2015. július 21., kedd

" Te vagy aki boldoggá tud tenni "






Magamra kapkodtam a ruháimat, és futottam Castiel után. Szinte feltéptem az ajtót, és kirohantam a kórteremből. A folyosó közepén megálltam, és őt kerestem a szemeimmel, de sehol sem láttam. Nem tudtam eldönteni merre induljak, vajon hol lehet. A tető és a tornaterem között vacilláltam. Lehetséges, hogy visszament Nickhez. A tesiterem felé vettem az irányt. Pár másodperc múlva megszólalt a kicsengő, és a diákok kiszállingóztak a teremből.
Kétségbeesetten próbáltam magam átverekedni közöttük. Féltem, hogyha még kések pár percet, sosem fog Castiel meghallgatni. A barátaim mind csak azt szajkózták, hogy még mindig érzek Castiel iránt valamit. De próbáltam elnyomni ezt az érzést. Beakartam magamnak mesélni, hogy ő soha se volt nekem. Az igazság viszont az, hogy belül nagyon is jól tudtam, mit érzek. Csak soha nem gondoltam bele, hogy újból elveszíthetem.
A tömegből egy kéz nyúlt felém, majd kirángatott az emberek közül. Lihegve álltam meg a megmentőm előtt. Kezeimet a térdemre raktam pihenni, és próbáltam levegőhöz jutni.
- Mi történt veled? - guggolt le elém Eren.
Annyira elvoltam foglalva magammal, hogy észre se vettem, ő segített rajtam.
- Majd később Eren - néztem rá, és tovább akartam indulni, de megfogta a csuklóm.
- Kérlek, mennem kell. Meg kell keresnem! Fontos! Nem hagyhat el! - beszéltem összevissza.
 Könnyeim kicsordultak a szemeimből, ahogy a tömeget néztem, és Castielt kerestem.
Az öcsém megragadta a karom, majd bevonszolt az egyik terembe. Dühösen leültettet az egyik székre. Húzott magának is egy széket, idegesen a szemeimbe nézett.
- Castielt keresed, igaz?
- Igen Eren. Úgyhogy engedj!  - álltam fel dühösen, de lefogta a kezeim, és visszanyomott a helyemre.
- Miért csinálod ezt Reina? Mikor veszed már észre, hogy neked jobb nélküle? Mennyit akarsz még szenvedni miatta? A mai nem volt elég? Hiszen Serenával is miatta balhéztál össze! Mi kell még hogy rádöbbenj, neked nem ő kell?  - bombázott a kérdéseivel.
Lélegzet elállva próbáltam megemészteni a kérdéseit. Egyikre sem tudtam a választ. Csak egyvalamit tudtam, hogy nem akarom őt az életemen kívül tudni.
- Eren - néztem az öcsémre.  - Te ezt nem érheted. Nem bírom elengedni. Azt mondta nekem, hogy elenged, örökre kilép az életemből.
- Ez csodálatos hír! - tette össze a két kezét nevetve. - Ezt akartad mindig is, akkor most mit sírsz? Miért rohangálsz kétségbeesetten a folyosón?
- Mert nem akarom elengedni. - álltam fel a helyemről, és elkezdtem fel alá járkálni a teremben. - Nem tudom mit érzek igazából, de azt tudom, nélküle nem tudnék meglenni. Jelen kell, hogy legyen az életemben. Másképp nem megy!
- És Noah? Rá nem gondolsz? Szerelmes beléd, és eddig te is azt bizonygattad, hogy mennyire szereted. Vele mi lesz? Neked ő a legjobb választás. Boldog vagy mellette, és ő nem tenne ki annyi fájdalomnak, mint Castiel - emelte fel a hangját idegesen Eren.
Nem tudtam válaszolni Erennek. Csendben az ablakhoz álltam, és bámultam magam elé. Mégis mit kellene tennem? A szívem mindkét irányba húz. Se Castiel, és se Noah nélkül nem lennék boldog. Már teljesen belefogok bolondulni ezekbe az érzelmi kérdésekbe. Könnyebb lenne Noaht választanom, de vajon tényleg boldog lehetnék mellette? Vagy, ha Castielt választom, akkor valóban mellettem marad örökre, és nem bánom meg, ha őt választom.
- Nem tudom mit tegyek! - fogtam meg a fejem idegesen és leguggoltam. Próbálok helyesen dönteni, de ne tudok olyan döntést hozni, amelyikben ne sérülne meg valaki lelke.

- Sajnálom, hogy ilyen durván beszéltem! - guggolt le mellém Eren. Gyengéden magához húzott és átölelt.
- Semmire sem vagyok jó. Milyen ember az olyan, aki összetöri az emberek szívét? Tönkreteszem Noaht azzal, hogy áltatom az igaz szerelmemmel, miközben magam is kételkedem benne. Ott van Castiel, aki tudom, hogy szeret, de képes volt a boldogságomért lemondani a sajátjáról. Szörnyű vagyok! - zokogtam a karjaiba.
- Nem vagy szörnyű, csak bizonytalan. Te is tudod, hogy utálom Castielt, és legszívesebben azt akarnám, hogy örökre távol maradj tőle. De, ha tényleg nem megy nélküle, és Noah mellett nem vagy boldog, akkor lépned kell.
- Teljesen elbizonytalanítottál, az előző kijelentéseiddel. Noah mindig ott volt nekem. Mindig számíthattam rá. Csak úgy képes lennék összetörni a szívét, és dobni őt?
- Mert az jobb, ha áltatod magad? Te is belerokkanhatsz a színészkedésbe.
- Nem színészkedés. Tényleg szeretem őt, és boldog vagyok a közelébe. De nem olyan, mint Castiellel. Teljesen mások az érzéseim, a két fiú iránt!
- Inkább te bonyolítod meg a dolgokat! Nem akarod semelyikőjüket elveszíteni, mindkettő felé kötődsz, de ez nem mehet sokáig így!
- Az egyik kötődésem el is szakadt ma! Nagyon jól ismerem Castielt. Amit egyszer a fejébe vesz, véghez is viszi. Szeretném hinni, hogy boldog lehetnék nélküle, de... Nem tudom, miért csak kell nekem - ráztam meg a fejem kétségbeesetten, majd elengedtem Erent és felálltam. A tesóm szótlanul nézte, és tűrte a tehetetlenségem. Minden ember ilyen zavarodott, ha szerelemről van szó? Vagy csak én vagyok túl bizonytalan?
Már nem tudtam mit akarok. Mindkettő fontos nekem. Pár perccel ezelőtt még biztos voltam abban, hogy Castiel kell nekem. De mióta meghallgattam Erent, és egy kicsit lenyugodtam, elbizonytalanodtam.
Alig bírtam egy helyben maradni. Ki kellett mennem levegőzni egy kicsit. Eren velem tartott a folyosóig. A szünet még tartott, a diákok mind az épületbe tömörültek a hó miatt. Eren adott még egy biztató ölelést, majd Tyler keresésére indult. Céltalanul bolyongtam a folyosón. Átakartam mindent gondolni százszor, mielőtt döntök.
Megálltam a szekrényem előtt, nekidőltem és néztem ki a fejemből. Ismerős mellkast láttam meg magam előtt, majd felpillantottam Noahra. Komoly és rideg tekintettel állt előttem.
- Beszélnünk kell! - kapta el a karom, majd rám adta a kabátom, amit a kezében tartott, és maga után rángatott az udvarra.
Félelmetesek voltak a mozdulatai. A viselkedését egyáltalán nem értettem.
Hirtelen megállt, szemebe fordult velem és mélyen a szemeimbe nézett.
- Noah, mi a baj? - kérdeztem tőle félve.
- Tudom, sosem fogod megérteni! Nem hiszed el nekem, hogy képtelen vagyok rá - mondta idegesen.
- Mire vagy képtelen? - kérdeztem meglepetten.
- Nem szeretni téged! - szorította ökölbe a kezeit.
- Miért mondod ezt? Nem értelek? - próbáltam közelebb menni hozzá, de elhúzódott.  - Noah... -suttogtam halkan.
- Bement hozzád Castiel az orvosiba, igaz? Beszéltetek, nem? - tette fel egymás után a kérdéseket.
Nagyokat pislogva néztem fel a fiúra. Tudtam jól, hogy előtte nem titkolhatok semmit, de nem sejtettem, hogy ilyen hamar ráfog jönni, Castiel látogatására. Szótlanul meredtem a szemeire, egyetlen normális mondatott nem tudtam összerakni a fejemben.
- Miért nem válaszol? - ragadta meg a karom idegesen. - Láttam mindent! Ellógtam az óra utolsó perceit, és láttam, amint Castiel zaklatottan kijön a teremből. Pár percig zokogva álldogált az ajtó előtt, majd hirtelen elfutott. Azt is láttam, ahogy kirohansz te is, és kétségbeesetten nézelődsz a folyosón. Gondolom őt kerested, utána akartál menni. Nem tudom mi történt ott bent, de az arcodról simán leolvastam, hogy szenvedsz! Vele akartál lenni? - hadart el mérgesen. Keze iszonyatos erővel markolták a karom, de nem szóltam egy szót sem. El kellett tűrnöm a fájdalmat.
- Őt kerestem, igen! - böktem ki halkan. - De nem találkoztam utána vele. Sajnálom Noah.
- Szeretsz még engem Reina? - kérdezte bizonytalanul.
Nem mondom, hogy szeretem, mert nem mondhatom neki. Mindent elrontottam. Legszívesebben elfutnék, elrohannék, még mielőtt megérthetné, hogy ez most más. Darabokra törtség, fájdalom marad minden kételyem után, mert nem tudok válaszolni őszintén neki. Nem mondhatom el, mert túl fontos nekem ő.
 A hetek, a hónapok, mind boldogok voltak, amiket vele éltem, de most nem tudok dönteni.
- Összezavarodtam - hajtottam le a fejem. 
- Addig nem szabadulsz meg tőlem, amíg nem adsz olyan választ, amit meg tudok érteni. Ami logikus.Amíg ki nem tudod mondani, hogy nem Szeretlek Noah, Castielt szeretem. Vagy azt, hogy Szertelek Noah. Addig a percig, amíg nem fogod eldönteni kit is akarsz, küzdeni fogok. Soha életemben nem szerettem senkit ennyire, mint most téged Reina - fogta két keze közé az arcom. - Adok neked egy kis időt, amíg átgondolod. De nem fogok várni örökké.
Elengedte az arcom, megfordult és otthagyott az udvaron.
Néztem a távolodó alakját, amitől még jobban összeszorult az szívem. Hát tényleg itt az idő. El kell döntenem mit akarok, és kit. De hogyan tudnék helyes döntést hozni? Minden erőmet össze kell szednem. Nem törhetek össze, nem lehetek gyenge. Ahhoz pedig, hogy átgondoljam a dolgokat, egy kis időre van szükségem. Össze kell szednem a gondolataim. Castiel most kerülni fog engem, abban biztos vagyok. Noaht pedig nekem kell kerülnöm.




                                                                ***

Pár nappal később megkezdtük a klip forgatást. A dallal már minden simán ment, és készen álltunk arra, hogyha kész a klip, a nagyvilág is meglássa, mit alkottunk Takumával együtt.
Végre eljutottunk idáig. Vártam ezt a napot, és nagyon izgatott is voltam. Talán most már több lelkesedéssel csinálom a munkám. Egyszer sem álmodtam arról, hogy énekesnő legyek, de az utóbbi időben megváltozott a véleményem. Szeretek itt lenni, imádok énekelni, és egyre jobban foglalkoztat az, hogy megtanuljak valamilyen hangszeren játszani. Lehetséges, hogy ez az én kis világom, amibe mindig is vágytam?
Azért egy kicsit idegesen ültem a székemben. A ruha, a smink, mind nagyon jól álltak, és temérdek ember vett körül, hogy a kedvemre tegyenek. Csak rajtam látszik némi idegesség. Azon tűnődtem egész nap, hogy képes leszek-e végigcsinálni.
Takuma láthatta rajtam a bizonytalanságot. Lassan a hátam mögé lépdelt, a kezét a vállamra tette, majd biztatóan mosolygott. Próbáltam én is valami mosolyfélét erőltetni, sikertelenül.
- Minden rendben lesz kislány! - fogta szorosan a vállaimat Takuma. - Én szeretem a hangod, és a közönség is szeretni fogja. Hidd el, és adj bele mindent ebbe a klipbe.
- Olyan jó, hogy itt vagy. Nélküled, már rég hisztirohamot kaptam volna - nevettem fel kínosan.
- Nem hagyom, hogy megfutamodj. Itt vagyunk a finishben, innen már nem engedlek el.
- Takuma! Kezdhetünk? - kiáltott ide nekünk a rendező.
Takuma bólintott, majd rám nézett. Vettem egy mély levegőt, felálltam és a kamerák elé sétáltam.
A forgatás elkezdődött. A kezdeti megszeppenésemnek hamar vége szakadt. Úgy járkáltam, és mozogtam a kamera előtt, mintha mindig is ezt csináltam volna.
A dal is nagyon könnyű volt. Nem is lehetett volna mondjuk nehéz, hisz a fiú jól a fejembe verte.
Többször akarom elénekelni ezt a dalt, és még annál is több dalt, amit kifejezetten nekem ír majd Takuma. Vele akarok maradni, ketten együtt a show bizniszben.
- Rendben, ennyi! - szólalt meg a rendező. - Gyere Reina, visszanézzük a felvételt - intett nekem.
Sietve szedtem a lábaimat, majd Takum karjába karoltam.
- Milyen volt? - kérdeztem félénken.
- Csodálatos! - bókolt mosolyogva.
Mindketten a képernyőre bámultunk, annyira furcsa volt magam látni ott. Mintha nem is én lettem volna.
- Nagyon sokat fejlődött az éneked. Amikor idekerültél, nem tudtad az érzéseidet átadni egy dallal sem. De most, ez a dal, ez a klip, minden tökéletes! - fordult felém a rendező.
- Köszönöm szépen! - mosolyogtam zavaromban.
Takuma csak elismerően megszorította a karom. Ami tudtam, hogy azt jelenti, hogy ő is ezt gondolja.
Egész napunk a klip forgatásával ment el. Észre sem vettük, de már délután java részét is eltöltöttük.
Takumával fáradtan dőltünk le a székben az irodájában. Ő nem is csinált semmit, csak állt és nézett engem, de az ő állítása szerint, abba is el lehet fáradni.
- Nos, tényleg jobb lett az éneked - szólalt meg pár perc csönd után.
- Tényleg? - néztem rá ujjongva.
- Ez érdekes! - nevetett fel. - Nem sokkal ezelőtt, még azt mondtad, nem akarsz énekesnő lenni. Most meg itt ujjongsz.
- Az akkor volt! - néztem rá durcásan. - Olyan sok munkát és bizalmat  fektettél belém. Sok ember dolgozott a sikeremért. Ezért elhatároztam, hogy én is beleadok mindent! Amúgy is azt a dalt, nekem írtad. Nem hagyhatom, hogy más énekelje el.
- Ravasz! - nézet huncut mosollyal a száján.
- Ravasz? Miért?
Felkelt a fotelből, elém sétált, és leguggolt elém. Óvatosan megfogta a kezem, a szemembe nézett.
- Életet adtál annak a dalnak. Köszönöm. Igen neked írtam, és csak te énekelheted el, senki más. Mindent el fogok követni, hogy sikerrel járj, ezért megteszek bármit.
-  Ahogy én is! - mosolyogtam vissza rá.
Visszamosolyogott, mint egy gyermek, akinek most ajándékoztak valamit.
Az elején egyáltalán nem gondoltam arra, hogy valaha is összebarátkozom ezzel a fiúval, de az együtt töltött idő, megváltoztatta a véleményem. Egyáltalán nem perverz és kiállhatatlan. Ha jobban megismeri az ember, rájön, a feltűnő viselkedése mögött, egy aranyos srác lakozik.
Mosolyogva néztem a csokoládé színű szemeibe, és átöleltem.
- Köszönök mindent Takuma! - engedtem el és visszaültem a helyemre.
A srác arca vörösben pompázott, és idegesen vakargatta a tarkóját. 
- Na jó mennem kell tovább. Még van egy kis dolgom a Ravennel - állt fel, majd a táskáját kereste.
Nevetnem kellett volna a gyerekes reakcióján, de nem volt merszem. 
- Én is megyek. Hulla vagyok. Szia!  - ugrottam fel a székből, majd intettem neki.
Sietősen elhagytam az irodáját, és Angelhez indultam.
A kijárat előtt Lysandert vettem észre, aki nagyon keresett valamit.
- Lys - érintettem meg a vállát hátulról.
Ijedten kiegyenesedett, megfordult, majd megkönnyebbülten nézett rám.
- Atya ég! Már azt hittem Takuma az. Elvesztettem a jegyzet füzetem, és nem találom sehol. Abban voltak az új dalaim - mondta szétszórtan.
- Nem ilyennek ismertelek, aki elhagy dolgokat. Ez egy új oldalad - vigyorogtam rá
- Ne nevess ki, kérlek. Annyi minden közbe jött az elmúlt pár napban. Dalokat írni, próbálni, iskolába járni, Castiel felkaparni a földről... - fejezte be hirtelen a mondatott.
- Mi történt Castiellel? - kérdeztem aggódva.
Lys nem mert rám nézni. Az üvegajtón keresztül bámult ki inkább a hólepte tájra.
- Lys - rángattam meg a karját.
- Nem mondhatok semmit. Elmondta nekem, hogy mit mondott neked az orvosiban, azon a napon. És nem akarja, hogy bármit is tudj ezek után róla - felelte letörten.
- Azt mondta, jobb nekem nélküle? De neki nem jó! Szenved, nem igaz? - kérdezgettem tovább.
Lys megrázta többször is a fejét, majd rám nézett.
- Nem szenved! Félreértettél. Ő tényleg azt akarja, hogy boldog legyél, ezért felejtsd el te is őt. Jobb neked nélküle, nem igaz? Most már teljes erőbedobással, csak Noahra tudsz gondolni? - nézett rám.
A szavai rosszul estek. Tudtam jól, hogy hazudik. Castiel szenved. Pár napra sikerült kizárnom mind a két fiút a gondolataimból, de most, hogy szóba került Cas, ismét zakatolni kezdett az agyam.
Lys rángatott ki abból az extázisból, amibe estem. Kérdően nézett, majd magához ölelt. Megnyugvással töltött el a karjaiba lenni. Tudtam, hogy rá mindig számíthatok, bármi is történjék.
- Hazavigyelek? - kérdezte bizonytalanul. Óvatosan eltolt magától, majd felemelte a fejem.
- Mit kellene tennem, Lys? - néztem a szemeibe.
- Azt hiszem semmit már. Castiel a fejébe vette, hogy elenged. Te is tudod milyen, ha valamit véghez akar vinni.
- Tudom! - bújtam vissza könnyes szemekkel a mellkasába.
- Héé Lys! Mi a francot keresel még itt? Fent kellene lenned már a stúdióba! - hallottam meg Castiel ideges hangját, Lys háta mögött.
Elengedtem Lys, aki megfordult és zavarodottan nézett Castielre. Pár pillanatra találkozott a mi pillantásunk is, de hamar megszakította a szemkontaktusunk.
- Igyekezzünk! Túl akarok lenni rajta - indult el Cas.
Úgy sétált el mellettem, hogy közben egyetlen egy pillantást sem vetett rám. Mintha sosem ismert volna.
Lys aggódva a vállaimra tette a kezeit, majd átölelt. Kibontakoztam az öleléséből, és szó nélkül kiléptem az épületből.
Lehangoltam sétáltam a kocsihoz. Tudtam, hogy így fog velem bánni. A suliban is minden nap átélem ezt. De ott Rosa, vagy Alexy kirángat az önsajnálatomból.
A parkolóban ismerős alakot vettem észre. Noah az egyik padon ült, és a telefonját nyomkodta idegesen.
Megtorpantam. Napok óta nem találkoztam vele sem. Az ultimátuma után, Angelhez költöztem pár napra. Kell a távollét, hogy eltudjam dönteni, melyik szerelemért érdemes harcolni.
Noah felfigylet a jelenlétemre. Eltette a telefonját, majd elmerengve a szemeimbe tekintet.
- Szia - köszöntem halkan, amikor elé értem.
Nem válaszolt, lehajtotta a fejét, felállt, majd hirtelen szorosan átölelt.
Meglepett a közeledése. Azt hittem ordibálni fog velem, azért amiért elmentem otthonról.
Gyengéden visszaöleltem én is. Jól esett az érintése. Örömmel töltött el, hogy a karjaiba tart. Mindig biztonságban éreztem magam közöttük, és megnyugodtam. Most sem volt másként.
- Miért nem jössz haza? - kérdezte elcsukló hangon, majd szorosabban ölelt.
- Át kell gondolnom mindent Noah. Nem tudok kétségek közt élni. Így nem megy! Adj kérlek egy kis időt! - toltam el magamtól finoman.
- Elzársz minden esélyt tőlem, hogy küzdeni tudjak érted.
- Nem zárok el! Te így is küzdöttél már értem eleget. Most nekem kell küzdenem, hogy megtaláljam a helyes utat. Annyi mindent köszönhetek neked Noah, de amíg nem vagyok 100% -ig biztos az érzéseimben, külön kell legyünk.
- Az elmúlt pár napban gondolkoztam - emelte a tekintetét rám. -  Azóta, hogy megismertelek, nem telt el nap, hogy nem gondoltam rád. De most, hogy újra itt vagy velem, az életemben, a szerelmemként,  nagyon szenvedek. Minél közelebb kerülök hozzád, annál rosszabb. A gondolat, hogy egyszer el kell válnunk, szinte fojtogat. Megosztottuk egymással az álmainkat, és rengeteg tervünk volt. Most meg úgy érzem, mintha egy  álom lett volna. Hogyan lehetséges, hogy két ember egymásba szeret, s olyan sok mindent megosztanak egymással, aztán ez az egész szinte egyetlen éjszaka szertefoszlik?
-Sajnálom, hogy szenvedned kell miattam! - hajtottam le a fejem búsan. - Nem tudom, mikor jutottunk idáig. Szeretném most rögtön azt mondani, hogy minden rendben lesz, de nem vagyok rá képes. A szavaim csak hazugságok lennének. Gyerekkorom óta csodáltalak és szerettelek, és nem akarom, hogy kilépj az életemből. De nem tarthatlak úgy magam mellett, hogy kételkedem. Értsd meg kérlek - néztem fel a srácra könnyes szemekkel. Viola színű szemeiből, áradt a szomorúság és a magány. Nem állt szándékomban bántani soha őt, hisz annyi mindent megtett értem. De azt sem akartam, hogy ha mellettem marad, szenvedjen a hamis szerelmemtől.
- Érzem, hogy hamarosan szét vállnak útjainak - emelte a tekintetét az égre, amit én is követtem.
Decembert írtunk már, ami azt jelentette, hogy hamar sötétedett. A felhős égboltot kémleltem én is, majd vissza pillantottam a fiúra.
- Én reménykedem még - suttogtam halkan.
Semmi jelét nem mutatta annak, hogy válaszolni szeretne. Csöndben nézte továbbra is a csillagokat. Néha felsóhajtott egy hatalmasat, és tovább bűvölte az eget.
- Te már nem reménykedsz? - kérdeztem félve.  - A sóhajaidból ítélve, nagyon gondolkozol valamin, de nem mondod ki.
- Azon gondolkodtam, hogy tudok-e nélküled élni. A mély sóhajok pedig könnyebbé teszik elviselni a gondolatot, hogy talán nélküled kell tovább haladnom az utamon. Talán egyszer elfogadom, egyszer majd azt tudom mondani, hogy nekem ez így is jó, őszintén, de tudod, amíg látom az arcodat azzal a  mosollyal, amit csak én láthatok, valahogy mindig egy picit darabokra törik a szívem, mert tudom, nem én fogom látni többet. - fordult teljes testtel felém.
 Gyengéden derekamra tette a kezeit és magához húzott. Kezeit erősen összekulcsolta a derekam körül, mint aki soha többé nem akar elengedni. Belemarkoltam a kabátja gallérjába, sűrű szuszogással adtam tudtára, hogy mennyire jól esik a közelsége. Nem mozdult semelyikőnk, talán mindketten féltünk, hogyha elengedjük egymást, akkor soha többé nem találunk egymásra.
Mélyen belefúrtam magam a mellkasába, próbáltam az agyamba rögzíteni az illatát. Nem tudom miért tettem ezt, de nagyon jól esett.
- Elég volt a hezitálásból Reina. Holnapig hozd meg a döntésed. Nem tudok tovább várni. Minden egyes nap elteltével, csak nő bennem a kétely, ami megőrjít! - tolt el finom magától, megérintettem az arcát, és egy puszit leheltem az ajkaira.
- Holnap reggel találkozunk, az iskola előtt! - bontottam ki magam a karjaiból. Nehéz szívvel hátat fordítottam neki, és beszálltam az autóba. Vetettem még egy utolsó pillantást Nohra, majd beindítottam a autót.
A város már díszelgett a különféle karácsonyi égőktől, és díszektől. Minden ember boldogan sétált, és kacagott a karácsony vásárokon.
Sosem szerettem a karácsonyt igazán, talán az egyetlen amire visszaemlékszem szívesen, a tavalyi volt. Boldog, felszabadult, vidám voltam. Igaza volt Casnak, hogy az a lány eltűnt, pedig mindennél jobban szerettem volna visszahozni.
A kocsiba beszűrődtek a fények. A csillogás és meghittség rajtam is átjárt.
- Milyen szép! - gondoltam magamban, majd behajtottam a parkolóba Angel házánál.
Félelemmel eltöltve jöttem ide pár nappal ezelőtt. Ő az apám, és természetes dolognak kellene lennie annak, hogy itt alszom nála. Igazából megtett mindent annak érdekében, hogy elfogadjam őt, amit meg is tettem. Felvettem a nevét, minden nap kedvesen beszélgettem vele. De hiányzott az a bizonyos érzés. Az amikor apának hívod. Nicknek könnyebben ment mint nekem, én nem tudtam még rávenni magam arra. Nem éreztem azt a bizalmat kettőnk között.
Ezekkel a gondolatokkal a fejemben nyitottam ki a bejárati ajtót. Az előszobába ledobtam magamról a csizmám és a kabátom, majd a konyha felé indultam. Készítettem magamnak egy forrócsokit. Amint kész lett bevackoltam magam az erkély előtt kanapéra, majd a város fényeit kezdtem el kémlelni.
Válasszak!  Csak ez járt a fejemben. Egy estém maradt, hogy életem legnehezebb döntését meghozzam. Mi van ha képtelen leszek rá? Ha nem tudok választani? Akkor, valószínűleg, nem maradhatok semelyikükkel. Talán ez lenne egyből az ésszerű megoldás.
- Elfutni ebből a városból, és elmenekülni az érzéseim elől. Újra kezdeni nélkülük - suttogtam a bögrémbe, majd kortyoltam egyet belőle.
- A menekülés sosem jó. Nekem elhiheted! - hallottam meg Angel hangját. A szobája felé tekintettem. Az ajtófélfának dőlve meredt rám. Vett egy mély sóhajt, majd elindult felémm és leült szorosan a felhúzott lábaim elé.
- Ez tűnik az ésszerűnek. Talán mindenkinek jobb lenne, ha én tűnnék el! - köröztem az ujjaimmal a bögre szélén.
- Egy az egyben Estherre hasonlítasz! - nevetett fel kínosan. - Mintha az anyádat látnám, és hallanám. Talán ugyan ennyi idősek lehettünk, amikor szinte ugyan ezt mondta nekem.
- Amikor elhagytad? - kérdeztem szomorúan tőle.
- Utána. Mikor már Rayennel volt, de én visszajöttem, és újból felkavartam az életét. De akkor gyáva voltam, és nem küzdöttem érte. Mint ahogy Castiel is feladott téged - simogatta meg biztatóan a kézfejem.
- Azt akarod ezzel mondani, hogy hasonlít az én történetem a tietekére? - kérdeztem gúnyosan.
- Teljes egészében. És ezért akarom, hogy ne menekülj el, hanem jól dönts. Ne kerülj olyan helyzetbe, mint az anyád és én. Azt válaszd, akit a szíved súg neked, ne pedig azt, akit ésszerű lenne.
- Vagyis szerinted Castielt kellene választanom? Érte áldozzak fel mindent, amit eddig újra felépítettem?
- Neked kell tudni, hogy mit miért érdemes feláldozni. De ha érzed a késztetést, azt, hogy képtelen vagy nélküle létezni, talán érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy hol van a helyed. Mert lehet, hogy ott ahol ő van, ahol a szíved vele boldog.
- Annyira szeretném jól látni a dolgokat, de félek! - letettem a bögrém az asztalra, és az ujjaimat kezdtem el tördelni.
- Azt kell eldöntened, kivel akarsz igazán boldog lenni. Ki mellett érzed azt, hogy az eget is áttudnád szárnyalni, akivel a lehetetlen is lehetséges lenne. Akinek a mosolyát soha nem tudod kiverni a szívedből, és az elmédből. Akitől megremegsz, amint rád pillant. Ezeken kell először elgondolkoznod! Tudd, hogy mi tesz boldoggá, és tarts ki mellette mindenáron! - nézett mélyen a szemeimbe.
Ösztönösen mozdultam, egyetlen szemvillanás alatt, a karjaiba vetettem magam.
- Apa - kezdtem el zokogni. - Miért nem viselkedsz úgy, mint egy normális apa? Le kellene ordítanod a fejem, amiért a pasik miatt aggódok ennyi idősen - fúrtam a fejem a mellkasához.
Lassan lehajtotta a fejét az enyémre, majd a hátam kezdte el simogatni.
- Lehetnék olyan, de nem akarok. Persze, hogy féltelek, mint minden apa a lányát, de te nem vagy már gyerek. Egy gyönyörű felnőtt nő lett belőled, aki akkor sem hallgatna rám, ha könyörögnék neki - nevette el a végét.
- Ebben igazad van! - kuncogtam halkan. - Egyetlen ember tudott eddig féken tartani, azt hiszem.
- Ő mindig tudja, hogy kell téged lecsitítani, és irányítani. Sosem volt kérdés számomra, hogy ő hozzád tartozik - nyomott egy puszit a fejem búbjára.
- Apa! Félelem! Érted félelem van bennem!  - hangsúlyoztam ki   a szavakat.
- 2 percen belül másodjára hívtál apánk. Hűű ez rekord! - emelte fel a fejem, és mosolyogva nézett le rám. - De...  Meglepődnél, hogy mi történne, ha félretennéd a félelmet, végre elengednéd az elvárásaidat, és csak hagynád, hogy megkapd azt, ami boldoggá tesz.
- Ami boldoggá tesz? - tettem fel hangosan a kérdést magamnak.
Egyetlen dolog tenne boldoggá, nagyon is jól tudtam, csak nem láttam a saját félelmeimtől. Mindent amit valaha akartam, csak ő tudja megadni nekem. Még csak fel sem kellett volna merülnie bennem annak, hogy nem nélküle akarom leélni az életem. Az ő mosolya, ölelése, hangja, az egész lénye tesz engem boldoggá.
Izgatottan keltem fel a kanapéról. Az ajtóhoz siettem, és próbáltam felhúzni a csizmám.
- Nem baj, ha elugrok valahová? - kérdeztem apától, miközben próbáltam felrángatni magamra a cipőm.
- Gondoltam, hogy amint döntesz, elfogsz rohanni hozzá. De akkor már ne gyere vissza, maradj is ott. Lesz mit átbeszélnetek! - nézett rám mosolyogva.
- Köszönöm, hogy segítettél! - rohantam hozzá, és egy gyors puszit nyomtam az arcára. Felkaptam a kabátom, és már rohantam is lefelé a lépcsőházban. A hó sűrűn hullott, és a szél is fújt. Összehúztam magamon a kabátom, és a kocsihoz sétáltam.
Kételkedtem még, de már nem féltem. Őt akarom mindennél jobban, még ha ezzel másnak fájdalmat is okozok.
Az utcánk sarkára érve leparkoltam a kocsival. Összeakartam szedni a gondolataim, mielőtt megteszem az első lépést. Lezártam a kocsit, majd lassú léptekkel elindultam. A szél össze-vissza fújta hajam, szinte lobogott a szélben. A szemembe söpörte a hajam, ami teljesen elvakította a látásom. Megpróbáltam újra minden tincset a helyére rakni, de sikertelenül. A szél vadul tombolt, mintha egy közelgő vihar előjelei lettek volna. Nem törődtem már a hajammal, ha szeret, kócosan is kellek neki. Felszegtem a fejem, és határozottan megindultam előre. Megtorpantam,  mert szemben találtam magam vele.
Egymással szemben álltunk ebben a zord időben. A meglepettség mindkettőnk arcára kiült. Nagyon jól láttam az arca minden mozdulatát. A lámpák fénye pont az arcára világított. Hitetlenség, és kétely tükröződött a szemeiben.
- Mit keresel itt ilyen későn? - kérdezte zaklatottan.
Nagyot nyeltem, majd a gyönyörű szemeibe néztem. Itt álltam előtte, és már nem kételkedtem. Aki mellett biztonságban, és szeretetben érzem magam, az ő. 
-  Azt akarom, hogy mellettem legyél! Nem hagyom, hogy az útjaink kettéváljanak - mondtam határozottan, majd a szél ismét a szemembe fújta a hajam. Nem törődtem már vele, nem akartam egyetlen egy pillantásra sem levenni a szemem róla.
- Azt hiszed jól döntöttél? - kérdezte lehangoltan, majd a földet kezdte el bámulni.
- Igen! - indultam meg lassan közelebb hozzá. - Mert te vagy, aki boldoggá tud tenni. Senki más!
Hirtelen felkapta a fejét, az arca szinte lefagyott. Pár pillanat is eltelt, mire végre egy apró mosoly erőltetett a szája sarkára. A pillantása a szívemig hatolt, minden egyes lépés amit felém tett meg, csak még jobban megdobogtatta a szívem. Pár lépésre voltam tőle, amikor az arca hirtelen komoly lett. Értetlenül néztem rá, és észrevettem, hogy a hátam mögé néz.
- Reina... Menj arrébb - ordította, majd elkezdett szaladni felém.
 Megfordultam, és egy sötét árnyat láttam magam előtt. Ütést éreztem a tarkómnál, majd a földre rogytam. A világ kezdett elsötétülni a szemeim előtt.  A hangok egyre halkabbak lettek, éreztem ahogy egy mély álomba süllyedek...






8 megjegyzés:

  1. Ne, ne,nem bírnám ki ha meg hal :c nem nem NOPE
    ~Alexandra~

    VálaszTörlés
  2. Soha nem sírtam eddig semilyen könyven blogon vagy akár filmen de neked most sikerült megríkatnod , gratula :)
    Már nagyon várom a kövi rész :D

    VálaszTörlés
  3. Jujjj, nagyon jól írsz! Profii vagy! Alig várom a kövi rèszt. GYORSAAN!! ��������������

    VálaszTörlés
  4. Úristen, nagyon jó lett, minél előbb folytiit!
    Ja, és remélem hogy Castielhez ment, és azt is hogy nem Leigh jött vissza! :o

    VálaszTörlés
  5. Áááá! Rossz érzésem van :o Ebbol meg úgy erzem lesznek bonyodalmak. Uuuuugy remelem h Noah-hoz ment de ketelkedek :( Es remelem nem jott el az apja :o

    VálaszTörlés
  6. Szerintem Noah-hoz ment és Rayen volt az aki leütötte, de majd a kövi részben kiderül. :) Nagyon jól írsz! Csak így tovább! :D És siess a folytatással!

    VálaszTörlés
  7. Gyors folyti.
    Nagyon jo a blogod jol irsz es ugyesen fogalmazod meg mingyen egyes szot amit leirsz
    Remelem Castielt valasztotta. De ha meghal vagy pont itt lesz amnezias akkor en elmegyek es megkereslek... :K

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok :) Bocsi, hogy ennyire elmaradtam a válaszokkal :)
    Köszönöm szépen a sok dicséretet, a szívemet felmelegítettétek :D <3
    Nem szándékosan húzom az időt, de egy kicsit késni fog a rész :D
    Lesznek bonyodalmak az biztos :D

    VálaszTörlés