nyomai. Óvatosan húztam le fejéről a kapucnit, amit szemei szoros csukva tartásával bírt csak ki. Jobb arc felén, az állától egészen a szeme aljáig, szinte egészében megroncsolódott a bőre, ami valószínű az égés miatt történt. Tenyeremet rá helyzetem sebhelyére, mutató ujjammal pedig apró köröket rajzoltam szeme alá.
- Reina - remegett meg a hangja, s kinyitotta Ibolya színű íriszeit.
Szememmel egyből megtaláltam az övet, majd szorosan magamhoz öleltem.
- Nem akartam hogy megrettenj - csókolt hajamba s karjaival közelebb húzott magához.
- Nem ijedtem meg Noah - feleltem. - Tőlem lehetnek akármilyen súlyos sebek rajtad, soha sem félnek tőled.
- Sajnálok mindent - simítottam tenyerét arcomra, majd felemelte azt hogy rám tudjon nézni. - Csak boldognak akartalak látni. Nem érdekelt semmi és senki, még saját magam sem, te csakis te számítottál senki más.
- Túléltem volna Noah. És nem engedtem volna, hogy ezt tedd. Nem érek annyit.
- Mikor érted már meg, hogy számomra te vagy-voltál a legfontosabb. Nekem az volt a dolgom a te életedben. hogy megvédjelek mindentől, még ha az saját magamat is jelentette.
- Sosem kellett volna - szipogtam halkan.
- De. Ha nem teszem azt, amit akkor, most nem állnál itt előttem menyasszonyként és várandósan - törölt le egy könnycseppet szememből. - Mert akkor mellettem maradtál volna és nem Castiellel. Elszakadtál volna attól a férfitól, akit szeretsz. Én pedig ezt nem tudtam volna végignézni. Akármennyire is szeretném másként látni a dolgokat, mindig erre a döntésre lyukadok ki. Mert ez volt számomra a helyes. Boldog vagy és ezáltal én is az vagyok.
- Igen boldog vagyok - mosolyodtam el.
- És azt akarom, hogy ez így is maradjon. Reina... - halkult el a hangja. - Azt akarom, hogy ez legyen az utolsó találkozásunk. Engedjük el egymást...
- Tudom, hogy ezt kell tennem, de ... - hajtottam le fejem szomorúan.
- Nincs de... - vágott szavamba szigorúan. - Te innen haza mész, ahhoz a férfihoz akit szeretsz, a gyermeked apjához és elfelejtsük ezt a találkozást. Csakis azért jöttem ma ide, hogy lássalak még utoljára, de amikor meghallottam amiket mondtál és láttam, hogy sírsz, nem bírtam megállni, hogy ne fedjem fel magam.
- Ki tudja még hogy élsz ?
- Kol és Jessica - fordította el fejét, hogy ne kelljen megrovó szemembe néznie. - Senki más. Velük töltöttem az elmúlt három évet. Viszont most hazamegyek, vissza Amerikába és apa elé állok, hogy tudja élek. Az életemnek ezt a fejezetét lezárom Reina. Magam mögött hagyom a múltunkat, de sosem foglak elfelejteni.
- Ez már végleges, igaz ? - fordítottam arcát ismét felém.
- Igen!
- Köszönök mindent Noah - fogtam közre arcát két kezemmel. - Ígérem senkinek nem fogok szólni erről a találkozásról. Hiányozni fogsz - túrtam tincsei köze mosolyogva.
- Te is nekem! - ölelt át óvatosan kezeivel hátamat simogatva. - Castiel igazi mázlista, és a gyermek is, hogy te lehetsz majd az édesanyja.
- Kijavítanálak, ha nem gond - nevettem el magam mosolyogva. - Gyerekek, ikrek lesznek.
- Ohh - ráncolta össze homlokát zavarában. - Akkor ők lesznek a világ legszerencsésebb gyerekei.
- Kicsit se vagy szerény - kuncogtam.
- Ezek a tények! - húzódott el lassan, s tenyerét ismét arcomra tette. - Menned kellene.
- Mennem - suttogtam szemeibe nézve. - Kérlek, mondd, hogy boldog leszel és megpróbálsz új életet kezdeni.
- Megpróbálok - bólintott. - De menj, mert ez csak nehezebb lesz.
- Hiányozni fogsz - öleltem át őt utoljára. - Sosem fogom elfelejteni mennyire szerettelek - engedtem el nagy nehezen, majd hátrébb léptem tőle. Kezemet a hasamra simítottam majd még egyszer felnéztem rá. Könnyes tekintettel találtam szemben magam, ő pedig domborodó pocakomat nézte.
- Menj már - nevette el magát zokogva. - Vár rád otthon valaki, aki megérdemli, hogy szeresd és boldoggá tedd.
- Igen vár - mosolyodtam el. - Viszlát Noah - indultam el lassan majd mikor mellé értem feltekintettem rá, s ő pedig vissza rám. Mindkettőnk szeme piros volt a sírástól és levegővételünk is szabálytalan volt. Egy utolsót bólintott még mosolyogva, majd elfordult tőlem. Összeszedtem magam, tekintetem a kijáratra vezettem és lassan elindultam.  Szívem még mindig vadul kalapált. Minden lépéssel amivel egyre távolodtam tőle, a szívem úgy lett egyre könnyebb. Ő hiányzott ahhoz, hogy mosolyogva tudjak az előttem álló időszakra nézni. Tudom, hogy rendben lesz, tudom hogy boldog lesz idővel. Haragudnom kellene amiért ezt tette velem, de egyben meg is tudom érteni. Miattam tette, értem, amiért rettentően hálás vagyok neki. Tudom, hogy minden úgy lett volna ahogy mondta, ha nem játssza el a halálát. Mellette maradtam volna és egyikünk sem lett volna boldog. Ezért is nem haragszom rá, mert igaz ilyen módon, de segített nekem abban, hogy boldog legyek hogy megtaláljam a helyem. A házunk előtt mar féltűnt a kapunál támaszkodó Castiel. Mosolyogva bámulta minden mozdulatom, amint kiszálltam a kocsiból és lassan felé lépdeltem. Nevetve borultam széttárt karjai közé, közben apró csókokat adva neki.
- Mi ez a jókedv Boszi? - vonta fel a szemöldökét játékosan.
- Csak rájöttem mennyire boldog vagyok melletted, és arra ős hogy menthetetlenül szeretlek Castiel Davis - mosolyogtam az engem ölelő fiúra.
- Nos, az a helyzet hogy én is így érzek Reina Hamilton - csókolt meg vigyorogva. - Visszavonhatatlanul és teljes szívemből szeretlek, mind a hármótokat.
Elmosolyodtam kijelentésén és fejem vállába fúrtam.
Boldog voltam és mellette volt a helyem. Ebben százszázalékosan biztos voltam. Tudom, hogy az összes könnycsepp, veszekedés, távollét mind megérte, mert csak erősebbek lettünk általuk. Bármi történt velünk, lehetett az jó, akár rossz, a szerelmünk lángja sohasem aludt ki. Szerelmesek voltunk most és mindörökre. Ez pedig azt hiszem így volt rendben. A sors mindig is ezt az utat szánta nekünk. A kettőnkét együtt. Örökre.











7 megjegyzés:

  1. Uram Isteeeen! Nem hiszem eel! Ez de rossz, hogy abbahagyood!! Nagyon hiányozni fog ez a törtènet!

    VálaszTörlés
  2. NAGYON-NAGYON-NAGYON KÖSZÖNÖM,HOGY VOLT EGY ILYEN MEGHATÓ UTOLSÓ RÉSZ. :") ELSÍRTAM MAGAM :D CSAK KÁR,HOGY AZ UTOLSÓ. :'( :") <3

    VálaszTörlés
  3. Hű... ez azelső blog amin elsìrtam magam. Pedig nem vagyok sírós. Imádom amike írsz, és te vagy a legkedvencebb íróm. Pedug 28 blogot olvasok!!! Szavakba se tudom önteni, hogy mennyire jól írsz. Imádom a blogod, kicsit sajnálom hogy vége, de megértem. Olvasom az Ashtonos blogod is, az a második kedvencem. Elképesztö vagy.... ilyenre én soha se lennék képes... IMÁDLAK ♥♥♥ khmm... xd na csak annyi még, hogy rendszeres olvasód leszek mindig.
    Puszil és ölel:
    Miri ♥

    VálaszTörlés
  4. Csajok! Annyira örülök, hogy mindenkinek tetszett! :D Próbáltam minél meghittebbre venni és úgy látom sikerült is. :D Sajnos igen, utolsó. Nem volt már ihletem a továbbikra, de szerintem ennek itt kellett, hogy vége legyen. Így lett tökéletes.
    Névtelen, örülök, hogy tetszik a másik is és örülök, hogy rendszeres olvasóm maradsz :D

    VálaszTörlés
  5. Valamelyik nap ismét belefutottam a blogba és újra olvastam. Nagyon jó lett és azon kevesek közé tartozik amit bármikor szivesen újra olvasok. Egyépként láttam valahol hogy fogsz írni még egy részt. Ez igaz és ha igen akkor kb mikor? Előre is köszi a választ ^.^

    VálaszTörlés
  6. Engem is èrdekelne mikor jön a readás rész. L

    VálaszTörlés
  7. Imádlak! 5 napig olvastam a blogod! Egyszerűen imádtam a blogod a történeted és téged!♥ Sok szerencsét a további írásaidhoz! De csajszi ha egyszer kiadják akármelyik írásod szólj már! Mindenképp megveszem!♥
    ♥ csóközön:Bekka♥

    VálaszTörlés