" Minden ígéret megszeghető "

A reggeli napfény már javában besütött a szobába, de én nem akartam kinyitni a szemem. Féltem, ha felébredek teljesen, ennek a csodálatos álomnak vége lesz. Hamar rájöttem, hogy nem álom. Erős karokat éreztem a derekam körül, a hátam mögé pillantottam, és megláttam a békésen szunyókáló Noah arcát. Hátamnak simulva, védelmezően ölelve aludt. Megfordultam, közelebb bújtam hozzá, majd erősen átöleltem. Ugyan így tett ő is. Elmosolyodtam, és egy csókot nyomtam az ajkaira.
Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy az övé is nyitva, s az arcomat bámulja. Sosem értettem, miért néz így rám. Mintha én lennék a főnyeremény.
- Szia! - suttogta halkan.
- Neked is Szia! - suttogtam kuncogva.
- Mit nevetsz? - kérdezte nevetve.
- Csak úgy jött. Boldog vagyok! - néztem a csillogó szemeibe.
- Ennek örülök, mert én is. Nem akarok még egy estét különtölteni. Borzalmas volt Kollal aludni - fintorgott.
- Kol nem is tud neked olyan örömöket szerezni, mint én! - nyújtottam ki a nyelvem.
- Ha csak a tegnap estére gondolok - gondolkozott el mosolyogva.
- Elég legyen, zavarba hozol! - fogtam be a száját nevetve.
- Akkor terelem a témát. Menned kell ma Takumához?
- Őszintén szólva, nem tudom. Azt mondta, hogy este felhív, de nem tette. - feleltem szomorúan, majd a telefonom kezdtem el keresni. Az ágy mellé ledobva sikeresen meg is találtam. Rémülten vettem észre, hogy 5 nem fogadott hívásom volt tőle.
- Úgy látszik ő keresett - hajolt közelebb Noah, majd a telefonomra pillantott.
- Le fogja ordítani a fejem! - néztem keservesen Noahra.
Visszatárcsáztam Takumát, majd vártam hogy felvegye. Második csöngés után fel is vette.
- Szia! Téged aztán elég nehéz utolérni - szólt bele álmosan.
- Bocsánat, ha felkeltettelek, és azért is, hogy nem vettem fel tegnap este! - mentegetőztem.
- Semmi baj. Gondoltam,hogy biztos sok dolgod van. De máskor, ha mondom, hogy hívni foglak, legyen nálad a telefon.
- Értettem. Szóval akkor mi volt tegnap?
- Meghallgatta a főnök, és nagyon tetszett neki. Úgyhogy készülj fel, mert hétfőtől gőzerővel dolgozni fogunk a dalon. 
- Uhh, nagyon örülök neki! - ujjongtam. - Akkor a hétvégém szabad?
- Igen! Elég keményen dolgoztál mostanában, és arra gondoltam, hogy kijár neked egy kis pihenő! 
- Köszönöm Takuma. Hétfőn a legeslegjobb formám fogom hozni. Ígérem.
- El is várom - nevetett. - Pihenj és majd találkozunk. Szia.
- Rendben. Szia. - mondtam én is nevetve. Kinyomtam a telefon, és Noah karjaiba dőltem.
- Mondtam én, hogy sikerülni fog. Híres énekesnő leszel! - bökdöste meg az ajkam.
- Te pedig egy híres énekesnő testőre, és barátja lehetsz! - mondtam, majd egy puszit nyomtam a szájára.
- Tetszik az ajánlat! Na de, akkor ma csak is az enyém vagy! Mit szeretnél csinálni? - ölelt át.
- Hmmm... Ágyban maradni, egész nap, kettesben!
- Micsoda kis perverz lettél - nevetett.  - Nekem is tetszik az ötlet. A hétvégén csakis az enyém vagy Reina Hamilton - döntött hátra az ágyban. - Lássuk mivel kezdjük a napot. Szerintem egy kis reggeli torna, jól esne mindkettőnknek - húzta vigyorra a száját. Karjaimat gyengéden a fejem fölé szorította, majd szenvedélyesen megcsókolt. Boldogan adtam át magam, ennek a kellemes érzésnek. Csak az ujjai léteztek a bőrömön. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőrömön vándorló tenyerére. Átölelt, és magához szorított, a testéből annyi szerelem, rajongás áradt, hogy behunytam a szememet, és elmerültem az érzésben.

                                                             
                                                                     ***

Az eltelt pár hét, maga volt a boldogság számomra. Noahval még jobban elmélyült a kapcsolatunk, azt hiszem. Minden percben boldog voltam, amit vele tölthettem. Úgy vettem észre, hogy Castiel tényleg békén hagy. Egyáltalán nem keresi a társaságom, és nem üldöz a szerelmével. Örültem neki, hogy felhagyott a zaklatásommal, de másrészt, valahol legbelül, hiányoltam őt. Minden nap látni, és mellette ülni rossz érzés volt. Rosa azóta sem akart beszélni velem Nickről, de legalább már odáig eljutottunk, hogy újra barátkozik velem. Nem győztem elégszer bocsánatot kérni tőle, és bizonygatni, hogy mellette leszek bármi történjék.

Alexyvel és Rosával álltam az iskola fő ajtójánál. Az üvegajtón keresztül néztük, ahogy a hó beborítja az iskolaudvart. Annyi minden történt mostanában, hogy észre sem vettem, az idő múlását.
- Itt a tél! - örvendezett Alexy. - Ami azt jelenti, hogy nemsokára karácsony. Ami még azt jelenti, hogy ajándékozás. Ami meg azt, hogy nem tudom mit vegyek Cleo-nak! - sápadt el kék hajú barátunk.
Rosával nevetve egymásra néztünk, majd két oldaláról átkaroltuk a fiút.
- Ránk mindenben számíthatsz, hisz tudod! Lányok vagyunk, majd segítünk ajándékot választani. Bízz mindent ránk - mosolygott Rosa, Alexyre.
- Nem is tudom mi lenne velem nélkületek - szorított magához minket.
- Nélkülünk? Bele se vágtál volna ebbe a kapcsolatba. Még mindig emésztenéd magad az miatt, hogy tetszik egy lány - böktem meg az arcát nevetve.
- Igazatok van. Főleg te Reina - nézett rám. - Ha akkor nem jössz el hozzám, biztos nem lépek semmit az ügy érdekében. Meg persze Castiel tanácsai is jól jöttek.
- Tanácsai? - kérdeztük meglepetten Rosával egyszerre.
- Hát azt mondta akkor, hogy maradjon kettőnk között. Nem akarta, hogy bárki is tudjon róla, mert rontana, a róla kialakított képen, ha kiderül, hogy ellátott pár tanáccsal - gondolkozott el.
- Én erről nem is tudtam semmit - morogtam magam elé. - Soha nem mondta, hogy beszélt veled Cleoról.
- Sok dologban segített nekem. Akkor ismertem meg egy kicsit jobban, Castiel törődő énjét - mosolygott Alexy.
- Na, de mindegy. Menjünk kajáljunk valamit. Éhes vagyok - nyújtózkodtam, majd ismét Alexybe karoltam. A menza felé vettük az irányt.
Hosszú sor állt az ebédlőben. Rosa bevállalta, hogy majd sorba áll, mi csak üljünk le.A szokásos kis hármas asztalunkhoz ültünk. Olyan rég voltunk már csak így hármasban. Rossz érzés volt egy kicsit, hogy mennyire elhanyagoltuk a barátságunk.
- Többször is elszökhetnél Noahtól. Jó végre együtt lenni - mondta Alexy miközben helyet foglaltunk.
- Nem kell elszöknöm, te bolond. A suliban bármikor elenged egyedül. Sőt már otthonról is. Úgy tűnik apám eltűnt. Azt feltételezik, hogy nem fog utánunk jönni. Így Noah is megkönnyebbült, és én is. Nem vigyázza már minden léptem. Képzeld, még vásárolni is elmehettem egyedül. Hát nem szuper? - nevettem fel.
- Dilis - borzolta össze a hajam. - Mint aki most szabadult nem tudom hány év után a börtönből, úgy mondod ezt.
- Mert olyannak is éreztem. Mindenhová követnie kell téged valakinek. Nem tehetsz semmit engedély nélkül. Nem csinálhattam egyedül semmit. De most boldog vagyok, hogy visszakaptam a szabadságom.
- Akkor Noahval és Kollal mi lesz? Hazamennek?
- Egyenlőre még maradnak. Szeretnének a közelben lenni egy kis ideig. A suliban is azért maradtak, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy nem vagyunk célpontok többé. De, ha vége ennek, valószínű Noah maradni fog. Itt vállal majd munkákat, meg ahogy elnézem, Kol is. Úgyhogy nem aggódom semmi miatt - mosolyogtam Alexyre.
Elfordítottam a fejem, és Rosat kerestem a szemeimmel. Kíváncsi voltam kell-e neki segítség. Pár asztallal  arrébb tőlünk, kiszúrtam Castielt és Serenát. Castiel az ebédjét fogyasztotta, az a pióca pedig egyfolytában duruzsolt a fülébe.  Szemeimet nem tudtam levenni róluk. Tudtam, hogy Serena próbálkozni fog, de nem gondoltam, hogy Castiel hagyni is fogja magát. Elvégre annyira bizonygatta, hogy szerelmes még mindig belém, és én maradok számára az egyetlen.
A szívem majd megszakadt, ahogy néztem őket. De nem szóltam semmit, egyetlen egy szót sem.
Talán Bella erre gondolt? Hogy mit fogok tenni, ha Castiel tovább lép?
És én tényleg mit akarok tenni?
Mintha megérezte volna Cas, hogy nézi valaki őket. Felemelte a fejét, és szürke szemeit, pont az enyéimre szegezte. Levegőt sem vettem. Szótlanul néztünk egymásra. Arcán szomorúságot láttam, majd lehajtotta a fejét, felvette a tálcáját, és elment. Minden egyes mozdulatát követtem a szemmel. Még azt sem vettem észre, hogy Rosa időközben leült közénk.
- Próbálhatsz úgy tenni, hogy nem érdekel. Becsukhatod a szemeidet, hogy ne lásd azt, amit nem akarsz. De a szíved, akkor is érezni fog iránta, bármit is teszel! - fogta meg Alexy a kezem.
- Miért nem megy? - szólaltam meg halkan. - Az eltelt pár hétben elfelejtettem. Boldog voltam. De most, látom azzal a szukával, és majd felforr a vérem. A mellkasom pedig szúr. Miért?
- Mi nem akarjuk megmondani, hogy mit tegyél. De, ha szereted még, miért nem lépsz? - kérdezte Rosa aggódva.
- Nem szeretem. Noaht szeretem! - morogtam.
- Hetek óta csak ezt hallgatjuk, Reina. - sóhajtozott Alexy. - Elhisszük, hogy érzel iránta is valamit, de nem tagadhatod, hogy Castielt még mindig szereted. Hisz most voltunk szemtanúi.
- Miért szeressem? Miért érdekeljen? Én ... én... én... - kezdtem el dadogni. - Nem állok készen. Még nem!
- Miről beszélsz? - kérdezték egyszerre.
- Kimegyek a mosdóba. Jövök mindjárt! - álltam fel bizonytalanul.
Lábaim nehéznek tűntek. A mosdó, ami pár lépés volt, nagyon távolinak tűnt. Nem tudtam kiverni a fejemből Castielt és Serenát. Átkoztam magam, hogy csak erre tudok gondolni. Nehezen bebotorkáltam a mosdóba, majd hideg vízzel megmostam az arcom. Folyattam egyfolytában a vizet, és jó párszor az arcom is leöblítettem. Kiakartam minden őrült gondolatot űzni a fejemből. Lépteket hallottam a hátam mögött. Elzártam a vizet, majd megfordultam. Serena az ajtónak támaszkodva állt előttem, és azzal a démoni vigyorával méregetett.
- Csak nem érintett rosszul, amit az előbb láttál? - kérdezte gúnyosan.
- Ugyan. Engem hidegen hagy, hogy ti mit csináltok! - néztem rá szúrós szemekkel.
- Valóban? Nekem nem úgy tűnt. - kacagott ördögien.  - Akkor az sem zavar, ha azt mondom, hogy visszaszerezem magamnak. Vagy már visszaszereztem?
Az izmaim megfeszültek, és a kezem ökölbe szorult. A tekintete olyannyira felidegesített, hogy legszívesebben itt helyben neki estem volna.
- Elvitte a cica a nyelved, kicsi Reina? - gúnyolódott. - Tudod, nagyon megkönnyíted azzal a dolgom, hogy nem foglalkozol Castiellel. Szegénykém olyan elesett, és magányos. De én bármikor ott vagyok neki, ha szüksége lesz rám. Köszi, hogy a karjaimba üldözöd.
- Soha nem menne vissza hozzád. Ő még mindig engem szeret! - feleltem indulatosan.
Nevetve közelebb jött hozzám. Szinte az arcát az enyémbe fúrta.
- Az engem nem érdekel! Megmondtam neked, hogy visszaszerzem. Senki nem állhat az utamba. Te se próbálj meg, mert a végén még valami bajod esik. Nem venném a lelkemre, ha eltörne pár csontod.
- Fenyegetsz?  - kérdeztem kacagva. - Hát idefigyelj! Nem félek tőled. Nem tudsz nekem ártani. Azt csinálok Castiellel, amit akarok. Sosem lesz a tiéd. Talán egy-két éjszakára elszórakozna veled, de ő mindig is engem fog szeretni! - néztem rá lenézően, majd kikerültem, és az ajtó felé indultam. Hirtelen elkapta a karom, és teli gyűlölettel a szemében nézett rám.
- Kifoglak nyírni te szajha! - fenyegetett és jobban megszorította a karom. - A pokol legbensőbb bugyraiban fogsz szenvedni.
- Ereszd el a karom, vagy itt helyben széttéplek! - sziszegtem mérgesen. - Egyetlen egy ujjal sincs jogod hozzám érni.
Elengedte a karom, majd a kezét ütésre lendítette. Gyors lendülettel egy pofont kevert le. Nem volt időm tétovázni, mert már újra lendült a karja. Megragadtam a karját, majd ráugrottam. A súlyomtól a földre esett, én pedig rá. Egyik kezemmel leszorítottam a jobb kezét a földre, a másikkal pedig egy pofont gyűrtem le neki. A szabad kezével a hajamba markolt, és húzni kezdte. A fájdalomtól felsikítottam, majd mindkét kezemmel én is belecsimpaszkodtam a hajába. Felülkerekedett rajtam, megfordította a helyzetünket, és engem nyomott le a padlóra. Eleresztette a hajam és pofozni kezdett. Éreztem, ahogy a körmei vágást ejtenek az arcomon. Megfogtam mind a két kezét szorosan, és az orrába fejeltem. Hirtelen nagyon jól jött, hogy sokat néztem Noaht edzeni.
Az orrából patakokban folyt a vére, de nem engedtem el a kezét. Tekintette szinte elhomályosult. Kirángatta a kezét az enyéimből, majd ököllel az arcomba vágott. Egy pillanatra megszédültem, és már azt láttam, hogy az ökle újból lendül, de nem ért célt.
A tesóm alakja tűnt fel Serena háta mögött. Kezeit a háta mögé szorította, és lerángatta rólam. Kezem az arcomra tettem. Borzalmasan fájt, és vérzett. Rosa guggolt le mellém, Alexy és Lys társaságában. Segítettek felülni, majd mind aggódva néztek rám.
- Istenem, jól vagy? - kérdezte aggódva Rosa.
- Engedj, kinyírom ezt a rohadékot! - mondtam idegesen, majd felakartam állni, de visszahuppantam a földre.
- Gyere te ribanc! Amíg lélegzel, addig ütlek! - ordította Serena. Próbált kiszabadulni a tesóm szorításából, de nem sikerült.
- Befogod a pofád! - kiabált rá Nick. - Ha még egyszer hozzáérsz a húgomhoz, én leckéztetlek meg! Most pedig indulj! - rángatta ki a tesóm a mosdóból.
Lys a karjaiba vett, majd aggódva nézett rám.
- Elviszelek az orvosiba! - mondta miközben kiindult. Akik a közelben voltak, mind minket néztek. Lys mellkasába  fúrtam az arcom a kíváncsiskodó szemek elől.
- Honnan kerültetek ide? - kérdeztem Lystől.
- Rosa látta, hogy Serenával vagy bent a mosdóba. Jobbnak látta, ha szól Noahnak, de belém és Nickbe futott először. Azonnal rohantunk. Ismerem Serenát, tudom jól milyen, ha elborul az agya.
- Köszönöm Lys - néztem fel a fiúra.
- Ne köszönj semmit. A barátom vagy, és a barát dolga, hogy segítsen a másikon.
- Sajnálom, hogy bántottalak !  - mondtam szipogva. - Én mindig számíthattam rád.
- Soha nem haragudtam azért, amit mondtál. Igazad volt. Csak felejtsük el, oké? - kérdezte mosolyogva.
Bólintottam, hogy rendben, majd a fejem leraktam pihenni a mellkasára.
Nem láttam Serenát az orvosiban. Valószínűnek tartottam, hogy Nick az igazgatóiba cipelte. Nem nagyon érdekelhette, hogy valószínű betört az orra. A doktornő lefertőtlenítette a karcolásokat az arcomon, de nem engedett be a következő órára. Még mindig szédültem, és jobbnak látta, ha pihenek egy kicsit. A srácok itt akartak velem maradni, de a nővér mindenkit kitessékelt, hogy menjenek órára. Unottan forgolódtam az ágyban, nem tudtam magammal mit kezdeni. Az adrenalinszintem még mindig az egekben volt. Egy nappal ezelőtt, még álmodni se mertem volna arról, hogy én Castiel miatt fogok verekedni. Nem tudom, hogy fajultak idáig a dolgok, de nem bántam meg. Az a nő megérdemelte, amit kapott.
Az orvosi szoba ajtójának nyitódására lettem figyelmes, majd Noah bekandikáló fejét vettem észre. Sem a nővér, sem a doktornő nem voltak bent. Amint meglátta, hogy tiszta a levegő, hozzám szaladt.
- Annyira aggódtam. Mutasd az arcod!  - mondta aggódva, majd jobban szemügyre vette az arcom. - Ez a nő megőrült!
- Megkapta ő is a magáét, ne aggódj. - vigyorogtam Noahra.
- Láttam! - mondta még mindig komoly tekintettel.  - Az igazgató ide küldte őt is, de Nick jobbnak látta, ha kapun kívül kíséri. Az orra sem vérzett már, és inkább szó szerint kidobta.
- A tesóm egy bolond.
- Nem bolond, csak félt téged, ahogy én is. Ha nem mennek utánatok, ki tudja mi történik! - ölelt át szorosan.
- Nem kell félteni. Te is láthattad, megtudom magam védeni. De az biztos, hogy ennyivel nem ússza meg az a ribanc! - mérgelődtem.
- Nem! - parancsolt rám. - Nem engedem, hogy Castiel miatt összeverekedj akárkivel is!
Kimeredt szemekkel néztem Noahra. Kíváncsi lettem volna arra, hogy honnan tudja.
- Nem Castiel miatt volt. Ő gyűlöl engem. Provokált, majd én is mondtam neki pár dolgot. Ő esett nekem, nem én. Önvédelem volt! - mentegetőztem.
Nem akartam, hogy Castiel miatt újból veszekedjünk. Annyira jó volt az elmúlt pár hét, hogy nem engedhettem, ennek az álomnak a végét.
- Nagyon jól tudom, hogy Castielt szereti az a lány, és ezért gyűlöl téged, mert miattad nem kell ő neki - felelte higgadtan.
- Igen így van. De akkor sem hagyom, hogy lehordjon minden jöttment ribancnak. Nem tudtam szó nélkül tűrni. Sajnos ilyen vagyok! - vontam meg a vállam.
- Tudom milyen vagy! - borzolta össze a hajam, most már mosolyogva. - Az a lényeg, hogy jól vagy! Ezek a karcolások meg nem vészesek, inkább a szemed alatti monokli lesz majd szép - érintette meg a bal szemem alatt, az egyre dagadó dudorom.
- Túlélem! - húztam magamhoz és átöleltem. - De most már menj órára. Tudom, hogy kiszöktél! Ha visszajött a doki, megyek én is!
- De addig is, pihenj egy kicsit. Ígérd meg? - mutatta a kisujját nevetve.
- Megígérem! - nyújtottam én is, majd összekulcsoltuk őket.
Még egyszer megölelt, megcsókolt, majd elhagyta a kórtermet. Könnyebb szível dőltem le a párnára, éreztem a szemeim fáradtságát. Gyorsan sikerült álomba merülnöm.
Nem tudom mennyit aludhattam, de egy puha, és hideg kéz érintését éreztem az arcomon. Gyengéden simogatta az arcom, többször is. Nem akartam kinyitni a szemem. Annyira jól esett ez az érintés. Nyugodtsággal töltött el minden perc, amíg a kezét az arcomon éreztem.
Hallottam amint feláll a székről, ami az ágyam mellett volt. Hiányérzet fogott el abban a pillanatban, amint elvette a kezeit az arcomról. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy Castiel az ajtó felé sétál. Nehézkesen felültem, majd utána szóltam.
- Nem illik belopakodni valakihez, miközben alszik!
Az ajtó előtt állt meg, majd visszafordult. Szomorú és keserű arccal nézett engem.
- Sajnálom Reina. Nem tudtam, hogy idáig elmenne Serena. Figyelmetlen voltam!  - kezdte rekedtes hangon. Hangjából annyi megbánás, és bú áradt, hogy tudtam az igazat mondja.
- Nem a te hibád Castiel. Ez a nő maga az ördög!
- Amint meghallottam, hogy mi történt ideakartam jönni, de gondoltam, hogy a lovagod itt lesz. Csak megakartam nézni, mit tett veled az a liba! - mondta, majd az ágyamhoz sétált, leült és megérintette az arcom.
- Apró karcok, semmit több. De jobb lenne, ha elmennél. Szerinted nem fog feltűnni Noahnak, hogy nem vagy bent órán? - kérdeztem.
- Nem fog, mert a kosárcsapat tagjait a tornaterembe hívták, hogy a szokásos orvosi vizsgálatokat elvégezzék. Ott van a doki, és a nővér is. Én voltam az első, mondtam Nickenek, hogy falazzon nekem, majd leléptem, és egyből idejöttem. Nem kell félned, nem tudja meg a barátod - felelte már vigyorogva.
- Akkor most, hogy megnézted jól vagyok-e, mehetsz is, nem gondolod? - néztem rá közömbös arccal.
- Tudod Reina, nagyon féltem. Szinte remegtem a dühtől, és a félelemtől. Az, hogy bármelyik pillanatban történhet veled valami, és én nem lehetek melletted, a tudat, hogy nem védhetlek minden percben, felemészt - morzsolgatta az ujjait. - Akartam, hogy az enyém legyél újra. De már kételkedem. Bármit is teszek vagy mondok, nem fog visszahozni téged újra mellém. Már csak az emlékeim maradtak, amikre nap mint nap gondolni fogok. Tudod mi a legkedvesebb emlékem? - emelte a tekintetét rám, majd a szemeimbe nézett.
- Nem érdekel Castiel. Azt kértem, hogy menj el. Kérlek, ne nehezítsd meg az életem - mondtam neki kérlelően. De mintha meg sem hallotta volna, amit mondtam. Csak folytatta.
- Emlékszel amikor kint voltunk az utolsó esténken a tengerparton? Ültünk a homokban, te pedig a karjaiban pihentél, úgy néztük a csillagokat. Minden pillanatban, amikor rád néztem, te csak mosolyogtál. Már csak a mosolyodtól boldog voltam. Emlékszem, hogy megfogtam a kezed - nézett továbbra is a szemembe. Éreztem, hogy megfogja a kezem, de nem tudtam levenni a tekintettem róla. A szívem ezerrel kalapált, már egyetlen érintésétől is.
- Ez nem működik Cas, kérlek - próbáltam elhúzni a kezem. - Tudom, hogy csodálatos hónapjaink voltak együtt, de amikor rád nézek, akkor..
- Akkor mi? Mit érzel? - vágott a szavamba.
- Úgy érzem - kezdtem halkan. - Hogy egy idegent nézek, mert sosem leszek képes, neked megadni újra amit akarsz. Mert fáj! - kezdtem zokogni.
- Vannak dolgok, amiket nem törölhetsz ki a szívedből - hajolt közelebb hozzám. - De az a tudat, hogy mennyi szenvedést okozok neked, nekem is fáj. Nem véletlenül akartam elmondani neked a legszebb emlékem kettőnkről.
- Mire akarsz kilyukadni ezzel? - törölgettem meg a szemem.
- Meg volt rá az esélyem, hogy örökre velem maradj, de elbaltáztam. Rájöttem, hogy miattam elvesztettél egy csomó dolgot az életben. A tiszta örömöd, a ragyogó mosolyod, és még sorolhatnám, ami a régi szőke hajú lányhoz tartozott. De most megvan az esélyed arra, hogy újra boldog legyél. Az igazság az, hogy nélkülem könnyebb lenne neked. Soha többet nem teszlek ki annak, aminek eddig.
- Miről beszélsz?
- Elhagytalak. Te újra kezdted! Azt akarom, hogy boldog legyél ,és éld az életed. Én mindig szeretni foglak Reina, és ez ad erőt ahhoz, hogy elengedjelek - felelte könnyes szemekkel.
Az életem során, azt az egyet nagyon jól megtanultam, hogy minden ember tekintete árulkodik, hogy a szemek mindig az igazat mondják. Láttam a szemeiben a fájdalmat, azt a szenvedést, amit én is éreztem, és érzek még mindig. Elengedte a kezem, lehajtotta a fejét, és az ajtó felé indult. Könnyes arccal néztem, a lassan lépdelő Castiel után. Rá kellett jönnöm, hogy sosem bírtunk elszakadni egymástól teljesen. Néha úgy éreztem, mindent feláldoznék a szerelméért, máskor meg éppen ellenkezőleg, a lehető legmesszebb akartam kerülni tőle, annak reményében, hogy akkor sikerül majd lenyugodnom,és elfelejtenem őt. De most, örökre itt akar hagyni. Boldognak kellene lennem, de a szívem, és a lelkem, összetörik minden egyes távolodó lépésétől.
- Azt mondtad azon az estén, hogy örökké fog tartani! Ígéretet tettél. Sohasem felejtettem el, amit akkor mondtál! De most megszeged az ígéreted! - szóltam utána kicsit hangosan. Hangom remegett, az arcomat a könnyeim áztatták.
Megállt az ajtó előtt. Egyik kezét a kilincsre tette, majd kinyitotta az ajtót.
- Minden ígéret megszeghető! - felelte halkan. Nem fordult vissza, és így nem láttam az arcát, de legbelül, a szívem mélyén éreztem, hogy szenved.

Kilépett a teremből, és becsukta maga mögött az ajtót. Még nagyobb sírás jött rám, ahogy a csukott ajtót bámultam. Tudtam, és éreztem, hogy most tényleg örökre elhagyott. Minden kívánságom ez volt, nélküle élni, és boldognak lenni. De nem tudok. Egy olyan életet élni, amiben ő nincs jelen, képtelenség számomra. Bármit is akarok tenni azért, hogy csak Noahra tudjak gondolni, nem sikerül.
Meglepett a felismerés, hogy én még mindig mennyire szeretem őt. Mennyire magam mellett akarom tudni. De most ennek vége. Sosem fogja megmásítani a véleményét. A fájdalom egyre csak nőt, és nőt a szívemben. A fejem a párnába süllyesztettem, és csak sírtam.
A szívemet üresség töltötte el, miután ráébredtem, hogy mennyit jelent még mindig nekem, és most elvesztettem.
Nem hagyhatom, nem bírom elviselni ezt a fájdalmat. Magamra kaptam a ruháimat, és rohantam Castiel után.
Hagyom legyőzni a büszkeségem. Nem érdekel semmi, és senki. Nem éri meg élnem nélküle...

" Ami az enyém volt, mindig is az enyém marad "

                                                                    Castiel


Szorosan simult Reina a karjaimba. Éreztem minden egyes levegővételét, és szívdobbanását. Legszívesebben örökre, így tartottam volna az ölelésemben. De tudtam, hogy amint kisírja magát, minden a régi lesz.
Ha az idő kerekét visszafordíthatnám, mindent másképp csinálnék. Egyetlen egy percre sem hagynám magára, és nem hagynám, hogy ennyire megváltozzon. Nagyon jól tudom, hogy mindez az én hibám, hogy szenvedett, és sírt miattam. De én is szenvedtem. Minden egyes nap, magam előtt láttam az arcát, a mosolyát. Éreztem az illatát, és hallottam a hangját. Nem múlt el egyetlen egy estém sem, hogy ne vele álmodjak. Egy szebb jövőről, ahol csak mi ketten vagyunk, boldogan. Neki fogalma sincs most róla, hogy mi mindenre vagyok képes a kedvéért, és a szeretetéért.
A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz.
- Castiel, te is csalódtál bennem, amikor tegnap megláttál a stúdióban? - szólalt meg halkan Reina. Kezeit az én kezeimre tette, majd gyengéden megszorította. Tudtam, hogy akármennyire is erősnek mutatja magát előttem, mégis fél a válaszomtól.
- Nem csalódtam. Én mindenkinél jobban ismerlek, bármennyire is próbálod tagadni ezt. Tudom, hogy a fekete angyal álarcod alatt, ugyanaz a régi lány van, akit régen megismertem. Ezt Rosa is tudja, de most időt kell neki adnod.
- Időt? - sóhajtotta halkan. - Az idő nem változtat semmin. Én vagyok rá az élő példa. Tudod Castiel... - fordult meg a karjaimban, és egymás szemébe néztünk.  - Három hónapon keresztül a szobám foglya voltam. Úgy éltem, mint egy élőhalott. Nem beszéltem senkivel, nem csináltam semmit. Csak feküdtem, és néztem ki a fejemből. Mintha csak a testem lett volna ott, de a lelkem, és a szívem valahol máshol lett volna. Az idő semmit sem segített az én esetemben. Az egyetlen, aki megtudott menteni, az Rosa volt. Kirángatott és felkapart a földről. Szeretetet és reményt adott nekem újra. És most ő van olyan helyzetben, mint én voltam, de nem tudok rajta segíteni.
Tőle hallani, hogy mennyire szenvedett miattam borzalmas volt. Eltiportam és összetörtem őt, pedig még az életemnél is jobban szeretem.
- Tudom, ez mind az én hibám! - öleltem szorosan magamhoz. - Bármit megtennék azért, hogy újra rám tudj nézni úgy, mint régen. Hogy újra úgy ölelj ahogy régen. Szenvedést okoztam neked, amiért amíg élek fizetni fogok. Ha nem te szenvedtetsz meg majd a bűnömért, akkor majd magamat fogom kínozni. Sosem leszek képes elfelejteni, és elengedni téged Reina. Amíg egy kis reményt is látok szemeidben, addig nem fogok leállni - szorítottam magamhoz. Kezeit ő is felcsúsztatta a hátamra, majd éreztem ahogy megmarkolja a kabátom. Arcát a mellkasomba fúrta. Tudtam, hogy megint sír. Tudtam, hogy mennyire fáj neki a közelségem, és a szerelmem.

- Reina - emeltem meg az arcát az állánál fogva, és a szemeibe néztem.  - Nem fogok rád erőltetni semmit. Nem akarom, hogy jobban szenvedj. A macska egér játékot el sem kezdem inkább. Azt akarom, hogy magadtól gyere vissza hozzám. Hogy érezd, mit meg nem tennék érted. Tudom nem vagyok egy Noah, de én is megtudlak védeni, a saját erőmmel. Egyetlen utolsó esélyt kérek - hajoltam az arcához közelebb.
Ahogy a szemeimbe nézett, mintha megszűnt volna körülöttünk a világ. Csak mi ketten léteztünk.
Egyik kezével megérintette az arcom, majd olyan volt, mintha egy percre elgondolkozna valamin. Megrázta a fejét, majd inkább visszabújt  a mellkasomba.
- Én elengedtelek Castiel. Elhatároztam, hogy nincs szükségem rád. De amint megjelentél előttem, tönkretetted az egész tervem. Én nem tudok újból veled együtt lenni. Minden egyes emlék, és érzés, csak fájdalmat okoz a szívemnek. Nem tudok megbocsájtani. Ezért a legjobb, amit tehetek, hogy tovább lépek és nem nézek vissza - szorította meg a mellkasomnál a kabátom.
- Nem fogsz tudni, tovább lépni - mondtam, majd kényszerítettem, hogy ismét a rám nézzen. - Amíg benne vagyok a szívedben, nem tudsz. Sem Noahval, sem senki mással. Reina... - közelítettem az arca felé óvatosan. Vártam, hogy ellök magától, vagy elfordítja a fejét, de nem tette. Innentől kezdve tudtam, hogy még mindig vágyik rám.
Remegtek az ajkai, ahogy egyre jobban közeledtek az enyéim felé. Megakartam csókolni, átadni nekem minden érzelmem. Ajkaimat az ő ajkaihoz érintettem, de nem csókoltam meg, csak belesuttogtam a szájába, hogy szeretem. Ahogy kimondtam azt a szót, megszólalt a csengő. Gyengéden eltoltam magamtól, majd kezemmel megérintettem az arcát.
- Jobb, ha megyünk. Előre megyek! - mosolyogtam rá, majd az ajtó felé vettem az irányt.
Amint becsuktam magam mögött az ajtót, lerogytam az első lépcsőfokra. Én vagyok minden fájdalmának az okozója. Csak el kellene tűnjek örökre, és ő boldog lehetne. De nem tudok, nem tudom feladni őt. Egész életemben egy önző, egoista és arcátlan ember voltam. De amióta őt ismerem, más ember lettem. Teljes szívemből szeretem, és nem akarom, hogy másé legyen.

Felálltam, majd lassan lebaktattam a lépcsőn.
A többiek haragja, vagy megvetése nem érdekel, csak a Reináé. Mindent jóvá fogok tenni. Mindent megteszek, ami tőlem telhető.
Benyitottam a terembe, de nem volt még bent az ofő. Zsebre dugott kézzel sétáltam a padok között, a helyem felé. Éreztem a tekinteteket rajtam, de nem törődtem velük. Egyetlen egy kivételével. Noah szemei égették a bőröm. Megálltam a padja előtt, majd flegmán rá néztem.
- Nem kell megölnöd a tekinteteddel, haver. Nem Reina után mentem. De ha te itt ülsz, az azt jelent, te sem tudod hol van. Kezd érdekes lenni a történet, lehet el kellene mennem megkeresni - flegmáztam neki.
Tudtam, hogy Reina nem fog neki mondani semmit, de azért a kétely, még legapróbb morzsáját is elakartam tüntetni Noahban.
- Neked nem kell megkeresned. Megyek magam, végül is az én barátnőm - húzta elégedett mosolyra a száját.
Provokálni akart, amivel valamennyire sikerült is, de ő nem tudja azt amit én tudok.
- Még, a te barátnőd! - hangsúlyoztam ki a mondatott.
- Tényleg nagyon öntelt vagy, ha azt hiszed visszamegy hozzád - vágta oda nekem.
- Tudod, Noah - túrtam bele a hajamba vigyorogva. - Te csak kölcsönkaptad őt. Ami az enyém volt, mindig is az enyém marad. Ezt jobb ha tudod.
- Mr. Davis, Mr Jensen, kérem befejeznék a beszélgetést? - hallottam meg az ofő hangját. Felé fordítottam a fejem, és akkor láttam meg, hogy Reina jön el mellette. Sietve haladt a padok között, majd ahogy mellénk ért ránk nézett, de tovább sietett. Vigyorogva és győzelem ittasan ültem le a helyemre. Lys elég komor arckifejezéssel bámult rám, amire én csak megvontam a vállam.
- Neked az a " Visszaszerzem Reinát " akció része, hogy összeugrasz azzal a fiúval?  - mondta szemrehányóan.
- Ő provokálta ki azzal, hogy gyilkosan bámult rám.
- Ennek nem lesz így jó vége - ingatta a fejét Lys. - De azért egy kicsit örülök, már rég láttam ezt a Castiel, aki az előbb voltál. Úgy érzem lassan kezded összeszedni magad.
Lys ezzel a kijelentésével, csak növelte az amúgy is nagy egóm. Vigyorogva dőltem hátra a székemen, majd Reina felé fordítottam a fejem, aki csak szomorúan bámult a semmibe. Az óra már elkezdődött, de nem figyelt szinte senki a tanárra. A bájos arcát figyeltem, minden egyes percben. Letette a kezeit a padra, majd fejét ráhajtotta. Arccal pont felém fordult, és engem figyelt. Tekintettem én sem vettem le róla, egyetlen egy percre sem. Próbáltam kifürkészni, hogy min járhat most agya.
Az óra nagy része így telt el. Amikor kicsengettek, mindenki összeszedte a cuccát, és ment a következő órára.
Lysanderrel ballagtam a folyosón kettesben, mikor megpillantottam Nicket, az emeletre vezető lépcső előtt. Tudtam, hogy engem vár. Fel voltam készülve arra, hogy találkozni fogunk. Eren reggeli akciója, csak egy kis játék volt a számomra. Az igazi harc, még csak most kezdődik.
Szemem sarkából kiszúrtam Lys, aggódó tekintetét is. Mind a ketten nagyon jól ismerjük Nicket, hogy milyen lesz a viselkedése, ha a húgáról van szó.
- Jobb, ha te előre mész! - fogtam meg Lys vállát. Nehezen de bólintott egyet, majd felindult a lépcsőn.
Nick a korlátnak támaszkodva állt, karba tett kezekkel. Lys után nézett, majd vissza rám.
- Ugye tudod, hogy téged vártalak? - kérdezte unott hanggal.
- Tudom. Hol szeretnéd lerendezni?
- Menjünk le a pincébe! - állt el a korláttól, majd a pince felé indult. Idegesen követtem minden egyes lépésemmel Nicket. Semmit sem változott bennem az a tény, hogy nekem ő az egyik legjobb barátom. Pont ezért nem akartam vele összetűzésbe keveredni, de nem menekülhetek előle. Tudtam, hogy ez be fog következni, amikor visszajöttem.
Lementünk a pincébe, majd Nick a falnak támasztotta magát, és ridegen bámult rám.
- Azt hittem sohasem fogsz visszajönni - szólalt meg először.  - Tudod, reggel úgy indultam el otthonról, hogy ha meglátlak, akkor agyonfoglak verni.
- Akkor miért nem teszed meg, itt és most ? Nem futok el előled - mondtam, majd elé álltam.
- Nem fogok verekedni veled! Helyettem is kaptál már Koltól és Erentől. De lehet, ha ők nem tették volna meg, akkor sem vertem volna be neked egyet.
Meglepetten néztem Nickre, akiről simán le lehet olvasni, hogy saját magában is mekkorát csalódott, amiért nem fog megütni.
- De ez nem azt jelenti, hogy elvan felejtve minden. A húgom miattad szenvedett. Nem csak őt tetted tönkre, hanem mindenkit magad körül. A mai napig tisztán látom a szemem előtt Reina tekintetét, akkorról, amikor elolvasta a leveled. Azt az arcot sosem fogom elfelejteni, ahogy rám nézett és ellökött magától - folytatta a szemeimbe nézve.
- Nagyon jól tudom mekkorát hibáztam, Nick. Titeket, a testvérem, az anyám és a barátaimat is tönkre tettem. De jól akartam cselekedni.
- Elmesélt Bella mindent este, amit neki mondtál. Lehet nem fogod elhinni, de hiszek neked - fordította el a fejét.  - Én régebben, még Amerikában találkoztam egyszer apáddal. Akkor nem nagyon tudtam kicsoda ő, de apám mesélte nekem, hogy gyerekkora óta a legfőbb bizalmasa. Amikor Bella elmondta, hogy apád és az én apám mit akar, nem kételkedtem benned egy percre sem. Tudtam, hogy igaz! Csak azt nem értem, miért nem avattál be engem is? Barátok voltunk, bízhattál volna bennem, és segítettem volna neked. Ha összefogtunk volna, nem kellett volna elmenned, és akkor nem történik meg ez az átkozottul sok szerencsétlen dolog.
- Ezerszer átfutott az agyamon számtalan verzió, de nem akartalak téged is belekeverni. A te életed is ugyan olyan fontos, mint a Reináé. De a legostobább döntés hoztam meg mind közül, tudom jól - járkáltam fel alá a pincébe.
- Mindenki másképp látja a történeted, és az okaid. Talán én vagyok az egyetlen, aki megérti. Biztos azért mert most hasonló cipőben járok, mint te - sóhajtott egy nagyot, és a plafont kezdte el bámulni.  - Én szeretem a nővéred, nekem nem kell más, csak ő. De közben irtózatosan  fáj az, amit Rosával tettem. Tudom nem is hasonlít az én szituációm a tiéddel, de átérzem és tudom, hogy mit érezhettél amikor elmentél. Egy teljes évet vele töltöttem, és boldog voltam minden percében, tényleg. Rettenetes most szembesülnöm azzal, hogy elvesztettem. De mind a kettőknek így lesz a legjobb. Nem akarom áltatni egy hamis szerelemmel  - mondta lehangoltan, majd rám nézett.
- Nem beszéltél erről még senkinek igaz? - tettem fel nyugodtan a kérdést neki.
- Nem! Kol este faggatott, de nem tudtam neki elmondani. De nem is azzal a szándékkal jöttem ide, hogy neked mondjam el. Csak valamiért így alakult. Régen is te tudtál mindent rólam, neked mondtam mindent el ami bántott. Te a támaszom voltál, és azt hittem én is az vagyok neked.
- Sajnálom, hogy nem avattalak be! - dőltem neki a falnak Nick mellett.
- Tudod, ha jobban belegondolok, csak megérdemelsz egy pofont - vigyorodott el mellettem, majd hirtelen bevitt egy ütést. Azonnal a földre estem. Öntelt vigyorral nézett le rám, majd nyújtotta a kezét segítség gyanánt. Felsegített a földről, majd ismét a falnak dőltünk.
- Rohadj meg... Ez sokkal jobban fáj, mint az öcséd ütése - fogtam az arcom. Iszonyatosan fájt, ahogy a kezem hozzáért. Tudtam, hogy Nickben rejtőzik némi erő, de nem gondoltam, hogy ennyi.
- Nem bírtam ki, hogy ne adjak. De, ha gondolod visszaadhatod Bella miatt. Biztos frusztrál, hogy megfektettem a nővéred, és még szeretőként is használtam - mondta, majd közelebb jött hozzám.
- Menj a francba! - löktem arrébb a fejét. - Nem foglak megütni. Nem szólhatok bele a tesóm dolgaiba. Ha ő boldog veled, akkor nem érdekel,, hogy kezdődött a kapcsolatotok.
- Bárcsak én is ezt tudnám mondani, de engem nagyon is érdekel mi van Reinával. A legjobbat akarom neki. És tudom, hogy Noah mellett, nem lesz teljesen boldog.
- Nem értelek - néztem rá meglepetten.
- Mindig is elleneztem ezt a kapcsolatot. Nagyon jól ismerem a húgom, és tudom, hogy csak pótlékként használta Noaht, mert felejteni akart. A régi érzések, még biztos élnek benne Noah iránt, de úgy érzem, azok nagyon kevesek lesznek ebbe a kapcsolatba most, hogy újra itt vagy. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy szabad utat adok neked Reina felé. De tudom, hogy nélküled sosem lesz teljes az élete. Hiszem, hogy ha újra szabadjára engedné az érzéseit feléd, akkor talán visszakapnám az igazi húgom, aki régen volt. Persze nagyon nehéz dolgod lesz. Nagyon jól tudom, hogy foggal körömmel harcolni fog ellened.
- Arra már rájöttem tegnap - húztam a számra egy keserű mosolyt. - De képtelen vagyok feladni. Mit kellene tennem? - néztem Nickre.
- Ennél többet nem segíthetek. Elvileg gyűlöllek, és most jelenpillanatban péppé kellene, hogy verjelek! - mondta mosolyogva, majd az ajtó felé indult. Vigyorogva mentem utána, de az ajtó előtt még megállítottam.
- Ha bármi is történik velem, szeretném, ha veled oszthatnám meg először. Szeretném visszanyerni a barátságod, és mostantól mindig beszeretnélek avatni mindenben, majd a segítséged kérni - mondtam Nicknek. Szótlanul állt előttem pár másodpercig, majd levette a kezem a válláról, és velem szembe fordult.
- Kezdetnek, délután hívj meg kajálni valahova, és ott elmesélhetsz nekem is mindent - kacsintott egyet, majd vigyorogva elhagyta a pincét.
Nehezen tudtam megemészteni az imént történteket, de rendkívül boldog voltam. Azt hittem örökre elvesztettem Nick barátságát, és még a tetejébe harcolni is fogunk egymással, de nem így lett.
Ő tényleg egy igaz barát, bármi történt, és fog történni, ő a barátom lesz. A barátságunk sosem fog változni.




              
                                                                        Reina


Az tanítási idő végére se sikerült Rosával beszélnem. Amint alkalma volt rá, mindig elmenekült előlem. Annyira szerettem volna, tenni valamit, de egyetlen ötletem sem volt.
Csalódottan sétáltam Kollal együtt ki a suliból. Takumához tartottunk próbára. Nem sok hangulatom volt most az énekléshez, de nem akartam csereben hagyni őt. Talán egy kicsit még kedvet is kaptam az énekléshez. Bár frusztrált az, hogy ott a stúdióban is összefuthatok Castiellel, de nem akartam felhagyni az énekléssel, csak ezért.
Meglepetésünkre senkit sem találtunk az énekteremben. Kollal fel alá járkáltunk a stúdióban, mire nagy nehezen rátaláltunk, Jessicára és Takumára.
- Sziasztok!  - köszönt mosolyogva Takuma. - Bocs, hogy keresnetek kellett minket, de a Raven dolgait kellett intéznünk.
- Raven? - kérdeztem meglepetten Takumától.
- Igen, a tegnapi srácok akikkel találkoztatok. Jut is eszembe Reina... - nézet a szemembe Takuma. - Szeretnék veled is beszélni négyszemközt, ha lehet.
- Én addig megiszok Kollal egy kis teát, ha nem gond? - vigyorgott Kolra Jessica. Kol széles mosolyra húzta a száját, majd Jessbe karolt.
- Reina elvagy engedve! - intett nekem, majd elsétált Jessicával.
- Gyere menjünk az irodámba - nyitotta ki az ajtót Takuma.
Kíváncsi voltam, miért akart kettesben maradni velem. Amióta ismerem mindig volt valaki velünk, soha nem hagyott minket senki kettesben. Kicsit kényelmetlenül is éreztem magam. Leültem a székre, majd Takuma velem szemben foglalt helyet. Izgatottan fészkelődtem, alig tudtam nyugton maradni. Valahogy sejtettem, hogy a tegnapi dolgokról is lesz szó.
- Szóval... - kezdte mosolyogva.  - Először a tegnapról szeretnék veled beszélni.
- Mire vagy kíváncsi? - kérdeztem tőle.
- Igazából már tegnap kifaggattam Lexet, hogy mi is volt ez az egész. Elmesélte, hogy ti egy pár voltatok, de szakítottatok.
- Igen, így van. De nyugodj meg, soha többet nem fog előfordulni semmi olyasmi, mint tegnap. Visszafogom magam, és Kol is!  - jelentettem ki határozottan és mosolyogva.
- Reméltem is. Most, hogy együtt dolgozok velük is, sokat fogtok találkozni. Biztos, hogy tudsz koncentrálni a munkára is?
- Muszáj lesz. Nem szeretnélek cserben hagyni!
- Ennek örülök, másrészt... - húzta mosolyra a száját. - Amit Lex mesélt rólatok, egy kicsit megindította a fantáziám. Így tegnap este újraírtam a dalszöveget.
- Ezt hogy érted?
- Rólatok mintáztam! Iszonyat jó lett. Ezzel a számmal tuti sikerünk lesz! - húzta ki büszkén magát.
- Takuma - hajtottam le a fejem idegesen. - Te most tényleg, az én szerelmi életem használod a sikered érdekében?
- Ne mérgelődj - emelte a kezét maga elé. - Csak olvasd el a szöveget, biztos neked is tetszeni fog.
A kezembe nyomta a papírt, majd dühösen olvasni kezdtem. Saját magamnak is be kellett vallanom, hogy nagyon tetszett a szöveg. Igaz, sosem akartam kettőnkről, vagy bárki másról énekelni, de ezzel a szöveggel megfogott. Talán nem is az, hogy rólunk mintázta, hanem az egész szöveg összetettsége győzött meg.
- Na? - hajolt közelebb hozzám.
- Nem rossz! - pimaszkodtam. - Akkor ez a végleges?
- Igen. Szeretném, ha ma elpróbálnánk párszor, felvesszük és majd megmutatjuk a főnöknek is. Benne vagy?
- Menjünk, csináljuk meg.
Halkan kuncogni kezdett, ahogy engem nézett. Érdeklődve néztem rá, majd megfogta a kezem, és a szemembe nézett.

- Tudod, nagyon örülök neki, hogy ilyen lelkes lettél. Úgy érzem, Castiel felbukkanása erőt adott neked az énekléshez.
- Neki ehhez semmi köze!  - morogtam magam elé. -  Csak tetszik ez a szöveg, ennyi.
- Mondj amit akarsz Reina. - nevetett. - Mondjuk nem érdekel, mi hozta ki belőled ezt a lelkesedést, amíg itt maradsz, és folytatod velem a munkát.
Felállt és az ajtó felé vette az irányt. Semmi kedvem nem volt vele vitatkozni, inkább követtem csendben.
A másik teremben már Kol és Jessica vígan nevetgéltek. Megmosolyogtatott engem is az, ahogy Kol boldog arcára néztem. Talán végre az imái meghallgattattak, és Jessica felfigyel rá.
Jessicával többször is elpróbáltuk a dalt, mindenféle hangszínben és dallammal. Takuma is bőven kivette a részét a dolgokban. Órákig csak gyakoroltunk. Mikor már, meg megvolt elégedve Takuma mindennel, végre felénekelhettem rendesen.
Izgatottan szorongattam a kezeimben a lapot. Féltem, hogy nem fog tetszeni a főnökségnek, és szégyent hozok a fiúra.
Takuma jelzett, hogy kezdhetem, majd egy mély levegőt vettem, és kipréseltem magamból az első hangokat.


Néha kell, arra lépni, hol más nem jár,
de a szívem elől úgysem futhatnék már.
Néha jó, meg se látni, hogy másnak fáj,
csak várni könnyen, míg a bánat elszáll.

Néha vársz egy szót s én hallgatok,
néha mást ígérek s mást adok.
S néha könnyen mondom, hogy többé nem látsz.

És mégis pont úgy nézel rám,
és mégis pont úgy érsz hozzám, mint régen,
S bármit tennék, érzem mindig mellettem állsz.
És mégis pont úgy vágysz még rám,
és mégis pont úgy bújsz hozzám.
Már értem, nem vársz tőlem tényleg mást,
csak számíthass rám, igazán.

Néha kell, arra vágyni, mi rég nem a miénk,
hogy sose múljon el, amit most élünk át.
És néha jó egy láthatatlan, apró jel,
amitől elhiszed, hogy jó úton jársz.

És mégis pont úgy nézel rám,
és mégis pont úgy bújsz hozzám,
mint régen, s bármit tennék, érzem mindig mellettem állsz.
És mégis pont úgy vágysz még rám,
és mégis pont úgy érsz hozzám.
Már értem, nem vársz tőlem tényleg mást,
csak számíthass rám, igazán.

Én mondanám, hogy jó veled,
egy perc is túl sok nélküled.
Szívem mélyén érzem, hozzád küldött az ég,
hogy te vagy, aki bárki másnál jobban ért,
kit el nem hagynék senkiért,
de kérlek, értsd meg, félek a szó mit sem ér.




Végig csukott szemmel énekeltem. Nem mertem kinyitni, és Takumára nézni. Levettem a fejemről a füles, majd kinyitottam a szemem,  csak akkor láttam meg, hogy a üveg másik felén ahol Takuma ült, nem volt egyedül. Castiel volt vele. Engem néztek és beszélgettek. Átmentem hozzájuk, majd érdeklődve néztem a két srácra.
- Te mit keresel itt? - néztem szemrehányóan Casre.
- Volt pár kérdésem Takumához. De mikor megláttam, és meghallottam, hogy te énekelsz itt maradtam! - kacsintott rám.
- Reina - szólt hozzám Takuma. - Nagyon jó volt. Nekem elsőre is elnyerte a tetszésem. Most elviszem ezt a CD-t a főnöknek. Nyugodtan hazamehetsz, este felhívlak, hogy mit mondott. De biztos vagyok benne, hogy imádni fogja.
- Remélem én is. Ha minden jól megy, akkor hogyan tovább?
- Nem emlékszel te lány? - karolta át a vállam Takuma. - Mondtam, hogy egy ilyen értékes kincset nem fogok elengedni. Te már az enyém vagy! - vigyorgott.
Castiel kirángatott a karjai közül, majd maga elé állított, és átölelt.
- Asszem, ő nem a te tulajdonod. Örülnék neki, ha nem mondanál ilyeneket, és nem ölelgetnéd - mondta idegesen. Hangja szinte remegett a dühtől.
- Castiel, nekem csak munkakapcsolatom van Reinával, ne húzd fel annyira magad. Én a hangját akarom, nem őt - próbálta nyugtatni Cast.
- Ne képzelegj már ilyen marhaságokat! - fordultam meg, majd a vállára csaptam. - Most pedig mentem. És ne merj utánam jönni.
- Én csak ... - kezdte volna, de a szavába vágtam.
- Jelenleg, nem érdekel mit akarsz mondani. - néztem rá, majd Takuma felé fordultam. - Várom  majd a hívásod.Szia.
Kikerültem Castiel, és sietősen ott hagytam őket. Kol a folyosón várt rám. Megragadtam a kezét, szinte vonszoltam magam után.
- Mi történt? - kérdezte aggódva. - Valamit mondott a Vörös?
- Nem lényeg, még az is felhúz ha rá gondolok. Csak menjünk haza kérlek! - néztem Kolra, aki értette a célzásom.


                                                                     ***

Ahogy beléptem az ajtón, a kabátom felraktam a fogasra, majd szinte lerugdostam magamról a cipőt. Durcásan vonultam a nappali elé, ahol Bella ült. Eléggé szomorú arckifejezéssel bámult maga elé.
Sejtettem, hogy a történtek miatt ilyen lehangolt. Magam is elgondolkoztam már rajta, hogy mit kellene tennem. Két tűz közé kerültem. Rosa a legjobb barátnőm, de Bella is fontos számomra. De úgy gondolom, hogy támogatnom kell mindkettejüket. Nem fogok beleszólni a hármójuk kapcsolatába, de meghallgatom őket.
- Bella!  - szóltam neki. - Van kedved feljönni a szobámba?
Meglepetten nézett, majd elmosolyodott.
- Igen van!
Mosolyogva intettem neki, felállt és követett a szobámba. Befészkeltük magunk az ágyba, és kiöntöttük egymásnak a szívünket.
- Azt hittem haragudni fogsz rám - motyogta halkan.
- Nem haragszom Bella. Kezdtem sejteni, hogy valami nem stimmel, de nem akartam kinyitni a szemem. Persze aggódom Rosa miatt, és miattad is.
- Sosem fogok tudni újra Rosa szemébe nézni. Nem akartam bántani, de Nick nagyon fontos nekem. Azt hittem eltűntek ezek az érzések. Tévedtem! Én most boldog vagyok vele Reina, és életemben most először nem érdekel, ki mit gondol!
- Megértelek. De tudnod kell, hogy Rosa mellett is leszek. Nem szólok bele a dolgaitokba, de ő is fontos nekem, akárcsak te.
- Tudom, nem is várom el azt, hogy elhanyagold - fogta meg a kezem mosolyogva.
- Köszönöm! 
- Lenne egy kérdésem Reina.
- Micsoda? - fordítottam a fejem mosolyogva felé.
- Az öcsémről van szó. Mi lesz most veletek?
- Semmi nem lesz. Ő és én, sosem leszünk újra együtt - jelentettem ki.
- Jó értem, itt van már neked Noah, de ne mond azt nekem, hogy nem érzel már semmit iránta.
- Jól mondod! Nekem már itt van Noah. Én nem akarok semmit sem már Castieltől. Lehet, hogy egy kicsit meginogtam attól, hogy újra a közelemben van. De nem érdekel. Nekem Noah a legfontosabb, és ezen akárhogy próbáltok változtatni, nem fog sikerülni - néztem haragosan Bellára. - Mindenki azt akarja bemesélni nekem, hogy nem szeretem Noaht. Pedig tévedtek. Szeretem. Esélyt adott nekem egy szebb éltre, megvéd, és boldoggá tesz. Nekem ennyi bőven elég. Ő sosem fog elhagyni! - mondtam hangosan az utolsó mondatot.
- Értem már! - mondta Bella, majd felkelt mellőlem. Szótlanul az ajtóhoz lépett, és megfogta a kilincset. Tétovázott. Felém fordította a fejét, szigorú tekintettel nézett rám.
- Szerintem te nem érted saját magad, és az érzéseid. Te félsz!
- Ugyan mitől félnék? - kérdeztem cinikusan.
- Castieltől. Hogy mi lesz, ha megbánt újra téged! Mi lesz, ha újra elhagy! Mi lesz, ha meghal! Ezért elzárod magadtól az iránta érzett érzéseid, mert félsz, hogy ezek megtörténnek. És mondjak valamit. Ha így teszel továbbra is, életed legnagyobb baklövését követed el. Én már egyszer elkövettem Nickel ugyanezeket. Eltoltam magamtól, és láttam, ahogy a szemem láttára lesz boldog mással. Mi lesz, ha egyszer Castiel is megunja azt, hogy utánad koslat? Ha talál valaki mást? Mit fogsz csinálni akkor?
- Semmit! Gratulálok neki! - feleltem durcásan. Nagyon bántottak Bella szavai. Legszívesebben sírni szerettem volna.
- Ismerlek Reina. Nagyon is jól. Ne menekülj el előle. Be kell látnod, hogy igazam van, még mielőtt késő lenne. Mert nem egy ember szívét fogod összetörni, hanem kettőét. Noah is ráfog jönni, hogy nem szereted őt úgy, ahogy kellene. Magadhoz kötöztél egy embert, aki nem tud védekezni ellened, mert szeret. És te nem szereted. Ki van szolgáltatva. És ez a legrosszabb. Mert nem tudhatod, milyen apró mosollyal, apró szóval ölöd meg.
Éreztem, ahogy könnyekkel telik meg a szemem. Miért? Miért kell mindenkinek ilyen kibaszottul őszintének lennie? Nem akarom, hallani az igazságot. Nem akarom!
Bella rideg tekintettel nézett felém. Minden kártyáját kijátszotta ellenem, és legyőzött. Kinyitotta az ajtót, majd megtorpant. Noah állt előtte. Nagyot nyeltem, majd Noahra néztem.



                                                                Noah



Mindent hallottam, amit Bella mondott Reinának. Kegyetlen érzés volt hallgatni.  Ha volt is bennem egy csepp önteltség, annak  ma befellegzett. Titokban mindig azt hittem, azt reméltem, a sok ezzel ellentmondó látszat ellenére, hogy egy kicsit is szerelmes belém. De nem veszíthetem el, bárkit elveszíthetek, bármit túlélhetek, de azt, hogy ő ne lenne többet nekem, na azt nem. A szerelmem az enyém, és annak adom, akinek akarom, akkor is, ha nem viszonozza. Persze nagyszerű lenne, ha viszonzásra lelne, de ha nem, az se baj, türelmes vagyok. Nem adom fel, tovább ásom magam alatt a gödröt, mert tudom, hogy győzhetek.
Bellára néztem, aki gyorsan kislisszolt mellettem. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd lassan lépkedtem Reina felé. Eldobok most mindenféle büszkeséget, minden becsültem, és nem adom őt másnak. Lehet, hogy a lehetetlen akarom, de amíg egy percre is úgy gondolja, hogy mellettem tud maradni, én harcolok érte.
Leültem mellé az ágyba, megragadtam a karját, és magamhoz öleltem. Szorosan tartottam a karjaimban. Nem akartam elengedni, de ő sem. Mikor enyhítettem az ölelésemen, ő újból szorosan magához húzott.
- Sajnálom a tegnapit. Kérlek, ne légy dühös rám - zokogta a karjaimba.
- Nem vagyok dühös. Türelmetlen voltam. Olyasmit kértem tőled, amit tudtam, hogy még nem tudsz megtenni. De szeretném elfelejteni a múltat. Veled együtt. Nem akarlak elhagyni. Melletted leszek mindig - emeltem fel a fejét.
- Én sem akarlak elhagyni Noah. Higgy nekem! Azt, hogy te nem lennél az életem része, nem tudnám elviselni. Én hozzád tartozom és te hozzám! 
Vágyakozva néztem a szemeimbe. Lassan közelebb hajoltam az ajkaihoz, és megcsókoltam. Még sohasem akartam őt ennyire, mint most. Eggyé akartam vele válni, és soha el nem ereszteni.
Óvatosan ledöntöttem az ágyra, majd fölé másztam. Ajkaimat az övéhez érintettem, puhán megcsókoltam.
Szívem egyre gyorsabb ritmusban kezdett el verni, légzésem szaporább lett. Éreztem, hogy Reina légzése is felgyorsult, és halk sóhajokat hallatott. Csókjaim egyre szenvedélyesebb lettek, ízlelgettem, kényezettem őt. Finoman megharaptam alsó ajkát, mire egy kicsit felszisszent. Csókokkal kényezettem el a nyaka minden szegletét, majd visszatértem az ajkaihoz. Érzékien felsóhajtott. Nem tudtunk betelni egymással, közelebb és  még közelebb akartam tudni magamhoz...