" Engedd, hogy boldoggá tegyelek "

Éreztem,hogy az erőm egyre kezd elhagyni. A lüktető fájdalom, amit a karomban éreztem,lassan kezdet elhalványulni.Nem éreztem már semmi fájdalmat.Lassan összeomlottam Leigh karjaiba.Ahogy letett a földre, még a szemembe nézett egy önelégült mosollyal.Igaz homályosan láttam,de simán kitudtam venni az arcvonásaiból azt a rohadt vigyort. Összeszedtem minden erőm és teli gyűlölettel a szemébe néztem.
- Remélem a pokol tüzén fogsz egyszer égni - mondtam erőtlenül.
Hirtelen Noah arca jelent meg Leigh háta mögött, majd mindketten eltűntek a szemem elől.
Eljött értem,eljött hogy megmentsen.



                                                                  Noah


Amint elráncigáltam azt a nyomorultat Reina mellől, püfölni kezdtem eszeveszettül. Mellette kellett volna lennem és védelmeznem. Egyetlen egyszer hibázok és majdnem Reina életébe került ez.
Az a rohadék önelégült vigyorral nézett rám,ahogy ütöttem, amitől még jobban elöntött a düh. Teljes testtel leszorítottam a földre. Kikaptam a fegyverem és a fejéhez szegeztem.
- Lőj csak - szólalt meg gúnyosan.
- Megérdemelnéd te rohadék! - ordítottam rá. - Ki küldött?
- Nem nyilvánvaló?
- Miért? - vertem bele a fejét a betonba. Egy pillanatra becsukta a szemét,de mikor kinyitotta, ugyan azzal  undorító tekintettel nézett rám.
- Ez csupán a kezdett volt. Egy kis figyelmeztetés Rayen Clair részéről - felelte megvetően.
A dühöm még hatalmasabb lett attól a gondolattól,hogy az az átkozott végig figyelt minket, és én nem vettem észre semmit.Kibiztosítottam a fegyvert és kiakartam nyírni ezt a piszkot, amiért hozzá nyúlt Reinánhoz.
- Várj Noah! - fogtam meg a karom Kol. Értetlenül néztem fel rá. Hogy került ide? Reina felé néztem és Nick térdelt mellette.
- Szükségünk lehet még rá - folytatta Kol. Elengedtem azt a nyomorultat, és Kol lábai elé löktem.
- Szenvedjen - néztem Kolra,aki csak bólintott majd kezelésbe vette.
Reina mellé futottam és kikaptam Nick karjai közül. Remegő testtel öleltem át. Gyengeség futott át rajtam. Sosem éreztem még ezelőtt ilyet,de féltem,hogy elvesztem őt.
- Noah hívtam a mentőket! - mondta aggódva a mellettem térdelő Nick,majd Reinára nézett. - Nem lesz semmi baj húgi. Csak légy erős - mondta neki a könnyeivel küszködve. Még annyi lélek jelenléte volt,hogy egy aprót bólintson, majd elvesztette az eszméletét.Aggódva néztem Nickre,aki ugyan úgy rémületbe esett. Szerintem ez kellett ahhoz,hogy még jobban kijöjjön a sodrából,mert felállt mellőlem és Kol kezei közül kivette azt a patkányt.Sohasem láttam még ilyen állapotban Nicket,de úgy verte azt a rohadékot mint egy őrült.
Visszafordultam Reina felé,majd lassan leraktam a földre. Levettem az ingem és szaggattam belőle egy darabot. Óvatosan felemeltem a kezét, majd bekötöttem vele a kezét.
- Annyira sajnálom. Az egész az én hibám - mondtam halkan amikor újra magamhoz öleltem. - Elfelejtettem,hogy mi a dolgom és hagytam,hogy ez megtörténjen. Már az, hogy melletted vagyok és megvédlek, régóta nem csak munka.
Megsimítottam az arcát, és egy apró csókot leheltem az arcára.Soha többé nem fogom hagyni,hogy bárki is bántson, ezt most megígérem.



                                                           ***

Miután a mentők megérkeztek, ellátták Reinát és kórházba szállították.Nick és Kol vele tartott.Nekem még volt egy kis elintézni valóm a rendőrségen azzal a nyomorulttal.
- Nem mondott még mindig semmit? - kérdeztem a parancsnoktól. Az üvegen keresztül néztük ahogy az egyik százados vallatja.
- Azt mondta,hogy ő mindent elmondott neked, amit tudnod kell - felelte.
- Semmi konkréttal nem felelt,csak annyival,hogy ez egy figyelmeztetés volt. Tudni akarok mindent erről a fiúról,hogy ki ő, és miért bérelte fel Rayen! - néztem szigorúan a parancsnokra.
- Igen. Mindent kiderítünk. Akkor indulok is - felelte, majd kiment a szobából.
Azt a mocskos vadállatot figyeltem,amikor Kol és Nick léptek mellém.
- Ti miért nem a kórházban vagytok? - érdeklődtem.
- Nem mehettünk még be Reinához,ezért ide akartam jönni,hogy lássam mi lesz ezzel a döggel.Nyugi rendőrök maradtak a kórházban vele - felelte mérgesen Nick, majd közelebb lépett az üveghez és erősen szuggerálta azt a fiút.
- Nick - fordultam felé. - Ki ez a srác?
- A neve Leigh. Valamikor még jó barátom volt. Sőt Reina barátja is volt. De amikor Castiel miatt szakított vele a húgom,akkor csúnyán elborult az elméje. Még Reinát is bántotta. Egyszer már megleckéztettem én is meg Angel is,de úgy látszik nem volt neki ez elég. De azt nem értem, hogy miként került az apám közelébe - sorolta Nick.
- Szóval ez tényleg egy patkány - néztem gyilkos tekintettel Leighra.
- Valószínűnek tartom,hogy Rayen szépen csendben összeszedegette az ellenségeiteket. Biztosra veszem,hogy nyomozott utánatok. Ha nem így tett volna, nem bérelte volna fel ezt a fiút - mondta Kol.
- Igazad lehet - helyeseltem. - Kik akartak még ártani nektek? Kikkel voltatok rosszban,akiket könnyen befolyásolhat Rayen? - néztem Nickre.
- Leigh-on kívül nem nagyon volt más. Voltak a suliba kisebb hatalmi harcok a lányok között,de az már rég elrendeződött.Amber is teljes szívből gyűlölte a húgom,de annak már vége.Benne megbízom.Tudom,hogy nem árulná el Reinát,azok után, amit tettek egymásért.Úgyhogy nem tudom kiket hálózhatott még be apám.
- Innentől kezdve,jobban figyelnünk kell rátok. Egy percre sem fogunk magatokra hagyni! - néztem rájuk.
- És mi lesz a cserével? Apád haza akar vinni téged! - mondta Kol.
- Nem érdekel apám. Az én hibám amiért Reina közelébe mehetett ez a fiú. Jóvá fogom tenni ezt a bal lépésemet, és kifogom nyírni Rayen Clairt. Senkinek nem tűröm el, hogy bántsa Reinát - mondtam ridegen, majd elhagytam a szobát.
Zsebre dugott kézzel ballagtam végig az Örsön, majd kimentem a kocsihoz.Nick és Kol is velem tartott,csak ők másik kocsival voltak.Megálltam még a kocsi előtt és nekidőltem.
Már este volt.A csillagok csak úgy ragyogtak.A düh amit éreztem mostanra átalakult fájdalommá,és ezt nem akartam.Utálom ezt az érzést.Akárhányszor becsuktam a szemem, Reina arca villant be,ahogy a kezem között van.
Annyira nyomorultul érzem magam. Az lett volna a feladatom,hogy megvédjem őt.Amit meg is tettem eddig.De közben elfelejtettem, hogy az érzéseimről is gondoskodom kellett volna. Túlságosan átéltem a szerepem.Én elengedtem őt két évvel ezelőtt. Azt hittem nincs szükségem rá,hogy csak egy múló pillanat volt.De amikor a múltkori estén újra rám mosolygott, rájöttem, hogy  valójában sohasem engedtem el.
- Miket gondolok te jó isten - ráztam meg a fejem,majd beszálltam a kocsiba.Egyenesen a kórház felé vettem az irányt.
Szinte minden egyes családtagja és barátja a váróba ült. Amint megjelentem aggódva fordult felém mindenki. Ami az ingemből maradt az volt rajtam, amit még mindig Reina vére áztatott.Angel jött oda hozzám, majd félre hívott.
- Noah menj haza nyugodtan.Pihenj le és öltözz át - mondta nekem kedvesen.
- Nem mehetek. Soha többé nem fogom magára hagyni a lányod. Sajnálom,hogy nem tudtam megvédeni - néztem bocsánat kérően rá.
- Nem a te hibád volt. Én nem okollak semmiért sem.
- De az enyém.Minél jobban akarom védelmezni Reinát, annál jobban nem megy Angel. Ma rettenetesen éreztem magam. Ezt nem fogja nekem megbocsátani a lányod - hajtottam le a fejem.
-Tudom,hogy megfogja. Nem olyan lány ő,aki sokáig haragudna valamiért.Másrészt meg nincs oka haragudnia. Nagyon jól végezted eddig a dolgod, és tudom,hogy ezek után is jól fogod - mosolygott rám.
Próbáltam én is felvenni az arcomra valami mosoly félét,de nem tudtam magam rávenni erre.Furdalt a lelkiismeret, amiért hagytam, hogy ez történjen.Féltem, hogy Reina meggyűlölt.
Önmarcangolásomból az orvosi ajtó nyitódása rázott ki.



                                                                 Reina


Miután a kórházban felébredtem, összevarrták a sebem, majd saját felelősségemre hazamehettem.Igaz mély vágást ejtett Leigh a karomon, de nem volt olyan súlyos, hogy napokat bent kelljen maradnom.Utálom a kórházakat, és már jobban éreztem magam, ezért amint lehetőségem nyílt rá, közöltem a dokival, hogy menni akarok.
Amint kiléptünk a rendelőből, meglepetésszerűen ért az a tény, hogy mindenki itt várakozik, aki fontos számomra.Egy kicsit még bizonytalanul jártam, de mosolyogva fogadtam a családom aggódó szavait.
Hiába állt mindenki körülöttem, a tömegből simán kiszúrtam a falnak támaszkodó Noaht. Engem figyelt bánatos szemekkel. A ruhája csupa vér volt.Gondolom az, az én vérem lehetett.Tehát nem csak képzeltem, hogy megmentett.
Kibontakoztam a családom karjai közül, és odarohantam Noahhoz, majd szorosan átöleltem.
Hitetlenkedve nézett rám, de én kitartóan mosolyogtam és szorosabban öleltem.
Szinte teljes testtel ölelt vissza és finoman a karjaiba zárt.
- Sajnálom, hogy elszaladtam. Hibát követtem el. Most már értem, hogy miért kell mindig mellettem lennie valakinek - zokogtam a karjaiba.
Megsimogatta a fejem, és egy gyenge puszit nyomott a homlokomra.
- Nem követtél el semmi hibát. Én nem voltam elég óvatos. Nem gondoltam arra, hogy az apád felbérelhet bárkit is - szuszogta a nyakamba amikor oda hajolt. - Féltem, hogy valami komolyabb bajod esik!
- Fáj még de kibírom - mosolyogtam rá. - Köszönöm, hogy megmentettél!
- Azt hittem gyűlölni fogsz, amiért hagytam,hogy ez megtörténjen.
- Sosem tudnálak gyűlölni.
Sokáig álltunk még ott ölelkezve, és folyton bocsánatot kértünk egymástól. Nem engedett semelyikünk az igazából.Nevetségesnek tűnhettünk mások számára, de abban a pillanatban nem érdekelt más,csak az hogy Noah mellettem volt.Nem érdekelt már akkor semmi és senki,csak ő. Mindent megtett értem és ezt nem felejthetem el. Ő az én megmentőm.
Nick nagy nehezen kiszedett Noah karjai közül és haza vittek.
Otthon szigorú fekvésre ítéltek pár napig. Minél hamarabb felakartam gyógyulni, hogy az utolsó esténket együtt tudjam tölteni Noahval a bálon. Meg kell értenem, hogy neki el kell mennie. Nem láncolhatom magamhoz. Neki feladatai vannak, és én is egy voltam közülük. Inkább annyival is megelégszem,hogy mellettem volt ebben a pár hónapban, és kirángatott a magányomból.




                                                                  ***


Pont a bál napjára, már remek állapotban tudhattam magam.A karomon ott virított egy nagy vágás, de nem foglalkoztam vele. Mindent bele akartam adni, hogy ma jól érezzem magam,és felejthetetlen esténk legyen Noahval.
Rosa és Amber nálunk készülődött. Együtt indulunk a suliba.
- Nem és nem! Ez borzalmas. Mindjárt sírok - kócolta össze még jobban a haját Amber.
- Ez a ruha már nem is tetszik annyira. Utálom a fekete hajam,nem illik a ruhához - hisztizett Rosa is.
Magamban kuncogtam rajtuk miközben öltöztem.
- Te ne nevess ott a sarokban. Inkább segíts nekünk - parancsolta Amber.
- Ki mint vet, úgy arat! - röhögtem el magam.
- Ez csúnya volt - nyújtotta ki a nyelvét rám Rosa.
Nevetve Amber háta mögé álltam, majd lenyomtam a székre és a tükör felé fordítottam.
Egy egyszerű kontyba fogtam a haját, de pár szálat kiengedve hagytam, amit begöndörítettem. Elégedetten néztem végig rajta. Nagyon szép lett. Úgy nézett ki mint egy hercegnő. Biztosra vettem,hogy Erennek majd eláll a szava, amint meglátja.
- Te miért nem csinálod meg a hajad? - fordult felém Amber.
- Leengedve jobban tetszik - fésültem ki a hajam a fésűvel.
- Na csücsülj le ide, de gyorsan - állt fel Amber, majd lenyomott a helyére.
Rosa a kezébe vette a hajvasat, és szépen elkezdte begöndöríteni a hajam.Tűrtem inkább ezt az akciójukat, mert úgy sem hagyták volna abba,amíg nem engedelmeskedem.
Fél ötre mind a hárman menetre kész voltunk. A lányok hamarabb lementek már a nappaliba, de én még vetettem egy utolsó pillantást magamra a tükörben.
- Tökéletes lesz! - mosolyodtam el ahogy végig néztem magamon.
Az elmúlt időszak eseményei végre elhalványulni látszódnak rajtam.Boldognak éreztem magam. Mosolyogni akartam mindig. Eldöntöttem,hogy soha többé nem fogok sírni,senki miatt.Bár Noah holnap elmegy,mégsem voltam szomorú. Ma este ott lesz velem, és tudom,hogy nagyon jól fogjuk magunk érezni.
Forogtam még egyet a tükör előtt, majd nevetve leindultam én is a nappaliba.
A lépcsőn haladtam lefelé, amikor Noah jelent meg az utolsó lépcsőfok előtt.
Tátott szájjal nézett végig rajtam. Szerintem percekig csak azt csinálta, hogy tetőtől talpig végigmér a szemeivel.
Összefontam karjaim majd köhintettem egyet.
- Rendesen az emlékezetedbe vésted, ahogy most kinézek? - mondtam mosolyogva.
- Azt elhiheted. Nem fogom ezt a látványt soha elfelejteni - mondta zavarába.
- A többiek? - léptem le a lépcsőről, majd benéztem a nappaliba.
- Előre mentek.
- Akkor menjünk mi is! - léptem mellé és belekaroltam.
- Induljunk, de előtte van egy meglepetésem a számodra.
- Mi? - fordultam felé érdeklődve.
- Fordulj meg - utasított, majd háttal állított magának.
Éreztem a nyakamon a kezét, ahogy arrébb söpri a hajam.Hideg fémet éreztem a nyakamnál ,majd ahogy magam elé pillantottam egy nyaklánc lógott a nyakamban. Meglepetten néztem a nyakéket. Ugyan olyan volt, amit kiskoromban elhagytam Noah jóvoltából. Nem hittem, hogy emlékezett erre.
- Emlékszel erre? - hajolt le az arcom mellé és megérintette a  medált.
- De hogyan? És miért? - dadogtam.
- Tudom milyen sokat jelentett neked akkoriban ez a nyaklánc.Sokáig furdalt a tény, hogy miattam vesztetted el. Ezért arra gondoltam, hogy a mai nap alkalmából, valami különlegessel leplek meg. Ennél jobbat pedig nem találtam. Sokáig kutattam, mire rátaláltam egy ugyan olyanra, mint az volt  - mondta nekem mosolyogva.
- Köszönöm - fordultam meg és átöleltem.
Jó kedvűen indultunk el a suliba. Egész úton nem engedtem el a karját.Ölelkezve és nevetve értünk be a suliba.
A torna terem gyönyörűen fel volt díszítve. Amint beléptünk Kentin állt elénk vigyorogva.
- Már csak ti hiányoztatok a csapatból! - mondta mosolyogva. - Tessél ez a tietek! - adott át a kezünkbe két álarcot.
- Tudtommal ez nem álarcos bál? - mondtam neki.
- Az utolsó pillanatban változtatott a Diri.Így most én osztogatom mindenkinek - felelte letörten.
- Na ne búsulj! Ha végeztél, táncolok majd veled - nevettem rá,majd elindultam a süteményes asztal felé,ahol Rosa és Nick állt.
- Azért remélem nem osztogatod el az összes táncod! Nekem is kellene kapnom belőle, ha már elhoztalak - karolta át a vállam Noah.
- A tied az első és az utolsó táncom. Megfelel?
- Tökéletes lesz! - jelentette ki mosolyogva.
Nick és Rosa vigyorogva fogadtak minket. Tesóm nagyon fel volt pörögve,pedig a tánc egyáltalán nincs a vérében.
- Azt hittem, hogy útközben elraboltak titeket - mosolygott Rosa.
- Nem csak volt még egy kis megbeszélni valónk - néztem Noahra.
- Reina! Úristen ez gyönyörű - mutatott a nyakláncra. - Ezt tőled kapta? - nézett nagy szemekkel Noahra.
Noah bólintott, majd a kissé ideges Nickkel ment félre beszélni valamit. Rólam lehetett szó, mert Nick folyton engem bámult. A tesómnak addig jó kedve volt, amíg nem vette Rosa észre a nyakláncot. Ez hathatott rá ennyire rosszul? De miért baj az, ha ezt kaptam?
- Figyelsz rám! - rángatta meg Rosa a karom.
- Mondjad, bocsi - fordultam felé.
- Nézd itt van az a vipera is. Pont Kolt fűzi - mutatott Serena irányába.
Érdeklődve fordultam feléjük.Ez a nő mintha megérezte volna, hogy nézzük, egyből ránk kapta a tekintetét, majd szorosan odasimult Kolhoz.Egy pillanatra sem vette le a szemét rólam.Olyan kegyetlenül nézett a szemembe ahogy csak tudott.
- Most azt hiszi, hogy ezzel felidegesíthet? - kérdeztem Rosától.
- Azt. Undorodom ettől a nőtől.Amióta visszajött megint csak kavarja a szart.De hála az égnek senki sem hisz már neki. Egyedül az a Deborah van vele jóban a másik osztályból.
- Chöö, kígyónak kígyó a társa. Megérdemlik egymást - mondtam miközben azt figyeltem, hogy játszadozik szegény Kollal.Az az ostoba meg itta minden szavát annak a nőnek.
- Csajok, hozzunk valamit inni? - jött vissza a két fiú hozzánk.
- Veletek megyek én is, nem tudom még mit szeretnék.Jössz te is csajszi? - kérdezte Rosa, majd belekarolt Nickbe.
- Menjetek nyugodtan! - feleltem.
- Jössz Noah? - kérdezte a tesóm miközben indultak.
- Mindjárt. Menjetek előre - mondta majd felém fordult. - Nem gond, ha addig itt hagylak? Ne csámborogj el semerre.
- Nem fogok elszökni megnyugodhatsz - mosolyogtam rá. - De akkor siess mert eladom az első táncom.
- Meg ne próbáld - karolta át a vállam - Sietek - nyomott egy gyors puszit a fejemre és Nickék után eredt.
Alkalmasnak láttam az időt, hogy végre egyek valamit, így fogtam egy tányért és szedtem pár falatot magamnak.
- Üdv Reina - lépett mellém Serena.
Felé fordultam, majd gúnyosan elnevettem magam. Rettenetesen nézett ki abban az álarcban.
- Viszlát - fogtam meg a tányérom  és arrébb akartam menni,de elkapta pont azt a karom, ami fájt még.
A hirtelen fájdalomtól felszisszentem.
- Ohh huppsz! Ez pont a sebes karod volt? Jajj annyira sajnálom - mondta gúnyosan.
- Mit akarsz te némber? - kérdeztem idegesen.
- A múltkori óta nem jöttél suliba,így nem volt időm azóta piszkálni téged.De most egy egész este áll előttünk.
- Megmondtam, hogy akadj le rólam.Nem érdekel engem már Castiel. Mondtam, hogy a tiéd lehet.
- Nem úgy van az. Megmondtam, hogy kicsinállak.
Elnevettem magam, majd szikrázó szemekkel ránéztem.
- Nem ismersz engem. Azt hiszed hagyom, hogy ezt csináld? Hát akkor tévedtél! Nagy felfordulást amúgy sem tudnál okozni nekem. Akkor, hogy tervezed?
-  Megvan a tervem - dőlt neki az asztalnak. - Tudod nagyon jól néz ki a barátod. Noah igaz? Kíváncsi lennék, hogy könnyed elcsábítható-e ? - kacagta kényesen.
- Noah nem a barátom. Másrészt pedig hagyd békén őt. Nem hagyom, hogy belekeverd a kis játékaidba - álltam elé feldúltan.
- Csak nem féltékeny vagy? Nevetnem kell a reakciódon.De majd figyeld meg, hogy az este végére a lábaim előtt fog heverni - mondta ridegen majd közelebb hajolt hozzám.
- Szerintem senki nem fog a lábaid előtt heverni - tette a kezét közénk Noah, majd arrébb húzott attól a perszónától.Talán ha nem jön időben, már rég az asztalon tépném a haját.
- Azt nem úgy értettem - dadogott Serena.
- Nem érdekel, hogy értetted. Ha megbocsájtasz most táncolni megyünk Reinával - mondta neki hűvösen, majd megfogta a csuklóm és bevitt a tömegbe.
Finoman magához húzott, és gyengéden átölelte a derekam.Pont egy lassú szám ment, így kénytelen voltam átkarolni a nyakát.Olyan zavarban éreztem magam. Számtalanszor megöleltem már,de ez a helyzet most más volt. Az idő, a helyszín, minden más volt.Olyan volt ez az érzés, mintha fellobbant volna szikra a szívemben,a mindent elfedő sötétségemben.Zavaromban arrébb akartam lépni,de ő gyengéden megsimogatta az arcom, a jéghideg kezeivel. Én már nem tudtam ellökni.
Noah begyógyította lassan, és észrevétlenül azt a hatalmas sebet a szívemen. Nehéz volt elképzelni, hogy pont ő lesz az, aki már egyszer megsebezte azt.
- Ne törődj azzal a lánnyal - suttogta a fülembe. - Engem nem lehet pali madárnak nézni.
- Azt már tudom. Ismerlek - kuncogtam.
- Azt hiszed jól ismersz kislány ? - emelte fel az állam és mélyen a szemembe nézett.
- Remélni tudom,csak - feleltem halkan.
Halkan elnevette magát, majd közelebb hajolt hozzám.Még az álarcon keresztül is láttam, hogy a szemeiben megcsillant valami.
- Úgy látszik akkor nem ismersz. Mindig van valami titkolni valóm ezt jegyezd meg.
- És számít ez? Addig amíg mellettem vagy, nem érdekel mi titkolni valód van. Többé nem aggódom, nem érdekel mi történik, én hinni fogod benned.
- Ne félj annyira attól, hogy elhagylak kis butusom - simogatta meg az arcom. - Én rám mindig számíthatsz mert... -nem fejezte be a mondatot, hanem inkább átölelt.
Éreztem a teste melegét, hallottam a gyors szív hangját. De miért izgul ennyire?Talán ő ...?
Izgatott vibrálás kezdődött el a mellkasomban. Talán most mielőtt hazamegy, képes leszek megkérdezni.
Meg akarok bizonyosodni arról, hogy az az este nem jelentett neki semmit.
Rászántam magam a dologra és felemeltem a fejem, majd a szemeibe néztem.
De ekkor mintha a légkör ismét megváltozott volna. Remegő kezekkel öleltem, és vágyakozva tudtam csak a szemeibe nézni. Lassan végig simított ujjaival remegő ajkaimon és egyre közelebb hajolt hozzám.
Szinte égett az ajkam, annyira vágytam abban a pillanatban a csókjára.

- Héjjj fiatalok! Nézzétek mit szereztem! - lépett mellénk Kol vidáman, és egy üveg bort szorongatott.
Mint akiket megrázott az áram, úgy ugrottunk szét Noahval. Nem mertem Noahra nézni, annyira zavarban éreztem magam. Mi majdnem csókolóztunk! Hogy válhatott hirtelen minden ilyenné?
Nem volt egyszerű túljutnom rajta, és helyrehoznunk a barátságunk.Most pedig kiderül,hogy se ő, se én nem győztük még le az érzéseinket? Talán ő is mindvégig gondolt rám?
- Azonnal tedd el azt te hülye. Egy iskolába vagyunk! Meg amúgy is, neked Nicket kellene őrizned - nézett mérgesen Kolra Noah.
- Egy kicsit szórakozni csak lehet? Vagy nem? - értetlenkedett.
- Egy percre sem lazíthatunk te idióta!  - állt fenyegetőzve Kol elé Noah.
- Fiúk bocsi,de kimegyek a mosdóba - fogtam meg a két fiú a karját. - Eltalálok egyedül is.
Otthagytam őket,majd gyors léptekkel a mosdóba mentem. Annyira dobogott a szívem és izzadtam,hogy azt hittem elfogok ájulni. Mégis mi a pokol folyik le bennem?
Levettem az álarcot és a tükörbe néztem.Szemeim csak úgy izzottak. Annyira vágytam arra a csókra. Talán itt az ideje, hogy magamnak is bevalljam. Egyáltalán nem barátként tekintek már Noahra. De mit tehetnék? El kellene felejtenem ezeket az érzéseket, hiszen holnap elmegy. Én pedig ismét itt maradok egyedül. Nem tudhatja meg Noah, hogy milyen érzések kavarognak most bennem.
- Reina. Mi a baj? - fogta meg a vállam Rosa.
Nem tudtam mennyi ideje állhatott mögöttem.Mennyit láthatott a teremben történt eseményekből,de most nagy szükségem volt őrá. Megfordultam és megöleltem.
- Láttál valamit odabent? - kérdeztem tőle szipogva.
- Hát - csuklott el a hangja. - Ami azt illeti igen. Majdnem csók közeli állapotba kerültél Noahval.
- Nem tudom, hogy történhetett ez. Majd meghaltam Rosa, hogy megcsókoljam - borultam a vállára szomorúan.
- Várható volt - kuncogott.
- Te miről beszélsz? - fogtam meg a két vállát és eltoltam magamtól, majd érdeklődve néztem őt.
- A vak is látta, hogy te odavagy érte. Csak még magadnak sem vallottad be. De mondjuk Noah viselkedésen is látszik. Meg ahogy láttam, ő jobban közeledett a csók felé, mint te - gondolkozott el.
- Én nem tudom Rosa. Annak ellenére, hogy én régen elfelejtettem őt, az ölelése, a jelenléte, sőt mindene olyan, mintha még mindig valami fontosat jelentene nekem.
- Többé nem tarthatod vissza az érzéseid Reina. Még akkor sem, ha nem tudod majd megállítani azt a lavinát, ami majd utána jön. Azt akarom, hogy boldog legyél és nevessél!
- Még nem tudom, hogy az előbbit azért éreztem-e, mert szeretem őt. De ha újra ugyan az a helyzet fordulna elő,úgy érzem talán én tenném meg az első lépést.Nem akarom, hogy a dolgok úgy maradjanak ahogy most vannak - hajtottam le a fejem búsan.
- Akkor irány tedd a dolgod - taszigált az ajtó felé.
- Ilyen hirtelen? - rémültem meg.
- Igen, mert ha nem te teszed, akkor Nick fogja. Ő is látott mindent és eléggé felhúzta magát. Tudod mennyire megakarja védeni Castiel óta a szíved - sóhajtozta.
Megrémültem attól, hogy talán Nick neki esik Noahnak. Eszembe se jutott a tesóm. Nem akartam, hogy a barátságuk tönkre menjen. Megfogtam Rosa karját majd kimentünk a mosdóból.
A fiúkat kerestük a szemünkkel,de csak Kolt találtuk meg. Rosa odaszaladt Kolhoz, hogy megtudja merre vannak a fiúk. Láttam, hogy Kol az öltözők fele mutat majd arra mentem.
Az ajtóhoz érve egy kicsit bepánikoltam, de Rosa ahogy mellém ért, betuszkolt az ajtón. Nem láttuk a fiúkat sehol.
- Nem akarom még egyszer ezt látni érted? Nekem mindennél fontosabb a húgom - hallottuk meg Nick hangját a zuhanyzók felől. Rosa csendre intett majd halkan arra osontunk. A fiúk háttal álltak nekünk, de úgy is ki lehetett tapintani a feszültséget, hogy nem láttuk az arcukat.
- Nick félre értsz mindent. Én nem játszadozom a Reinával - mentegetőzött Noah.
- Nem akarom, még egyszer azt látni, hogy szenved. Neked is gondolkoznod kellene mielőtt cselekszel,te mint testőr vagy mellette, vagy nem?
- Igen úgy vagyok. Soha semmi más célom nem volt vele, csak az hogy megvédjem.Tudom jól, hogy mi a munkám, és csak arra koncentrálok semmi másra. Nincs más szándékom a húgoddal - fakadt ki idegesen Noah.
Szíven ütött mindezt Noah szájából hallanom. Lehet, hogy csak játszadozott idáig velem? Az előbbi csak egy kis szórakozás volt a számára?
Rosa megfogta a csuklóm és kiakarta vinni az öltözőből.De ahogy megfordultam pont neki mentem a padnak,ami hangos nyikorgással csúszott arrébb.
- Basszus - szólalt meg rémülten Rosa.
- Reina, Rosa? Ti mit kerestek itt? - jelent meg mögöttünk Noah, majd utána Nick.
Fájdalmas pillantással néztem Noahra.
- Nyugodj meg.Nem okozok semmi galibát. Nyugodtan koncentrálj csak a munkádra. Igazad volt tényleg nem ismerlek - vetettem neki oda.
- Félreértesz. Azt nem úgy gondoltam - mondta majd megakarta fogni a karom,de elhúzódtam.
- Nem érdekel, csak tűnj el az életemből - fakadtam ki sírva, majd kirohantam.
Egyáltalán nem érdekelt már a korábbi ígéretem, hogy nem megyek egyedül sehova.Jöjjön bárki, aki megakar ölni nem izgat. Olyan nyomorultul éreztem magam, hogy a halál most megváltás lett volna számomra. Majdnem hülyét csináltam magamból. Hogy hihettem azt, hogy valamit is érez irántam? Én mindig csak egy barát, és munka leszek a számára.
Hazáig szinte sprintbe futottam. Nem érdekelt ha a ruhám mocskos lesz,vagy ha elszakad. Szerencsémre, vagy nem, senki nem rabolt el útközben. Felszaladtam a szobámba, majd levágtam magam a földre, és sírni kezdtem.
Miért nem tudom betartani az ígértem, hogy többé nem fogok sírni? Miért játszik ilyen kegyetlen játékot velem az életem?
Noah kitartóan hívogatott telefonon,de nem akartam neki felvenni.Mikor már századjára hívott, mégis felvettem és kegyetlenül kiakartam osztani.
- Reina! Hol vagy most? - ordított bele a telefonba mielőtt megszólalhattam volna. - Félre értetted a viselkedésem. És miért rohantál el? Tudod, hogy mennyire aggódom? - ordította tovább.
- Te ne aggódjál értem! - kiabáltam vissza. - Hagyj végre békén. Én azt hittem, hogy jelentek neked valamit,de kiderült tévedtem. Kettőnk közül csak én éreztem ezt. Te sosem gondolsz rám másként, csak mint egy barátra, vagy egy munkára.
- Olyan lassú felfogásod van te idióta - folytatta tovább ugyan olyan hangnemben. - Én nem csak barátként tekintettem rád. Csak nem tudtam hogyan mutassam ki az érzéseim. A fiúk lehetnek ilyen téren félénkek, oké? - higgadt le a hangja.
Magam elé toltam hirtelen a telefont, és meglepetten figyeltem a szerkezetet.
- Igen lehet, hogy lassú vagyok, éppen ezért nem értem meg ha nem mondod ki őszintén! - tettem újra a fülemhez a telefont.
- Gondoltam rá - halkult el a hangja. - Gondoltam rá, hogy elmondom neked. De emlékszel, hogy azon az estén amikor lefeküdtünk, te sírva rohantál haza reggel? Ez annyira fájt nekem, nem tudtam miért sírsz. Akkor azt gondoltam, hogy az ami köztünk történt neked nagyon rosszul esett. Azt hittem meggyűlöltél. Arra is gondoltam, hogy bocsánatot kérek,de mindig olyan dühösen néztél rám. Feltételeztem, hogy rosszul vagy tőlem, ezért többé nem közeledtem feléd.Utána ti elköltöztetek, és én lassan kezdetek elfelejteni. Még amikor idejöttem, akkor is úgy gondoltam, hogy nem érzek már irántad semmit.De amikor a csillagokat néztük és te rám mosolyogtál, rájöttem, hogy én még mindig kedvellek.
- Noah én ... - kezdtem volna.
- Ne mondj kérlek semmit. Csak most az egyszer hallgass végig - szólt rám szigorúan. - Amikor Leigh megtámadott, akkor nagyon megijedtem. Féltem, hogy elveszítelek. Nem látni az édes mosolyod az elmúlt egy évben, nem beszélni veled az elmúlt egy évben. Nagyon nagyon fájt - erősödött fel a hangja. Ekkor éreztem, hogy valaki hátulról átölel. Noah volt az.
Megfordultam és megfogtam a két kezemmel az arcát.

- Igen...Nekem is fájt! - néztem rá könnyezve.
- Engedtelek elmenni, mert nem akartam neked szomorúságot okozni. De az igazság az, hogy én soha nem akartalak elengedni - mondta rekedtes hangon.
- Én sem akartalak - feleltem szipogva.
Belenéztem a szemeibe, ami pár könnycsepptől volt nedves. Sohasem hittem volna, hogy ő és én ugyan azt éreztük mindvégig. Nem akartam újra érezni szerelmet senki iránt. Nem akartam újra csalódni. Azt mondtam, hogy nem fogok senkibe beleszeretni, de mégis megtettem. Te vagy az Noah. Nem tudom miért, de ő volt az, aki újra megtanított szeretni. Közben pedig a régi érzések, szépen lassan a felszínre kerültek. Számtalan találkozás és remény után véletlenül egymásra találtunk.
Becsuktam a szemem és az ajkaink egymáshoz értek. Szinte elmerültem az ajkaiban. Olyan volt mintha egymás után távolította volna el az összes védelmem, amit nagy nehezen felépítettem.
- Maradj mellettem! Engedd, hogy boldoggá tegyelek - szakította félbe a csókunk.
- Tehetsz egy próbát - suttogtam majd ismét megcsókoltam.
Úgy csókoltam, mintha ő lenne a levegő, ami nélkül megfulladnék, és ő ugyanígy csókolt vissza. Az egész olyan volt, mint egy mese, csak éppen nem mese volt, hanem maga a valóság, és mindez velünk történt meg. Hogy az álom, amit régen mindig valóra akartam váltani, most valóra vált.
Lassan felhúzott a padlóról, majd szorosan átölelt.

Egy pillanatra újra a szemembe nézett, majd újból egymásnak estünk.Nem tudom melyikünk kezdeményezte az újabb csókokat, nem ez volt már a lényeg. A gyomromban újra felébredtek a pillangók, a szívem ott dobogott a torkomban, és alig tudtam megállni a lábamon.Azt kívántam soha ne érjen véget ez a pillanat.
Megfogta a derekam és lassan az ágyamra fektetett. Fölém mászott és újabb csókokkal halmozott el. A nyakam összes gyenge pontját, mintha ismerte volna. Többször egymás után megcsókolt, én pedig már alig kaptam levegőt.Úsztam a kéjben és a boldogságban. A homlokát az enyémnek támasztotta, és két keze közé fogta az arcomat.
- Ha most nem állítasz le, akkor nem fogok tudni később megállni...




  

" Lennél a párom? "

A nyár eltelt, és hamar azon kellett kapnom magam,hogy újra iskolába kell járnom. Teljes bizonytalanságban telt az első napom. Akárhányszor ki kellett mennem a teremből,mindig éreztem mások pillantását rajtam. Persze gondolhattam volna,hogy nem marad titokban a szakításunk Castiellel.De reménykedtem,hogy elfelejtik ennyi idő alatt. Bár soha senki, még egy szót sem szólt hozzám,és senki nem említette meg a dolgot,de mégis zavaró volt a környezet.
 Az első nap a suliba, amikor Noah is velem jött borzalmas volt. Minden lány szinte olvadozott,ahogy elhaladt mellettük. Szünetekben letámadták, és próbálták folyamatosan randira hívni a lányok. Eleinte vicces volt számomra a szituáció,de mára már egy kissé idegesítő. Nem arról van szó,hogy birtokolni szeretném őt.Hisz nincs semmi közünk egymáshoz,de mégis, ha egy lány jön oda hozzánk és randira hívja,a szívem kiugrik a helyéről idegességemben. Elég népszerű lett a suliba, és ez engem egy kicsit zavar.
Az első hetekben nagy bejelentést tett az igazgató nő.Kivételesen egy őszi bált akar szervezni a diákoknak. Persze minden lány most nagy lázban ég,hogy párt találjon magának. Ostoba hiedelem,miszerint, aki elvisz az első bálodba, az lesz a párod egy élten át.Vagyis inkább a kislányok gondolják ezt.
Én nem aggódtam ennyit ezen a bál témán.Nagyon jól tudtam,hogy Noahval kell mennem. Mindig mellettem kell lennie,így biztosra veszem,hogy ott is vele kell lennem. Valójában nem bánom,ha vele kell mennem.Mostanában nagyon jól kijövök vele.Rengeteget beszélgetünk és nevetünk együtt.Ő az, akiért érdemes volt tovább lépnem.Bár a mai napig kimondatlanok maradtak köztünk a dolgok,amik még a múltba történtek.De nem bántam,hogy így van. Se ő, se én nem akar a múltba visszatekinteni.
Bella azóta is nálunk lakik és elkezdett Agatha cégénél dolgozni, mint személyes titkárnő.Nagyon élvezi a munkáját, mindent belead,hogy jól teljesítsen.Kicsit azért bántam,hogy ő már nem gimis.Nagyon szerettem vele lógni szünetekben.
Nick is nagyra tarja magát most,hogy végzős lett. Olyan büszkén sétál a a suliba végig a folyosón,hogy nekem ég a pofám miatta.A kapcsolatuk még mindig kiegyensúlyozott Rosával, és ennek nagyon örülök.Őrülten szeretik egymást és ez így van jól.
Angellel is remek kapcsolatot sikerült kialakítanom,ami még jobban ösztönzött arra,hogy tovább kell lépnem.Első lépésnek az új család kialakításában, egy nehéz döntést kellett meghoznunk.
- Nem is tudom már, hogy akarom-e - sóhajtozott Eren mellettem, amikor az ének terembe tartottam Nickkel és vele.
- Most fejezed be.Nem ezért álltam fél napig sorba, abba a nyomorult hivatalba,hogy most visszalépj - mondtam neki mérgesen.
- Nagyon magabiztos voltál, amikor Reina kitalálta ezt az egészet!  - veregette meg a vállát Nick.
- Mert annyira jó volt látni a lelkesedését, hogy nem tudtam neki nemet mondani - válaszolta.
- Na akkor álljunk meg egy percre! - álltam a két fiú elé. - Akarod vagy nem? Ne ringassuk akkor Angelt hiú ábrándokba, ha te visszalépsz.
Pár percig méregetett engem,hol pimasz nézéssel,hol pedig mérgesen.
- Hjajjj add azt a papírt! - vette ki a kezemből a papírt és bement a terembe.
- Szevasz apa!  - köszönt Eren az asztalnál ülő Angelnek.Ahogy meglátott minket, egyből felpattant a székről és üdvözölt minket.
- Sziasztok gyerekek! - mosolygott ránk. - Mi járatban? Nincs is ma órátok velem!
- Nem azért jöttünk, hanem,hogy ezt aláírd - mondta flegmán Eren és átnyújtotta neki a papírt.
- Legalább beszélj akkor normális hangnemben, amikor én is itt vagyok,te lüke! -  csaptam Eren tarkójára,aki mérgesen nézett rám.
- Ezért ugye tudod, hogy meglakolsz?
- Bocsi nekem testőröm van, aki megvéd! - nevettem el magam.
- De most nincs itt - húzta mosolyra a száját.
- Meg ne próbáld! - mondtam amikor egy kaján vigyorral az arcán megindult felém.
- Na elég legyen már! - állt közénk Nick. - Nem azért jöttünk,hogy ti szét tépjétek egymást.
Nick,Angel kezében lévő papírra mutatott.
- Szeretnénk ha aláírnád és elismernéd, hogy a gyerekeid vagyunk.Valamint elfogadod azt,hogy a te vezetékneved szeretnénk felvenni - mondta Nick mosolyogva.
- Ez most komoly? - nézett ránk Angel.
- Ja, az. Reina ötlete volt.Mi meg belementünk - mondta Eren,majd mellkasa előtt összefonta a karjait. - Ha nincs semmi kifogásod ellene,akkor aláírod, és már visszük is vissza a hivatalba.
- Jól mondja Eren - szólaltam meg én is. - De csak, ha te is szeretnéd!
Angel levette a szemüvegét, majd megtörölte a szemét és átölelt mindhármunkat.
- Köszönöm! Ezzel most nagyon boldoggá tetettek - mondta szipogva.
- Ne köszönj semmit - felelte Nick. - Te vagy az apánk,és azt szeretnénk, ha törvényesen is az lennél.
- Nem is tudom mit mondhatnék még - nézett ránk mosolyogva.
- Talán annyit,hogy most már normális apa leszel - mondta Eren.
- Eren ...- emeltem fel a hangom rá.
Rám kacsintott, majd indult ki a teremből.
- Megyünk Angel. Lassan kezdődik az óra - adtam egy puszit Angelnek és Nicnek, majd Eren után szaladtam.
- Megvárnál te ördögfióka?  - kérdeztem nevetve, amint mellé értem. - Lassan azért megpróbálhatnál kicsivel kedvesebb lenni vele.
- Mindent megteszek az ügy érdekében  - mondta flegmán.
Esküszöm csak azért nem vágom jól pofán, mert a testvérem.Egyszerűen nem tudok hozzászokni ehhez a hűvös viselkedéshez.Teljesen egymás ellentétei vagyunk.
- Végre,hogy megvagytok - hallottuk meg Amber hangját a hátunk mögött.
Eren kissé idegesen fordult hátra,majd vigyorogva nézett Amberre, aki Noah társaságában jött.
- Ennyire hiányoztam volna? - kérdezte tőle Eren.
- Egyáltalán nem.Reinát kerestem - felelte pimaszan Amber.
Eren odasompolygott Amber elé, majd hosszan megcsókolta.
A mai napig nem tudtam megemészteni,hogy ők ketten járnak.Annyira utálták egymást, most meg ők a suli új álompárja.
- Most már bevallhatod,hogy engem kerestél - mondta Eren, amint elengedte a csóktól kábult Ambert.
- Itt aztán nagy a szerelem! - jelentette ki nevetve Noah és mellém állt.
- Inkább a szenvedély.Tüzes a kicsike! - közölte nevetve velünk Eren.
- Fogd be a szád.Nem tartozik rájuk! - akadt ki Amber.
- Nyugi Amber. Asszem tudom milyen Eren hevessége.Nem csoda,hogy levett a lábadról - mondtam nevetve.
Erennel egymásra néztünk és elkezdtünk nevetni.Senki a mai napig nem tud semmit arról, ami köztünk történt.És nem is szeretnénk elmondani.Ez a mi közös titkunk.
Nem sokáig tudtunk nevetni,mert két lány jött oda hozzánk, és félrehívták Erent meg Noaht.A fiúk bár kelletlenül ,de beszéltek velük.
- Mit akarhat az a két ribanc? Mindjárt odamegyek, és kitépem annak a kis vörösnek a haját - mutatott mérgesen Amber az egyik lányra.
- Mit parázol? Szeret téged az öcsém,ennyi nem elég?
- Bárcsak tudnám,hogy szeret-e? Soha nem mondta! Sőt még a bálba sem hívott még el.Pedig pár nap, és itt az idő - mondta búsan.
- Biztos elfog hívni! Ki mással menne,ha nem veled?
- Remélem velem, és nem azzal a kis cafkával.
- Fejezd már be! - szóltam most már rá mérgesen. - Higgy nekem! Amúgy is, miért veszed annyira a szívedre a dolgot?  Ez csak egy bál,semmit több.
- Semmi több? Te beteg vagy? - lépett hozzám közelebb és a homlokomra tette a kezét. - Minden lány életében fontos az első bálja. A szerelmeddel mész, az élted párjával - mondta álmodozva.
- Nekem aztán nyolc! Még párom sincs, úgyhogy lehet nem is leszek ott! - jelentettem ki letörten.
- Mi az, hogy nem leszel ott? Ott kell lenned! - közölte velem mérgesen,majd odaráncigált Noahhoz és Erenhez.
- Jobb ha elhúzzátok a csíkot amíg szépen mondom! - közölte a két lánnyal Amber.
A lányok, Amber vérszomjas tekintete láttán, egyből felvették a nyúl cipőt.
- Mit féltékenykedsz ? - kérdezte Eren mérgesen Ambertől.
- Neked nem osztottam lapot! - mondta lekezelően Amber,majd Noah felé fordult. - Hogy képzelted azt,hogy nem hívod el Reinát a bálba? Olyan nincs,hogy ő nem lesz ott! Megértetted?
- Figyelj Szöszi! Én döntöm el kivel megyek! Ne üsd bele mások dolgába az orrod - mondta nyugodtan Noah, majd elindult le a lépcsőn. Utána mentem és lassan ballagtam le vele.

- Nem kell annyira a szívedre venned azt, amit Amber mondott - mondtam neki,amikor leértünk a a lépcsőn és megállítottam.
- Nem vettem a szívemre.Nem nagyon érdekel, mit mondanak mások.
- Akkor jó. A bállal kapcsoltban, pedig menj azzal, akivel  igazán szeretnél,nem kell miattam aggódnod. Én, ha el is mennék a bálba,akkor azt egy herceggel tenném. Aki romantikusan hív el, és úri ember lesz egész idő alatt.De most jelenleg nem ismerek ilyen férfit,de sebaj - álmodoztam csillogó szemekkel.
- Olyan idióta vagy! - jelentette ki nevetve, majd összeborzolta a hajam.Nevetve indult el a termünk felé.
- Most miért mondasz ilyeneket? - kérdeztem dühösen és utána trappoltam. - Talán te nem vagy romantikus fajta,de én az vagyok.
- Ohh nagyon is romantikus vagyok!
- Mikor álmodtad ezt? - gúnyolódtam. - Ha olyan romantikus vagy, látni akarom,hogy hívod el azt a lányt, akivel menni akarsz a bálba.
- Honnan veszed,hogy van már valaki, akit elakarok hívni? - kérdezte érdeklődve
- Egész nap ostromoltak a lányok.Gondolom,hogy van már valaki, akit választottál? - kérdeztem félénken.
- Persze, van már valaki! - jelentette ki mosolyogva.
- Igen? - kérdeztem csodálkozva.Egy kicsit elszomorított a tény,hogy van már valaki, akit elakar hívni.Én meg hoppon maradtam.Ezek szerint egyedül kell mennem.Pedig biztosra vettem,hogy Noah velem jön,mint testőr vigyázz rám.De persze nem várhatom el,hogy miattam ne legyen magánélete.
- Akkor jó.Sok sikert az elhívásához - vonultam be durcásan a terembe.
- Meg lesz.Köszi - suttogta Noah a fülembe, amikor utolért a teremben,majd levágódott Nath mellé.
Mérgesen foglaltam helyet Rosa mellett. Magam sem értettem, miért húztam fel magam ennyire,de nagyon dühbe gurultam attól a gondolattól,hogy Noah vajon kit akar elhívni.
Tetőzte az idegességemet még az is,hogy akárhányszor felém fordult,mindig elnevette magát.Direkt húzta az agyam.



                                                                     ***

A csajok, suli utánra tervezték a ruhák megvételét.Persze nekem is mennem kellett.Attól,hogy nem volt még párom,muszáj volt nekem is ruhát keresni szerintük. Fejükbe vették,hogy ha még egyedül is,de el kell menne a bálba.
Amber és Kim, már vagy millió ruhát próbáltak fel,de egy sem nyerte el a tetszésük. Rosa és Viola elsőre rátaláltak az igazira.
- Kim! Dönts már kérlek. Semmi kedvem itt rohadni egész nap! - mondta ingerülten Noah, Kimnek.
- Nyugodtan elmehettél volna.Ez egy iszonyú nehéz döntés.Alaposan át kell gondolni, mit akarok majd viselni - nyelvelt neki vissza Kim.
- Nem mehetek el! Nem hagyhatom Reinát magára - fordult felém mosolyogva. - Te miért nem próbálsz fel valamit ?
- Minek? Mindegy miben megyek.Kinek tetszek,ha egyedül megyek? - feleltem unottan, majd hátradőltem a kanapén, és a többieket néztem.
- Talán igazad van - mondta nevetve.
- És még szemétkedsz is velem? - néztem rá dühösen.
- Olyan idióta vagy! - paskolta meg a fejem,majd felállt.
- Egész nap csak ezt mondod nekem.Egyáltalán nem vagyok az!
- Dehogy nem! - hajolt le hozzám és mosolyra húzta a száját.
- Pukkadj meg Noah! - nyújtottam ki a nyelvem rá, és durcásan a másik irányba néztem.
- Héjj Rosa! - kiáltott Noah, Rosának.- Idetudnál jönni?
Rosa vigyorgva odajött és lehuppant mellém.
- Befejeztétek a gyerekes civódást? - mondta nekem.
- Hűtsd le a barátnőd amíg vissza nem jövök.És ne enged,hogy elmozduljon innen! Oké? - kérdezte Noah, Rosától.
- Rám bízhatod! - kacsintott Rosa.
- Hová mész? - kérdeztem.
- Ne légy ennyire kíváncsi, te idióta! - megfogta az állam, majd elnevette magát.
- Addig foglak ütni, amíg el nem felejted ezt a szót! - sziszegtem neki mérgesen.
- Jövök nemsoká. - indult el az ajtó felé. - Ja,és csajok.Valami ruhát aggassatok már erre a nőre! - mutatott rám.
A csajok csak nevetve bólintottak, és a ruhák tömkelegébe húztak.
- Nézzük csak mi állna jól neked ! - nézelődött Amber. - A szőke hajadhoz jobban tudtam volna választani ruhát.
- Jajj, nem kell ennyire gondolkozni ezen.Egy egyszerű ruha is jó lesz nekem - mutattam egy átlagos fekete estélyi ruhára.
- Úgy néznél ki benne, mint a halál angyala.Unom már a fekete mániád - szólta le Kim az ötletem.
- Asszem én találtam egyet. Gyertek csajok  - mondta Rosa, majd egy tört fehér, ujjatlan,hátul egy fordos ruhához vezetett.
- Ez mese szépen állna rajtad - ámuldozott Amber.
- Ez olyan mintha esküvőre mennék,úgyhogy nem! - fordultam meg,de Viola megfogta a karom és a ruha elé állított.
- Most felpróbálod és kész! - parancsolta.
- Addig terrorizáltok úgyis, amíg nem veszem fel - sóhajtottam, majd az eladóhölgyhöz fordultam segítségért.
Bementem a próbafülkébe, és a hölgy segített nekem felvenni a ruhát.Ahogy rám adta, és bele néztem a tükörbe meglepődtem.Baromi jól állt tényleg.Hosszú percekig néztem magam a tükörben és forogtam jobbra balra.
- Milyen csodálatos lenne,ha te is itt lennél velem - suttogtam magam elé és lehajtottam a fejem.
Néhány könnycsepp csordult a szemembe,ahogy bevillant a szemeim elé,hogy most Castiel kedvéért próbálnám a ruhákat.Hogy vele mennék a bálba és nem egyedül.És milyen szép esténk lenne.
Megráztam a fejem és a tükörbe néztem.
- Engedd el Reina! - hallottam meg Rosa hangját a hátam mögött.
Hátam mögé néztem és ő ott állt.Elhúzta maga után a függönyt és mellém lépett.
- Lenyűgözően nézel ki csajszi! - jelentette ki mosolyogva. - Tudom,hogy most rá gondoltál.Azért könnyes a szemed.De engedd el őt végre.Lásd meg azt, ami a szemed előtt van, és aki a boldogságot jelentheti számodra.
- Nincs senki előttem Rosa! - mondtam letörten. - Hisz még a bálba sem hívott el egy fiú sem.
- Dehogy nem van előtted,csak te nem veszed észre. Nyisd ki végre a szemed, és lásd meg azt a személyt.A többi fiú meg nem lényeges,volt okuk, amiért nem hívtak el - nézett rám.
- Nem tudlak követni! - értetlenkedtem.
- Nem is kell! Gyere mutasd meg a többieknek - mondta, majd elhúzta  függönyt és megfordított.
Meglepetésemre nem a lányok álltak előttem, hanem Noah, egy csokor rózsával a kezében.Lehajtott fejjel állt előttem, bámulta a kezében lévő virágokat.

Rosa köhintett egyet, mire Noah felnézett.Végig nézett rajtam, majd szélesen elmosolyodott.
- Ez tökéletes lesz! - jelentette ki.
- Mi folyik itt? - néztem Rosára és Noahra,majd a szememmel a többieket kerestem, akik távolabb álltak és vigyorogtak mind ránk.
- Még mindig nem fogtad fel? Tényleg idióta vagy - mondta Noah, majd elém állt. - Látni akartad,hogy hívom el azt a lányt romantikusan a bálba, akivel menni akarok,nem?
- Igen - dadogtam zavaromban.
- Akkor Reina Hamilton - térdelt le elém Noah, és átnyújtotta a csokrot nekem. - Boldoggá tennél azzal,ha velem jönnél el a bálba! Senki mással nem szeretnék menni, csak veled.Lennél a párom azon az estén?
Hol a virágra néztem meglepetten,hol Noah a arcára.Váratlanul ért, hogy pont engem akar romantikusan elhívni.Éreztem ahogy az arcomba szökik a vér, és valószínűnek tartom,hogy az arcom teljes pirosságban pompázott.
- Mondj már valamit! - bökte meg Rosa a vállam.
- Igen! Leszek a párod - mondtam az előttem térdelő Noahnak,majd megfogtam a virágot és elvettem tőle.
Mosolyogva felállt és sóhajtott egy nagyot.
- Ez egy egyszeri alkalom volt,hogy ilyen romantikus voltam.Oké? 
- Elviselném többször is -csúszott ki hirtelen a számon ez a mondat. Zavaromban inkább nevettem.
- Az nem tenne jót a barátságunknak - suttogta a fülembe.
Rá kellett eszmélnem hirtelen az igazságra. Ő csak a munka miatt van mellettem, semmi más miatt.
Miután mindenki letudta a vásárlást a csapat szétszéledt.Mielőtt haza mentünk volna, beugrottunk még Noahval a hivatalba,hogy leadjam a papírt a névváltoztatásról.Mikor haza felé tartottunk, Rosa mondatain gondolkoztam.Talán Noahra gondolt? Ő lenne az orrom előtt, csak nem veszem észre? Esélytelen.Ami egyszer nem jött össze, az másodjára sem fog.
Észre sem vettem,hogy Noaht bámultam már percek óta,amióta ezen gondolkodom.
- Tudom,hogy lenyűgöző a megjelenésem,de ha nem akarod,hogy karambolozzunk akkor ne nézz egyfolytában - szólalt meg hirtelen,de nem vette le a szemét az útról.
- Uhhh bocsi.Csak elgondolkoztam - mondtam zavarodottan.
- Csak nem rajtam? - kuncogott.
- Ne legyél öntelt.Nem vagyok a rajongóid egyik,hogy folyton rólad álmodozzak - legyintettem flegmán egyet. - Azon elmélkedtem, amit Rosa mondott.Miért is nem hívott el engem, egy fiú sem a bálba?
Eltűnt az a beképzelt mosoly az arcáról,majd egy nagy levegőt vett.
- Hát, elég sok fiú elakart téged hívni a bálba,most hogy Castiellel nem alkottok egy párt.De akkor beleköptek volna a levesembe,úgyhogy megmondtam mindegyiknek,hogy te velem jössz. Ne is merjenek próbálkozni - mondta egy kicsit elvörösödve.
Ahogy a piros arcát néztem rám tört a nevetés.
- Talán féltékeny volt az uraság? - kérdeztem nevetve.
- Én? Soha! - nézett rám szigorúan. - Nekem ez a dolgom.
- Tudtommal az a dolgod,hogy apámtól védj meg.Nem pedig a fiúktól - jelentettem ki.
Az utolsó mondatom végére értünk haza.Noah felhajtott a bejáróra, és sebesen kiszállt a kocsiból,majd bement a házba.
Nem értettem mi ütött belé.Semmi olyat nem mondtam neki, amin meg kellene sértődnie.
Kiszálltam én is a kocsiból.Majd utána mentem.Senkit nem találtam a nappaliba.Sőt valószínű senki nem volt még otthon sem. Kinéztem a teraszra és Noah ott ült a hintaágyban.
Gyors levágódtam mellé és megfogtam a kezét,hogy ne tudjon elszabadulni.
- Na akkor mondd el szépen,hogy mi is a bajod! - közöltem vele mérgesen.
- Nagyon jól tudom,hogy kitől kell megvédenem téged.Nem kell emlékeztetned rám - nézett rám rosszallóan. - Csak szerettem volna,ha együtt töltjük az utolsó esténket.Ezért mondtam mindenkinek,hogy ne merjenek elhívni téged.
- Mi az,hogy utolsó? - kérdeztem rémülten.
- Apa mást akar helyettem küldeni melléd.Úgy érzi,hogy rám ott nagyobb szükség van, mint itt.Semmi nem történt az elmúlt pár hétben, és úgy gondolta,hogy akkor menjek haza.Kol mellé pedig küld mást - mondta letörten.
Szóhoz sem jutottam, csak néztem a szomorú arcát. Tudtam,hogy egyszer el kell mennie,de ne most. Nem állok még készen arra,hogy elengedjem.Most lettünk újra jóban,szükségem van rá.
- NEM! - csattantam fel idegesen. - Nem fogadok el más testőrt mellettem.Akkor ne is küldjön senkit,mert nem fog érdekleni! Itt kell maradnod Noah...
- Sajnálom,de nem maradhatok.Engednem kell apa akaratának,ő a főnököm is egyben.
- Akkor most az egyszer ne engedelmeskedj.Értem tedd meg! - mondtam zaklatottan.Éreztem,hogy könnyek gyűlnek a szemembe, inkább felálltam,majd fel alá járkáltam.
- Tudod nagyon jól, hogy nem szállok soha szembe, apám akaratával! - felelte
 idegesen.
- Ha elmondanám a valódi érzéseim,akkor maradnál? - kérdeztem tőle őszintén.Össze voltam zavarodva.Még én magam se ismerem az érzéseim,de nem engedhetem el Noaht.
- Reina, miről beszélsz? - kérdezte meglepetten,majd felállt és megfogta a kezem. - Ne próbálj meg érzelmileg zsarolni. Ha olyat mondasz ami hazugság,akkor inkább maradj csendben. Ezzel,csak azt éred el,hogy hamarabb lelépjek.
- Akkor, akár most elmehetsz! Nem kell mellém senki.Te is csak lelépni tudsz és elhagyni! Gyűlöllek! - fakadtam ki sírva, majd berohantam a házba,onnan pedig ki az utcára.
A szívem sajgott a fájdalomtól.Olyan közel éreztem magamhoz az elmúlt napokban Noaht.Nem akarom elengedni. Akármennyire is próbálom kiűzni ezeket a gondolatokat az agyamból, nem megy. Magam mellett akarom tudni és el nem engedni. Tudom,hogy ez már nem szerelem,de érzem,hogy valami még pislákol a szívem mélyén iránta, és az az egy szikra nem akarja tudomásul venni azt,hogy ő elakar menni.
Zokogva mentem ki a kapu elé,ahol Bella állt egy barna hajú lánnyal.Meglepetten nézett a sírástól piros szemeimre, majd karomnál fogva megállított.
- Reina mi történt? - kérdezte aggódva.
- Kérdezd Noaht és hagyj békén! - mondtam neki mérgesen,majd kitéptem a karom a kezei közül, és indulni akartam tovább.Mindegy volt hová, csak el Noah mellől.
- Ó, szóval te vagy az a híres Reina - szólalt meg a lány amikor elindultam.
Rideg tekintettel visszafordultam,majd a lányra néztem.
- Mi közöd hozzá?
- Elég sokat hallottam rólad.Valamint sok közös van bennünk - mondta kényes hangnembe.
Ez a csaj teljesen a régi Amberre emlékeztetett, amitől kirázott a hideg.
- Fejezd ezt be és menj el innen! - szólt a lányra Bella mérgesen.
- Dehogy megyek.Még csak most kezdődik a buli - felelte nevetve.
- Azt sem tudom ki vagy! És semmi közöst nem vélek felfedezni kettőnkben. Én nem vagyok egy öntelt liba, mint te - vetettem neki oda lekezelően.
Gúnyos mosolyra húzta a száját, és közelebb lépett hozzám.
- A nevem Serena. A közös dolog pedig kettőnkben, Castiel. Jöttem tönkre tenni azt a lányt,aki elvette tőlem őt .
Meglepődtem azon amit mondott.Ő lenne az a Sererna akiről a lányok meséltek? A viselkedése teljesen olyan volt,amilyenek leírták.Még hogy tönkretenni az éltem? Ugyan, mit tudna ezen már tönkretenni?
- Ha ezért jöttél,akkor sajnálattal kell közöljem veled,hogy Castiellel már nincs semmilyen kapcsolatom - vetettem oda neki közömbösen.
- Nagyon jól tudom!
- Akár le is szállhatsz rólam akkor!
- Dehogy fogok.Addig nem nyugszom, amíg te ott vagy a világában.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem meglepetten.
- Úgy,hogy Japánban találkoztam vele,és újra akartam vele kezdeni az egész kapcsolatunk,de ő teljesen elutasított. Az a kis rohadék, még mindig téged szeret halálosan.De addig nem nyugszom, amíg el nem távolítalak az utamból - felelte idegesen.
Nem,nem lehet, hogy ő még mindig gondol rám.Ez csak egy hazugság lehet,hogy összezavarjon.
- Csinálj amit akarsz.Engem nem érdekel Castiel. Neked adom,vidd nyugodtan - néztem rá lekicsinylően.
Majd felforrt a dühtől,hogy nem készültem ki attól, amit mondott. Próbáltam olyan rideg tekintettel ránézni,amennyire csak tudtam.Fájt azt hallanom,hogy talán még mindig érdeklem Castielt,de erősnek kellett maradnom. Belefáradtam a Castielhez kötődő múltamba.Akármit csinálok,hogy elfelejtsem őt,mindig jön valaki,aki emlékezetet rá,hogy mi történt.Számomra ő volt a legfontosabb,és nem hiszem el bárki bármit mond,hogy én is az voltam neki.
Noah jelent meg Serena háta mögött.Aggódó tekintettel nézett rám.Bella megráncigálta a karjánál fogva,majd ordibálni kezdett vele,hogy mi történt,mindent tudni akart.
Ezt láttam a legtökéletesebb alkalomnak,hogy elmeneküljek.Hátat fordítottam nekik,és teljes erőmből futni kezdtem.
A legjobb amit tehetek,hogy elmenekülök a fájdalmaim elől és nem nézek vissza.Tudtam,hogy sosem fogok újra boldog lenni,de Noah mellett mégis reménykedtem. Most pedig ismét darabjaira hullik minden.
Úgy rohantam,mint egy őrült. Nem érdekelt kit lökök fel,vagy mit mondanak rólam.
Lassan minden szuszom elfogyott,így megálltam egy kicsit pihenni. Nekitámaszkodtam a kezemmel az egyik villanyoszlopnak, és próbáltam levegőhöz jutni.Felemeltem a fejem és körül néztem,hogy meddig jutottam.
- Rohadj már meg végre! Miért nem tudlak elűzni innen?  - mondtam magamnak és a szívem táján a mellkasom kezdtem markolni. Pont ott álltam meg,annál az oszlopnál,ahol először találkoztam vele.Minden nap végig mentem ezen az úton az elmúlt időszakban,de sosem volt okom,hogy gondoljak rá.De most megint feltépték a sebeim és mindenhol őt látom.
Nem,nem nem.Nem akarok gondolni rá.Bátorságot vettem magamon és tovább mentem.Ekkor valaki hirtelen berántott az egyik kis utcába.A mellkasának szorított az illető,és befogta a számat.Első gondolatom az volt,hogy Noah az,de hamar rá kellett jönnöm,hogy nem. Noah teste sokkal, erősebb és izmosabb.
- Üzenetet hoztam az apádtól! Már régóta vártam,hogy egyedül legyél - szólalt meg.
Az a hang.Egymillió ember közül is felismerném.Amíg élek nem fogom elfelejteni ezt a hangot,aki annyi fájdalmat akart nekem okozni.
Elengedte a szám,de nem fordított maga felé.
- Leigh ... - mondtam remegve.
- Szóval még felismered a hangom,bébi - mondta gúnyosan. - Ne aggódj,gyors leszek és kíméletes.
- Ne tedd,kérlek! - könyörögtem neki remegve.
- Nem fogsz még meghalni.Ez csak egy apró kis figyelmeztetés Apucitól - felelte ridegen.
Most kellett megértenem,hogy Noah miért is volt mindig mellettem.Miért figyelte minden lépésem. Önző voltam és nem vettem észre,hogy a gondomat viselte,egészen eddig. Olyan buta vagyok.
 Végig a karomon éles fájdalmat éreztem.Ahogy a hideg kés a húsomba vágott. Lábam alatt, láttam a csordogáló vérem. Leigh gúnyos nevetése,a szívemet marcangolta. Azt kívántam, hogy legyen gyorsan vége ennek. Hogy Leigh, öljön meg és ne szenvedtessen...