2015. július 29., szerda

" Mondd, hogy nem igaz "




                   
  "  Mondd kérlek, hogy álmodom. Álmodni akarom, mert amint felébredek. A fájdalom elfog tűnni. De, ha ez a valóság, akkor számomra nincs többé menekülés. " 





                                                                   Noah



Őrült módjára trappoltam ki a kocsihoz. Teljes mértékben magamat hibáztattam azért, amiért Rayen eltudta kapni Reinát. Nem figyeltem rá eléggé, hagytam az érzéseimet felülkerekedni magamon, ami miatt nem tudtam végezni a munkám. Sosem lett volna szabad magára hagynom, ha valami baja esett, azt nem bocsájtom meg magamnak. Inkább szenvedjek én, verjenek meg engem, oltsák ki az éltem, de ő éljen, és legyen boldog.
Egyetlen szerencsém volt, hogy még az érzelmi kálváriánk előtt, bebiztosítottam magam egy tervvel, ha bármi balul sülne el.
Dühtől eltorzulva indítottam be a kocsit, és egy jól ismert helyre vezettem.
Kivágódtam a kocsiból, majd a ház ajtaja elé siettem. Szinte ráfeküdtem a csengőre, de nem nyitott ajtót senki. Gondolataim már azon forogtak, hogy be kellene rúgnom az ajtót, mert tudom, hogy itthon van.
A lábamat lendítettem volna tettem végre hajtásához, amikor kómás fejjel ajtót nyitott.
- Mi van? Beakarod törni az ajtót? - értetlenkedett a tarkóját vakarva.
- Takuma, fogd be! Reinát elrabolták - mondtam neki idegesen.
 A fiú szemei hirtelen kipattantak, majd gyors beinvitált a házba.
Ismertem őt, már elég régóta. Senki soha nem tudott arról, hogy mi társak vagyunk. Ő valójában producer és zenész, de egy véletlen folytán mellém került.
Az ő apja is, a Davis család maffia ágához tartozik. Takuma sosem vett részt azokban az ügyletekben, de amikor Reina közelébe került, megkértem, hogy szép lassan kerüljön közelebb az apjához. Segítve ezzel nekem, ha bármi történne.
- Tudod hol tartózkodik most az apád? - fordultam felé.
- Napok óta nem láttam, valamire nagyon készültek. Próbáltam információkat kicsalni belőle, de nem bízik még meg teljesen bennem - húzta keserű mosolyra a száját.
- Minél hamarabb meg kell találnunk Reinát. Az apja bármelyik pillanatban megölheti. Tanácstalan vagyok, nem tudom, hol kereshetném - kezdtem el járkálni.
- Nekem van egy sejtésem. Van itt, az én nevemen egy elhagyatott kis raktár épület. Addig nem is tudtam a létezésről, amíg valamelyik nap apám, alá nem íratott velem valami papírt a házról. Tuti, hogy ott vannak - kezdett el gyorsan öltözködni.
- Nincs időnk gondolkozni, menjünk nézzük meg. Minden perc számít - indultam ki az ajtón.
 Takuma rohant utánam, és ő is beült az autóba. Dobtam egy SMS-t a rendőrfőnöknek a helyzetről, és csatoltam a címet is neki.
Senkitől nem zavartatva tapostam bele a gázba. Pont most nem érdekelt, hogy mennyivel megyek, csak az, hogy minél hamarabb biztonságban tudhassam Reinát.
Az épülettől nem messze parkoltam le, takarásba helyezve az autót. Halkan, és óvatosan próbáltunk meg közeledni. 2 fegyveres őr állt az ajtóban, valamint a kertben sétált még egy.
Törtem a fejem, hogy miként juthatnánk be.
- Én bemegyek -nézett rám Takuma.
- És hogyan tervezed? - néztem rá értetlenkedve.
- Ismerem azt a két őrt. Apámat hozom fel indoknak, biztos vagyok benne, hogy beengednek - húzta fel a pisztolyát, s a háta mögé rakta a farmerjába.
Hagytam, nem volt jobb tervünk. A rendőrség még sehol sem volt, s Kol sem volt velem. Nem tudtam másra hagyatkozni, mint rá.
A két fickó először vacillált azon, hogy beengedjék. Az egyik telefonon beszélt valakivel, majd szabad utat engedtek a fiúnak.



                                                                            Takuma



Gombóccal a torkomban léptem be az épületben. Ez az első komoly megmérettetés számomra. Sokszor gondoltam arra, hogy visszakozok Noah felkérése ellen, de minél jobban megismertem Reinát, annál jobban védelmezni akartam én is. Én is tudom  milyen egy gyűlölettel teli apával felnőni. Aki ver, és megaláz mindenki előtt. Ez a lány pedig nem érdemli meg a szenvedést.
Sötét folyosón haladtam végig, amikor egy alak tűnt fel a szemeim előtt.
- Mit keresel itt fiam? - kérdezte összevont szemöldökkel.
- Beszélnem kell veled Apa - feleltem a legridegebb hangnememben.
- Miről lenne szó?
- Kellene egy kis segítség. Van valaki, akit el kellene tüntetni az utamból. Túlságosan is megnehezíti a karrierem - hazudtam egy szemrebbenés nélkül.
Apám gonosz mosolyra húzta a állát, majd elém állt, s elismerően vállon veregetett.
- Tudtam, hogy egyszer rá fogsz jönni, hogy nélkülem nem fogsz boldogulni - intett a fejével előre, és elindult.
Követtem a lépéseit, és közben körülnéztem mindenhol a fejemmel ahol tudtam. Az egész épület szinte két folyosóból állt, rengeteg mellék teremmel. Kis rácsok voltak az ajtókon, amiken próbáltam benézni úgy, hogy apám ne vegye észre.
Sosem gondoltam volna, hogy ekkora szerencsém lesz. Amint bepillantottam az egyik ajtón félszemmel, Castielt láttam meg járkálni. Vigyorogva húztam vissza a fejem, s próbáltam memorizálni a megfelelő ajtót.
Apám bevezetett az egyik mellék terembe, ahol két másik férfi ült egy asztalnál, nagyon belemélyedve egy beszélgetésbe. Az egyik fickót felismertem, apám munkaadója volt. Mr. Davis. A másik pedig kizárásos alapon csak Renia apja lehetett.
Tekintetüket rám emelték, én meg egy bólintással köszöntem nekik.
- Áhh Takuma - nézett rám Mr. Davis. - Rég láttalak fiam. Csak nem bajban vagy? - kérdezte gúnyosan.
- Úgy is lehetne mondani - húztam el a számat, és zsebre dugtam a kezeim.
- Rayen, hagy mutassam be a fiam - lökött apám, az időközben az asztaltól felállt férfitól.
- Te vagy a dalos pacsirta? - nézett elsötétült szemekkel rám. - Mi járatban itt? Elvileg senki nem tud erről a helyről.
- Mivel az enyém ez a kóceráj, tudtam a címet - vontam vállat.
Próbáltam minél higgadtabb maradni, de a szívem őrült ritmusban járt.
- A fiam valakit megakar leckéztetni, vagy eltüntetni a föld színéről. Ezért jött hozzám - hajolt meg apám a fickó előtt.
Milyen szánalmas egy ember. Itt hajlong egy elmebeteg embernek.
- Akkor segíts neki, de utána mennie kell. Dolgunk van! - nézett rá lekezelően, és visszaült az asztalhoz.
Vetettem még felé egy utolsó pillantást, és az apám után indultam, aki kiindult a teremből. Bevitt egy másik helységbe, ami teljesen üres volt.
- Itt beszélhetünk nyugodtan. Szóval - emelte a tekintetét rám.
Előhalásztam a telefonom, a képek között kerestem valakit, akit be tudtam volna állítani az ellenségemnek. Kol és Jessica közös képén akadt meg a szemem, amit nemrég csináltam az egyik ebéd közben.
Apám kezébe nyomtam a telefont, aki vigyorogva bámulta a képernyőt.
- Értem már. Szerelmi háborúban állsz - villantotta a fogsorát felém.
- Mondhatjuk. A lényeg, hogy ennek a fiúnak el kell tűnnie. Értve vagyok? - álltam elé magabiztosan.
Tudtam, hogy Kolnak nem lesz semmi baja, mert amint megérkezik a rendőrség, az egész banda a rács mögött fogja már tölteni az éjszakát.
- Vedd úgy, hogy már el is van intézve - dobta vissza a telefonom, amit visszadugtam a zsebembe.
- Kösz - intettem neki. - Kitalálok egyedül is.
- Nem gondoltad még meg magad, hogy csatlakozz hozzánk?  - állított meg az ajtóban.
- Meggondoltam, de előtte le kell zárnom pár dolgot. Utána a tiéd vagyok, ahogy óhajtottad - hazudtam a szemei közé.
Ismét váron veregetett, majd elviharzott oda, ahol Rayen volt.
Két fegyveres férfi mellett haladtam el, akik ugyan oda mentek be, ahova apám. Sietősre vettem a lépteim, lefordultam az első folyosóra, majd a jól agyamba vésődött ajtóhoz lopakodtam.



                                                                         Castiel



Lépteket hallottam az ajtó mögül. Reina a földön összekuporodva aludt. Halkan mellé osontam, és csendben felráztam.
- Mi a baj? - szólalt meg rekedtes hangon, amint kinyitotta a szemeit.
- Járkál itt valaki, itt az idő, hogy tegyek valamit - néztem a gyönyörű kék szemeibe, s lassan csókot leheltem ajkaira.
Félelem gyűlt a szemeibe, amikor elengedtem, és az ajtóhoz akartam indulni. Visszahúzott magához, szorosan átölelt. Féltet! Én is féltettem őt, de valahogy ki kell innen jutnunk, nem hagyhatom, hogy meghaljon. Akár az életem árán is megfogom védeni őt.
Gyengéden eltoltam magamtól, vetettem még egy utolsó pillantást az arcára, majd az ajtó mellé sétáltam.
Az a valaki sokáig babrált a zárral, de mikor végre sikerült kinyitnia, már ütésre lendült a karom.
Pont sikerült elvétenem az ütést, mihelyst megláttam Takuma fejét.
- Te mit keresel itt? - tettem fel a kérdést meglepetten.
- Szerintem ezt ne most beszéljük meg. Fogd Reinát és húzzunk innen - mutatott Reina felé, aki lefagyva bámulta Takumát.
Megragadtam a csuklóját, és húzni kezdtem magam után. Lopakodva haladtunk a folyosón. Takuma ment elől, mutatva az utat, mikor egy hangot fedeztünk fel a hátunk mögött.
Magam elé löktem Reinát, majd a csávó felé fordultam. Egyenesen nekem szegezte a fegyvert, közben pedig kiabált, hogy szökni akarunk.
Megindult felénk, de ekkor hirtelen egy lövés dördült el, és a férfi összeset.
Takumára kaptam a tekintetem, aki az előtte álló Noaht nézte, kezében az elsütött fegyverrel.
- Gyerünk, nincs sok időnk! - nézett ránk szigorúan.
Reina, teljesen döbbenten állt a fiú előtt, majd hirtelen megölelte. Noah nem reagált semmit az ölelésre, hanem eltolta magától, és végignézett rajta. Gondolom amikor megbizonyosodott róla, hogy jól van, megkönnyebbülten sóhajtott, majd rám emelte szemeit.
Tudtam mit akar, megfogtam ismét Reina kezeit, és abban a pillanatban ismét futásnak eredtünk.
Takuma előttünk, Noah hátunk mögül fedezett minket. Amikor kiértünk a házból, az erdő felé vettük az irányt. Noah megállított, és a  kezembe nyomott, egy pisztolyt.
- Mi... - kezdtem volna bele.
- Védd meg! Nem eshet baja - szegezte rám szigorúan szemeit.
- Anélkül is megteszem, hogy mondanád - feleltem undokan, miközben tovább haladtunk, de ő megállt.
Kérdően néztem rá, Reinát Takuma karjaiba löktem, és visszasiettem Noah elé.
- Most mi van? - kérdeztem türelmetlenül.
- Én nem megyek! Elintézem, hogy soha többé ne tudja bántani Rayen - fordult meg, s láttam ahogy reszkető kezekkel megmarkolja a pisztolyt.
- Téged választott igaz? - hallottam a hangjában a remegést.
- Igen! - vágtam rá.
- Akkor tedd boldoggá, és ne hagyd, hogy szomorkodjon. Nevettesd meg minden nap, lepd meg mindig valami széppel, esténként pedig szorosan húzd magadhoz, és bizonyítsd mennyire is szereted - a hangja elcsuklott, majd elindult.
- Mi a francért mondod ezeket? - futottam utána, s megfogtam a vállát.
- Mert lehet, hogy én nem jövök ki élve onnan. Nem akarom, hogy egy percre is szomorkodjon majd utánam, ezért tegyél meg mindent, amivel boldoggá teheted. Nem engem választott, így már csak annyit tehetek érte, hogy megvédem az életét, bármi áron - lökte le a kezem a válláról.
- Noah mi a szent szarra készülsz? - jelent meg mellettem Reina idegesen, majd a fiú elé állt.
- Menjetek már! - parancsolt ránk a fiú.
- NEM! Nélküled nem megyek sehová - jelentette ki Reina határozottan.
Noah lehajtotta a fejét, és tett egy lépést Reina felé.
- Élveztem az együtt töltött időt Reina. Soha senkit nem szeretem ennyire, mint téged. De a mi utunk mostantól szétválik. Veled van most már az a fiú, akire mindig is vártál. Változz vissza most már azzá a lánnyá, akit évekkel ezelőtt megismertem - emelte a tenyerét a zokogó Reina arcához, majd hirtelen magához rántotta, és átölelte.

Felemelte azt a kezét amiben a fegyvere volt, majd tarkón ütötte vele a lányt. Ökölbe szorult a kezem, már indultam volna agyonütni, amikor megtört tekintettel fordult felém, karjaiban a lánnyal.
- Muszáj volt. Sosem engedte volna, hogy visszamenjek - adta át a kezembe. - Vigyázz rá Castiel. Tudod örülök, hogy ellened veszíthettem.
- Gyere vissza élve! - böktem ki ellentmondás nem tűrően.
- Megpróbálok! - felelte.
Csodálkozva néztem az előttem lépdelő fiúra. A szerelem, amit érez Reina iránt, annyira hatalmas, hogy meghalni is képes lenne érte. Nem ismerem őt, de éreztem, hogy minden lépése mögött fájdalom, és félelem lakozik. Félve a haláltól, és az élettől.



                                                                   Noah


A szemeimbe gyűlt  könnyek, égették a szemem. Minél közelebb kerültem a raktárhoz, annál jobban tudtam, hogy nekem ez a sorsom. Sorsom, hogy megvédjek egy lányt, akit a világ szenvedésre akar ítélni. Megadtam az esélyt egy jobb életre neki, de azzal tudom teljes biztonságban, és boldogságban tudni, ha eltávolítok minden akadályt az útjából.
Két őr jelent meg előttem a semmiből, akikkel még nem végeztem, akkor amikor Takuma bent segített Castielnek. Könyörtelenül lőttem mind a két férfit fejbe. Nem kegyelmezek senkinek sem, akik bántották Reinát.
A lépteim visszhangoztak a folyosón. Talán a szívverésem is hangosabbnak tűnt, mint máskor.
Hangokat hallottam a folyosó végéről, fegyverem felemeltem, majd befordultam a sarkon.
Rayen állt előttem, a földön pedig Takuma és Castiel apja hevert holtan. Éreztem a helységet elárasztó benzin szagot.
- Noah Jensen, micsoda meglepetés. Tudhattam volna, hogy te állsz a kis ribanc szöktetése mögött - fordult felém őrült mosollyal az arcán.
- Annyira elment az eszed, hogy megölöd a saját embereid? - böktem a fejemmel a testek felé.
- Valakin le kellett vezetnem a dühöm, amiért eltűnt az a kurva - köpött egyet a holtakra. - És te? Megölni jöttél?
- Eltaláltad. Meglakolsz mindenért, a sok fájdalomért, szenvedésért, amit Reinának és Nicknek okoztál - emeltem a fegyverem felé.
Felkacagott, majd mélyen a szemeimbe vájta az övéit. Bal karját felemelte, és akkor láttam meg a kezében az öngyújtót.
- Tudtam, hogy elfogsz jönni. Velem együtt fogsz meghalni Noah, és ez lesz a legnagyobb szenvedés Reina számára. A tudat, hogy miatta haltál meg, felfogja emészteni - nevetett zavartan, és lassan leeresztette a kezeiből a lángoló gyújtót.
A lángok felcsaptak, én pedig teljes erőmből próbáltam kijutni az épületből.
A füst már marta a torkom, a levegőt is nehezen vettem már. Az egyik falnak megtámaszkodtam, de a lángok hamar utolértek. Erőm nem volt már mozdulni, éreztem itt a vég számomra, és még csak nem is saját kezemmel végeztem Rayennnel. Fáradtan csúsztam le a padlóra, a füst és a lángok elborítottak már mindent.
Castiel hangja csengett a fülemben. Gyere vissza élve! 
Arcom a kabátomba temettem, próbáltam felállni a földről.
Nem halhatok meg, nem engedhetem, hogy Reina hibáztassa magát miattam. Én is tudom, hogyha most meghalok, Reina magába fog roskadni, valamint vádolni kezdi saját magát. Kibaszottul elcsesztem, amikor visszafordultam.
Rayen terve nem sikerülhet.



                                                                       Reina


Érzékeltem a külvilágot, de a szemeim nem tudtam nyitódásra bírni. Ólom súlyként nehezedet a fáradtság, és az álom szemeimre. Ismerős hangot véltem felfedezni magam körül. Annyira hívogató, és édes volt számomra, ezért meg kellett próbálnom felébredni.
Pislogásom, csak a nap gyenge sugarai zavarták meg. Tél van, de mintha nyarat írnánk, olyan fényességgel ragyogott rám. Lassan szoktattam magam a napfényhez. Tiszta látásom, pár aggódó arc zavarta meg. Tipikus kórház szagot éreztem, ami arra engedett következtetni, hogy kórházba kerültem.
Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de biztos valamiféle grimasz sikerülhetett, mert elnevették magukat.
Rosa, Kim, Eren, Amber és Alexy állt az ágyam körül.
Óvatosan felültem, majd a komor tekintetűre váltott barátaimra néztem.
- Hol van Castiel? - tettem fel az első dolgot, amit tudni akartam.
- Itt van, nyugi. Csak Lyssel elment Bellához - fogta meg a kezem nyugtatóan Rosa.
- Miért? Mi van Bellával? - kérdeztem ijedten.
- Meglőtték - suttogta Eren.
A levegő megállt bennem egy pillanatra. Ekkor nyitódott a kórterem ajtaja. Castiel, Lys és Nick léptek be rajta. Széttártam a karjaimat Cas felé, aki aggódva rohant hozzám, majd szorosan átölelt.
- Jobban vagy? - kérdezte, amikor elhajolt egy picit tőle, majd az orrát az én orromnak nyomta.
- Azt hiszem. Élünk és ez mindennél fontosabb - érintettem meg az arcát óvatosan.
- Örülünk, hogy jobban vagy! - lépett mellém Lys.
Nick az ajtó melletti falnak támaszkodva figyelt engem. Nem volt a testvéri kapcsolatunk már a régi, de boldog voltam, hogy tudtam minden rendben vele.
- Hogy kerültem ide? Nem emlékszem semmire - tettem fel a kérdést Casnek aggódva.
- Figyelj Boszi - szorította meg a két kezem lehajtott fejjel.
- Mi történt Cas? Várj... - meredtem magam elé, s számtalan kép ugrott a szemeim elé.
Noah, és Takuma, amint kimentenek minket. Noah monológja nekem, majd a szoros ölelése, amiben benne volt minden szerelme. Amikor úgy éreztem, az az ölelés egy búcsú volt.
- Hol van Noah? - néztem a többiekre könnyes szemekkel.
Mindenki hallgatott mint a sír, és maga elé bámult. A szemkontaktus kerülték, a kezüket tördelték.
A levegő egyre jobban szorította a tüdőmet. A könnycseppek patakként folytak le az arcomról.
Castiel a szemeimbe nézett, az ő szemeiben felfedeztem a szomorúságot, és bánatot.
- Az apád, magára és az apámra gyújtotta a raktárt. De a raktárban még tartózkodott más is - halkult el a hangja.
- Castiel, kérlek. Mondd, hogy nem igaz!  - néztem könnyes szemekkel rá.
- Sajnálom kicsim, de Noah meghalt...


                                                           

7 megjegyzés:

  1. Neee... Hüpp-hüpp. Soha nem sírtam még senkinek a blogjának egyik részén yem, de ezen igen! Annyira sajnálom Noah-t és teljesen át érzem azt, amit most Reina érez... Gratulálok! Nagyon jól lett ez a rész is :) Folytasd minél hamarabb!
    Bye: Kata

    VálaszTörlés
  2. Neeeeeeee! :'( Remélem tévednek és él még Noah. Egyszerűen fantasztikus ahogy írsz. Hamar folytatást!!! :)

    VálaszTörlés
  3. Ez az első, hogy egy könyvön/bloggon sírok..mèg mindig könnyes a szemem..FOLYTAASD!!!����

    VálaszTörlés
  4. Neeeeee:( Castiel párti vagyok,de azért nem akartam hogy Noah meghaljon :o
    Most...most,sírok :(

    VálaszTörlés
  5. Neee! Nagyon sírok!Castiel párti vagyok de azért ne halljon meg Noah!! :(

    VálaszTörlés
  6. Áááá ne ezt ne. Ne haljon meg Noah!! Majdnem megsirattál. Csak akkor vége lett a a résznek.
    Ismét csúcs szuper rész volt. Csak így tovább

    VálaszTörlés
  7. NE SÍRJATOK :( :/ Hát, bocsánat amiért megöltem szegény Noaht.
    És örülök, hogy tetszett a rész mindenkinek :)

    VálaszTörlés