" Talpra kell állnod, Reina "

       


                                                          Rosa



Az életünk teljesen megváltozott amióta Castiel elment.Mindig is azt hittem,hogy az ő szerelmük a legtisztább dolog a világon.De tévedtem.Szerettem volna segíteni Reinának abban,hogy feltudja dolgozni Castiel elvesztését,de teljesen kizárt a világából.Minden egyes nap,órákig ültem a szobája előtt,és kértem,hogy beszéljen velem.Egyszer sem volt hajlandó velem megosztani a fájdalmát. Hiszem,hogy egy ilyen szakítás után,időre van szüksége az embernek,de nem egy örökké valóságig.Nem élhetünk örökre elzárva a világ elől,hogy többet ne sebezzék meg a szívünket.Reina ebbe az álomvilágba menekült.Menekül a világ,és az emberek elől.Nem tudom ezt tovább nézni,ahogy a barátnőm a darabjaira hullik,egy senkiházi miatt.
Nyári szünet közepén járunk már,de mintha még mindig áprilist írnánk.Senki sem tudja elfelejteni ami történt.Minden nap próbálunk valamit kitalálni,hogy miként rángassuk ki Reinát,a maga köré húzott falak mögül.Napi rutinná vált,semmit mást nem csinálunk,csak ezen rágódunk.Azt hiszi csak ő szenved,de mi is, a legjobb barátai.Szenvedünk attól,hogy nem tudunk neki segíteni,és nem is hagyja,hogy megpróbáljunk.
Ma délután is pont erről beszéltünk telefonon Alexy-vel.Még mindig nem volt egy tökéletes terv a kezünkben. Miközben telefonáltam a képeimet néztem,amik a tükrömre voltak felragasztva.Nem is volt olyan,amin ne szerepelt volna Reina.Vissza akarom kapni azt a lányt, akit azokon a képeken láttam.A barátnőmet,a lelki társam.
Gyorsan elköszöntem Alexytől,és Clair ház felé vettem az irányt.Eddig tudtam várni.
Egy jelentéktelen Castiel,nem teheti tönkre őt ennyire.Bármibe is kerül,felkaparom Reinát a földről,ha tetszik neki,ha nem.
Eltökélt céllal érkeztem meg a házuk elé.Nem csöngettem,csak bementem.Nick nem volt otthon,nagyon jól tudtam,Erennel ment valahova.
Felrobogtam Reina szobája elé,amint megfogtam a kilincset, hezitálni kezdtem.Biztos jó ötlet,így rátörni?
Magabiztos voltam, tehát benyitottam.Azt hittem menten összeesek,amikor megláttam Reinát az asztalánál.




                                                         Reina


Ott ültem, és néztem a kezembe lévő ollót.A hajamat szerette a legjobban.Mindig dicsérte, és simogatta.
Felnéztem a tükörbe,majd az ollóval elkezdtem tincseket levágni a hajamból. Minden egyes vágásnál, egy könnycsepp csordult le az arcomon.Hát ez kellett?

- Mit csinálsz? Hagyd abba! - üvöltött Rosa a hátam mögül.Belenéztem a tükörbe,majd a könnyes arcára néztem.
- Rosa ...- szólaltam meg halkan.
Feldúltan a hátam mögé állt, és kikapta az ollót a kezemből.
- Fejezd ezt be.Elég volt,nem bírom tovább. Mégis miért tetted ezt? Nézz magadra Reina,nem süllyedhetsz ilyen mélyre - ordított továbbra is zaklatottan.Megfogta a vállam, és maga felé fordított.
- Hagyd abba kérlek! - zokogott. - Azt hiszed,csak te szenvedsz? Mert nem csak te,én is. Nem bírom elviselni,hogy így látlak.Tudom,hogy egyedül érzed magad,de én itt vagyok neked.Borzasztóan fáj,hogy kizársz, és nem akarod,hogy segítsek.De Reina, én segíteni akarok neked.Úgy szeretlek mintha a nővérem lennél, és nem fogom hagyni,hogy tovább sanyargasd magad - mondta sírva,miközben nem győzte törölgetni a könnyeit.
Hát én is egy önző ember vagyok? Soha egy pillanatig sem gondoltam bele,hogy a barátaim mit éreznek.Egyszer sem érdekelt,hogy velük mi van,csak a magam szenvedésével törődtem.
Rosára néztem, aki még mindig sírt,megfogtam a karját, és magamhoz húztam.Szorosan megöleltem, és belefúrtam az arcom a nyakába.
Az ölelése hirtelen megkönnyebbítette a lelkem.Éreztem,ahogy a könnyeim felszabadulnak.Ott ültem, és szorítottam magamhoz,miközben tele sírtam a vállát.Az elmúlt hónapok összes könnye kijönni készült belőlem.
Megfogta a vállam, és lassan eltolt magától.
- Talpra kell állnod Reina. Az életnek mennie kell tovább.
- Nem tudok,teljesen összetörtem Rosa.Hogyan tudnám összeszedni a darabajaim? Nem megy - törölgettem a könnyeim.
- Nincs olyan,hogy bármi is teljesen összetörne. Ezt csak te hiszed,hogy így van. Vannak dolgok, amiket nem tudunk megváltoztatni,de hagynunk kell,hogy a többi, ami megmaradt nekünk, a helyére kerüljön.Tudom,hogy fáj, és belül most nem érzel mást csak magányt, és szomorúságot,de el kell fogadnod,hogy mostantól nincs veled Castiel. Bánni fogod,hogy nem álltál talpra már hamarabb.Nem kell elzárkóznod minden, és mindenki elől. Merned kellene tovább lépni, és előre haladnod egy új élet felé.Merj újra mosolyogni,szeretni, és semmit se vegyél túl komolyan.Ez a te életed, és tudom,hogy te is jobbat akarsz magadnak. - megfogta a kezem, és gyengéden elmosolyodott.
Igaza van. Teljesen mélyre süllyedtem. Elhagytam magam, és nem foglalkoztam semmi mással. Meg kell mutatnom,hogy Castiel nélkül is tudok élni, és boldog lenni.De tudom,hogy ez nem fog menni egyhamar még.Ezt Rosának is meg kell értenie ,hogy még egy csettintésre nem tudok újra a régi lenni.
- Megteszem,visszatérek.De ne kérd,hogy egyik napról a másikra, olyan legyek mint régen.Olyan már sohasem leszek Rosa. Azt a Reinát,Castiel magával vitte. Bárcsak eltudnám felejteni ezeket a kínzó érzéseket, olyan gyorsan, amilyen gyorsan elvesztettem őt.
- Elfogod, mert muszáj lesz. Meg kell tanulnod nélküle élni.
- Minden tőlem telhetőt megfogok tenni,hogy talpra álljak,de még mindig fáj a szívem, és nem fog olyan gyorsan menni,ahogy azt te szeretnéd - mondtam neki, és ő újból elmosolyodott.
- Tudok várni.Egy egész élet van még előttünk - felelte, és megölelt. -  Az a lényeg,hogy elfogadd a segítségem. Szeretném újra látni,hogy mosolyogsz, és ezért fogok harcolni a mai naptól fogva.
- Akkor nagy csatát fogsz vívni - fintorodtam el.
- Majd meglátjuk Clair - bökte meg a vállam nevetve.
- Nem hívj így! - csattantam fel. - Te is tudod,hogy nem vagyok az - törtem le ismét.
- Igen tudom. És abban is segíteni fogok,hogy elfogadd Angelt, mint apád.Nem lesz olyan nehéz Reina.Nick imádja az apátok,és még Eren is kezd vele megbarátkozni,bár nem mutatja ki.Mindig azt mondja,hogy arra vár, te mit mondasz Angelnek, és akkor fog dönteni ő is.
- Angel jó ember.Sokszor eljátszottam azzal a gondolattal,hogy bárcsak ő lenne az apám.És tessék,megkaptam. De félek,hogy csalódni fogok benne is, mint apa - szomorodtam el.
- Nem fogsz.Hidd el, nem olyan mint Rayen.Most pedig gyerünk - indult el a fürdő felé.
- Hova? Én nem megyek sehova - komolyodtam el.
- Dehogy nem. Első lépésként elmegyünk a fodrászhoz,hogy helyre hozza ezt a borzalmat, amit tettél a gyönyörű hajaddal. Istenem, sosem mertem volna lekaszabolni az enyém. - simogatta meg a haját, és puszilgatni kezdte.
- Majd máskor menjünk,ne most. - kérleltem.
- Nem ! - kiáltotta el magát. - Elmész megfürdesz,utána indulunk.Addig én megpróbálok valami rendet rakni ebbe a koszfészekben. - nézett körül a szobámba.


                                                                     ***

Életkedvem egyenlő volt még mindig a nullával,de engedtem Rosa akaratának. A pláza bejárata előtt meglepetten vettem észre,hogy minden barátom ott vár.
Gonosz tekintettel néztem Rosára, ahogy feléjük haladtunk.
- Ez a nagy terved? Mindenkit ide csődítesz? - morogtam.
- Igen! - jelentette ki büszkén. - Mindannyian aggódtunk érted.Segíteni akarnak ők is.
A kapucnim alá bújtam, amint a társaság elé értünk.Pár perc néma csöndben nézte mindenki egymást,de végül Alexy elvisította magát, és elém állt.Lehajtottam a fejem ,erre ő meg leguggolt,hogy a szemembe tudjon nézni.
- Remélem észhez tértél? - kérdezte merev arcmimikával.Sosem láttam még őt ilyen komolynak.Meglepődtem,hogy a mindig mosolygós srác,most feszült és ideges. Ez mind az én hibám.
- Észhez - nyögtem ki nagy nehezen.
- Akkor hagy lássam mit műveltél magaddal! - közölte velem, és lerántotta a kapucnit a fejemről.
- Te jóságos ég !!!! - sikította Amber,majd gyorsan visszahúzta a fejemre a kapucnit. - Ezt azonnal orvosolnunk kell,te idióta. El ment az eszed?
- Már egy pár hónapja elment... - dünnyögtem.
Szikrázó szemekkel tekintett rám,amitől még a hideg is kirázott, és próbáltam minél kisebbre összehúzni magam.
Bella és Kim a háttérben nevetek, Amber reakcióján.Odajöttek hozzám, és átakartak ölelni,de elhúzódtam.
Rosa ölelése ép elég volt mára.Igaz megfogadtam,hogy többé nem akarok senkit sem megölelni,de abban a percben, amikor láttam,hogy mennyire szenved a barátnőm is, meg kellett tennem.
Nem bántódtak meg azon,hogy elhúzódtam.Inkább közre fogtak, és besétáltunk mind az épületbe.
- Na ide figyelj kislány! - nézett rám Kim. - Első dolgunk a fodrász lesz,utána pedig egy kis életkedvet sajtolunk beléd.Nem szólalsz meg.Követed az utasításainkat.Ha megértetted bólints - közölte velem anyáskodó hangnembe.
Bólintottam, majd bementünk a fodrász üzletbe. Egy harmincas éveiben járó,fiatalosan öltözött nő lépett elénk, és teli szájjal mosolygott ránk.
- Sziasztok.Amber szabad vagyok most,kit kellene kezelésbe vennem? - nézett vigyorogva Amberre.
- Itt van. - tolt a nő elé. - Szegénynek elborult az elméje, és bele vágott több helyen is a hajába.Ezt kellene rendbe hozni.
A nő hirtelen megfogta a kezem, és szinte beledobott az egyik székbe.A tükör felé fordított,majd levette a fejemről a kapucnit.
Percekig csak nézegette a hajam, és körbe körbe, járkált körülöttem.
- Hmm... Le szeretnéd vágatni teljesen,vagy pótoljuk? - kérdezte tőlem a tükörből nézve.
Elgondolkodtatott a kérdése.Azért akartam levágni a hajam, mert Castiel jutott róla mindig eszembe,amikor hozzáért, és simogatta.Talán ez jó kiinduló pont lenne, egy új Reina felé, ha rövid hajam lenne..
- Rövidet -mondtam.
- Azt már nem! - csattant fel egyidejűleg mindenki.
Oldalra néztem a barátaimra, akik mellettem ültek sorba.
- Hagy döntsem már el mit akarok - néztem rájuk csúnyán.
- Nem, és nem - állt a fodrász mellé Rosa. - Tegye rendbe neki,majd hajhosszabbítást kérünk.Körülbelül akkora legyen, mint volt eredetileg.Megoldható?
A nő, hol az én mérges arcomra nézett,hol a Rosa parancsoló tekintetére.
Nem nagyon akart belefolyni ebbe a vitába,inkább hátrébb lépett kettőt.
- Rosa,kérlek. Nem akarok tovább hosszú hajat.Mindig Castiel jut eszembe róla, ha tükörbe nézek.Változtatni akarok - néztem rá kérlelően.
- Akkor sem! - jelentette ki határozottan.
- Akkor befestetem,nekem az is jó! - nyújtottam ki a nyelvem rá.
- Neked tényleg elment az eszed! - fakadt ki Alexy.
- Nem ment el az eszem,csak változtatni akarok. Nem tudjátok,hogy érzem magam,amikor csak belenézek a tükörbe.Mindig Castielt látom magam előtt,ahogy megérinti a hajam, és duruzsol a fülembe.Tudom,hogy ez nem sokat segít,hogy más színű lesz a hajam,de egy kis megkönnyebbülést hozna számomra.Nem akarok már a régi Reina lenni srácok.Túl sok fájdalmat hordoz az az énem - mondtam nekik, és belenéztem a tükörbe.
Tudom azzal,hogy a kinézetemen változtatni akarok, az emlékeim, és az érzéseim nem tűnnek el,de kezdő pontnak megteszi most ez is nekem.
- Legyen akkor - nézett Rosa a fodrászra. - Két hajfestést kérünk.
- Kettőt ? - néztem értetlenkedve rá.
- Igen.Megmondtam,hogy harcolni fogok azért,hogy visszakapjam azt a lányt, aki voltál.Barátnők vagyunk, és ami neked fáj nekem is.Mindenben melletted akarok állni,és veled együtt végig menni ezen a nehéz úton.
- Rosa, ezt nem akarhatod.Azt sem tudod milyen hajszínt akarok. Feketét!
Kikerekedett szemekkel nézett felém,de vett egy mély levegőt, és lenyugtatta magát.
- Fekete? Megértem miért,a gyász és a bánat színe a fekete - sóhajtozott. - Igaz sosem tudtam elképzelni magam feketén,de majd meglátjuk milyen lesz.
Leült mellém a másik székbe, és mosolyogva fordult felém.
- Vágjunk akkor bele! - mondta Rosa.
Jött egy másik fodrász is,majd elkezdték a hajunk csinálni.
Szerettem a szőke hajam,ez volt az egyetlen dolog, amit anyától örököltem.Talán avval,hogy megszabadulok ettől a színtől,elvesztem az utolsó dolgot is, ami hozzá kapcsolt.
Hosszú óráknak tűnt mire befejezték a hajam.
Rosával egymásra néztünk.Nagyon jól állt neki ez a szín.A borostyán színű szemét teljesen kiemelte.
Valószínű most jutott el a tudatomig,hogy erre képes volt értem,mert ahogy őt figyeltem elérzékenyültem. Igazi barátaim vannak, és sokat köszönhetek neki,mellettem vannak még akkor is ,ha mindig elzavartam őket az elmúlt pár hétben.
- Na nem sírni itt nekünk - pofozgatta meg egy kicsit az arcom Bella. - Nagyon csini lettél!
Belenéztem én is a tükörebe.Csini? Inkább megrettentem magamtól.Úgy néztem ki a táskás szemeimmel mint egy kaszás gyilkos. Bár a hajam ismét hosszú lett, és fekete, ami nagyon jól sikerült,nem nagyon éreztem változást még.

- Már csak az arcom kell átszabatni, és úgy jó leszek - próbáltam viccelődni.
- Kikészít ez a nő! - ájuldozott Amber.
Többiek csak nevettek a mondatomon,tudják,hogy nem szabatnám át magam senki kedvéért sem.
Miután végeztünk a fodrásznál,mindannyian beültünk az egyik gyorsétterembe enni valamit.
- Mióta nem ettél rendes ételt ? - kérdezte Bella, miközben az asztalunk felé tartottunk a megvásárolt ételeinkkel.Mind a ketten rántott sajtot rendeltünk,zöldségkörettel.
- A napját sem tudom.Az elmúlt időszakban, csak éppen ettem pár falatott - vallottam be letörten.
- Majd én felhizlallak porcelán cicám! - jelentette ki büszkén Alexy,majd lehúzott maga mellé.
A barátaim jelenléte nagyon sokat jelentett számomra.Egy önző libaként viselkedtem,amiért hamarabb nem engedtem,hogy segítsenek nekem.Magamban kerestem a megoldást a problémámra,közben pedig végig az orrom előtt volt. Az ő szeretetük,támogatásuk kell ahhoz,hogy merjek tovább lépni.
Az elmúlt három hónapban, nem ettem ennyit, mint most egy óra alatt.Alexy életcélnak tűzte ki azt,hogy felfog hizlalni,és mindent megtesz ezért.
Egy kis vásárolgatás, és mozizás után,lementünk még a partra,hogy élvezzük egy kicsit a nyári meleget.
Fájdalmas emlékek kötnek ehhez a partszakaszhoz,de végül eljöttem velük. Nem kerülhetem örökké azokat a helyeket, ahová Castiellel mentem.
- Ez a forróság megöl - huppant le mellém a homokba Amber.
- Nekem mondod? Ideje lenne fürdeni egyet valamelyik nap.Mit szóltok hozzá? - kérdezte Kim,miközben végig nézet mindenkin.
- Szerintem mind benne vagyunk.Senkitől nem fogadok el nemleges választ! - közölte a mellettem ülő Alexy,majd átkarolta a vállam. - Amúgy is,egy kis színt kell csalnunk rád.Ilyen fehér nőt még nem is láttam,mint te.
- Te ostoba! - vágtam fejbe. - Nagyon jól tudom milyen színű a bőröm.Ne aggódj,a nyár végére csoki barna leszek.
- Akkor holnaptól kezdjük a barnulást! - ujjongott Rosa. - Bár, ehhez a hajszínhez nem áll jól a barna bőr. - szomorodott el,majd babusgatni kezdte a haját, mintha egy baba lenne.
- Srácok! - szólaltam meg. - Szeretném ha körém ülnétek.
Érdeklődve néztek rám, és mind körém gyűltek.
- Szeretném, ha együtt is megbeszélnénk az elmúlt pár hónap dolgait - néztem körbe.
- Biztos vagy benne Reina? Tudunk még várni.Mi annak is örülünk,hogy végre kimozdultál a szobádból. - mondta Amber.
- Muszáj,szeretném ha ti is tudnátok mit éreztem, és érzek. - mormogtam. - Szóval,aznap pokolian fájt, ami történt.Az,hogy Castiel egy levélben szakított velem, összetörte a szívem, és a lelkem teljesen.Egy idő után teljesen elveszve éreztem magam.Sírni akartam,nagyon-nagyon sírni,de nem ment. Mintha csak egy test lettem volna,semmi más.
- Mi sem értjük,hogy miért tette ezt.Annyira szeretett,már bocs,hogy közbe szólok - mondta Kim.
- Nyugodtan mondjátok el ti is a véleményeteket. Castiel pedig,ha tényleg szeretett volna,nem megy el így.Éreztem,hogy valamit titkol,de homokba dugtam a fejem.Nem akartam tudomást venni róla.
- Tudod Reina, az nap,amikor téged kerestelek a suliba,hallottam Castielt és Lyandert beszélgetni.Döntésekről, és válaszokról beszéltek. - mondta Amber lehajtott fejjel.
 - Miért nem mondtad el? Talán megtudtuk volna akadályozni ezt az egészet - kérdezte mérgesen Rosa.
 - Én nem tudtam,hogy miről lehet szó,ezért nem akartam elmondani.Ha csak beképzeltem volna,hogy tényleg van valami titkolni valója, vagy megcsalja Reinát, akkor én lettem volna a hibás,hogy miért beszélek butaságokat.
- Ennek már nincs jelentőség lányok - néztem rájuk. - Ha megtudjuk az nap az igazat,ha nem, úgyis elment volna.Ő már eldöntötte.
- Igazad van - szólalt meg Alexy.
- Csak annyit szeretnék,hogy felejtsük el őt örökre,és lépjünk tovább.Szeretnék újra boldog lenni, és mosolyogni.Szerintetek ez lehetséges? - néztem körbe.
- Lehetséges, mi itt vagyunk, és boldoggá fogunk tenni - ölelt át Bella.
- És a mosoly? Fogok még valaha nevetni? - mondtam halkan.
- Persze! - szólalt meg hangosan Kim.
- Mégis mikor? - csordult ki pár könnycsepp a szememből.
Mindenki vigasztalóan átölelt, és szorosan hozzám bújtak.
- Mikor majd valami iszonyatosan vicces dolog fog történni - szuszogta Alexy a nyakamba.



                                                                 ***


A mai kis kiruccanás nagyon jót tett nekem.Félig meddig feltöltődtem,de sok dolgom lesz még,amíg újra teljes életet tudok élni.
Rosa is velem tartott haza,megakarta mutatni Nicnek,hogy milyen áldozatot hozott értem.
Kicsit be volt rezelve attól,hogy Nick mit fog szólni az új hajszínéhez.
- Ha nem tetszik neki,akkor fel is út, le is út.Nem a hajszíned miatt szeret,úgyhogy ne parázz már annyit - mondtam neki miközben nyitottam az ajtót.
- Akkor is félek. Ismered te is a tesód.Ha valamit a tudta nélkül csinálunk, mindig megharagszik.Így volt a tetkóval is, nem emlékszel? - kérdezte riadtan,majd a hátam mögé bújt, amint a nappali elé értünk.
- Gyáva vagy Rosa! - gondoltam magamban,majd benéztem a nappaliba.
Nick a a kanapén ült, és nagyon nyomkodta a telefonját.Köhintettem egyet,amire felfigyelt.
- Hova a francba tűntél? Mindenhol kerestelek! - mondta idegesen,és elénk állt. - Mi  történt a hajatokkal? Ugye ezt ki lehet mosni belőle?
- Nem Nick,ez rendes festék.Mától jobb ha hozzá szoksz,hogy ilyen a hajunk - mondtam neki,majd kikerültem, és leültem a kanapéra.
- Béby,azt elhiszem,hogy a húgom megörült,de te is ? - meredt nagy szemekkel Rosára, Nick
- Én csak támogatni akarom Reinát.Ne haragudj, amiért nem avattalak be,de hirtelen döntés volt - mondta Rosa szipogva.
- Ne húzd már fel magad annyira.Inkább örülnöd kellene,hogy végre kimozdultam a szobámból, és elmentem a barátaimmal csavarogni - vetettem neki oda szemrehányóan.
- Akkor maradtál volna a szobádba örökre,minthogy ilyen őrültséget csináljatok mindketten - felelte dühösen.
Feldühített amit mondott.Éppen be akartam neki olvasni,amikor Agatha dolgozószobájának az ajtaja nyitódott.A nénikém lépett ki rajta.
- Te mit keresel itt? - néztem rá döbbenten.
- Mától itthon lakom megint! - mondta szigorúan.
- Reina,van valami amit elszeretnénk neked mondani - fordult felém ismét Nick.
Zavarodottan kapkodtam a fejem közöttük. Sejtésem sem volt,hogy mit akarnak nekem mondani.Kavarogtak a gondolatok a fejemben,hogy biztos történt már megint valami.
- Fiúk gyertek ki! -  szólt be Agatha a dolgozószobájába.
Összenéztünk Rosával,nem értettük mi folyik itt.Egyáltalán kik vannak ott bent? Mit akarnak ők Agathától?
- Helló Reina!
Összerezzentem a hang hallatán. Elfordultam Rosa felől, és a hang felé néztem.Mind a két fiú Agatha mellé állt, és mosolyogva néztek rám.
Ránéztem a hang tulajdonosára, és a lábam a földbe gyökerezett.Sosem hittem volna,hogy újra látni fogom őt.Hogy újra szemtől szemben állunk majd. Olyan sok idő telt el azóta,hogy nem láttam, de ő semmit sem változott.
A tekintete, a mozgása,a hangja ... minden a régi...

" Kicsúszott az irányítás a kezeim közül "

 - Az apámról.Ezt ő tervelte ki...
-  Ezt hogy érted? - kérdezte Nick.
- Mikor reggel lelépett Castiel,anya felhívta apát.A szobámból hallgatóztam,hogy mit is beszélnek.Anya teljesen kiakadt,ő sem tudott arról,hogy Cas apához költözik.Utána hosszú csend volt,apa beszélt gondolom.Aztán anya hatalmas kiabálásba kezdett telefonon keresztül,hogy ez mire volt jó,és miért találta ki ezt.Meg nincs joga elválasztani titeket egymástól.Ez a terv,egy szégyentelen húzás volt a részéről.
- Nem hiszem,hogy bármivel is ártottam az apádnak.Még ha ő is tervelte ki az egészet,semmit nem változtat azon a tényen,hogy Castiel csak úgy elment.Nem érdekel mi volt ezzel az apátok célja.Az okai sem érdekelnek - néztem Bellára,majd felkeltem az ágyból,és az ablakhoz álltam.A nap az arcomra sütött,de szikrái mintha,csak még jobban fagyasztották volna a szívemet.
- Reina,ne mondj ilyet.Ha ez tényleg apa terve volt,ki kell derítenünk miért tette! - közölte velem Bella.
-  Mondtam már! - kiáltottam rá. - Nem érdekel! Semmi nem változik meg attól,hogy megtudod az igazságot.Nem hozza vissza Castielt,nem hozza vissza az álmaim,a boldogságom,az életem.Semmit se... - fakadtam ki Bellára idegesen.
Szótlanul meredtek rám mindannyian.Ők nem érthetik mit érzek most,nem érzik át,hogy most vesztem el örökre.
- Kérlek húgi - állt elém Nick. - Ne tegyél úgy,mint akit nem érdekel a dolog.Szereted Castielt tudom,és azt is,hogy ez most nagyon fáj neked de...
- Mi de Nick? - vágtam a szavába. - Te nem éltél át ma annyi szörnyűséget mint én.Tudni akarod,hogy érzek? - meredtem rá.
- Tudni.Nem akarom,hogy magadban tartsd.
- Minden hazugság volt körülöttem Nick.Castiel szerelme,a család,amit annyira szerettem.Minden.Sohasem fogja már betölteni semmi azt az űrt,ami most a szívemen keletkezett.Romba dőlt az életem egy nap alatt.Castielért bármit megtettem volna.Érted? - rángattam meg a pólójánál fogva.
- Engem még soha nem sebeztek meg ennyire,soha nem fájt még semmi ennyire,mint most.Itt belül Nick - mutattam a szívemre. - Itt nagyon fáj.Nem akarok soha többé érezni.Soha többé nem fogom megengedni magamnak,hogy szerelmes legyek.A fájdalom,amit érzek elviselhetetlen.
- Reina - szólalt meg halkan,és átakart ölelni,de elhátráltam tőle.Meglepetten nézett rám,nem tudta miért nem hagyom,hogy megöleljen.
- Többé nem akarok egy ölelést sem,senkitől sem.Legyél az te,vagy bárki.Az ölelések is hazudnak.Ne akarj megölelni többet.
- Én nem hazudtam neked soha, ezt te is nagyon jól tudod. Az egész család szeret téged.Itt vannak a lányok - mutatott Bellára és Amberre.- Rosa,Agatha és még Caroline is.
- A család? Az a legnagyobb hazugság az életünkben Nick.Semmi nem igaz az egészből. Agatha és Caroline,a két leghazugabb ember a világon - közöltem vele haragosan.Castiel miatt,Nick még nem is tudja,hogy mit tudtam meg ma.
- Miért mondasz ilyeneket Reina? - kérdezte idegesen Bella.
- Azért,mert ma beszéltem Amber anyjával,és elég érdekes dolgokat tudtam meg - néztem rá.
- Mit? - rémült meg.
- Miről beszélsz Reina? - fogta meg Nick a karom.
- Arról,hogy mi sosem voltunk Rayen Clair gyerekei.Arról,hogy az igazi apánk,a te hőn dicsőített gitár oktatód. Angel Hamilton!- jelentettem ki megvetően.
- Ez nem lehet igaz! - bámult maga elé.
- Ő is megerősítette az információt.Elmentem hozzá ma,és bevallotta.Nick,mindvégig hazudtak nekünk. - néztem a bátyámra,de ő még mindig csak meredten bámulta a földet.
- Nick - állt mellénk Bella,és megfogta a tesóm vállát.
Nick hirtelen felemelte a fejét,és mélyen Bella szemébe nézett.Tudtam mit érzett Nick,keserű mély fájdalmat.Minden vágyam az lett volna,hogy megöleljem a bátyám,de nem ment.Egyszerűen nem tudtam megtenni.
Nick ismét rám nézett-Kék szemeibe tükröződött a fájdalom.Elkapta a tekintetét rólam,és feldúltan kiviharzott a szobámból.
- Hová megy? Utána menjünk? - kérdezte Amber.
- Nem.Neki is beszélnie kell Angellel.Addig úgysem nyugszik meg - feleltem.
Ahogy Nick elhagyta a szobát,ismét felvettem a rideg komor álarcom,és magamba fordultam.Bekuporodtam a szobám egyik sarkába.Lábaim felhúztam,és összekulcsoltam a kezeimmel.

- Kicsim,figyelj! Beszélj róla,jobb ha kiöntöd a szíved.Hidd el megkönnyebbülsz utána - guggolt le elém Amber.
- Hagyjatok magamra - morogtam.
- Nem megyünk el! - guggolt le Bella is elém.
- Ha azt akarjátok,hogy valaha is szóba álljak veletek,akkor most menjetek el - mondtam nekik.
Szomorúan néztek a szemebe,de engedelmeskedtek.
Az ajtóból még visszanéztek rám,de elfordítottam a fejem.Kiakartam zárni mindent,ami körülöttem volt.Igyekeztem nem gondolni semmire,és senkire.





                                                             Nick

Zaklatottan futottam le a lépcsőn a nappaliba. Angelhez akartam indulni,de először úgy gondoltam Agathát osztom ki. Nem értettem mi folyik körülöttem.Angel az apánk? Sose sejtettem erről semmit.Megbántottnak,és elveszettnek éreztem magam. Szerettem az apám,még ha olyan is volt amilyen.Most pedig kiderül mindvégig mást hittem az apámnak.
Agatha és Casroline,idegesen járkált fel alá a nappaliba.Amint az ajtóba álltam mindketten rám néztek.
- Hogy van Reina? - kérdezte aggódva Agatha.
Megvetően pillantottam felé.
- Meg lesz - köptem oda neki.
- Nick,mi történt? - kérdezte Car.
- Tudjátok,a húgom ma reggel megtudott valami igazán fontos dolgot a családunkról.Azt,hogy ti két hazug nőszemély vagytok.Mit gondoltatok meddig maradhat titokban,hogy Angel az apánk? - ordítottam.
Mindketten megdöbbenve néztek rám.Nem mozdultak,de még csak nem is vettek levegőt sem,szerintem.
- Bogaram,honnan veszed ezt? Ez nem igaz - tiltakozott Agatha.
- Legalább ne hazudj tovább Nénikém.Angel is bevallotta Reinának!
- Mi csak a legjobbat akartuk nektek.Értsd meg - közölte velem Car.
Kezeim ökölbe szorultak,majd felé fordultam.
- Jót akartatok? Ezzel? Reina soha nem fogja megbocsájtani nektek,amit tetettek.Ahogy én sem.Eltitkolni 18 éven át,hogy nem is vagyunk Clairek,hanem Hamiltonok.Szánalmas és felháborító.Ti mind csak hazudni tudtatok,anyával az élen.Ez a közös vétketek.Hát ennyit ér nektek az életünk? Képmutatóak vagytok ... - mondtam kemény rideg hangon.Becsaptak,és döntöttek ők az életünk felett.Anya,aki mindig a legszentebb dolog volt az életemben,most ő is egy kaptafára való közülük.A nőről,akiről azt hittem sosem hazudna a gyerekeinek, az álomképem összedőlt.
- Nick hallgass végig... - kérlelt Agatha.
- Nem foglak.Most pedig megyek beszélek Angellel is.Ti pedig - néztem megvetően a szemükbe. - Ne próbáljatok Reina közelébe menni.Eleget szenvedett ma,hagyjátok békén - azzal megfordultam,és kimentem a házból.
Beültem a kocsiba,és egyenesen Angel háza felé vettem az irányt.
Nap mint nap feljártam hozzá,oktatott,beszélgetett,edzett velem,és én mit sem sejtettem róla,hogy az a apám.
Aznap amikor először találkoztam vele,és körbevezettem a suliba,már akkor fel kellett volna,hogy tűnjön a dolog.Egész idő alatt én és Reina voltunk a téma,és fiamnak szólított.Tiszteltem,becsültem Angelt,amikor elmesélte a múltját.Mi van ha az is egy hazugság volt? Hogy bízhatnék benne ezek után? Apámként hogy tekintsek rá?
Ahogy a háza elé értem,megláttam a kocsijának támaszkodó Angelt.Megálltam a kocsival,és becsapva magam mögött az ajtót kiszálltam.Sebes léptekkel Angel felé tartottam.Mérhetetlen dühöt éreztem,és rajta akartam levezetni.Amint elé álltam megadóan nézett a szemembe.Megmarkoltam az ingének gallérját,és a kocsinak szorítottam.
- Miért? Miért? - ziháltam neki feldúltan.
Némán tűrte ahogy ráncigáltam,és szorítottam a kocsinak.
- Mondj már valamit! - ordítottam.
- Sajnálom.Hiába mondok bármit,nem fogtok nekem hinni.Csak ennyit tudok mondani,hogy sajnálom.El kellett volna mondanom.
Egy pillanatra átláttam a fájdalmán.Olyan tekintette volt,mint akit meghurcoltak,megvertek,megaláztak.
Az én fájdalmam sem volt kisebb,de be kellett vallanom magamnak,hogy kedveltem ezt az embert.Hogy jól esett amikor Fiamnak szólított,vagy amikor együtt töltöttük a délutánokat.
Elengedtem és hátrébb léptem tőle,de a szemeimet az övéin tartottam.
- Mesélj el nekem mindent.Most! Az elejétől a végéig - mondtam neki.
- Honnan? - kérdezte elcsukló hangon.
- Onnan,hogy megismerted anyámat - feleltem.
Leült a kocsi mellé,és felnézett rám.Követtem a példáját,és mellé ültem.
Lassan komótosan belekezdett egy számomra ismeretlen történtbe,ami az anyámról és róla szólt.
Egy olyan nőről mesélt nekem,aki számomra teljesen idegen volt.Teljességgel lehetetlennek tartottam valaha is,hogy az én anyám,egy másik férfit szeressen.Mindig azt hittem,Rayen az igazi volt számára.Közben pedig egy másik férfi,akinek még gyereket is szült.
Angel őszintesége fájt.Hatalmas űrt keltett bennem a felismerés,hogy eddig egy hamis családban éltem.Hogy talán, nem kellett volna annyi szörnyű verésen,és megaláztatáson végigmennünk Reinával,ha az igazat mondja mindenki.
- Köszönöm - szólaltam meg a történet végén.
- Mi lesz ezek után? Szeretném tudni,hogy érzel Nick.Reina nem hallgatott meg,az ő álláspontját nem tudom!  - nézett rám kíváncsian Angel.
Valójában,még én magam sem tudtam mi lesz ezek után.De egy valamit tudtam.Angel egy áldozat volt,akit csak úgy ráncigáltak ide oda,és hazugságra kényszerítették.Agatha és Caroline,pedig örökre eltitkolta volna,ha Amber anyja nem beszél.
- Nehéz elfogadnom azt a tényt,hogy  nem az az apám,akit én hittem annak,de talán túl sokat agyalunk azon,hogy mi lesz a jövőben. Adok neked egyetlen esélyt Angel. Meg kell mutatnod,hogy te tényleg az apánk akarsz lenni. Reina,mindig egy boldog családot képzelt el maga köré,és most ezt megadhatod nekünk.Ez nem azt jelenti,hogy rád nem haragszom azért amiért hazudtál,csak rád kevésbé. Amit az előbb elmondtál nekem,rádöbbentett arra,hogy te is csak egy mellékszereplő voltál,ebben a körforgásban - tekintetem Angelre vettem,majd megkönnyebbülést láttam rajta.Egy pillanatig megmozdította a karjait,de tétovázott,nem mert közeledni felém.Engedtem a szívem parancsának,és hirtelen megfordultam,majd átöleltem. Váratlanul érte,hogy én tettem meg,de elengedte ő is magát,és viszonozta az ölelésem.
A szívemet melegséggel,és örömmel töltötte el ez az ölelés. Az hogy az apám ölelhettem,akit nem mellesleg nagyon is kedveltem,boldoggá tett.
Túlságosan is elgyengülni éreztem magam,ezért elengedtem. Apró mosolyt húztam a számra,és kacsintottam.Nevetve vállon veregetett,és tovább beszélgettünk.
Nem néztem mennyi az idő,és nem is érdekelt.Minél többet akartam megtudni az apámról.Akár napokig eltudtam volna hallgatni ,ahogy mesél magáról.
Csodálatomból Eren feltűnése rázott ki. Felnéztem a fiúra,aki elénk állt.Arcára döbbenet ült ki,ahogy látta a családias beszélgetésünk az apánkkal.

- Szóval téged sikerült behálózni - vetette a szememre Eren.
- Eren... -  kezdte volna Angel,de a szavába vágtam.
- Nem hálózott be,hanem végig hallgattam,és én megbocsájtok neki.Gondolom,te meg sem hallgattad igaz? - álltam elé,és összefontam karom a mellkasom előtt.
- Nem,mert nem vagyok kíváncsi egy újabb hazugságra - felelte idegesen.
- Eren figyelj.Az öcsém vagy.Ezt el kell fogadnod ahogy Reinának is.Én hiszem,hogy megtudnánk oldani ezt a helyzetet,csak esélyt kell adnunk magunknak.
- Nick,te hallod miket beszélsz? Pont úgy mint ő! - mutatott Angelre.
- Talán mert a fia vagyok.
- Eren.Egyszer hallgass végig,és utána ítélkezz - kérte Angel.
Eren idegesen jártatta a lábát,és többször is beletúrt a hajába.Sóhajtott egy mélyet,és bólintott.Angel neki is elmesélt mindent szóról szóra.Kifejezéstelen arccal hallgatta az apját.Egyszer sem kérdezett semmit,csak bólogatott.Amint befejeződött a történet elindult,hogy beüljön a kocsiba.
- Most hová mész Eren? - kérdezte döbbenten Angel.
- Reinához megyünk.Azt akarom,hogy neki is meséld el,amit nekünk.Majd akkor meglátom,hogy döntök - szólt,majd kiakarta nyitni a kocsi ajtót,de visszatartottam.
- Azt hiszem Reina,ma senkit nem akar végighallgatni. Félek a húgom teljesen összeomlott - lehajtottam a fejem,és egy apró követ kezdetem el rugdosni a kocsi mellett.
- Nem tűnt olyan megviseltnek amikor elment innen.Én beszéltem vele.Biztos ez? - lepődött meg Eren,és felém fordult.
- Nick? Tényleg ilyen nehezen viselte a húgod? - érintette meg a vállam Angel.
Mély levegőt vettem,és rájuk néztem.Mostantól ők is a családom része,tudniuk kell mi történt Reinával.
- Reinát nem csak az a sokk érte ma,hogy kiderült te vagy az apánk.Hanem amikor hazament innen, akkor kellett szembesülnie azzal,hogy Castiel szakított vele egy levélben,és elhagyta a várost - testemet újra elöntötte a düh,ahogy Castielre gondoltam.A legjobb barátomnak tartottam.Ígéretet tett nekem,hogy soha az életben nem fogja összetörni a húgom szívét.Mindazok ellenére mégis megtette. Hittem benne,hogy boldoggá fogja tenni Reinát,és nem figyeltem rájuk.Engedtem,hogy játsszon vele,és utána eldobja.Voltak jelek és sejtések,de nem törődtem velük.
- Az a rohadék - ordította el magát Eren,amint belerúgott egyet a kocsi kerekébe. - Megfog dögleni,ha egyszer megtalálom.Azonnal el kell mennem Reinához -közölte velem feldúltan.
- Várj Eren - állt elé Angel,és rám nézett. - Szerintem pont nem ránk kíváncsi.
- Nem csak rátok,de engem is eltaszított magától.Castiel elvesztése,fájdalmasabb volt neki bárminél.Azt hiszem elvesztettem azt a mosolygós lányt,akit mindig is imádtam - vallottam be keserűen.
Úgy érzem sosem fogom már látni azt a Reinát,akit eddig ismertem.A rideg,érzéketlen szemei,még mindig előttem vannak,ahogy ellökött magától,amikor megakartam ölelni.





                                                          Reina




Túléltem a Castiellel való szakítás után,kemény három hónapot. Az idő repült,és én reménytelen magányba fojtottam bánatom.Senkivel nem beszéltem,még Nickel sem.Képtelen vagyok beszélni akárkivel is.Ha beszélnék valakivel erről a dologról, még jobban összetörnék,és már nincs minek törnie.A barátaimat egytől egyig elküldtem.Rosa,Amber,Alexy és Eren nap mint nap próbálkoztak bejutni hozzám,de sikertelenül.Az iskolát kerültem azóta is.Nem akartam én lenni a szegény Reina,akit elhagyott Castiel.Az utolsó hónapokat magán tanulóként tettem le.Már amennyire tudtam tanulni.
Egyszerűen nem álltam még készen.Egyetlen dolog volt,amiért kimozdultam a lakásból,az éjszaki séták voltak. A sötét megnyugtatott,és biztonságot adott számomra.Ahogy,a kellemesen meleg levegőjű éjszakai sötétben sétáltam esténként,egy szebb jövőről álmodoztam.
A mai estém sem telt másként,csak annyiban,hogy más útvonalat választottam.Egy olyat,amin azóta nem mentem végig,mióta Castiel elment.Ahogy a házuk elé értem rá néztem az ablakára.Sötét volt.Az egész környék, a ház, arra emlékeztetett mit vesztettem el.Lehajtott fejjel ballagtam a házunk felé,és az járt a fejemben,hogy így már semmi értelem az életemnek.Egy zavarodott,rideg,elveszett lány lettem.
Kiakartam zárni ezt a gondolatot a fejemből,de nem ment.

Ahogy a beléptem a lakásba nagy üresség fogadott.Agatha elment.Időt akar nekünk adni.Mintha az idő változtatna valamin is.
Felvánszorogtam a szobám ajtajáig.Elnéztem Nick ajtaja felé,sötét volt már.Azt mondta megvár,de biztos elnyomta az álom.Kinyitottam a szobám ajtaját,és bementem az én börtönömbe.Ez lett a börtönöm,ahonnan nem tudok szabadulni.Felkapcsoltam a villanyt,és körülnéztem.Rendetlenség.Régen nem engedtem meg magamnak,hogy akár egy porszem is legyen valahol,de az már régen volt.A jelenemet nem érdekli,hogy néz ki a szobám,és hogy nézek ki én.Semmi sem érdekli.
Ledőltem az ágyamra,és a plafont bámultam.Nem érzek mást,csak fájdalmat.Vajon meddig fog még így lenni?
A telefonom riaszt fel szenvedésemből.Megnézem ki a hívó.Nem lepődtem meg.Rosa volt.
Kinyomtam,és a belefúrtam az arcom a párnába.Napok óta csak sírni szeretnék,de nem megy.Mintha az összes könnycsatornám kiszáradt volna.Mindig azt mondják sírd ki magad,és jobb lesz.De mi van,ha nekem nem megy?
Próbálkoztam,de nem ment.Magamra húztam a takarót,és álmodni akartam.De még álmaimban sem szabadulok meg Castieltől. Üldöz a perzselő szürke szempár,az elveszett pajkos mosolya.
Minden egyes este,fájdalmas emlékek villannak az agyamba.A erős keze,ahogy megérint,a csókja,amitől a szívem kiugrott mindig a helyéről.
Reménytelenül ölelem meg a mellettem lévő párnát.Még érzem rajta az illatát.Mélyen beszívom azt a kellemesen fűszeres illatot.Hiányzik.Nagyon hiányzik.Bárcsak minden másként alakult volna,bárcsak velem lenne,és kiemelne ebből a purgatóriumból,amiben most érzem magam.


                                                           

                                                              ***


A elkövetkező napjaim is ugyan úgy teltek.Felébredtem,és csak feküdtem az ágyamba.Néha kinéztem az ablakon,és néztem az embereket.De sokáig azt sem tettem,mert mindig az a nap jutott eszembe,amikor ugyan ezt csináltam.Mikor először megpillantottam őt,ott az utcán.Mikor még nem tudtam,hogy ő lesz a végzetem.Úgy éreztem ezt sohasem fogom kiheverni.
Leültem a sminkes asztalomhoz,és belenéztem a tükörbe. A tükörképem más lett,nagyon más.Kék szemeimből eltűnt a ragyogás,ajkaim kiszáradtak,és ívtelenek voltak.Egy apró mosolyra sem voltam képes.
Megfogtam a fésűm,és elkezdtem kifésülni hajamból a kócokat.Számtalan emlék villant a szemeim elé.
- Castiel imádta a hajam.Szerette amikor kiengedtem,és érezte az illatát - dünnyögtem magamban.
Gyűlölettel néztem magamra.Mindentől megakartam szabadulni,amit Castiel szeretett rajtam.De hogyan,ha az egész testem szerette?
Megfogtam az asztalomon heverő legélesebb tárgyat.Szabadulni akartam a kínzó fájdalomtól.Utáltam a tükörképem.Utáltam,hogy még mindig egy ártatlan,sebezhető lánynak látszódtam.Utáltam,hogy ahova csak néztem magamon,Castiel jutott eszembe róla.
Lepillantottam a kezembe lévő tárgyra,majd szorosan megmarkoltam.
Kicsúszott az irányítás a kezeim közül,az érzelmeim felett.Nem tudom elfogadni,hogy így éljek tovább...