" Mindent megfogunk oldani "

                                                                    Noah


Rémült arckifejezéssel állt meg előttem Reina, majd egyik pillanatról a másikra összeesett. Castiel idejében észrevette, és elkapta Reinát, mielőtt összezuhant volna. Karjaiba emelte, majd rám nézett.
- Talán vigyük be a lakásba? - kérdezte tőlem aggódva.
- Nem! Hazaviszem! - álltam elé, majd kivettem a kezei közül a lányt. Lassan a lifthez indultam, de még nem tudtam beszállni. Annyi kérdésem lett volna ehhez a fiúhoz, hogy mi történt ma közöttük, de valahogy nem jöttek ki szavak a torkomon.
- Még egyszer megkérdezem. Miért? - fogta meg a vállam Castiel, majd maga felé fordított.
- Mit szeretnél tudni? - kérdeztem tőle semleges tekintettel.
- Ne játszd a hülyét. Miért hagytad, hogy találkozzak vele? - folytatta feldúltan.
- A múltkor elmondtam neked nem? Sőt, szerintem Kol is ugyan azokat a szavakat használta amiket én.
- Ez akkor sem válasz a kérdésemre - lépett közelebb hozzám mérgesen. - Ugye tudod, hogy bármikor visszaszerezhetem? De te mégis hagytál esélyt arra, hogy összefussak vele.
- Nézd. Akkor elmondom még egyszer. Amikor megtudtam, hogy visszajöttél gondolkozni kezdtem. Tudtam, hogy előbb utóbb úgyis találkozni fogtok. De előtte megakartam bizonyosodni mindenről veled kapcsolatban. Hogy mik voltak a indokaid a múltban, és mik a céljaid most. Sőt hálásnak is kellene lenned nekem, amiért egész héten kerültem Reinát, és esélyt adtam annak, hogy valahol találkozhassatok. 
- Miért segítettél nekem? Elvégre szerelmes vagy Reinába. És azt is nagyon jól tudod, hogy én is szeretem - mondta idegesen.
- Pont ez az. Mert szeretem - néztem rá, majd lassan megfordultam és beléptem a liftbe.
Számtalan gondolat kavargott a fejemben. De  éreztem, hogy jól döntöttem. Szeretem ezt a lányt és a legjobbat akarom neki, még ha én el is bukok, mint szerető.
Már amikor először felkerestem Castielt tudtam, hogy ellene nem lesz könnyű nyernem. De azt akartam, hogy ők találkozzanak, és tisztázódjon minden félreértés kettejük között. Habár tudom, hogy ezzel Reinát a karjai közé dobtam, mégis reménykedhetek abban, hogy velem talán boldog lesz és mellettem marad.
Jelenleg nem vagyok biztos abban, hogy velem marad, és hogy szeret-e teljes szívéből, de ez életemben először nem számít. Elég, hogy szeretem, hogy gondolatban vele vagyok.






Amíg hazafelé tartottunk, Reina végig csak aludt. Elhiszem, hogy ez a nap túl sok volt a számára. Nem csodálom, hogy elájult.
Óvatosan kivettem a kocsiból, majd a ház felé vettem az irányt. Nick, már az ajtóban várt ránk aggódó tekintettel.
- Ugye nincs komolyabb baja? - kérdezte tőlem aggódva.
- Nincs, nyugodj meg. Felviszem a szobájába, utána beszélünk - indultam be a házba. Felvittem Reinát a szobába, leraktam az ágyba, majd halkan lementem a nappaliba. Leültem a magába roskadt Nick mellé.
- Bella merre van? - szólaltam meg én először.
- Amint meghallotta, hogy Castiel itt van, egyből hozzá indult. Nagyon megviselte az, hogy nem szólt neki arról, hogy újból a városban van. De nem hiszem el, hogy volt pofája visszajönni - háborgott Nick.
- Előbb vagy utóbb, úgyis visszajött volna - mondtam. Nick megértően megfogta vállam, majd megveregette.
- Sajnálom haver. Biztos nehéz lehetett neked, őket együtt látni. Nem tudom felfogni, hogy volt képes Reina találkozni vele mindezek után.
- Fel voltam készülve arra, hogy együtt látom majd őket - sóhajtottam egy nagyot. - Nick... Én már pár napja tudom, hogy Castiel itt van. Abban pedig én is közrejátszottam, hogy találkoztak. Nemrég felkerestem őt, és megkértem, hogy beszéljenek. Direkt hagytam Kolra Reinát, mert tudtam, hogy elfogja vele engedni. Bár neki nem mondtam semmit, de sejtettem, hogy ugyanazon a véleményen van mint én, hogy jobb lesz ha tisztázzák a dolgokat.
- Te teljesen megőrültél? Miért tetted ki magatokat, és a húgomat is ekkora szenvedésnek? - kérdezte feldúltan.
- Mert addig nem lehetünk boldogok Reinával, amíg érezz is bármit Castiel iránt. Ha tényleg szereti még mindig, akkor én nem fogok az útjába állni, elengedem. De ha nem, akkor harcolni fogok érte és nem engedem, hogy az a fiú elvegye tőlem - mondtam határozottan.
- Tényleg megőrültél. Saját magad alatt vágod a fát. A húgom egy labilis személyiség, egyetlen mondat is képes megváltoztatni az érzéseit. Castiel pedig ismer minden fortélyt, amivel magába bolondíthatná újra Reinát. Most követted el életed legnagyobb hibáját Noah. Sajnálom, hogy ezt tőlem kell hallanod, de nem fogsz tudni nyerni ellene, ha hagyod, hogy továbbra is találkozzanak. Sőt, lehet már késő is. Lehet elég volt egyetlen egy találkozás is ahhoz, hogy fellobbanjon minden régi tűz közöttük. Nem tudhatja senki, hogy mi történt ma délután közöttük! - meredt maga elé kétségbeesetten Nick.

Mintha tőrt nyomtak volna a szívemben. Úgy hatott minden egyes mondat rám, amit Nick mondott. Teljesen igaza volt. Azt hittem jó lesz így ahogy tettem, de közben a saját pozíciómra nem figyeltem. Mindig csak Reina érdekeit tartottam szem előtt, de most nem csak róla van szó, hanem rólam is. Én nem akarom őt elveszíteni, mindennél jobban szeretem, de ha a dolgok más irányt vettek tényleg, akkor mihez kezdjek? Tudom balgaságot követtem el azzal, hogy hagytam összefutni őket, de akkor még nem gondoltam bele a saját helyzetembe is.
Nem tudtam mit felelni Nicknek, azokra amiket mondott. Letörten ballagtam fel Reina szobájába. A kilincsre tettem a kezem, de még hezitáltam egy kicsit.
Biztos vagyok benne, hogy szeret engem, de talán nem elég ez a szerelem ahhoz, hogy együtt maradjunk. Tudni akarom, mi is történt pontosan ma abban a házban. Másrészt félek, hogy ha elmesélné, akkor megváltozna kettőnk között minden.
Csendesen nyitottam be a szobába. Reina az ágyán ült és a párnáját szorongatta. Könnyes szemekkel kapta a tekintetét rám, majd zokogásba kezdett. Lassan megindultam felé, a testem remegett a bizonytalanságtól, a sok kérdéstől. Leültem mellé, majd megtörölgettem az arcát. Bánatos szemekkel nézett fel rám, majd szorosan megölelt. Hagytam. Nem tudtam ellenkezni. Akármi is történik majd velünk, nekem ő a legfontosabb az életemben.
- Noah, kérlek bocsáss meg. Én nem akartam vele beszélni, de Kol erősködött. Nem tehettem semmit - szipogta a mellkasomba. Gyengéden végigsimítottam a haját többször egymás után.
- Én nem haragszom. De meg kell beszélnünk pár dolgot - emeltem fel a fejét és a szemeibe néztem. - Mi történt ma ? Szeretném tudni.
Kikerekedett szemekkel nézett először rám, majd lassan lehajtotta a fejét, és tördelni kezdte az ujjait.
- Beszélgettünk. Elmondott  mindent arról, hogy miért is ment el. Majd azt bizonygatta, hogy még mennyire szeret  - felelte halkan.
- És mit éreztél, amikor elmondott neked mindent ? - kérdeztem.
Hirtelen felkapta a fejét és a rám nézett, majd piros arccal visszahajtotta a fejét.
- Megígértem neked, hogy őszinte leszek veled, úgyhogy nem titkolom el! - motyogta. - Pár percig úgy éreztem, hogy már nem haragszom rá. Hogy elszállt minden haragom felé. De esküszöm, csak pillanatnyi érzés volt, mert utána ismét elöntött az a sok keserű érzés, amit átéltem. És rájöttem, hogy nem akarok neki semmiképp sem megbocsájtani - fogta meg a kezem, majd újból sírni kezdett.
Hát igaza volt Nicknek. Az a fiú, egyszerű szavakkal is tudja irányítani Reinát.
- Noah, kérlek mondj valamit - rángatta meg finoman  karom Reina.
Egy pillanatra elgyengülni éreztem magam, de össze kellett szednem magam. Nem mutatkozhatom Reina előtt egy megtörhető emberként. Ő nem ismeri ezt az oldalam, és soha nem is fogja.
- Szereted még őt? - csúszott ki a számon idegesen.
Meglepetten nézett rám, de nem válaszolt. Erősen megszorította a kezem, majd a szívéhez emelte és hagyta, hogy megérintsem.
- Én szeretlek téged Noah. Az érzéseim nem változtak feléd. Csakis veled akarok lenni, és nem Castiellel! - jelentette ki határozottan.
- Miért hangzik ez úgy nekem, hogy " Szeretlek Noah, de még Castielt is szeretem " mert ez nem válassz volt a kérdésemre. De nem is kell válaszolnod - álltam fel mellőle idegesen.
Bármennyire is próbáltam magam visszafogni, nem ment. Ez egyáltalán nem volt egyenes válasz, ami azt sejteti, hogy tényleg szereti még őt is. Igaz tudtam róla, hogy érez iránta még valamit, de amíg kimondatlanok maradtok dolgok nem törődtem velük. Annyival is megelégedtem, hogy velem volt.
- Egyáltalán nem úgy van! - mondta feldúltan Reina. 
- Döntened kell. Ki kell találnod azt, hogy melyikünk irányban haladsz tovább.Hozzá akarsz-e kötődni újra, vagy velem akarod folytatni továbbra is - mondtam majd megindultam az ajtó felé.
- Miféle feltétel ez? - kiáltotta. - Megmondtam, veled akarok lenni, nem pedig vele. Akkor miért csinálod ezt?
- Mert azt akarom, hogy felejtsd el a múltadat! Itt vagyok neked most már én - fordultam felé.
Pár percig meredten bámult rám. Majd lassan felkelt az ágyból, és a tükrös asztalához ment, leült a székre és nézte magát a tükörben. Nem értettem miért nem mondd semmit.
- Nem fogom elfelejteni a múltamat, mert az tesz azzá, aki most vagyok. Ezt te is nagyon jól tudtad, és elfogadtál így is. A múltam része Castiel is, és nem fogok úgy tenni, mintha nem létezne. Mert emlékeznem kell rá ahhoz, hogy tudjam gyűlölni. Hogy szenvedést tudjak neki okozni - mondta teljesen rideg hanggal és tekintettel.
Mintha az a lány nézett volna vissza rám a tükörből, akivel akkor találkoztam, amikor idejöttünk. A szemei ridegsége, borzongást váltott ki belőlem. Miért változott meg egyik pillanatról a másikra?
- Noah! - fordult felém.  - Tényleg nem bízol az érzéseimben, ahogy én sem a sajátjaimban. De egyvalamit tudok. Ma lett volna számtalan esélyem arra, hogy Castiellel maradjak, de nem tettem. Én téged akarlak. Igaz az érzéseim, most mint a tornádó kavarognak bennem, de azt akarom, hogy te legyél mellettem. Képes vagy harcolni értem Noah Jensen?  - kérdezte ugyan abban a rideg hangnemben.
A mondatai visszhangoztak a fülemben. Legszívesebben egyből rávágtam volna, hogy igen, de közben bizonytalan is voltam. Most mondta a saját szájával, hogy ő se biztos az érzéseimben. És nekem vajon megéri ezért szenvedni?





                                                                          Reina



Noah nem válaszolt tegnap este a kérdésemre, csak fogta magát, megfordult és kiment a szobából. Nem értettem a viselkedésem, hogy miért beszéltem ilyen nyíltan és keményen vele. De az, hogy azt mondta válasszak, megrémített. Félelem járta át minden porcikám attól a gondolattól, hogy elhagy. Nem bírnék nélküle élni, és ezért nem mondtam el neki mindent arról, hogy mi történt akkor.
Szeretem őt, az nem múlt el egy percere sem. De nem tehetek úgy, mintha Castiel nem lenne. Bármennyire is kiakarom irtani magamból nem megy. Azt viszont nem engedem meg magamnak, hogy hibát kövessek el. Még ha bele is halok, küzdeni fogok ellene, és megmutatom Noahnak, hogy igenis vele akarok lenni.
Este nem maradt mellettem. Amíg fürödtem átpakolta a dolgait Kol szobájába. Rettenetes érzés volt szembesülni azzal, hogy talán elveszíthetem. Minden erőmmel próbálom helyrehozni a dolgokat, de úgy látszik egy nap leforgása alatt, kicsúszott minden a kezeim közül.
Nulla élet kedvel indultam meg a suliba. Noah ismét Kolra hagyott, és Nickel ment. Kedvetlenül ballagtam Kollal az utcán. Lépéseim tele voltak félelemmel. Castiel visszatért, ami azt is jelenti, hogy az suliban is ott lesz. Nem tudom mi fog történni, hiszen egy osztályba járunk mind a hárman.
- Csajszi - érintette meg a vállam Kol. - Sajnálom a tegnapit. Nem tudom honnan tudta meg Noah, hogy azzal a fiúval vagy. Pláne azt, hogy merre is lakik. Minden az én hibám. Ha szakítotok én esküszöm belehalok.
- Ne okold magad. Te sem tudhattad, hogy ez fog történni. Valójában, a szívem legmélyén én is elakartam menni Castiellel. Mindent tudni akartam, de közben teljesen elfelejtkeztem Noahról. Ha arra gondolok, hogy ő mi mindent tett értem, és mennyire szeret, még rosszabbul érzem magam. Olyan mintha elárultam volna őt! - mondtam nagyokat sóhajtozva.
- Te ismered a legjobban az érzéseidet. Teljesen biztos vagy abban, hogy Noah az, aki melléd való? - állt meg előttem Kol.
- Kol, mi ez a kérdés ilyen hirtelen? - néztem fel rá meglepetten.
- Neked kell tudnod, hogy ki tartozik hozzád, és ki tud boldoggá tenni. Minden okkal történik hercegnőm. Annak is oka volt, hogy miért pont most bukkant fel újra Castiel. Én elhiszem, hogy szereted Noaht, de vajon azok az érzések, amiket Castiel iránt éreztél eltűntek valóban? Vagy csak a szíved mélyére zártad őket, annak a reményében, hogy egyszer eltűnnek onnan?
- Ne legyél kérlek ilyen költői! Engem már semmi nem köt ahhoz a fiúhoz - mondtam felháborodva, majd kikerültem és elindultam.
- Tudod, tegnap észrevettem valamit. Akármennyire is próbáltál gyűlölettel nézni Castielre, nem ment teljes egészében. Én láttam a szemedben egy kis ragyogást is, ami azt jentette, hogy boldoggá tett az, hogy újra látod. Próbálod eltiporni ezeket az érzéseket, de miért? - folytatta Kol.
A szavai roppantul idegesítettek. Egyszerűen nem akarok mást, csak Noahval lenni. Néha úgy érzem sikerül kivernem a fejemből Castielt, de utána mindig történik valami, ami teljesen felbolygatja megint a lelkivilágom. Tudom, hogy Kol a legjobbat akarja nekem, de a szavai súlyai, csak még jobban összezavarnak.
Sietősre vettem a lépteim. Nem volt kedvem folytatni ezt a beszélgetést. Elhatároztam, hogy nem fogok veszíteni Castiel ellen, és ennek érdekében nem hagyom, hogy bárki is eltérítsen a célomtól.
Az emeletre vezető lépcső előtt elbúcsúztam Koltól, majd az osztályterem felé vettem az irányt.
Már a távolból kiszúrtam az ajtóban várakozó Kimet, Amber és Violát. Amint megláttak szinte sprintben futottak elém.
- Szörnyűség - lihegte Viola.
- Reina, ne menj be a terembe. Inkább lógjuk el a mai napot! - jelentetten ki Kim majd megfogta a karom.
- Igaza van Kimnek. A mai nap borzalmas, túl sok dolgozat lesz. Biztos te sem készültél, menjünk el plázázni! - mondta Amber, majd a másik oldalamra állt és belém karolt.
- Lányok - kaptam ki a kezeim és szembe álltam velük. - Az az érzésem, hogy nem akarjátok, hogy bemenjek a terembe.
- Nem... Nem igaz, miért ne mehetnél be? - legyintett Kim zavarodottan.
- Gondolom azért, mert Castiel is ott van! - néztem rájuk.
- Te... te ezt honnan tudod? - kérdezte meglepődve Amber.
- Tegnap már volt szerencsém hozzá - nyögtem ki halkan.
- Mi?? - mondták kórusban.
- Igen! De nem érdekel mi van vele. Nagyon jól tudjátok, hogy Noaht szeretem. Castiel akármit csinálhat, nem fog érdekelni.  - mosolyogtam rájuk, majd a terem felé indultam.
- Asszem tudnod kell még valamit - lépett elém Amber.
- Mit?
- Nem rég történt egy kis incidens Eren és Castiel között! - mormogta az orra alatt.
- Mégis mi ?
- Eren, amint meglátta Castiel a suli előtt, egyből neki esett. Kentin és Tyler, alig tudták lefogni. Kétszer be is húzott Castielnek.
- Ez az idióta. Ki is csaphatják ezért - mérgelődtem majd ismét elindultam. Idegesen léptem be a terembe, és a szememmel Erent kerestem. Szánalomra méltó volt tőlem, hogy az első szempár akivel találkoztam, az Castielé volt. Vigyorogva ült a régi helyén, és engem nézett. Félrekaptam a fejem, majd Erenhez mentem aki a padjánál ült és Tylerrel beszélgetett.
- Ne kezd!  - szólalt meg, amint látta, hogy felé indulok mérgesen.

- Pofa be! Te normális vagy? Mi van ha kirúgnak? Megérne ennyit neked? - álltam szorosan elé, és szinte szikrákat szórtam a szemeimmel.
- Megérte! Már az első nap amikor találkoztam vele, viszketett a tenyerem rá, most pedig még okom is volt amiért megüthetem. Úgy hogy ne gyere a szent beszéddel Nővérkém, mert nem érdekel. Megérdemelte, csak kár, hogy nem tudtam maradandót sérülést okozni rajta - mondta gúnyosan Eren.
Majd szétrobbantam a dühtől. Az a beképzelt arrogáns seggfej arca, amit néha felvesz a falra kerget.
-  Te vagy a legidiótább ember a világon! - ordítottam rá mérgesen. Ökölbe szorult kezekkel álltam előtte és dúltam a haragtól. Nem akarom, hogy a Castiel és én dolgaim miatt, mának is valami baja származzon belőle. Főleg nem a testvéremnek.
- Ne kiabálj már. Én csak az előjáték voltam neki. Majd más elintézi helyettem is - vigyorgott Eren.
Nick! Szemeim elé tárult egy látomás ként, amint Cas és Nick találkoznak. Abból iszonyú nagy verekedés lesz.
- Most tényleg felakarsz... Mi van? Mit bámulsz annyira? - kédeztem Erentől. A vállam fölött elnézett és meredten bámult az ajtó felé. Megfordultam én is, majd Rosával és Noahval találtam szembe magam.
Noah suttogott valamit Rosának, majd elindult a padja felé. Ahogy elhaladt előttem fejét felém fordította, majd megállt előttem.
- Jó reggelt! - köszönt illedelmesen. Köszönt Erennek és Tylernek is, majd tovább sétált és leült a helyére.
Nagyon rosszul érintett a hűvös viselkedése. Szeretem őt és nagyon fáj az, hogy nem tudok semmit tenni annak érdekében, hogy helyrehozzam a dolgokat.  Rettenetes helyzetbe kerültem, elvesztettem Castielt már rég, akit valóban szerettem. Majd kaptam egy új esélyt Noahval, de rá kellett döbbenjek, hogy őt  is tönkre tettem. Szép kilátások.
Rosa felé néztem, aki pont akkor ült le az asztalunkhoz. Senki másra nem figyelve, se Noah, se Castiel, se senkire haladtam a padunk felé. Végig Rosa arcát fürkésztem. Mit tehetnék érte? Tegnap olyan lekezelően beszéltem vele, pedig nem érdemelte meg. Ránéztem az órámra és volt még tizenöt perc becsengőig. Leültem Rosa mellé, majd megfogtam a bal kezét, amit a padon pihentetett.
- Rosa... Szeretnék veled beszélni! - szólaltam meg halkan, majd az arcát vizslattam.
Kisírt szemekkel fordult felém, majd sóhajtott egy nagyot.
- Nem akarok most Reina. Neked is megvannak a gondjaid és nekem is - fordult vissza az ablak felé és az udvart bámulta.
Szörnyen éreztem magam. Tudtam, hogy maga alatt van a Nickes dolog miatt, de tanácstalan voltam, hogy mit kellene tennem. Ő olyan magabiztosan kezelte az én kálváriám, és most, mikor ő van olyan helyzetben, én nem tudok kitalálni semmit sem amivel segíthetnék neki.
- De én tényleg megakarlak hallgatni! - jelentettem ki és közelebb csúsztam hozzá.
- Én viszont most csak egyedül akarok lenni, egy kicsit. Ne aggódj, már kibeszéltem magamból a fájdalmat Lysnek, és jobban érzem magam egy kicsit. De most ha lehet, hagyj egy kicsit békén még.
Teljesen hátat fordított nekem, amitől még szarabbul éreztem magam. Saját magam jutott eszembe, amikor én csináltam ezt vele. Minden, tényleg minden összeomlott körülöttem. Lassan elvesztek mindenkit, aki fontos számomra.
Csalódottan álltam fel a székről, majd kisétáltam a teremből. Kiakartam egy kicsit szellőztetni a fejem. Erre egyelten helyet találtam alkalmasnak, a tetőt. Azóta is mindig idebújok el, ha egy kis magányra vágyok. Felszaladtam a lépcsőn, és szerencsémre még mindig nyitva volt az ajtó. Az időjárás már nem éppen volt melegnek mondható. A szél szinte átfújt a vékony bőrkabátomon. Fáztam, de felakartam frissülni egy kicsit. A korláthoz álltam és az eget kémleltem. Borús! Borús, mint szinte mindenkinek a hangulata, akik közel állnak hozzám. Rettenetes vagyok a szerelemben és a barátságban egyaránt. Támogatnom és segítenem kellene Rosát, hisz a legjobb barátja vagyok. De egyszerűen nem megy. Elbuktam mint legjobb barát, és ez nagyon fáj. Nem vagyok az a régi lány, aki egy évvel ezelőtt idejött ebbe a városba. a  Az az ártatlan és mindenkivel kedves lány aki voltam, talán most tudná, hogy mit kellene tennem Rosával. De ő már nem én vagyok. Megpróbáltam mindent újrakezdeni. Tényleg igyekeztem  jó barát lenni ismét. Akartam! Próbáltam ismét a régi lenni, de nem sikerült. Hiába próbálkoztam sok mindennel, az élet nem akarta úgy. Az élet talán azt akarja, hogy vergődjek, mint a partra vetett hal és tehetetlenül nézzem, ahogy szétesik minden körülöttem.
Könnycseppek hullottak a kezeimre. Az én könnycseppjeim.
- Miért vagyok ilyen? Miért nem tudok erős és magabiztos lenni?  - tettem fel magamnak a kérdéseket.
A hátam mögött egy kellemesen meleg testet éreztem. Karjai átfonódtak a derekam körül, szorosan és védelmezően átöleltek. Nagyon is ismerős kezek voltak, de mégis olyan idegennek tűntek. Könnyes arccal a mellkasának dőltem, majd az állát a vállamra hajtotta. Egyenletes szuszogása engem is megnyugtatott egy kicsit.
- Minden rendben lesz! Rosa is befogja látni, hogy szüksége van rád. Hidd el! Mindent megfogunk oldani. Ne sírj! - mondta halkan.
Bárcsak igaza lenne, és minden egykönnyen rendbe jönne. Minden újra csodás és szép lenne, mint régen...