" Ami az enyém volt, mindig is az enyém marad "

                                                                    Castiel


Szorosan simult Reina a karjaimba. Éreztem minden egyes levegővételét, és szívdobbanását. Legszívesebben örökre, így tartottam volna az ölelésemben. De tudtam, hogy amint kisírja magát, minden a régi lesz.
Ha az idő kerekét visszafordíthatnám, mindent másképp csinálnék. Egyetlen egy percre sem hagynám magára, és nem hagynám, hogy ennyire megváltozzon. Nagyon jól tudom, hogy mindez az én hibám, hogy szenvedett, és sírt miattam. De én is szenvedtem. Minden egyes nap, magam előtt láttam az arcát, a mosolyát. Éreztem az illatát, és hallottam a hangját. Nem múlt el egyetlen egy estém sem, hogy ne vele álmodjak. Egy szebb jövőről, ahol csak mi ketten vagyunk, boldogan. Neki fogalma sincs most róla, hogy mi mindenre vagyok képes a kedvéért, és a szeretetéért.
A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz.
- Castiel, te is csalódtál bennem, amikor tegnap megláttál a stúdióban? - szólalt meg halkan Reina. Kezeit az én kezeimre tette, majd gyengéden megszorította. Tudtam, hogy akármennyire is erősnek mutatja magát előttem, mégis fél a válaszomtól.
- Nem csalódtam. Én mindenkinél jobban ismerlek, bármennyire is próbálod tagadni ezt. Tudom, hogy a fekete angyal álarcod alatt, ugyanaz a régi lány van, akit régen megismertem. Ezt Rosa is tudja, de most időt kell neki adnod.
- Időt? - sóhajtotta halkan. - Az idő nem változtat semmin. Én vagyok rá az élő példa. Tudod Castiel... - fordult meg a karjaimban, és egymás szemébe néztünk.  - Három hónapon keresztül a szobám foglya voltam. Úgy éltem, mint egy élőhalott. Nem beszéltem senkivel, nem csináltam semmit. Csak feküdtem, és néztem ki a fejemből. Mintha csak a testem lett volna ott, de a lelkem, és a szívem valahol máshol lett volna. Az idő semmit sem segített az én esetemben. Az egyetlen, aki megtudott menteni, az Rosa volt. Kirángatott és felkapart a földről. Szeretetet és reményt adott nekem újra. És most ő van olyan helyzetben, mint én voltam, de nem tudok rajta segíteni.
Tőle hallani, hogy mennyire szenvedett miattam borzalmas volt. Eltiportam és összetörtem őt, pedig még az életemnél is jobban szeretem.
- Tudom, ez mind az én hibám! - öleltem szorosan magamhoz. - Bármit megtennék azért, hogy újra rám tudj nézni úgy, mint régen. Hogy újra úgy ölelj ahogy régen. Szenvedést okoztam neked, amiért amíg élek fizetni fogok. Ha nem te szenvedtetsz meg majd a bűnömért, akkor majd magamat fogom kínozni. Sosem leszek képes elfelejteni, és elengedni téged Reina. Amíg egy kis reményt is látok szemeidben, addig nem fogok leállni - szorítottam magamhoz. Kezeit ő is felcsúsztatta a hátamra, majd éreztem ahogy megmarkolja a kabátom. Arcát a mellkasomba fúrta. Tudtam, hogy megint sír. Tudtam, hogy mennyire fáj neki a közelségem, és a szerelmem.

- Reina - emeltem meg az arcát az állánál fogva, és a szemeibe néztem.  - Nem fogok rád erőltetni semmit. Nem akarom, hogy jobban szenvedj. A macska egér játékot el sem kezdem inkább. Azt akarom, hogy magadtól gyere vissza hozzám. Hogy érezd, mit meg nem tennék érted. Tudom nem vagyok egy Noah, de én is megtudlak védeni, a saját erőmmel. Egyetlen utolsó esélyt kérek - hajoltam az arcához közelebb.
Ahogy a szemeimbe nézett, mintha megszűnt volna körülöttünk a világ. Csak mi ketten léteztünk.
Egyik kezével megérintette az arcom, majd olyan volt, mintha egy percre elgondolkozna valamin. Megrázta a fejét, majd inkább visszabújt  a mellkasomba.
- Én elengedtelek Castiel. Elhatároztam, hogy nincs szükségem rád. De amint megjelentél előttem, tönkretetted az egész tervem. Én nem tudok újból veled együtt lenni. Minden egyes emlék, és érzés, csak fájdalmat okoz a szívemnek. Nem tudok megbocsájtani. Ezért a legjobb, amit tehetek, hogy tovább lépek és nem nézek vissza - szorította meg a mellkasomnál a kabátom.
- Nem fogsz tudni, tovább lépni - mondtam, majd kényszerítettem, hogy ismét a rám nézzen. - Amíg benne vagyok a szívedben, nem tudsz. Sem Noahval, sem senki mással. Reina... - közelítettem az arca felé óvatosan. Vártam, hogy ellök magától, vagy elfordítja a fejét, de nem tette. Innentől kezdve tudtam, hogy még mindig vágyik rám.
Remegtek az ajkai, ahogy egyre jobban közeledtek az enyéim felé. Megakartam csókolni, átadni nekem minden érzelmem. Ajkaimat az ő ajkaihoz érintettem, de nem csókoltam meg, csak belesuttogtam a szájába, hogy szeretem. Ahogy kimondtam azt a szót, megszólalt a csengő. Gyengéden eltoltam magamtól, majd kezemmel megérintettem az arcát.
- Jobb, ha megyünk. Előre megyek! - mosolyogtam rá, majd az ajtó felé vettem az irányt.
Amint becsuktam magam mögött az ajtót, lerogytam az első lépcsőfokra. Én vagyok minden fájdalmának az okozója. Csak el kellene tűnjek örökre, és ő boldog lehetne. De nem tudok, nem tudom feladni őt. Egész életemben egy önző, egoista és arcátlan ember voltam. De amióta őt ismerem, más ember lettem. Teljes szívemből szeretem, és nem akarom, hogy másé legyen.

Felálltam, majd lassan lebaktattam a lépcsőn.
A többiek haragja, vagy megvetése nem érdekel, csak a Reináé. Mindent jóvá fogok tenni. Mindent megteszek, ami tőlem telhető.
Benyitottam a terembe, de nem volt még bent az ofő. Zsebre dugott kézzel sétáltam a padok között, a helyem felé. Éreztem a tekinteteket rajtam, de nem törődtem velük. Egyetlen egy kivételével. Noah szemei égették a bőröm. Megálltam a padja előtt, majd flegmán rá néztem.
- Nem kell megölnöd a tekinteteddel, haver. Nem Reina után mentem. De ha te itt ülsz, az azt jelent, te sem tudod hol van. Kezd érdekes lenni a történet, lehet el kellene mennem megkeresni - flegmáztam neki.
Tudtam, hogy Reina nem fog neki mondani semmit, de azért a kétely, még legapróbb morzsáját is elakartam tüntetni Noahban.
- Neked nem kell megkeresned. Megyek magam, végül is az én barátnőm - húzta elégedett mosolyra a száját.
Provokálni akart, amivel valamennyire sikerült is, de ő nem tudja azt amit én tudok.
- Még, a te barátnőd! - hangsúlyoztam ki a mondatott.
- Tényleg nagyon öntelt vagy, ha azt hiszed visszamegy hozzád - vágta oda nekem.
- Tudod, Noah - túrtam bele a hajamba vigyorogva. - Te csak kölcsönkaptad őt. Ami az enyém volt, mindig is az enyém marad. Ezt jobb ha tudod.
- Mr. Davis, Mr Jensen, kérem befejeznék a beszélgetést? - hallottam meg az ofő hangját. Felé fordítottam a fejem, és akkor láttam meg, hogy Reina jön el mellette. Sietve haladt a padok között, majd ahogy mellénk ért ránk nézett, de tovább sietett. Vigyorogva és győzelem ittasan ültem le a helyemre. Lys elég komor arckifejezéssel bámult rám, amire én csak megvontam a vállam.
- Neked az a " Visszaszerzem Reinát " akció része, hogy összeugrasz azzal a fiúval?  - mondta szemrehányóan.
- Ő provokálta ki azzal, hogy gyilkosan bámult rám.
- Ennek nem lesz így jó vége - ingatta a fejét Lys. - De azért egy kicsit örülök, már rég láttam ezt a Castiel, aki az előbb voltál. Úgy érzem lassan kezded összeszedni magad.
Lys ezzel a kijelentésével, csak növelte az amúgy is nagy egóm. Vigyorogva dőltem hátra a székemen, majd Reina felé fordítottam a fejem, aki csak szomorúan bámult a semmibe. Az óra már elkezdődött, de nem figyelt szinte senki a tanárra. A bájos arcát figyeltem, minden egyes percben. Letette a kezeit a padra, majd fejét ráhajtotta. Arccal pont felém fordult, és engem figyelt. Tekintettem én sem vettem le róla, egyetlen egy percre sem. Próbáltam kifürkészni, hogy min járhat most agya.
Az óra nagy része így telt el. Amikor kicsengettek, mindenki összeszedte a cuccát, és ment a következő órára.
Lysanderrel ballagtam a folyosón kettesben, mikor megpillantottam Nicket, az emeletre vezető lépcső előtt. Tudtam, hogy engem vár. Fel voltam készülve arra, hogy találkozni fogunk. Eren reggeli akciója, csak egy kis játék volt a számomra. Az igazi harc, még csak most kezdődik.
Szemem sarkából kiszúrtam Lys, aggódó tekintetét is. Mind a ketten nagyon jól ismerjük Nicket, hogy milyen lesz a viselkedése, ha a húgáról van szó.
- Jobb, ha te előre mész! - fogtam meg Lys vállát. Nehezen de bólintott egyet, majd felindult a lépcsőn.
Nick a korlátnak támaszkodva állt, karba tett kezekkel. Lys után nézett, majd vissza rám.
- Ugye tudod, hogy téged vártalak? - kérdezte unott hanggal.
- Tudom. Hol szeretnéd lerendezni?
- Menjünk le a pincébe! - állt el a korláttól, majd a pince felé indult. Idegesen követtem minden egyes lépésemmel Nicket. Semmit sem változott bennem az a tény, hogy nekem ő az egyik legjobb barátom. Pont ezért nem akartam vele összetűzésbe keveredni, de nem menekülhetek előle. Tudtam, hogy ez be fog következni, amikor visszajöttem.
Lementünk a pincébe, majd Nick a falnak támasztotta magát, és ridegen bámult rám.
- Azt hittem sohasem fogsz visszajönni - szólalt meg először.  - Tudod, reggel úgy indultam el otthonról, hogy ha meglátlak, akkor agyonfoglak verni.
- Akkor miért nem teszed meg, itt és most ? Nem futok el előled - mondtam, majd elé álltam.
- Nem fogok verekedni veled! Helyettem is kaptál már Koltól és Erentől. De lehet, ha ők nem tették volna meg, akkor sem vertem volna be neked egyet.
Meglepetten néztem Nickre, akiről simán le lehet olvasni, hogy saját magában is mekkorát csalódott, amiért nem fog megütni.
- De ez nem azt jelenti, hogy elvan felejtve minden. A húgom miattad szenvedett. Nem csak őt tetted tönkre, hanem mindenkit magad körül. A mai napig tisztán látom a szemem előtt Reina tekintetét, akkorról, amikor elolvasta a leveled. Azt az arcot sosem fogom elfelejteni, ahogy rám nézett és ellökött magától - folytatta a szemeimbe nézve.
- Nagyon jól tudom mekkorát hibáztam, Nick. Titeket, a testvérem, az anyám és a barátaimat is tönkre tettem. De jól akartam cselekedni.
- Elmesélt Bella mindent este, amit neki mondtál. Lehet nem fogod elhinni, de hiszek neked - fordította el a fejét.  - Én régebben, még Amerikában találkoztam egyszer apáddal. Akkor nem nagyon tudtam kicsoda ő, de apám mesélte nekem, hogy gyerekkora óta a legfőbb bizalmasa. Amikor Bella elmondta, hogy apád és az én apám mit akar, nem kételkedtem benned egy percre sem. Tudtam, hogy igaz! Csak azt nem értem, miért nem avattál be engem is? Barátok voltunk, bízhattál volna bennem, és segítettem volna neked. Ha összefogtunk volna, nem kellett volna elmenned, és akkor nem történik meg ez az átkozottul sok szerencsétlen dolog.
- Ezerszer átfutott az agyamon számtalan verzió, de nem akartalak téged is belekeverni. A te életed is ugyan olyan fontos, mint a Reináé. De a legostobább döntés hoztam meg mind közül, tudom jól - járkáltam fel alá a pincébe.
- Mindenki másképp látja a történeted, és az okaid. Talán én vagyok az egyetlen, aki megérti. Biztos azért mert most hasonló cipőben járok, mint te - sóhajtott egy nagyot, és a plafont kezdte el bámulni.  - Én szeretem a nővéred, nekem nem kell más, csak ő. De közben irtózatosan  fáj az, amit Rosával tettem. Tudom nem is hasonlít az én szituációm a tiéddel, de átérzem és tudom, hogy mit érezhettél amikor elmentél. Egy teljes évet vele töltöttem, és boldog voltam minden percében, tényleg. Rettenetes most szembesülnöm azzal, hogy elvesztettem. De mind a kettőknek így lesz a legjobb. Nem akarom áltatni egy hamis szerelemmel  - mondta lehangoltan, majd rám nézett.
- Nem beszéltél erről még senkinek igaz? - tettem fel nyugodtan a kérdést neki.
- Nem! Kol este faggatott, de nem tudtam neki elmondani. De nem is azzal a szándékkal jöttem ide, hogy neked mondjam el. Csak valamiért így alakult. Régen is te tudtál mindent rólam, neked mondtam mindent el ami bántott. Te a támaszom voltál, és azt hittem én is az vagyok neked.
- Sajnálom, hogy nem avattalak be! - dőltem neki a falnak Nick mellett.
- Tudod, ha jobban belegondolok, csak megérdemelsz egy pofont - vigyorodott el mellettem, majd hirtelen bevitt egy ütést. Azonnal a földre estem. Öntelt vigyorral nézett le rám, majd nyújtotta a kezét segítség gyanánt. Felsegített a földről, majd ismét a falnak dőltünk.
- Rohadj meg... Ez sokkal jobban fáj, mint az öcséd ütése - fogtam az arcom. Iszonyatosan fájt, ahogy a kezem hozzáért. Tudtam, hogy Nickben rejtőzik némi erő, de nem gondoltam, hogy ennyi.
- Nem bírtam ki, hogy ne adjak. De, ha gondolod visszaadhatod Bella miatt. Biztos frusztrál, hogy megfektettem a nővéred, és még szeretőként is használtam - mondta, majd közelebb jött hozzám.
- Menj a francba! - löktem arrébb a fejét. - Nem foglak megütni. Nem szólhatok bele a tesóm dolgaiba. Ha ő boldog veled, akkor nem érdekel,, hogy kezdődött a kapcsolatotok.
- Bárcsak én is ezt tudnám mondani, de engem nagyon is érdekel mi van Reinával. A legjobbat akarom neki. És tudom, hogy Noah mellett, nem lesz teljesen boldog.
- Nem értelek - néztem rá meglepetten.
- Mindig is elleneztem ezt a kapcsolatot. Nagyon jól ismerem a húgom, és tudom, hogy csak pótlékként használta Noaht, mert felejteni akart. A régi érzések, még biztos élnek benne Noah iránt, de úgy érzem, azok nagyon kevesek lesznek ebbe a kapcsolatba most, hogy újra itt vagy. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy szabad utat adok neked Reina felé. De tudom, hogy nélküled sosem lesz teljes az élete. Hiszem, hogy ha újra szabadjára engedné az érzéseit feléd, akkor talán visszakapnám az igazi húgom, aki régen volt. Persze nagyon nehéz dolgod lesz. Nagyon jól tudom, hogy foggal körömmel harcolni fog ellened.
- Arra már rájöttem tegnap - húztam a számra egy keserű mosolyt. - De képtelen vagyok feladni. Mit kellene tennem? - néztem Nickre.
- Ennél többet nem segíthetek. Elvileg gyűlöllek, és most jelenpillanatban péppé kellene, hogy verjelek! - mondta mosolyogva, majd az ajtó felé indult. Vigyorogva mentem utána, de az ajtó előtt még megállítottam.
- Ha bármi is történik velem, szeretném, ha veled oszthatnám meg először. Szeretném visszanyerni a barátságod, és mostantól mindig beszeretnélek avatni mindenben, majd a segítséged kérni - mondtam Nicknek. Szótlanul állt előttem pár másodpercig, majd levette a kezem a válláról, és velem szembe fordult.
- Kezdetnek, délután hívj meg kajálni valahova, és ott elmesélhetsz nekem is mindent - kacsintott egyet, majd vigyorogva elhagyta a pincét.
Nehezen tudtam megemészteni az imént történteket, de rendkívül boldog voltam. Azt hittem örökre elvesztettem Nick barátságát, és még a tetejébe harcolni is fogunk egymással, de nem így lett.
Ő tényleg egy igaz barát, bármi történt, és fog történni, ő a barátom lesz. A barátságunk sosem fog változni.




              
                                                                        Reina


Az tanítási idő végére se sikerült Rosával beszélnem. Amint alkalma volt rá, mindig elmenekült előlem. Annyira szerettem volna, tenni valamit, de egyetlen ötletem sem volt.
Csalódottan sétáltam Kollal együtt ki a suliból. Takumához tartottunk próbára. Nem sok hangulatom volt most az énekléshez, de nem akartam csereben hagyni őt. Talán egy kicsit még kedvet is kaptam az énekléshez. Bár frusztrált az, hogy ott a stúdióban is összefuthatok Castiellel, de nem akartam felhagyni az énekléssel, csak ezért.
Meglepetésünkre senkit sem találtunk az énekteremben. Kollal fel alá járkáltunk a stúdióban, mire nagy nehezen rátaláltunk, Jessicára és Takumára.
- Sziasztok!  - köszönt mosolyogva Takuma. - Bocs, hogy keresnetek kellett minket, de a Raven dolgait kellett intéznünk.
- Raven? - kérdeztem meglepetten Takumától.
- Igen, a tegnapi srácok akikkel találkoztatok. Jut is eszembe Reina... - nézet a szemembe Takuma. - Szeretnék veled is beszélni négyszemközt, ha lehet.
- Én addig megiszok Kollal egy kis teát, ha nem gond? - vigyorgott Kolra Jessica. Kol széles mosolyra húzta a száját, majd Jessbe karolt.
- Reina elvagy engedve! - intett nekem, majd elsétált Jessicával.
- Gyere menjünk az irodámba - nyitotta ki az ajtót Takuma.
Kíváncsi voltam, miért akart kettesben maradni velem. Amióta ismerem mindig volt valaki velünk, soha nem hagyott minket senki kettesben. Kicsit kényelmetlenül is éreztem magam. Leültem a székre, majd Takuma velem szemben foglalt helyet. Izgatottan fészkelődtem, alig tudtam nyugton maradni. Valahogy sejtettem, hogy a tegnapi dolgokról is lesz szó.
- Szóval... - kezdte mosolyogva.  - Először a tegnapról szeretnék veled beszélni.
- Mire vagy kíváncsi? - kérdeztem tőle.
- Igazából már tegnap kifaggattam Lexet, hogy mi is volt ez az egész. Elmesélte, hogy ti egy pár voltatok, de szakítottatok.
- Igen, így van. De nyugodj meg, soha többet nem fog előfordulni semmi olyasmi, mint tegnap. Visszafogom magam, és Kol is!  - jelentettem ki határozottan és mosolyogva.
- Reméltem is. Most, hogy együtt dolgozok velük is, sokat fogtok találkozni. Biztos, hogy tudsz koncentrálni a munkára is?
- Muszáj lesz. Nem szeretnélek cserben hagyni!
- Ennek örülök, másrészt... - húzta mosolyra a száját. - Amit Lex mesélt rólatok, egy kicsit megindította a fantáziám. Így tegnap este újraírtam a dalszöveget.
- Ezt hogy érted?
- Rólatok mintáztam! Iszonyat jó lett. Ezzel a számmal tuti sikerünk lesz! - húzta ki büszkén magát.
- Takuma - hajtottam le a fejem idegesen. - Te most tényleg, az én szerelmi életem használod a sikered érdekében?
- Ne mérgelődj - emelte a kezét maga elé. - Csak olvasd el a szöveget, biztos neked is tetszeni fog.
A kezembe nyomta a papírt, majd dühösen olvasni kezdtem. Saját magamnak is be kellett vallanom, hogy nagyon tetszett a szöveg. Igaz, sosem akartam kettőnkről, vagy bárki másról énekelni, de ezzel a szöveggel megfogott. Talán nem is az, hogy rólunk mintázta, hanem az egész szöveg összetettsége győzött meg.
- Na? - hajolt közelebb hozzám.
- Nem rossz! - pimaszkodtam. - Akkor ez a végleges?
- Igen. Szeretném, ha ma elpróbálnánk párszor, felvesszük és majd megmutatjuk a főnöknek is. Benne vagy?
- Menjünk, csináljuk meg.
Halkan kuncogni kezdett, ahogy engem nézett. Érdeklődve néztem rá, majd megfogta a kezem, és a szemembe nézett.

- Tudod, nagyon örülök neki, hogy ilyen lelkes lettél. Úgy érzem, Castiel felbukkanása erőt adott neked az énekléshez.
- Neki ehhez semmi köze!  - morogtam magam elé. -  Csak tetszik ez a szöveg, ennyi.
- Mondj amit akarsz Reina. - nevetett. - Mondjuk nem érdekel, mi hozta ki belőled ezt a lelkesedést, amíg itt maradsz, és folytatod velem a munkát.
Felállt és az ajtó felé vette az irányt. Semmi kedvem nem volt vele vitatkozni, inkább követtem csendben.
A másik teremben már Kol és Jessica vígan nevetgéltek. Megmosolyogtatott engem is az, ahogy Kol boldog arcára néztem. Talán végre az imái meghallgattattak, és Jessica felfigyel rá.
Jessicával többször is elpróbáltuk a dalt, mindenféle hangszínben és dallammal. Takuma is bőven kivette a részét a dolgokban. Órákig csak gyakoroltunk. Mikor már, meg megvolt elégedve Takuma mindennel, végre felénekelhettem rendesen.
Izgatottan szorongattam a kezeimben a lapot. Féltem, hogy nem fog tetszeni a főnökségnek, és szégyent hozok a fiúra.
Takuma jelzett, hogy kezdhetem, majd egy mély levegőt vettem, és kipréseltem magamból az első hangokat.


Néha kell, arra lépni, hol más nem jár,
de a szívem elől úgysem futhatnék már.
Néha jó, meg se látni, hogy másnak fáj,
csak várni könnyen, míg a bánat elszáll.

Néha vársz egy szót s én hallgatok,
néha mást ígérek s mást adok.
S néha könnyen mondom, hogy többé nem látsz.

És mégis pont úgy nézel rám,
és mégis pont úgy érsz hozzám, mint régen,
S bármit tennék, érzem mindig mellettem állsz.
És mégis pont úgy vágysz még rám,
és mégis pont úgy bújsz hozzám.
Már értem, nem vársz tőlem tényleg mást,
csak számíthass rám, igazán.

Néha kell, arra vágyni, mi rég nem a miénk,
hogy sose múljon el, amit most élünk át.
És néha jó egy láthatatlan, apró jel,
amitől elhiszed, hogy jó úton jársz.

És mégis pont úgy nézel rám,
és mégis pont úgy bújsz hozzám,
mint régen, s bármit tennék, érzem mindig mellettem állsz.
És mégis pont úgy vágysz még rám,
és mégis pont úgy érsz hozzám.
Már értem, nem vársz tőlem tényleg mást,
csak számíthass rám, igazán.

Én mondanám, hogy jó veled,
egy perc is túl sok nélküled.
Szívem mélyén érzem, hozzád küldött az ég,
hogy te vagy, aki bárki másnál jobban ért,
kit el nem hagynék senkiért,
de kérlek, értsd meg, félek a szó mit sem ér.




Végig csukott szemmel énekeltem. Nem mertem kinyitni, és Takumára nézni. Levettem a fejemről a füles, majd kinyitottam a szemem,  csak akkor láttam meg, hogy a üveg másik felén ahol Takuma ült, nem volt egyedül. Castiel volt vele. Engem néztek és beszélgettek. Átmentem hozzájuk, majd érdeklődve néztem a két srácra.
- Te mit keresel itt? - néztem szemrehányóan Casre.
- Volt pár kérdésem Takumához. De mikor megláttam, és meghallottam, hogy te énekelsz itt maradtam! - kacsintott rám.
- Reina - szólt hozzám Takuma. - Nagyon jó volt. Nekem elsőre is elnyerte a tetszésem. Most elviszem ezt a CD-t a főnöknek. Nyugodtan hazamehetsz, este felhívlak, hogy mit mondott. De biztos vagyok benne, hogy imádni fogja.
- Remélem én is. Ha minden jól megy, akkor hogyan tovább?
- Nem emlékszel te lány? - karolta át a vállam Takuma. - Mondtam, hogy egy ilyen értékes kincset nem fogok elengedni. Te már az enyém vagy! - vigyorgott.
Castiel kirángatott a karjai közül, majd maga elé állított, és átölelt.
- Asszem, ő nem a te tulajdonod. Örülnék neki, ha nem mondanál ilyeneket, és nem ölelgetnéd - mondta idegesen. Hangja szinte remegett a dühtől.
- Castiel, nekem csak munkakapcsolatom van Reinával, ne húzd fel annyira magad. Én a hangját akarom, nem őt - próbálta nyugtatni Cast.
- Ne képzelegj már ilyen marhaságokat! - fordultam meg, majd a vállára csaptam. - Most pedig mentem. És ne merj utánam jönni.
- Én csak ... - kezdte volna, de a szavába vágtam.
- Jelenleg, nem érdekel mit akarsz mondani. - néztem rá, majd Takuma felé fordultam. - Várom  majd a hívásod.Szia.
Kikerültem Castiel, és sietősen ott hagytam őket. Kol a folyosón várt rám. Megragadtam a kezét, szinte vonszoltam magam után.
- Mi történt? - kérdezte aggódva. - Valamit mondott a Vörös?
- Nem lényeg, még az is felhúz ha rá gondolok. Csak menjünk haza kérlek! - néztem Kolra, aki értette a célzásom.


                                                                     ***

Ahogy beléptem az ajtón, a kabátom felraktam a fogasra, majd szinte lerugdostam magamról a cipőt. Durcásan vonultam a nappali elé, ahol Bella ült. Eléggé szomorú arckifejezéssel bámult maga elé.
Sejtettem, hogy a történtek miatt ilyen lehangolt. Magam is elgondolkoztam már rajta, hogy mit kellene tennem. Két tűz közé kerültem. Rosa a legjobb barátnőm, de Bella is fontos számomra. De úgy gondolom, hogy támogatnom kell mindkettejüket. Nem fogok beleszólni a hármójuk kapcsolatába, de meghallgatom őket.
- Bella!  - szóltam neki. - Van kedved feljönni a szobámba?
Meglepetten nézett, majd elmosolyodott.
- Igen van!
Mosolyogva intettem neki, felállt és követett a szobámba. Befészkeltük magunk az ágyba, és kiöntöttük egymásnak a szívünket.
- Azt hittem haragudni fogsz rám - motyogta halkan.
- Nem haragszom Bella. Kezdtem sejteni, hogy valami nem stimmel, de nem akartam kinyitni a szemem. Persze aggódom Rosa miatt, és miattad is.
- Sosem fogok tudni újra Rosa szemébe nézni. Nem akartam bántani, de Nick nagyon fontos nekem. Azt hittem eltűntek ezek az érzések. Tévedtem! Én most boldog vagyok vele Reina, és életemben most először nem érdekel, ki mit gondol!
- Megértelek. De tudnod kell, hogy Rosa mellett is leszek. Nem szólok bele a dolgaitokba, de ő is fontos nekem, akárcsak te.
- Tudom, nem is várom el azt, hogy elhanyagold - fogta meg a kezem mosolyogva.
- Köszönöm! 
- Lenne egy kérdésem Reina.
- Micsoda? - fordítottam a fejem mosolyogva felé.
- Az öcsémről van szó. Mi lesz most veletek?
- Semmi nem lesz. Ő és én, sosem leszünk újra együtt - jelentettem ki.
- Jó értem, itt van már neked Noah, de ne mond azt nekem, hogy nem érzel már semmit iránta.
- Jól mondod! Nekem már itt van Noah. Én nem akarok semmit sem már Castieltől. Lehet, hogy egy kicsit meginogtam attól, hogy újra a közelemben van. De nem érdekel. Nekem Noah a legfontosabb, és ezen akárhogy próbáltok változtatni, nem fog sikerülni - néztem haragosan Bellára. - Mindenki azt akarja bemesélni nekem, hogy nem szeretem Noaht. Pedig tévedtek. Szeretem. Esélyt adott nekem egy szebb éltre, megvéd, és boldoggá tesz. Nekem ennyi bőven elég. Ő sosem fog elhagyni! - mondtam hangosan az utolsó mondatot.
- Értem már! - mondta Bella, majd felkelt mellőlem. Szótlanul az ajtóhoz lépett, és megfogta a kilincset. Tétovázott. Felém fordította a fejét, szigorú tekintettel nézett rám.
- Szerintem te nem érted saját magad, és az érzéseid. Te félsz!
- Ugyan mitől félnék? - kérdeztem cinikusan.
- Castieltől. Hogy mi lesz, ha megbánt újra téged! Mi lesz, ha újra elhagy! Mi lesz, ha meghal! Ezért elzárod magadtól az iránta érzett érzéseid, mert félsz, hogy ezek megtörténnek. És mondjak valamit. Ha így teszel továbbra is, életed legnagyobb baklövését követed el. Én már egyszer elkövettem Nickel ugyanezeket. Eltoltam magamtól, és láttam, ahogy a szemem láttára lesz boldog mással. Mi lesz, ha egyszer Castiel is megunja azt, hogy utánad koslat? Ha talál valaki mást? Mit fogsz csinálni akkor?
- Semmit! Gratulálok neki! - feleltem durcásan. Nagyon bántottak Bella szavai. Legszívesebben sírni szerettem volna.
- Ismerlek Reina. Nagyon is jól. Ne menekülj el előle. Be kell látnod, hogy igazam van, még mielőtt késő lenne. Mert nem egy ember szívét fogod összetörni, hanem kettőét. Noah is ráfog jönni, hogy nem szereted őt úgy, ahogy kellene. Magadhoz kötöztél egy embert, aki nem tud védekezni ellened, mert szeret. És te nem szereted. Ki van szolgáltatva. És ez a legrosszabb. Mert nem tudhatod, milyen apró mosollyal, apró szóval ölöd meg.
Éreztem, ahogy könnyekkel telik meg a szemem. Miért? Miért kell mindenkinek ilyen kibaszottul őszintének lennie? Nem akarom, hallani az igazságot. Nem akarom!
Bella rideg tekintettel nézett felém. Minden kártyáját kijátszotta ellenem, és legyőzött. Kinyitotta az ajtót, majd megtorpant. Noah állt előtte. Nagyot nyeltem, majd Noahra néztem.



                                                                Noah



Mindent hallottam, amit Bella mondott Reinának. Kegyetlen érzés volt hallgatni.  Ha volt is bennem egy csepp önteltség, annak  ma befellegzett. Titokban mindig azt hittem, azt reméltem, a sok ezzel ellentmondó látszat ellenére, hogy egy kicsit is szerelmes belém. De nem veszíthetem el, bárkit elveszíthetek, bármit túlélhetek, de azt, hogy ő ne lenne többet nekem, na azt nem. A szerelmem az enyém, és annak adom, akinek akarom, akkor is, ha nem viszonozza. Persze nagyszerű lenne, ha viszonzásra lelne, de ha nem, az se baj, türelmes vagyok. Nem adom fel, tovább ásom magam alatt a gödröt, mert tudom, hogy győzhetek.
Bellára néztem, aki gyorsan kislisszolt mellettem. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd lassan lépkedtem Reina felé. Eldobok most mindenféle büszkeséget, minden becsültem, és nem adom őt másnak. Lehet, hogy a lehetetlen akarom, de amíg egy percre is úgy gondolja, hogy mellettem tud maradni, én harcolok érte.
Leültem mellé az ágyba, megragadtam a karját, és magamhoz öleltem. Szorosan tartottam a karjaimban. Nem akartam elengedni, de ő sem. Mikor enyhítettem az ölelésemen, ő újból szorosan magához húzott.
- Sajnálom a tegnapit. Kérlek, ne légy dühös rám - zokogta a karjaimba.
- Nem vagyok dühös. Türelmetlen voltam. Olyasmit kértem tőled, amit tudtam, hogy még nem tudsz megtenni. De szeretném elfelejteni a múltat. Veled együtt. Nem akarlak elhagyni. Melletted leszek mindig - emeltem fel a fejét.
- Én sem akarlak elhagyni Noah. Higgy nekem! Azt, hogy te nem lennél az életem része, nem tudnám elviselni. Én hozzád tartozom és te hozzám! 
Vágyakozva néztem a szemeimbe. Lassan közelebb hajoltam az ajkaihoz, és megcsókoltam. Még sohasem akartam őt ennyire, mint most. Eggyé akartam vele válni, és soha el nem ereszteni.
Óvatosan ledöntöttem az ágyra, majd fölé másztam. Ajkaimat az övéhez érintettem, puhán megcsókoltam.
Szívem egyre gyorsabb ritmusban kezdett el verni, légzésem szaporább lett. Éreztem, hogy Reina légzése is felgyorsult, és halk sóhajokat hallatott. Csókjaim egyre szenvedélyesebb lettek, ízlelgettem, kényezettem őt. Finoman megharaptam alsó ajkát, mire egy kicsit felszisszent. Csókokkal kényezettem el a nyaka minden szegletét, majd visszatértem az ajkaihoz. Érzékien felsóhajtott. Nem tudtunk betelni egymással, közelebb és  még közelebb akartam tudni magamhoz... 

" Mindent megfogunk oldani "

                                                                    Noah


Rémült arckifejezéssel állt meg előttem Reina, majd egyik pillanatról a másikra összeesett. Castiel idejében észrevette, és elkapta Reinát, mielőtt összezuhant volna. Karjaiba emelte, majd rám nézett.
- Talán vigyük be a lakásba? - kérdezte tőlem aggódva.
- Nem! Hazaviszem! - álltam elé, majd kivettem a kezei közül a lányt. Lassan a lifthez indultam, de még nem tudtam beszállni. Annyi kérdésem lett volna ehhez a fiúhoz, hogy mi történt ma közöttük, de valahogy nem jöttek ki szavak a torkomon.
- Még egyszer megkérdezem. Miért? - fogta meg a vállam Castiel, majd maga felé fordított.
- Mit szeretnél tudni? - kérdeztem tőle semleges tekintettel.
- Ne játszd a hülyét. Miért hagytad, hogy találkozzak vele? - folytatta feldúltan.
- A múltkor elmondtam neked nem? Sőt, szerintem Kol is ugyan azokat a szavakat használta amiket én.
- Ez akkor sem válasz a kérdésemre - lépett közelebb hozzám mérgesen. - Ugye tudod, hogy bármikor visszaszerezhetem? De te mégis hagytál esélyt arra, hogy összefussak vele.
- Nézd. Akkor elmondom még egyszer. Amikor megtudtam, hogy visszajöttél gondolkozni kezdtem. Tudtam, hogy előbb utóbb úgyis találkozni fogtok. De előtte megakartam bizonyosodni mindenről veled kapcsolatban. Hogy mik voltak a indokaid a múltban, és mik a céljaid most. Sőt hálásnak is kellene lenned nekem, amiért egész héten kerültem Reinát, és esélyt adtam annak, hogy valahol találkozhassatok. 
- Miért segítettél nekem? Elvégre szerelmes vagy Reinába. És azt is nagyon jól tudod, hogy én is szeretem - mondta idegesen.
- Pont ez az. Mert szeretem - néztem rá, majd lassan megfordultam és beléptem a liftbe.
Számtalan gondolat kavargott a fejemben. De  éreztem, hogy jól döntöttem. Szeretem ezt a lányt és a legjobbat akarom neki, még ha én el is bukok, mint szerető.
Már amikor először felkerestem Castielt tudtam, hogy ellene nem lesz könnyű nyernem. De azt akartam, hogy ők találkozzanak, és tisztázódjon minden félreértés kettejük között. Habár tudom, hogy ezzel Reinát a karjai közé dobtam, mégis reménykedhetek abban, hogy velem talán boldog lesz és mellettem marad.
Jelenleg nem vagyok biztos abban, hogy velem marad, és hogy szeret-e teljes szívéből, de ez életemben először nem számít. Elég, hogy szeretem, hogy gondolatban vele vagyok.






Amíg hazafelé tartottunk, Reina végig csak aludt. Elhiszem, hogy ez a nap túl sok volt a számára. Nem csodálom, hogy elájult.
Óvatosan kivettem a kocsiból, majd a ház felé vettem az irányt. Nick, már az ajtóban várt ránk aggódó tekintettel.
- Ugye nincs komolyabb baja? - kérdezte tőlem aggódva.
- Nincs, nyugodj meg. Felviszem a szobájába, utána beszélünk - indultam be a házba. Felvittem Reinát a szobába, leraktam az ágyba, majd halkan lementem a nappaliba. Leültem a magába roskadt Nick mellé.
- Bella merre van? - szólaltam meg én először.
- Amint meghallotta, hogy Castiel itt van, egyből hozzá indult. Nagyon megviselte az, hogy nem szólt neki arról, hogy újból a városban van. De nem hiszem el, hogy volt pofája visszajönni - háborgott Nick.
- Előbb vagy utóbb, úgyis visszajött volna - mondtam. Nick megértően megfogta vállam, majd megveregette.
- Sajnálom haver. Biztos nehéz lehetett neked, őket együtt látni. Nem tudom felfogni, hogy volt képes Reina találkozni vele mindezek után.
- Fel voltam készülve arra, hogy együtt látom majd őket - sóhajtottam egy nagyot. - Nick... Én már pár napja tudom, hogy Castiel itt van. Abban pedig én is közrejátszottam, hogy találkoztak. Nemrég felkerestem őt, és megkértem, hogy beszéljenek. Direkt hagytam Kolra Reinát, mert tudtam, hogy elfogja vele engedni. Bár neki nem mondtam semmit, de sejtettem, hogy ugyanazon a véleményen van mint én, hogy jobb lesz ha tisztázzák a dolgokat.
- Te teljesen megőrültél? Miért tetted ki magatokat, és a húgomat is ekkora szenvedésnek? - kérdezte feldúltan.
- Mert addig nem lehetünk boldogok Reinával, amíg érezz is bármit Castiel iránt. Ha tényleg szereti még mindig, akkor én nem fogok az útjába állni, elengedem. De ha nem, akkor harcolni fogok érte és nem engedem, hogy az a fiú elvegye tőlem - mondtam határozottan.
- Tényleg megőrültél. Saját magad alatt vágod a fát. A húgom egy labilis személyiség, egyetlen mondat is képes megváltoztatni az érzéseit. Castiel pedig ismer minden fortélyt, amivel magába bolondíthatná újra Reinát. Most követted el életed legnagyobb hibáját Noah. Sajnálom, hogy ezt tőlem kell hallanod, de nem fogsz tudni nyerni ellene, ha hagyod, hogy továbbra is találkozzanak. Sőt, lehet már késő is. Lehet elég volt egyetlen egy találkozás is ahhoz, hogy fellobbanjon minden régi tűz közöttük. Nem tudhatja senki, hogy mi történt ma délután közöttük! - meredt maga elé kétségbeesetten Nick.

Mintha tőrt nyomtak volna a szívemben. Úgy hatott minden egyes mondat rám, amit Nick mondott. Teljesen igaza volt. Azt hittem jó lesz így ahogy tettem, de közben a saját pozíciómra nem figyeltem. Mindig csak Reina érdekeit tartottam szem előtt, de most nem csak róla van szó, hanem rólam is. Én nem akarom őt elveszíteni, mindennél jobban szeretem, de ha a dolgok más irányt vettek tényleg, akkor mihez kezdjek? Tudom balgaságot követtem el azzal, hogy hagytam összefutni őket, de akkor még nem gondoltam bele a saját helyzetembe is.
Nem tudtam mit felelni Nicknek, azokra amiket mondott. Letörten ballagtam fel Reina szobájába. A kilincsre tettem a kezem, de még hezitáltam egy kicsit.
Biztos vagyok benne, hogy szeret engem, de talán nem elég ez a szerelem ahhoz, hogy együtt maradjunk. Tudni akarom, mi is történt pontosan ma abban a házban. Másrészt félek, hogy ha elmesélné, akkor megváltozna kettőnk között minden.
Csendesen nyitottam be a szobába. Reina az ágyán ült és a párnáját szorongatta. Könnyes szemekkel kapta a tekintetét rám, majd zokogásba kezdett. Lassan megindultam felé, a testem remegett a bizonytalanságtól, a sok kérdéstől. Leültem mellé, majd megtörölgettem az arcát. Bánatos szemekkel nézett fel rám, majd szorosan megölelt. Hagytam. Nem tudtam ellenkezni. Akármi is történik majd velünk, nekem ő a legfontosabb az életemben.
- Noah, kérlek bocsáss meg. Én nem akartam vele beszélni, de Kol erősködött. Nem tehettem semmit - szipogta a mellkasomba. Gyengéden végigsimítottam a haját többször egymás után.
- Én nem haragszom. De meg kell beszélnünk pár dolgot - emeltem fel a fejét és a szemeibe néztem. - Mi történt ma ? Szeretném tudni.
Kikerekedett szemekkel nézett először rám, majd lassan lehajtotta a fejét, és tördelni kezdte az ujjait.
- Beszélgettünk. Elmondott  mindent arról, hogy miért is ment el. Majd azt bizonygatta, hogy még mennyire szeret  - felelte halkan.
- És mit éreztél, amikor elmondott neked mindent ? - kérdeztem.
Hirtelen felkapta a fejét és a rám nézett, majd piros arccal visszahajtotta a fejét.
- Megígértem neked, hogy őszinte leszek veled, úgyhogy nem titkolom el! - motyogta. - Pár percig úgy éreztem, hogy már nem haragszom rá. Hogy elszállt minden haragom felé. De esküszöm, csak pillanatnyi érzés volt, mert utána ismét elöntött az a sok keserű érzés, amit átéltem. És rájöttem, hogy nem akarok neki semmiképp sem megbocsájtani - fogta meg a kezem, majd újból sírni kezdett.
Hát igaza volt Nicknek. Az a fiú, egyszerű szavakkal is tudja irányítani Reinát.
- Noah, kérlek mondj valamit - rángatta meg finoman  karom Reina.
Egy pillanatra elgyengülni éreztem magam, de össze kellett szednem magam. Nem mutatkozhatom Reina előtt egy megtörhető emberként. Ő nem ismeri ezt az oldalam, és soha nem is fogja.
- Szereted még őt? - csúszott ki a számon idegesen.
Meglepetten nézett rám, de nem válaszolt. Erősen megszorította a kezem, majd a szívéhez emelte és hagyta, hogy megérintsem.
- Én szeretlek téged Noah. Az érzéseim nem változtak feléd. Csakis veled akarok lenni, és nem Castiellel! - jelentette ki határozottan.
- Miért hangzik ez úgy nekem, hogy " Szeretlek Noah, de még Castielt is szeretem " mert ez nem válassz volt a kérdésemre. De nem is kell válaszolnod - álltam fel mellőle idegesen.
Bármennyire is próbáltam magam visszafogni, nem ment. Ez egyáltalán nem volt egyenes válasz, ami azt sejteti, hogy tényleg szereti még őt is. Igaz tudtam róla, hogy érez iránta még valamit, de amíg kimondatlanok maradtok dolgok nem törődtem velük. Annyival is megelégedtem, hogy velem volt.
- Egyáltalán nem úgy van! - mondta feldúltan Reina. 
- Döntened kell. Ki kell találnod azt, hogy melyikünk irányban haladsz tovább.Hozzá akarsz-e kötődni újra, vagy velem akarod folytatni továbbra is - mondtam majd megindultam az ajtó felé.
- Miféle feltétel ez? - kiáltotta. - Megmondtam, veled akarok lenni, nem pedig vele. Akkor miért csinálod ezt?
- Mert azt akarom, hogy felejtsd el a múltadat! Itt vagyok neked most már én - fordultam felé.
Pár percig meredten bámult rám. Majd lassan felkelt az ágyból, és a tükrös asztalához ment, leült a székre és nézte magát a tükörben. Nem értettem miért nem mondd semmit.
- Nem fogom elfelejteni a múltamat, mert az tesz azzá, aki most vagyok. Ezt te is nagyon jól tudtad, és elfogadtál így is. A múltam része Castiel is, és nem fogok úgy tenni, mintha nem létezne. Mert emlékeznem kell rá ahhoz, hogy tudjam gyűlölni. Hogy szenvedést tudjak neki okozni - mondta teljesen rideg hanggal és tekintettel.
Mintha az a lány nézett volna vissza rám a tükörből, akivel akkor találkoztam, amikor idejöttünk. A szemei ridegsége, borzongást váltott ki belőlem. Miért változott meg egyik pillanatról a másikra?
- Noah! - fordult felém.  - Tényleg nem bízol az érzéseimben, ahogy én sem a sajátjaimban. De egyvalamit tudok. Ma lett volna számtalan esélyem arra, hogy Castiellel maradjak, de nem tettem. Én téged akarlak. Igaz az érzéseim, most mint a tornádó kavarognak bennem, de azt akarom, hogy te legyél mellettem. Képes vagy harcolni értem Noah Jensen?  - kérdezte ugyan abban a rideg hangnemben.
A mondatai visszhangoztak a fülemben. Legszívesebben egyből rávágtam volna, hogy igen, de közben bizonytalan is voltam. Most mondta a saját szájával, hogy ő se biztos az érzéseimben. És nekem vajon megéri ezért szenvedni?





                                                                          Reina



Noah nem válaszolt tegnap este a kérdésemre, csak fogta magát, megfordult és kiment a szobából. Nem értettem a viselkedésem, hogy miért beszéltem ilyen nyíltan és keményen vele. De az, hogy azt mondta válasszak, megrémített. Félelem járta át minden porcikám attól a gondolattól, hogy elhagy. Nem bírnék nélküle élni, és ezért nem mondtam el neki mindent arról, hogy mi történt akkor.
Szeretem őt, az nem múlt el egy percere sem. De nem tehetek úgy, mintha Castiel nem lenne. Bármennyire is kiakarom irtani magamból nem megy. Azt viszont nem engedem meg magamnak, hogy hibát kövessek el. Még ha bele is halok, küzdeni fogok ellene, és megmutatom Noahnak, hogy igenis vele akarok lenni.
Este nem maradt mellettem. Amíg fürödtem átpakolta a dolgait Kol szobájába. Rettenetes érzés volt szembesülni azzal, hogy talán elveszíthetem. Minden erőmmel próbálom helyrehozni a dolgokat, de úgy látszik egy nap leforgása alatt, kicsúszott minden a kezeim közül.
Nulla élet kedvel indultam meg a suliba. Noah ismét Kolra hagyott, és Nickel ment. Kedvetlenül ballagtam Kollal az utcán. Lépéseim tele voltak félelemmel. Castiel visszatért, ami azt is jelenti, hogy az suliban is ott lesz. Nem tudom mi fog történni, hiszen egy osztályba járunk mind a hárman.
- Csajszi - érintette meg a vállam Kol. - Sajnálom a tegnapit. Nem tudom honnan tudta meg Noah, hogy azzal a fiúval vagy. Pláne azt, hogy merre is lakik. Minden az én hibám. Ha szakítotok én esküszöm belehalok.
- Ne okold magad. Te sem tudhattad, hogy ez fog történni. Valójában, a szívem legmélyén én is elakartam menni Castiellel. Mindent tudni akartam, de közben teljesen elfelejtkeztem Noahról. Ha arra gondolok, hogy ő mi mindent tett értem, és mennyire szeret, még rosszabbul érzem magam. Olyan mintha elárultam volna őt! - mondtam nagyokat sóhajtozva.
- Te ismered a legjobban az érzéseidet. Teljesen biztos vagy abban, hogy Noah az, aki melléd való? - állt meg előttem Kol.
- Kol, mi ez a kérdés ilyen hirtelen? - néztem fel rá meglepetten.
- Neked kell tudnod, hogy ki tartozik hozzád, és ki tud boldoggá tenni. Minden okkal történik hercegnőm. Annak is oka volt, hogy miért pont most bukkant fel újra Castiel. Én elhiszem, hogy szereted Noaht, de vajon azok az érzések, amiket Castiel iránt éreztél eltűntek valóban? Vagy csak a szíved mélyére zártad őket, annak a reményében, hogy egyszer eltűnnek onnan?
- Ne legyél kérlek ilyen költői! Engem már semmi nem köt ahhoz a fiúhoz - mondtam felháborodva, majd kikerültem és elindultam.
- Tudod, tegnap észrevettem valamit. Akármennyire is próbáltál gyűlölettel nézni Castielre, nem ment teljes egészében. Én láttam a szemedben egy kis ragyogást is, ami azt jentette, hogy boldoggá tett az, hogy újra látod. Próbálod eltiporni ezeket az érzéseket, de miért? - folytatta Kol.
A szavai roppantul idegesítettek. Egyszerűen nem akarok mást, csak Noahval lenni. Néha úgy érzem sikerül kivernem a fejemből Castielt, de utána mindig történik valami, ami teljesen felbolygatja megint a lelkivilágom. Tudom, hogy Kol a legjobbat akarja nekem, de a szavai súlyai, csak még jobban összezavarnak.
Sietősre vettem a lépteim. Nem volt kedvem folytatni ezt a beszélgetést. Elhatároztam, hogy nem fogok veszíteni Castiel ellen, és ennek érdekében nem hagyom, hogy bárki is eltérítsen a célomtól.
Az emeletre vezető lépcső előtt elbúcsúztam Koltól, majd az osztályterem felé vettem az irányt.
Már a távolból kiszúrtam az ajtóban várakozó Kimet, Amber és Violát. Amint megláttak szinte sprintben futottak elém.
- Szörnyűség - lihegte Viola.
- Reina, ne menj be a terembe. Inkább lógjuk el a mai napot! - jelentetten ki Kim majd megfogta a karom.
- Igaza van Kimnek. A mai nap borzalmas, túl sok dolgozat lesz. Biztos te sem készültél, menjünk el plázázni! - mondta Amber, majd a másik oldalamra állt és belém karolt.
- Lányok - kaptam ki a kezeim és szembe álltam velük. - Az az érzésem, hogy nem akarjátok, hogy bemenjek a terembe.
- Nem... Nem igaz, miért ne mehetnél be? - legyintett Kim zavarodottan.
- Gondolom azért, mert Castiel is ott van! - néztem rájuk.
- Te... te ezt honnan tudod? - kérdezte meglepődve Amber.
- Tegnap már volt szerencsém hozzá - nyögtem ki halkan.
- Mi?? - mondták kórusban.
- Igen! De nem érdekel mi van vele. Nagyon jól tudjátok, hogy Noaht szeretem. Castiel akármit csinálhat, nem fog érdekelni.  - mosolyogtam rájuk, majd a terem felé indultam.
- Asszem tudnod kell még valamit - lépett elém Amber.
- Mit?
- Nem rég történt egy kis incidens Eren és Castiel között! - mormogta az orra alatt.
- Mégis mi ?
- Eren, amint meglátta Castiel a suli előtt, egyből neki esett. Kentin és Tyler, alig tudták lefogni. Kétszer be is húzott Castielnek.
- Ez az idióta. Ki is csaphatják ezért - mérgelődtem majd ismét elindultam. Idegesen léptem be a terembe, és a szememmel Erent kerestem. Szánalomra méltó volt tőlem, hogy az első szempár akivel találkoztam, az Castielé volt. Vigyorogva ült a régi helyén, és engem nézett. Félrekaptam a fejem, majd Erenhez mentem aki a padjánál ült és Tylerrel beszélgetett.
- Ne kezd!  - szólalt meg, amint látta, hogy felé indulok mérgesen.

- Pofa be! Te normális vagy? Mi van ha kirúgnak? Megérne ennyit neked? - álltam szorosan elé, és szinte szikrákat szórtam a szemeimmel.
- Megérte! Már az első nap amikor találkoztam vele, viszketett a tenyerem rá, most pedig még okom is volt amiért megüthetem. Úgy hogy ne gyere a szent beszéddel Nővérkém, mert nem érdekel. Megérdemelte, csak kár, hogy nem tudtam maradandót sérülést okozni rajta - mondta gúnyosan Eren.
Majd szétrobbantam a dühtől. Az a beképzelt arrogáns seggfej arca, amit néha felvesz a falra kerget.
-  Te vagy a legidiótább ember a világon! - ordítottam rá mérgesen. Ökölbe szorult kezekkel álltam előtte és dúltam a haragtól. Nem akarom, hogy a Castiel és én dolgaim miatt, mának is valami baja származzon belőle. Főleg nem a testvéremnek.
- Ne kiabálj már. Én csak az előjáték voltam neki. Majd más elintézi helyettem is - vigyorgott Eren.
Nick! Szemeim elé tárult egy látomás ként, amint Cas és Nick találkoznak. Abból iszonyú nagy verekedés lesz.
- Most tényleg felakarsz... Mi van? Mit bámulsz annyira? - kédeztem Erentől. A vállam fölött elnézett és meredten bámult az ajtó felé. Megfordultam én is, majd Rosával és Noahval találtam szembe magam.
Noah suttogott valamit Rosának, majd elindult a padja felé. Ahogy elhaladt előttem fejét felém fordította, majd megállt előttem.
- Jó reggelt! - köszönt illedelmesen. Köszönt Erennek és Tylernek is, majd tovább sétált és leült a helyére.
Nagyon rosszul érintett a hűvös viselkedése. Szeretem őt és nagyon fáj az, hogy nem tudok semmit tenni annak érdekében, hogy helyrehozzam a dolgokat.  Rettenetes helyzetbe kerültem, elvesztettem Castielt már rég, akit valóban szerettem. Majd kaptam egy új esélyt Noahval, de rá kellett döbbenjek, hogy őt  is tönkre tettem. Szép kilátások.
Rosa felé néztem, aki pont akkor ült le az asztalunkhoz. Senki másra nem figyelve, se Noah, se Castiel, se senkire haladtam a padunk felé. Végig Rosa arcát fürkésztem. Mit tehetnék érte? Tegnap olyan lekezelően beszéltem vele, pedig nem érdemelte meg. Ránéztem az órámra és volt még tizenöt perc becsengőig. Leültem Rosa mellé, majd megfogtam a bal kezét, amit a padon pihentetett.
- Rosa... Szeretnék veled beszélni! - szólaltam meg halkan, majd az arcát vizslattam.
Kisírt szemekkel fordult felém, majd sóhajtott egy nagyot.
- Nem akarok most Reina. Neked is megvannak a gondjaid és nekem is - fordult vissza az ablak felé és az udvart bámulta.
Szörnyen éreztem magam. Tudtam, hogy maga alatt van a Nickes dolog miatt, de tanácstalan voltam, hogy mit kellene tennem. Ő olyan magabiztosan kezelte az én kálváriám, és most, mikor ő van olyan helyzetben, én nem tudok kitalálni semmit sem amivel segíthetnék neki.
- De én tényleg megakarlak hallgatni! - jelentettem ki és közelebb csúsztam hozzá.
- Én viszont most csak egyedül akarok lenni, egy kicsit. Ne aggódj, már kibeszéltem magamból a fájdalmat Lysnek, és jobban érzem magam egy kicsit. De most ha lehet, hagyj egy kicsit békén még.
Teljesen hátat fordított nekem, amitől még szarabbul éreztem magam. Saját magam jutott eszembe, amikor én csináltam ezt vele. Minden, tényleg minden összeomlott körülöttem. Lassan elvesztek mindenkit, aki fontos számomra.
Csalódottan álltam fel a székről, majd kisétáltam a teremből. Kiakartam egy kicsit szellőztetni a fejem. Erre egyelten helyet találtam alkalmasnak, a tetőt. Azóta is mindig idebújok el, ha egy kis magányra vágyok. Felszaladtam a lépcsőn, és szerencsémre még mindig nyitva volt az ajtó. Az időjárás már nem éppen volt melegnek mondható. A szél szinte átfújt a vékony bőrkabátomon. Fáztam, de felakartam frissülni egy kicsit. A korláthoz álltam és az eget kémleltem. Borús! Borús, mint szinte mindenkinek a hangulata, akik közel állnak hozzám. Rettenetes vagyok a szerelemben és a barátságban egyaránt. Támogatnom és segítenem kellene Rosát, hisz a legjobb barátja vagyok. De egyszerűen nem megy. Elbuktam mint legjobb barát, és ez nagyon fáj. Nem vagyok az a régi lány, aki egy évvel ezelőtt idejött ebbe a városba. a  Az az ártatlan és mindenkivel kedves lány aki voltam, talán most tudná, hogy mit kellene tennem Rosával. De ő már nem én vagyok. Megpróbáltam mindent újrakezdeni. Tényleg igyekeztem  jó barát lenni ismét. Akartam! Próbáltam ismét a régi lenni, de nem sikerült. Hiába próbálkoztam sok mindennel, az élet nem akarta úgy. Az élet talán azt akarja, hogy vergődjek, mint a partra vetett hal és tehetetlenül nézzem, ahogy szétesik minden körülöttem.
Könnycseppek hullottak a kezeimre. Az én könnycseppjeim.
- Miért vagyok ilyen? Miért nem tudok erős és magabiztos lenni?  - tettem fel magamnak a kérdéseket.
A hátam mögött egy kellemesen meleg testet éreztem. Karjai átfonódtak a derekam körül, szorosan és védelmezően átöleltek. Nagyon is ismerős kezek voltak, de mégis olyan idegennek tűntek. Könnyes arccal a mellkasának dőltem, majd az állát a vállamra hajtotta. Egyenletes szuszogása engem is megnyugtatott egy kicsit.
- Minden rendben lesz! Rosa is befogja látni, hogy szüksége van rád. Hidd el! Mindent megfogunk oldani. Ne sírj! - mondta halkan.
Bárcsak igaza lenne, és minden egykönnyen rendbe jönne. Minden újra csodás és szép lenne, mint régen...