" Fájdalmas amikor a közelembe vagy "

  Legalább száz indokot tudtam volna mondani, amiért most nem kellett volna itt lennem, de egyik sem tűnt jelentősnek amellett az ok mellett, ami az ittlétem mellett szólt. Remegve és félve a következményektől ültem a kanapén, Castiel pedig velem szemben. Csak bámultuk egymást. Olyan volt, mint egy játék kettőnk között. Hallgatunk és néztük egymást. Ez volt a mi játékunk.
Soha nem gondoltam volna, hogy eljön ez a pillanat. Hogy szemtől szemben fogok még egyszer állni vele. Annyi mindent akartam neki mondani, de egy szó sem jött ki a torkomon. Nehezen tudtam magam kontrollálni. Még mindig megrémisztett az az érzés, hogy ha a közelemben van nem tudok parancsolni az érzéseimnek.
Nem tudtam hol kellene kezdenem, hogyan kellene elmondanom azt a sok fájdalmat, amit tőle kaptam. Egyszerűen szenvedtem, és rettegtem, hogy mi lesz, ha mindketten megszólalunk.
Látszólag őt is ezek a kérdések nyomasztották. De ő sokkal erősebb és magabiztosabb volt nálam. Láttam rajta, hogy elérte azt a pontot, hogy nem bír tovább csendben maradni. Rám szegezte szürke szemeit, amitől a szívem egy hatalmasat dobbant.
- Sajnálom - mondta letörten.
- Azt hiszed ezzel el van intézve? Hogy ettől a szótól elfelejtek minden fájdalmat amit akkor éreztem? - kérdeztem tőle megvetően.
- Tisztában vagyok vele, hogy nem. Ne kezelj hülyeként - mordult rám.
- Ne kezeljelek úgy? Mégis mit vársz, mit kellene tennem? Annyi mindenen mentem keresztül az elmúlt hónapokban, hogy azt el sem tudod képzelni. Te elhagytál, kiderült az apám nem az apám, Rayen megakar ölni és még sorolhatnám. De te nem voltál mellettem, mert jobbnak láttad önzőnek lenni, és lelépni a világ másik felébe. Erre meg most azt mondod, hogy sajnálom ? Hát ez kibaszottul kevés nekem - álltam fel mérgesen és körbe körbe járkáltam a nappaliba.
Dúltam a dühtől, de nem akartam kitörni. Jobban körülnéztem a lakásban, minden ugyan úgy volt ahogy anno hagytuk. Régi érzések töltöttek el. Mi történt volna akkor, ha ideköltözöm Castiellel? Talán akkor is elhagyott volna?
- Mindent tudok. És nagyon is szenvedtem amiatt, hogy nem voltam melletted azokban az időkben. De nem tehettem mást, hidd el.
- Mindent tudtál? Gondolom, már akkor áruló volt Rosa - fordultam felé.
- Nem ő volt - hajtotta le a fejét. - Rosa véletlenül került mellénk. Aznap amikor hazajöttünk, és Lyssel ide vettük az irányt útközben találkoztunk vele. Először meglepődött, aztán minden átkot ránk szórt, majd Lys meggyőzte, hogy hallgasson meg bennünket. Hitt nekünk, és valamilyen szinten talán meg is bocsájtott. Én kértem meg rá, hogy még ne szóljon neked arról, hogy itthon vagyok. Felakartam készülni rendesen erre a beszélgetésre. De sohasem gondoltam volna, hogy pont a stúdióba fogunk találkozni. Rosa egy szóval sem mondta, hogy te vagy Takuma új énekesnője.
- Ez mind szép és megható, de nem érdekel. Nekem nem tudsz olyan magyarázatot adni, amitől meggondolnám magam. Tudod, hogy mi történik, ha egyszer elveszíted a másik bizalmát? Az, hogy soha többé nem hiszel majd annak az embernek! Ha akkor hazudott, most mért ne tenné ugyanazt? Elérted azt, hogy innentől kezdve, soha többé nem lehetek biztos benned - néztem lekezelően rá.
Ökölbe szorította a kezét és idegesen jártatta a lábát. Nagyon jól tudtam, hogy a nemtörődöm stílusommal rendesen feltudom őt húzni. Egy pillanatra megijedtem, amikor felállt és dühösen rám nézett. Ahogy közelebb lépett hozzám még jobban megrettentem. Megragadta a karom és a fotelba dobott. Mérgesen fölém hajolt és leszorította a két kezem a karfára.
- Engem pedig az nem érdekel, hogy téged hidegen hagy a dolog. Akkor is elfogom mondani mi történt valójában - mondta nekem indulatosan.
Lélegzet visszafojtva hallgattam a mondandóját. Nem mertem még megmoccanni se. Éreztem, hogy minél többet tudok meg a valós okokról, annál jobban kezdek ellágyulni. Ijedten észleltem, hogy már nem is haragszom rá úgy igazán, szívből, ahogy  haragudnom kellene az ellenségemre. És ez szíven ütött. Annyira közel volt az arca az enyémhez, hogy bármelyik pillanatban megcsókolhatott volna. Szörnyű érzés volt ezt érezni, miközben nekem új életem lett Noahval. Úgy éreztem magam mint egy áruló cafka, aki egy hihető mese hallatán egyből odaadja magát egy másik férfinak. De nem tehettem ezt. Nem élhettem vissza Noah szerelmével. Én már hozzá akartam tartozni, és nem Castielhez.
- Mindent érted tettem, mert szeretlek! - mondta megkönnyebbülten, majd elengedte a karom. Gyorsan felálltam a fotelból és tisztes távolságra álltam tőle.
- Ezt te sem gondolod komolyan, hogy az apád összeállt az én apámmal? Ez abszurdum.
- Pedig így van. Azt mondta ha elhagylak, akkor segít nekem abban, hogy Rayen ne tudjon neked ártani. De akkor még nem tudtam, hogy ez egy csapda volt, azért hogy eltávolítson mellőled. Kiakart engem vonni ebből a játékból. Mindig csak védeni akartalak, és nem akartam, hogy bármi bajod essen. Ezért fogadtam el amit mondott. Tudtam, hogy nehéz lesz neked is és nekem is, de én tényleg azt gondoltam, hogy az apám segít nekem az apád ellen. De csalódom kellett. Minden amit tettem hiába való volt. Elvesztettem a családom és téged is ő miatta - mondta elcsukló hangon és közelebb jött hozzám.
- Ez engem már nem érdekel. Csak lépj tovább Castiel, ahogy én tettem. Ne kapaszkodj többet a múltba mert már hiába való. Nem szeretlek már. Boldog vagyok Noahval. Kérlek hagyj minket békén - fordítottam hátat neki.
A bensőmet égették azok a mondatok, amiket az imént kiejtettem. Még magam sem hittem el, hogy aminek igaznak kellett volna lenni, csak egy hazugság volt. Persze boldog vagyok Noahval, de az nem igaz, hogy nem szeretem már Castielt. Csak elengedtem.
Felvettem a kabátom és az ajtó felé indultam. Nem tudtam meddig tudom még fent tartani ezt a nemtörődöm stílust. Bármelyik percben összetörhetett volna az álarcom, és akkor végleg megadtam volna magam neki. De nem akartam. Attól, hogy megmagyarázta a dolgokat, az nem változtat semmit azon, hogy teljesen összetörte szívem, és szenvedtem miatta.
- Rettegj csak az érzéseidtől, zárd el őket, tegyél úgy, mintha nem lennének, és azon kapod majd magad, hogy semmi sem oké. Hazugságban élsz, próbálod nem észrevenni azt, ami nyilvánvaló, hogy még te is szeretsz engem  - szólt hozzám amint az ajtó elé értem.
- Vigyél vissza a stúdióba és ne szólj hozzám többet. Részemről lezártam ezt a kapcsolatot. Csak tűnj el az életemből, mert nagyon fájdalmas amikor a közelembe vagy - mondtam neki zaklatottan.
Csak azt kívántam, hogy tűnjön el a szívemből, a fejemből és a szemem elől örökre. Ezek az érzések amiket még mindig iránta érzek, csak el kellene, hogy tűnjenek.
Ahogy kinyitottam az ajtót, hirtelen megragadta a karom, magához húzott, majd megcsókolt. Hihetetlen erő volt abban a csókban, hihetetlen érzések szabadultak fel bennem, csak egy  aprócska érintéstől és csóktól.
- Nem érdekel ha azt gondolod, hogy fájdalmas körülöttem lenned. Mert az a helyzet, hogy nem fogok eltűnni - mondta remegő hanggal amikor szétváltak ajkaink. Megérintette az arcom két oldalt, és a homlokát az enyémnek támasztotta.
- Sajnálom Reina, több milliószor fogom neked ezt elmondani. Sajnálom. Én tényleg csak veled voltam boldog. Én megbántam, amiért elhagytalak. Utálhatsz és gyűlölhetsz, de ne mond hogy tűnjek el. Sosem tudnálak újból magadra hagyni - ölelt át szorosan.
 Álltam ott mint egy megkövült szobor, és nem tudtam szóhoz jutni. Fájdalmas és szomorú emlékek kötnek hozzá, de sosem fognak eltűnni. Ez a bizonyítéka annak, hogy sosem tudtam teljes szívemből megutálni.  Éreztem Castiel könnyeit a nyakamon lecsordulni, amitől én is elgyengültem. Azok a könnyek, amiket mindig is magamban rejtettem, most előtörtek. Az eszemet teljesen elvesztettem és már csak a szívemre hallgattam. A lehető legszorosabban átöleltem és magamhoz húztam. 

A következő pillanatban az ajka ott volt az enyémen, és én már nem küzdöttem ellene. Nem azért, mert ezerszer erősebb nálam, hanem azért, mert az akaraterőm abban a pillanatban porrá omlott, amint az ajkunk találkozott. Ez a csók nem volt olyan, mint az emlékeimben élők, és ez részemről nagyon rendben volt így. Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserébe a pillanatól, amennyit csak lehet. Így hát visszacsókoltam, a szívem összevissza vert, elfulladva kapkodtam a levegőt. Teste az enyémnek feszült, és boldog voltam, mert nincs az a szenvedés, amit ne viseltem volna el mindezért cserébe. 




                                                                      Rosa




Pár nappal ezelőtt olyan boldog voltam, hogy mindent megbánás nélkül csináltam. De ez csapda volt! Én azt hittem jót cselekszem, de pár pillanattal később a pokolban találtam magam. Soha nem akartam hazudni Reinának, de úgy véltem ez a legjobb döntés számára és Castiel számára is. Végig hallgattam Castiel meséjét, de nem bízom meg a történet valódiságában százszázalékosan. De egyvalamiben biztos vagyok. Őrülten szereti Reinát és bármit elkövetne azért, hogy újra együtt legyenek. Részben megértettem Castiel érzéseit. Időről időre mind követünk el hibákat. Olyasmit teszünk, amit aztán kétségbeesetten próbálunk helyrehozni, és meg nem történtté tenni. Ő most a lehetetlent akarja helyrehozni.
Nem tudtam ülni a babérjaimon a stúdióban. Kol minden egyes gyilkos pillantása felém megőrjített. Tudtam, hogy elfog mesélni mindent Nicknek. De ezzel nekem kell szembenéznem. Azt akarom, hogy tőlem hallja az igazságot, és ne pedig Koltól. Ha Reina és Castiel visszaér, a barátnőm úgysem hallgatott volna meg. Ezért inkább fogtam magam, és leakartam zavarni ezt a beszélgetést gyorsan, köztem és Nick között. Percekig csak álltam és nyomtam a csengőt az ajtó előtt, de nem jött ki senki. Furcsálltam, hogy nincs itthon senki, mert Nick azt mondta nem megy sehova mert Kol, Reinával van, Noahnak pedig dolga van. Arra gondoltam, hogy biztos alszik ezért nem jön le. Elővettem a kulcsom amit Reinától kaptam, és bementem a házba. Csendben Nick szobája felé vettem az irányt. A kilincsre tettem a kezem és vettem egy nagy levegőt. Túl kell esnem rajta bármi történjék. Lenyomtam a kilincset majd beléptem a szobába.
Rezzenéstelen arccal néztem rá az ágyban hancúrozó Nickre és Bellára. Amint észrevettek szétrebbentek mint a madarak, és rémülten néztek rám.
- Rosa - szólalt meg Nick ijedten, majd maga köré csavarta a takarót és felkelt az ágyból.
A testem remegett minden egyes levegő vételtől. Iszonyatos erővel csapott le rám. Megcsalt. Ő volt az egyetlen ember, akiről sohasem gondoltam volna, hogy ezt megteszi. Tudtam, hogy kívülről jól mutattunk. Az igazság azonban az, hogy soha nem éreztem azt az összhangot közöttünk, mint amilyen Reina és Castiel között volt. Mindig az volt az érzésem, hogy színjátékot játszunk. És most valahogy ez az érzés megvalósult.
- Szóval ezért távolodtál el tőlem? Ez annyira szánalmas. Mégis mióta csináljátok ezt a hátam mögött? - kérdeztem Nicktől zaklatottan. Olyan erővel szorítottam már a kilincset, hogy az ujjaim falfehérek voltak. Kíváncsi is voltam a válaszára meg nem is.
- Nem így akartam, hogy megtudd. Elakartam neked mondani, de nem volt még elég bátorságom - válaszolt halkan Nick. Szemeink találkoztak és ekkor megfordult a fejemben, hogy odaállok elé és jól felpofozom. De engem más fából faragtak. Bármennyire is fájt a dolog, én nem vagyok egy gyenge nő, akit csak úgy ellehet tiporni.
Rájuk néztem még egyszer, majd megfordultam és kimentem a szobából. Az ajtóban még megálltam.
- Tudod Nick, sok boldogságot kívánok kettőtöknek. Miattam nem kell aggódnod, megleszek. Akkor ezennel szabad vagy, semmi sem köt már hozzám - mondtam határozottan majd becsuktam az ajtót.
Lassan sétáltam le a lépcsőn. Ahogy haladtam lefelé, a könnyeimet úgy engedtem el. A szívem halkan tört  össze. Azt hittem, jobban fog fájni. Azt hittem, hangosabb lesz minden másnál. De nem volt hangosabb egy suttogásnál. Egy pillanat alatt megtörtént, és csak annyira fájt, mint egy apróbb pofon. Ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy Nick megfog csalni, nem hittem volna neki. Annyira csodálatosnak tűnt a kapcsolatunk, hogy sosem vettem észre, hogy egy álomvilágban élek. De én tényleg szerettem őt, mindennél jobban. Csak egy hiba volt az egészben. Mindig én voltam az övé, de ő soha nem volt az enyém. Még akkor sem amikor mellettem volt.
Csendesen becsuktam magam mögött a bejárati ajtót, majd körbenéztem magam körül.
- Egy darabig nem igen kell jönnöm ebbe a házba. Elvesztettem Nicket és Reinát is. Milyen szánalmas. Pár óra leforgása alatt, mind a kettejüket elvesztettem - gondoltam magamban, majd lassan elindultam. Hirtelen ajtócsapódásra lettem figyelmes, majd valaki megfogta a karom. Nick volt az. Maga felé fordított, majd szembe kellett néznem a fájdalmas tekintetével.
- Mondtam, hogy nem kell aggódnod! - szólaltam meg nyugodtan mintha mi sem történt volna.
- Rosa, kérlek. Nem mehetsz el így. Hallgass meg. Annyira nem akartam, hogy így történjenek a dolgok - kezdett nyugtalanul magyarázkodni.
- Nick, felfogtam. Tudhattam volna, hogy sosem szerettél ki Bellából. Azt is tudhattam volna, hogy ha együtt éltek, majd ki fog alakulni köztetek valami. Csak vak voltam és nem akartam észrevenni az igazságot.
- Te tudtad, hogy én szerelmes voltam belé? - kérdezte meglepetten.
- Persze! Már a tavalyi karácsonyi kiruccanásunk óta. Hallottalak Reinával beszélni a dologról. De azt hittem, hogy én elég leszek ahhoz, hogy elfeledd. De sajnos kevés voltam - mondtam, majd lassan kihúztam a kezem a kezei közül.
- Én... én... tényleg szerettelek. Nem hazudok, de az elmúlt pár hétben újból elkezdtem vonzódni Bellához. Nem akartam, de legyőztek az érzéseim. Én tényleg boldog voltam veled, de...
- Nick! Hagyd abba - szóltam rá erélyesen. - Csak hagyj most magamra. Nem akarok tudni semmilyen részletről a ti kis kapcsolatotokban. Ne aggódj, én nem vagyok Reina. Nem fogok olyan lenni mint ő volt, amikor elhagyta Castiel. Egyet kérek. Egy ideig kerüljük egymást - néztem fel rá, majd gyengéden átöleltem.
Magam sem értettem miért tettem ezt, de nem mehettem el úgy, hogy ezt nem teszem meg. Óvatosan visszaölelt ő is. Percekig csak így álltunk, de semelyikőnk nem szólt egy szót sem.
- Szerettelek... úgy szerettelek, ahogy nem tudok és nem is akarok szeretni többé ! - suttogtam a mellkasába majd elsírtam magam. Ellöktem magamtól, majd gyorsan hátat fordítottam neki, és elfutottam. Zokogtam mint egy kislány, és még hallottam ahogy Nick a nevem kiabálja. De nem akartam megállni, nem akartam hogy lássa mennyire megviselt valójában az ölelése. Minden hiányozni fog. Minden ami ő volt.
A parkban leültem egy padra és kisírtam minden bánatom. Egyedül maradtam, és senkivel nem tudtam megosztani most a fájdalmam. Ilyen esetekben Reinát hívtam volna először, de ő most gyűlöl és fontosabb dolga is van, mint velem foglalkozzon.
Csak néztem ki a fejemből amikor egy kéz érintette meg a vállam. Könnyes szemekkel felnéztem és meglepetten vettem észre, hogy Lysander volt a kéz tulajdonosa.

- Te mit keresel itt? - kérdeztem miközben törölgettem a könnyeimet.
-Nem tudtam megvárni amíg Castiel visszaér a stúdióba. El kellett mennem a suliba elintézni a visszaíratásunkat. De veled mi történt ? Miért sírsz? - kérdezte aggódva.
- Most szakítottunk Nickkel - mondtam szipogva.
- Az lehetetlen. Azt hittem ti egy tökéletes pár vagytok - mondta meglepődve.
- A tökéletes pár olyan tökéletes volt, hogy Nick csak úgy megcsalt Bellával.
- Bellával? Ezt nem hiszem el - meredt maga elé Lys komoran.
- Sajnálom Lys. Tudom, hogy reménykedtél abban, hogy kibékülhetsz vele, de úgy látszik te is hoppon maradtál mint én - fogtam meg a kezét nyugtatóan. Kikapta a kezét a kezemből, majd átkarolta a vállam és magához húzott. Fejét az enyémnek támasztotta, majd így ültünk percekig.
- Miattam ne aggódj. Az enyém teljesen más tészta, mint a ti kapcsolatotok volt. De ne makacskodj itt nekem. Annyira higgadtan beszélsz itt nekem a dolgokról, mintha nem érdekelne, hogy mi történt. Pedig nagyon jól tudom, hogy belül mennyire szenvedsz - mondta, majd gyengéden felemelte a fejem az államnál fogva és a szemeimbe nézett. - Tudod jól, hogy bennem megbízhatsz. Barátok voltunk régen és remélem azok vagyunk még most is.
A szavai elgondolkoztattak. Mélyen legbelül tényleg rejtettem az érzéseimet.
- Olyan hülyének érzem magam! - néztem mélyen a szemeibe, majd szorosan átöleltem. Végre kiakartam adni magamból a sok keserűséget. Örülten szorongattam az ingét, majd sírni kezdtem.
- Nincs miért szégyenkezned. Örülj, hogy tiszta szívből tudtál szeretni valakit.
- De gyűlölöm őt Lys! - mondtam zokogva.
- Ezt csak most mondod, de nagyon jól tudom, hogy valójában nem gyűlölöd őt - mondta, majd meg simogatta  a arcom.
 - Miért ne gyűlölném? A legrosszabbat tette velem, amit ember a másikkal megtehet. Elhitette, hogy szeret, és szüksége van rám, aztán bebizonyította, hogy hazugság az egész! - emeltem a tekintetem Lysre, aki csak sóhajtott egy nagyot, majd visszanyomta a fejem a mellkasába.
- Tudom, hogy Nick szeretett téged. Jobban mint gondolnád. De sajnos némelyik ember szíve, olyan gyorsan változik mint az évszakok. Talán nem ő volt számodra az igazi. Akivel tényleg elkötelezhetnéd magad. Fiatal vagy még, és számtalan új szerelem lesz még az életedben. Ezért ne csüggedj annyira, én itt leszek melletted és mindenben támogatlak.
- Biztos, hogy segíteni fogsz? - szipogtam.
- Megígérem. Most az egyszer nem fogok hibázni. Rosa - fogta meg a két vállam és eltolt magától. Elszánt vigyorral a szemembe nézett, majd megfogta a két kezem.  - Nyugalom. Mindennek eljön majd az ideje, és én itt leszek melletted, hogy támogassalak. Egy értékes dologról beszélünk, a szívedről. Egyébként sem fogom engedni, hogy bárkinek odaadd!
Melegséggel töltöttek el Lysander szavai. Egy apró mosolyra kényszerített az, ahogy arcvonásait néztem. Annyira távolinak tűnt, hogy valaki szavai így tudjanak rám hatni, de Lys megcsinálta. Többé már nem féltem és tudtam, hogy segíteni fog nekem túljutni a nehézségeken. Rá kellett jönnöm, hogy ő tényleg egy igazai barát.
- A szívemet hivatalosan töröttnek nyilvánítom, és téged nevezlek meg támaszomnak! - vigyorodtam el, majd ismét hozzábújtam és immár könnyek nélkül tudtam pihenni egy kicsit a mellkasán.



                    
                                                                      Nick


Némán bámultam a házunk előtt a rohanó Rosa után. Legszívesebben utána rohantam volna, de már semmi értelme sincs. Az érzéseimet felé még nem feledtem el, és nagyon kínzott az a tudat, hogy összetörtem a szívét. Bárcsak lett volna elég erőm, már az elején bevallani neki az érzéseimet, amiket Bella iránt érzek. A lelkiismeretem  kegyetlenül marcangolt. Egy utolsó aljas szemétládának éreztem magam.
Mikor már teljesen eltűnt a szemeim elől Rosa, lassan visszamentem a házba. Bella már a nappaliba ült és idegesen várt rám.
- Most mi lesz Nick? - kérdezte tőlem aggódva. Belenéztem könnyes szemeibe. Annyira fájt őt is így látnom. Csendben odasétáltam hozzá, és leültem mellé.
- Azt hiszem, most már felesleges titkolóznunk - emeltem a tekintetem a plafonra, majd hátradőltem a kanapén. - Felfogom vállalni a kapcsolatunk. Nem élhetünk örökké bujkálva csak azért, mert félünk mások mit fognak nekünk mondani.
- Nagyon jól tudom. De van egy olyan érzésem, hogy sok embert fogunk elveszíteni - hajtotta le szomorúan a fejét Bella.
Felemeltem a kezem, majd magamhoz húztam.
- Ha tényleg így lesz, akkor azt jelenti, hogy ők sosem szerettek senkit. Akik voltak már szerelmesek érteni fogják, hogy mi szeretjük egymást és nem követtünk el akkora bűnt.
- Én akkor is félek. Reina, Kol és Noah mind neheztelni fognak ránk.
- A fiúk miatt ne aggódj. Ami viszont Reinát illeti, azt hiszem nekem kellene először beszélnem vele - sóhajtottam egy nagyot, majd elővettem a mobilom.
- Szerintem Rosa már mindent elmondhatott neki. Végül is a legjobb barátok - mondta nekem Bella szomorúan.
- Ha így is van, én akkor is megpróbálom felhívni. Hátha nem beszéltek még - mondtam miközben kikerestem Reina számát, majd hívni kezdtem.




                                                                       Reina



Lehetetlen helyzetbe kerültem. Az elmém, próbált kikerülni Castiel csókjai közül, de sikertelenül. Az egész testem megadta magát ennek az édes, és hívogató érzésnek. Ezekben a percekben tudatosult bennem igazából, hogy testileg és lelkileg is még mindig hozzá vagyok kötve.
Nagyot dobbant a szívem, de nem akartam hinni neki. Már úgy éreztem, hogy megszabadultam mindentől, ami hozzá kötött, hogy túl vagyok a nehezén, de tévedtem.
Már percek óta rezget a telefon a zsebemben, de Cas továbbra is szorosan tartott a karjai között, és szenvedélyesen csókolgatott. Féltem. Féltem, hogy Noah rájött, hogy Castiellel vagyok. Mikor levegőhöz próbáltunk jutni mind a ketten egy hosszú csók után, esélyt láttam arra, hogy félre lökjem őt.
- Ne ellenkezz! Most már te is tudod, hogy még mindig akarsz engem. A csókjaid elárulták nekem, hogy megbocsájtottál - mondta Cas lihegve, majd hátrébb állt tőlem.
- Megbocsátok neked, de ez másfajta megbocsátás. Castiel - néztem egyenesen a szemeibe. - Lehet hogy még mindig vonzódok hozzád testileg, de nem fogom engedni azt, hogy ugyanaz az ember kétszer is összetörje a szívem. Ne várd, hogy újra kezdjük. Még ha miattam is tetted amit tettél, az akkor sem változtat azon a tényen, hogy te megölted a szerelmünk. Én tényleg új életet kezdtem Noahval.
- És mi értelme van egy olyan fiú mellett élned, akit nem szeretsz teljes szívedből? - lépett közelebb hozám haragos tekintettel.
- Mert benne megbízom. De benned soha többé nem fogok. Akármit is jelentsen az, ami most történt közöttünk, én elfogom felejteni, mintha meg sem történt volna. Jobb lesz ha te is úgy teszel.
- Ami történt közöttünk, az megtörtént, és te sem tudod  meg nem történtté tenni. Szóval tagadhatod, szíved annál inkább kimondja majd az igazat. Vagy gondolod, magadnak tudsz hazudni? - mondta majd még közelebb lépett hozzám. Testünk összeért, amitől ismét megborzongtam. - Igenis szeretsz még engem. Nem Noaht, hanem engem. Ha akarod, hát akkor játsszuk ezt a macska egér játékot. Benne vagyok. De én fogok győzni, mert előbb vagy utóbb te is befogod látni, hogy te hozzám tartozol. Mindennél jobban fogsz majd rám vágyni, és én majd akkor itt leszek, várni foglak.
Lélegzetem is elakadt attól, amit mondott. Játékot akar játszani? Soha, de soha nem fogom azt hagyni, hogy nyerjen. Be fogom táplálni  magamba, hogy ezek után Castiel megszűnt létezni. Nekem létezni. Akkor is, ha miatta éreztem életemben először, hogy remeg a bőröm körül a levegő. Pedig most is remeg, attól a nézésétől, ahogy rám néz. Egyszerűen nem tudok neki megbocsájtani. Darabokra törte a szívem, és minden egyes szilánk fájó sebet ejtett, amelyek még ma is fájnak, ha arra a napra gondolok amikor elhagyott. A fájdalmaim felett nem hunyhatok szemet. Ez fog erőt adni abban, hogy én nyerjem a játékot.
Magabiztosan álltam a kihívó pillantásait. Szinte szikrázott a levegő közöttünk. A mobilom ismét elkezdett rezegni a zsebembe. Most már kicsit nyugodtabb szívvel szakadtam el Castiel pillantásától, majd elővettem a telefon.
- Mit akarsz Nick? - szóltam bele a telefonba, majd Castielre pillantottam. Meglepetten nézett, rám majd a mutatóujját a szája elé rakta jelezve, hogy ne mondjak Nicknek semmit róla.
- Beszéltél már Rosával? - kérdezte a tesóm zaklatottan.
- Nem beszéltem vele, és nem is akarok egy darabig. Jelenleg árulónak tekintetem - válaszoltam hideg hangnemben.
- Valami történt? Miért áruló? - lepődött meg a bátyám.
- Majd hamarosan rájössz te is. Addig nem mondok semmit. Úgyis elmondja majd neked, ha találkoztok.
- Ez itt a gond - halkult el a tesóm hangja. - Nem hiszem, hogy akar még ebben az életben látni engem.
Meghökkenve néztem fel Castielre, aki szintúgy megvolt lepődve. Annyira közel állt hozzám, hogy Nick minden szavát hallotta.
- Mit csináltál, te féleszű? - kérdeztem mérgesen.
Bármennyire is haragszom Rosára, nem tudok nem törődni vele. A legjobb barátnőm, és mindig mellettem állt, jóban rosszban.
- Reina! Jól figyelj arra, amit most mondani fogok. Lehet utálni fogsz és gyűlölni, de meg kell értened engem is. Tudom, hogy az elmúlt időszakban csúnyán viselkedtem veled, de kérlek hallgas végig - hadarta el a tesóm.
- Mondjad már!! - kiáltottam a telefonba.
- Én...én... Ma szakítottunk Rosával. Már egy ideje van valaki más akit szeretek. Ma Rosa rájött a kapcsolatunkra és kidobott - mondta zaklatottan.
- Miiiiiiiiiiii?? - kérdeztem értetlenül. - Te megcsaltad. Hogy volt pofád ehhez te baromállat. Pont te prédikáltál nekem Noahval kapcsolatban, erre te sem vagy különb. Mégis kivel?
- Nincs értelme tovább tagadnom. Én szeretem Bellát és vele csaltam meg Rosát! - jelentette ki a tesóm.
Köpni nyelni nem tudtam. Hát végül igazam lett. Pedig annyira szerettem volna hinni abban, hogy csupán csak képzelgek. Castiel ökölbe szorított kezekkel állt előttem. Nagyon meglephette az, hogy a tesóm és Bella mégiscsak egymásra találtak.
- Nick és Bella? Ez lehetetlen - mondta Castiel mérgesen. Hirtelen a szája elé kaptam a tenyerem, és reménykedtem benne, hogy Nick nem hallott semmit.
- Ezt a hangot... ezt a hangot ezer közül felismerem. Castiel - mondta idegesen. -  Visszajött az a barom és te vele vagy Reina? Hová raktad az eszed már megint? Azonnal mond meg hol vagytok, érted megyek.
- Nem avatkozz a dolgaimba. Inkább törődj a saját kis szappanoperáddal. Kollal nemsokára hazamegyünk és beszélünk. De egyet jegyezz meg - kezdtem mérgesen. - Ha egy szót is mersz szólni Noahnak, akkor megígérem, hogy pokollá teszem az életed - mondta, majd mérgesen kinyomtam a telefont.
Castielre néztem, aki elgondolkozva állt előttem.
- Ez meglepett - nézett rám.
- Engem nem. De hagyjuk most ezt a témát. Vigyél vissza a stúdióba, most azonnal - nyitottam ki ismét az ajtót, majd a lifthez léptem.
Castiel felvette a kabátját, majd bezárta az ajtót. Zsebre dugott kézzel sétált mögém, majd átölelt.
- A játszma mostantól kezdődik - suttogta a fülembe, majd megfordított és megcsókolt. Olyan hirtelen történt minden, hogy reagálni sem volt időm. Csak egy gyors csókot adott az ajkaimra, majd eleresztett. Önelégülten állt előttem és perverzen mosolygott rám. Elöntött a düh, amiért máris elvesztettem az első csatát. Felemeltem a kezem és pofon akartam vágni, de elkapta a csuklóm. Szikrázó szemekkel néztünk egymásra, amikor megszólalt a lift jelzője. Kikaptam a kezem az övéből, majd megfordultam és vártam, hogy kinyíljon az ajtó.
Amikor végre kinyílt, a szívem vad dobogásba kezdett attól, hogy megláttam ki van benne. A testemen remegés futott végig, ahogy az arcára néztem és alig bírtam megállni két lábon.

- Noah! - mondtam halkan...

" Visszajöttem "

  



                                                                         Nick



 Boldog vagyok. Érzem, hogy minden rendben van bennem, bár tudom, talán ez csak most van így. De nem érdekel a holnap, sem a tegnap. Csak a most, mert az nagyszerű. A karjaim között alvó lány, akiért küzdenem kellett volna már az elejétől fogva amikor megláttam, csak ő érdekel. A mosolya az, ami felkavart, és ez az érzés, amiről már rég azt hittem nem létezik, hogy mélyen elzártam magamban, újra felszínre tört és én ezt nem bánom.
Más ember lettem, igaza volt Bellának. Egyetlen egy percig sem fordult meg soha a fejemben, hogy valaha is megcsalnám Rosát. De a dolgok változtak. Castiel árulásával együtt én is megváltoztam. Nem akartam, de sodródtam az árral. Hónapokig észre sem vettem, hogy nem vagyok boldog, hogy valami nincsen rendben. Az élet amit Rosával éltem, kevésnek bizonyult. Szeretem őt, de nem úgy ahogy megérdemelné. Erre csak akkor jöttem rá, amikor megcsókoltam Bellát. Ő az a lány, aki a szívemet úgy felforrósítja mint senki más. A közelében boldogabbnak érzem magam, mint bármikor. Csak egyetlen egyszer kellett volna őszintének lennem, és akkor talán nem azon kellene aggódnom, hogy mi lesz ezek után. Hogy mit fogok tenni Rosával, hogy mi fog történni velünk. De a tegnapon változtatni már nem tudok, és nem is akarok. Ha ezer darabra is kell, hogy széthulljak a bűntudta miatt, akkor vállalom.
Ránéztem a karjaimba alvó lányra és elmosolyodtam. Gyönyörű! Miért nem tettem semmit, hogy megszerezem magamnak? Annyi lehetőségem lett volna rá, de én inkább egy másik lány karjaiba menekültem.
Óvatosan elsöpörtem a szemei elől a haját, és megcsókoltam a homlokát. Lassan kinyitotta a szemeit és meglepetten nézett rám.
- Szia - mondtam neki miközben közelebb hajoltam hozzá, és leraktam a fejem a párnára vele szemben. Szótalanul nézett rám. Láttam rajta, hogy nagyon zavarban van, és nem tud mit kezdeni a helyzettel. Percekig csak bámultuk egymást, mikor végre ő törte meg a hallgatásunk. Közelebb bújt hozzám és szorosan átölelt.
- Nick... - suttogta halkan. Gyengéden visszaöleltem és simogattam a hátát.
Az ölelésében benne volt minden kérdésemre a válasza. Nem bánt meg semmit, és nem is akar elengedni.
- Bella... - emeltem fel a fejét, hogy rám nézzen. De szégyenlősen lesütötte és újra a mellkasomba fúrta az arcát. Vettem egy mély levegőt és újból átöleltem.
- Csak hagyd, hogy elmondhassam mit érzek most. Nem akarlak elengedni, nem akarok mással lenni csak veled. Mert te vagy az akivel igazán jól érzem magam - hadartam el gyorsan. Éreztem ahogy a levegőt is alig vesz pár másodpercig. Majd rám nézett és elmosolyodott.
-  Mikor először eljutott a tudatomig, hogy mit is csináltunk, bűntudatom volt. De utána rá kellett jönnöm, hogy nincs miért. Lehet, hogy Rosa életem végégig gyűlölni fog, de nem érdekel. Én veled akarok lenni Nick. A múltban is veled akartam, a jelenben is veled akarok, és a jövőben is. Felhasználom azt a hatalmas önzőséget, amit örököltem a szüleimtől és csak magamra, és rád akarok gondolni. Nem érdekel mit fognak mondani  mások, nekem csak az számít mit fogsz mondani te. Akarod velem komolyan ezt az egészet? - mondta eltökélten és mélyen a szemeimbe nézett.
- Tudom, hogy fájdalmat fogok okozni Rosának, de nem élhetek egy olyan kapcsolatban amiben nem kapom meg teljesen amire vágyom. Te vagy az, akire teljes testtel és lélekkel vágyom Bella.
- De te is tudod, hogy addig nem lehetünk együtt, amíg az egyik lábad még a régiben van. Csak akkor tehetünk  meg egy újabb lépést, ha mindent lezársz - komolyodott el a tekintete.
Teljes mértékben igaza van. Le kell zárnom a  kapcsolatom, bármennyire is fájni fog Rosának és nekem is. Nem tarthatom magam mellett úgy, hogy nem érzek iránta olyan elsöprő szerelmet.



                                                                   Reina


A kis kiruccanásunk után próbáltam felkeresni Rosát, de sikertelenül. Napokig nem jött iskolába és a telefont sem vette fel. Aggódtam érte és elmentem hozzá, de lerázott egy olyan ürüggyel, hogy már nem fontos a dolog, egy kicsit túlreagálta. Nem értettem a viselkedését, soha nem szokott ilyen szétszórt lenni. Éreztem, hogy valamit titkol. Miután a suliba is visszajött, akkor is fent tartotta azt az állítását, hogy semmi baja. Pedig elég sokszor láttam rajta, hogy elgondolkozik és nagyon aggasztja valami.
Az ismeretlen perverz producer is nap mint nap zaklat. Noah elől nem titkoltam el a dolgokat és beavattam őt is ebbe a kis történetbe. A kapcsolati segítségével lenyomozta perverz uraságot, és nem talált róla semmi aggasztót. Tényleg egy Tokiói lemezkiadónál dolgozik, és korábban még volt ott egy együttese is. Egy kicsit azért megkönnyebbültem, hogy nem apám embere.
- Reina - állított meg Noah és maga felé fordított. Az utolsó óránknak is vége volt, így hazafelé tartottunk. - Szerintem el kellene menned beszélni azzal a sráccal. Szeretsz zenélni és tehetséges is vagy. Semmi rossz dolgot nem találtam a múltjában, így nem aggódom miattad. Csak hallgasd meg és próbáld ki magad, semmit nem veszíthetsz.
- Nem tudom... - gondolkodtam el. - Jó lehetőség meg minden, de félek. Nem vagyok én olyan nagy szám. Lehet nem is tetszem majd a főnökeinek.
- Jajj csajszi - húzott magához Kim. - Ne parázz már. Egy igazi tehetséges családból származol, apád is milyen remek zenész, Erenben meg Nickben is megvan a tehetség és benned is. Biztos nagyon jó lennél, próbáld meg.
- Biztos? - néztem rá félénken.
- Ezer százalék. Úgyhogy hívd fel azt a pasast, és kérdezd meg mikor tudtok találkozni - vigyorgott rám barátnőm és kikapta a telefont a kezemből.
Noahra néztem, aki csak bólintott mosolyogva egyet. Vettem egy mély levegőt és felhívtam. Meglepődött a hangom hallatán, nem gondolta, hogy én fogom felhívni. Nem tudom, hogy szerencse vagy előre eltervezte, de pár hetet Párizsban tölt, úgyhogy jelenleg itt tartózkodik. A mai napra megbeszéltünk egy találkozót az itteni lemezkiadónál.
Még mindig félelemmel vártam ezt a beszélgetést. Egyáltalán nem voltam biztos magamban. Elköszöntem Takumától és egy kicsit megkönnyebbülten néztem a többiekre.
- Ma találkozom vele.
- Na látod mondtam, hogy sikerül  megtenned! Csak ott is olyan magabiztosnak kell lenned és sima ügy lesz! - mondta boldogan Kim.
- Kollal mész ha nem baj, oké? Nekem ma a kapitányságra kell mennem Leigh ügyében - mondta Noah.
- Kol, nem elment Nickel egy másik suliba kosármeccsre? - néztem aggódva Noahra.
- A francba, teljesen kiment a fejemből. Pedig még reggel mondta is. Akkor nem tudom mit csináljunk. Talán hívd fel egy másik időpontért.
- Arra semmi szükség! Majd én vele megyek - jelent meg Noah mellett Eren.
- Te itt hallgatóztál? - böktem meg a vállát haragosan.
- Nem hallgatóztam. Ambert vártam és csak meghallottam miről beszéltek. Noah - fordult Noah-val szembe. - Nyugodtan rám bízhatod a nővérem, majd én vigyázok rá.
Noah hol engem nézett, hol Erent. Nem igen tudta eldönteni, hogy rámerjen-e bízni. Nem egy nyápic gyerek Eren, én teljes biztonságban érzem magam mellette. Kérlelően néztem fel Noahra, aki csak idegesen beletúrt a hajába és tovább rágódott a válaszon.
- Rendben. De... - szegezte a tekintetét Erenre. - Mindenhová követed, egy percre sem veszed le a szemed róla. Ha valaki gyanús alak akarja megszólítani, te ott termesz előtte. Az utcán szétnézel tízszer is hogy nincs-e semmi furcsa a környéken. Megértetted?
Eren röhögésbe tört ki először, de aztán a szokásos rideg tekintetével, meredt Noahra.
- Megértettem. Nem vagyok egy idióta. Vigyázni fogok rá.
Kimmel összébb húztuk magunkat, mert a légkör amiben a két fiú bámulta egymást, eléggé dermesztő volt.
Noah, Eren kezébe adta a kocsija kulcsát, és még egyszer próbált nyomást gyakorolni az öcsémre, de sikertelenül. Eren nem fél Noah egyetlen egy gyilkos tekintetétől sem.
Gyorsan a két fiú közé álltam, majd elköszöntem Noahtól és Erent a kocsiig ráncigáltam. Megnyugodva dőltem hátra az ülésen, majd Eren kezébe nyomta a címet és elindultunk.
A stúdióhoz érve, meglepetten vettem észre, hogy Takuma kint áll a bejárat előtt. Kiszálltunk a kocsiból és felé vettük az irányt. Eren, mint egy hűséges kiskutya tapadt rám, egy centimétert sem mozdult mellőlem.
Mikor észre vett minket Takuma, mosolyogva indult el felénk.
- Sziasztok! - köszönt udvariasan. Vigyorogva nézett rám, majd Erenre kapta a tekintetét. - Takuma vagyok, örvendek  - nyújtotta a kezét neki. Eren tetőtől talpig végig mérte a fiút, majd megadóan kezet fogott vele.
- Én is örülök, Eren Hamilton, Reina öccse vagyok.
- Reina, ennyire tartsz tőlem, hogy nem mertél egyedül jönni? Mondtam, hogy semmi  hátsószándékom nincs - fordult felém.
- Nem tartok tőled, de megvan az oka, hogy miért jött velem az öcsém is. De ezt majd máskor elmondanám ha nem baj? - kérdeztem tőle unottan. Minél hamarabb túlakartam lenni ezen az egészen. Annyira zavarban voltam és izgultam, hogy legszívesebben elfutottam volna.
- Jól van. Akkor gyertek utánam - mondta ,majd elindult be az épületbe. Félve követtem Takumát. Nem tudtam, hogy mi fog rám várni, ha bemegyünk.
A folyosón rengeted ember szaladgált jobbra balra, nagyon elfoglaltnak tűntek. De különös volt, hogy akárki elhaladt mellettünk, mind köszönt Takumának. Szóval ő tényleg egy fontos személy lehet itt.
- Egy darabig itt fogok maradni Párizsban, úgyhogy lesz időnk megismerni egymást és a hangodat - zökkentett ki a gondolataimból Takuma.
- Egy darabig? Nem csak pár napig leszel itt? - érdeklődtem.
- Találtam egy másik bandát Japánban, és őket is én fogom felügyelni. Ők is itt laknak, nemrég költöztek vissza, így én is maradok még.
- Értem - néztem magam elé.
Egy szoba elé értünk, ahol a fiú megállt és maga elé húzott.
- Menj be ide - nyitotta ki az ajtót.
Erenre néztem, aki bólintott egyet és ő is lökött rajtam, hogy végre bemenjek. Bent egy lányt ült, épp a zongora előtt írogatta a kottáit. Mikor észrevett mosolyogva elém jött és üdvözölt.
- Szia Jessica vagyok. Mától én leszek az énektanárod - mondta kedvesen nekem.
- Mától? Én még semmibe nem egyeztem bele - mondtam meglepetten és körbe körbe néztem, hogy merre van az a félkegyelmű perverz. A szoba másik végében állt, Erennel és beszélgettek. Később csatlakozott hozzájuk kettő férfi is, majd mind engem bámultak.
- Gyere, akkor kezdjük az ének leckével - fogta meg a kezem és a zongorához húzott.
- Mit kéne csinálnom? - kezdtem zavarodottan.
- Mély hangok kiéneklésével kezdjük oké? - nyomott a kezembe egy papírt.
Erőt vettem a zavarodottságomon és felénekeltem ami a papíron volt.
- Jó, nagyon jó - dicsért amint abbahagytam. - Akkor jöhetnek a magas hangok! - utasított.
- Rendben - bólogattam és folytattam. A kezdeti idegességem elszállt és higgadtan tudtam koncentrálni mindenre, amit a lány mondott nekem. Miután befejeztem Jessica mosolyogva nézett rám és megdicsért.
- Ez sokkal jobb volt, mint a mélyek. Elképesztő, hogy kitudod énekelni a magas hangokat.
- Ne mondj ilyeneket, zavarba hozol - vakartam meg a tarkóm.
- Hé, Reina. Foglalkoztál már ezelőtt zenével? - lépett mellém Takuma és a két férfi.
- Hát csak egy kicsit. Volt egy haverom akivel néha próbáltam, de ennyi.
- Nekünk nagyon tetszett az eddig hallottak. Takuma nem hazudott, hogy nagy tehetség rejlik benned - szólalt meg az egyik férfi.
-Bennem? - jöttem zavarba, majd Takumára néztem.
- Nem kell annyira félned. Majd én egy tökéletes énekest faragok belőled - karolta át a vállam és biztatóan megszorította.

- Minél hamarabb szeretnénk elkezdeni a munkát veled, ha lehetséges - nézett rám ismét a férfi. Köpni nyelni nem tudtam. Elvégre csak beszélni jöttem ide, de Takuma máris belökött a mély vízbe. Most meg már a közös munkáról beszélgetünk. Egy kicsit gyorsan történtek az események. Még közelebb húzott magához és vigyorogva a két férfira nézett.
- Énekelni fog, nyugodjanak meg. Biztosíthatom önöket, hogy elfogadta a munkát - vigyorgott továbbra is a két pasasra.
Percről percre mérgesebb lettem, és beakartam olvasni ennek a szadistának, de annyi eszem volt, hogy visszatartottam magam. Nem akartam a két fickó előtt kiosztani.
Erenere pillantottam, aki a háttérben kuncogott. Legszívesebben őt is pofán töröltem volna.
Miután a másik két alak lelépett, beakartam olvasni a fiúnak, de Jessica nem hagyott rá időt, mert újabb papírt adott a kezembe, és kezdtünk mindent előröl. Két órán keresztül csak énekeltem és énekeltem. Nagyon elfáradtam a végére. Mikor mindennel végeztünk kimentünk a teremből. Az ajtó előtt Takuma és Eren várt már rám.
- Ma igazán keményen dolgoztál, akkor holnap találkozunk - lépett közelebb hozzám Takuma.
- Ki mondta, hogy eljövök? - kérdeztem mérgesen. - Meg sem kérdeztél, hogy akarom-e, de te már azt mondtad azoknak a fickóknak, hogy benne vagyok mindenben.
- Mondtam neked múltkor, nem hagyok kárba egy tehetséget sem. Sokkal több van benned, mint azt gondolnád és nem hagyom hogy elpazarold a tehetséged.
- De, de ... - kezdtem volna bele, de Eren mellém állt.
- Nyugi Takuma, itt lesz holnap is. Személyesen fogom elhozni - mondta.
- Eren, te ki oldalán állsz? - kérdeztem tőle idegesen.
- Természetesen a tiéden, de igaza van a srácnak. Nagyon jó hangod van, és kitudja egyszer talán, ha profi leszel megalakíthatjuk a bandánkat - vigyorgott rám.
- Te meg én? Ne nevettess - mondtam nevetve.
- Amíg ti gyakoroltatok Jessicával, meghallgattam Eren tudását is. Nagyon jól ért a dobokhoz és mesélt a bátyádról is, aki gitározik. Szívesen meghallgatnám őt is - mondta nekem elszántan Takuma.
- Mit akarsz te? Családi együttest? - gúnyolódtam.
- Ritka, hogy egy családon belül ennyi tehetség van. Mesélt Eren az apátokról és gondolom tőle örököltétek.
- Csak egyszer maradnál csöndben Eren - néztem az öcsémre.
- Jól tette. Minden érdekel, ami veled kapcsolatos kislány. Azért, hogy jobban együtt tudjunk dolgozni meg kell, hogy ismerjelek.
- Mégis miért ragaszkodsz hozzám ennyire?
- Mert te fogsz debütálni az új dalommal.
Ledöbbenve néztem az előttem állóra fiúra. Átfutott az agyamon, hogy biztos csak viccel velem, de nem úgy tűnt. Elszántan állta a tekintettem, és úgy éreztem akármit is mondanék, ő fog nyerni.
- Nem, nem és nem - ellenkeztem. Takuma arca még komolyabbá vált, majd szorosan elém állt.
- Nem fogok neked megbocsájtani, hogy ilyen hanggal nem akarsz énekelni. Végre megtaláltalak és nem engedlek el. Addig fogsz énekelni amíg én mondom - nézett magabiztosan a szemeimbe.
A lábam a földbe gyökerezett és megadtam magam. A szemeivel mintha kivégzett volna. Elkaptam a tekintetem az övéről, majd ő is hátrébb állt tőlem.
- Úgysem adod fel. Nyertél  - adtam meg magam.
- Jó kislány! - paskolta meg a fejem.
- Akkor holnap találkozunk - mondtam neki,  majd megragadtam Eren karját és elindultam.
Az úton hazafele nem sokat beszéltem. Forrtam még mindig a dühtől, hogy ilyen könnyen eltudott tiporni az a fiú.
- Miket meséltél te annak az alaknak? - fogtam meg Eren karját mikor kiakart szállni a kocsiból.
Nem Noah előtt akartam megvitatni ezt a dolgot.
- Mindent. Nagyon kíváncsi volt rád, így meséltem neki. Arról, hogy miért vagyok én ott, és Noahról. Meg rólad - nézett rám.
- Te teljesen megbolondultál? Minden információt kiadtál rólam, holott én nem akartam ennek a szadistának mondani semmit? - akadtam ki mérgesen és ökölbe szorítottam a kezeim.
- Nyugi már. Rendes fickó. Egyáltalán nem érdekelte, hogy testőröd van Rayen miatt, meg ilyesmik. Őt tényleg csak a hangod érdekli - próbált nyugtatni, de egyáltalán nem győzött meg. Nem akartam, hogy tudjon rólam bármit is ez az alak.
Nem akartam összeveszni Erennel, inkább kiszálltam a kocsiból és bementem a házba. Nagyon csendesnek tűnt minden, mintha senki nem lett volna még itthon. Pedig reménykedtem, hogy Bella vagy Noah már hazaért. Csalódottan baktattam fel az emeletre. Mikor az ajtóm elé értem, pont akkor jött ki Bella a szobájából. Ijedten vett észre, majd elnevette magát.
- Megijesztettél csajszi - nevetett rám.
- Bocsi nem akartalak. Nick és többiek még nincsenek itthon? - kérdeztem tőle, miközben bedobtam a szobámba a táskám, majd felé fordultam. Meglepetten vettem észre, hogy az egész arca pirosban pompázik. Kidülledt szemekkel nézett rám, és erősen markolta a szobája kilincsét.
- Honnan tudhatnám hol van Nick? Semmi közöm hozzá. Biztos Rosával van - hadarta el dühösen, majd hirtelen a szemeimbe nézett, és a szája elé rakta a kezét.
- Bella minden rendben?
- Igen minden, de most mennem kell. Szia - köszönt el gyorsan, majd az utánam loholó Erent majdnem lelökte a lépcsőröl, úgy viharzott el mellette.
- Ennek meg mi baja? - kérdezte Eren mikor felért hozzám.
- Fogalmam sincs. Nickről és a többiekről kérdeztem, erre meg ideges lett és elviharzott - mondtam majd beléptem a szobámba, és az ágyam felé vettem az irányt. Vidáman borultam a párnáim közé és hálát adtam az égnek, hogy végre hazaértem.
- Nekem akkor is furcsa ez a lány - huppant le mellém Eren. - Mostanában minden egyes Nickkel kapcsolódó témán felhúzza magát. Lehet, hogy beleesett ?
- Áhh az ki van zárva - legyintettem egyet és belesüllyesztettem a fejem a párnába. Próbáltam egy kicsit pihentetni az agyam, de egyfolytában Eren mondata hangzott a fejemben. Beleesett. Az nem lehet, nem lehet, hogy megint érezzen iránta valamit. De ha jobban belegondolok azzal, hogy ideköltöztettem nyílt utat adtam a régi érzéseinek. Tudhattam volna, hogy ha minden nap találkozik Nickkel, akkor egyszer biztos fellobban az a szikra. De ha ez megtörtént, akkor hatalmas bajban leszek. És Nick? Mi van, ha benne is kétségeket keltettem Bella idehurcolásával? Hiszen számára sem volt közömbös Bella.
A fejem zsongott a kérdésektől. Ha mindez bekövetkezne, mit kellene tennem? Hiszen én adtam a tudtom nélkül esélyt nekik. De reménykedem, hogy mindez csak képzelgés..


                                                                  ***

Még csak egy hét telt el azóta, hogy Takuma bejelentette, én fogok debütálni a dalával. Minden egyes nap suli után ide kell jönnöm, és énekórákat kell vennem. Noah sokat foglalkozik Leigh ügyével, nem akar semmiről sem lemaradni, így minden nap bejár a kapitányságra. Eren vagy Kol jön velem a stúdióba általában. Ma Kol volt a soros, így ő hallgathatja végig a csodálatos ének tehetségem.
Takumát az egy hét alatt szinte alig láttam. Annyira odáig meg vissza volt a tehetségemtől, erre fel meg alig jelenik meg az órákon.
- Akkor ezután próbáld meg kiénekelni ezt a dallamot - rángatott ki a gondolataimból Jessica.
- Rendben - vettem a kezembe a kottát és belekezdtem az utolsó leckébe.
Minden zökkenőmentesen ment. Jessica nagyon jól végezte a munkáját. Lassan még én is elhiszem, hogy énekesnőt tud belőlem faragni.
- Nagyon ügyes voltál ma is - mosolygott rám mikor végeztünk. A cuccaim szedegettem össze, de közben figyeltem minden szavára.
- Akkor holnap találkozunk - köszöntem el tőle mosolyogva.
- Pihend ki magad rendesen. Holnap teljesen mást fogunk csinálni.
- Mit? - érdeklődtem meglepődve.
- Az titok - pöckölte meg az orrom. - Takuma azt kérte, tartsam előtted titokban.
- Az az idióta - fújtattam mérgesen.
Kol kikapta a táskám a kezemből, majd kiment a szobából. Gyorsan utána futottam és érdeklődve néztem fel rá.
- Mi bajod? - kérdeztem tőle amikor megállt az egyik kávé automata előtt.
- Semmi - vágta rá gyorsan.
- Kol! - szóltam rá hangosabban. - A semmiért nem kapod ki a táskám a kezemből és viharzol el.
- Nem tudtam tovább ott maradni, ennyi.
- De miért?
- Jajjj Reina. Annyira, de annyira tetszik Jessica. De ő rám sem hederít. Szerintem még egyszer sem nézett az arcomra, és ez lelomboz  - hajtotta le a fejét szomorúan.
Ahogy néztem Kol esetlen arcát, akarva akaratlanul is nevetni kezdtem rajta.
- Ez nem vicces - nézett rám mérgesen, majd kivette a káváját az automatából és elindult. De pár lépés után megtorpant és megállított engem is.
- Az ott nem Rosa, Takumával? És ki az a fiú mellette? - mutatott nekem jobbra.
Mi folyik itt? Rosa mellett az Lex. De mit keresnek ők itt ? Miért pont Takumával beszélnek?
Kol a kezembe nyomta az poharát, majd majd oda akart menni hozzájuk, de én gyorsan behúztam az automata mögé.
- Ha odamegyünk úgysem mond semmit Rosa - suttogtam neki. - Innen halljuk őket, így kihallgathatjuk miről beszélnek.
Kol kissé kinézett a gép mögül, majd próbáltunk minden szavukat érthetően hallgatni.
- Takuma, köszönjük a lehetőséget. Biztos vagyok benne, hogy jól fog menni a közös munka - beszélt Lex hozzá.
- Sikeres jövőt látok a zenekarotokban, és mindenben támogatni foglak titeket.
Az odáig rendben van, hogy Lexnek biztos van egy bandája, de mit keres itt Rosa? Mi köze van Lexhez?
Gondolkoztam magamban, de nem találtam magyarázatot a kérdéseimre.
- Lehet, hogy Rosa megcsalja Nicket ezzel a pojácával? - suttogta nekem Kol.
- Nem hiszem. Lex csak Castiel bandájának régi dobosa, onnan ismerik egymást. De nagyon érdekel, hogy mit keres itt vele Rosa - hajoltam hozzá közelebb.
- Psszt. Kijött a teremből egy másik fiú is. Odamegy hozzájuk. Ez a Rosa csupa pasival van itt - mondta mérgesen Kol.
- Milyen fiú hadd nézzem - próbáltam leskelődni, de Kol maradásra intett.
- Na Castiel, hogy ment az egyeztetés? Sikerült mindent megbeszélni? - szólalt meg Takuma.
Ahogy meghallottam azt a  nevet, akkora fájdalom tört rám, hogy a lélegzetem is elakadt és én is meglepődtem irtózatos erejétől. Megkövültem meredtem magam elé, majd szemrebbenés nélkül végig néztem, ahogy a pohár kicsúszik megdermedt kezeim közül. Semmi mást nem akartam, csak elfutni a szívem görcsös fájdalmától. A sok fájdalmas emlék és érzés másodpercek alatt lejátszódott előttem. Nem tudtam mozdulni, olyan volt mintha az egész testem megdermedt volna.

- Reina mi a baj? - emelte fel aggódva a fejem Kol. Egyetlen könnyes pillantásomból rájött, hogy valami nincs rendben.
- Kol.. suttogtam halkan.
- Ne mond, hogy ez az a Castiel? - kérdezte a szemeimbe nézve.
Nem tudtam neki válaszolni, elakartam menekülni ebből a helyzetből. Nem akartam őt újra látni. Nem akartam tudomásul venni, hogy itt van. Kiléptem az automata mellől és a kijárat felé vettem az irányt.
-  Nocsak, itt van a másik szupersztárom. Reina, gyere ide - hallottam meg Takuma hangját ahogy hozzám szól. Kol, aki mellém ért kérdően nézett rám. Nem tudtam mit csináljak. Ha most megfordulok valószínűleg itt helyben sírva fakadok. De ha elfutok, akkor az azt jelenti, hogy megadom Castielnek azt az örömöt,amint lát összeomlani. Ökölbe szorítottam a kezem, majd vettem egy mély levegőt és megfordultam.
Rosa gondolom már eddig is a nevem hallatán lesápadt, de Lex és Castiel arca sem mutatott mást, amint feléjük fordultam. Minden erőm összeszedtem és egyenesen Castielre néztem. A vörös festék teljesen eltűnt a róla, fekete hajkoronával pompázott előttem. Szemei szinte belefúródtak az enyéimbe, amitől még nagyobb fájdalom kezdte nyomni a szívem. Az eltel idő semmit sem változtatott azon, hogy mennyire ellenállhatatlanok a vonásai. Az érzelmeim össze vissza kavarogtak bennem. Akármi történik, amint ránézek az arcára a testem megremeg és elgyengül. A távolság csak addig volt gyógyír számomra, amíg újra nem találkoztam vele. Legszívesebben dührohamot kaptam volna ezektől az érzésektől, de most nem tehettem.
Lassan közelebb sétáltam hozzájuk, de egyetlen egy percre sem vettem le a tekintettem Castieléről. Amint eléjük értem, ő is tett néhány lépést felém. Hirtelen bepánikoltam és megálltam, majd ő is.
- Reina - szólt hozzám elcsukló hangon Castiel.
Minden fájdalmam és gyűlöletem próbáltam a szemeimen keresztül átadni neki. Azt akartam, hogy tudja és érezze, milyen kínokon mentem át az elmúlt pár hónapban miatta.
- Szóval ismeritek egymást? - lépett elém Takuma, majd  átkarolt a vállam és a többiek felé fordult. - Ő a másik tehetség akiről beszéltem nektek. Nemrég találkoztunk, és egyből beleszerettem a hangjába. Reina Hamilton lesz, aki debütál a következő dalommal - dicsekedett Takuma.
Nem nagyon érdekelt mit mondott. Szigorúan még mindig Castiel tekintetével voltam elfoglalva. Rosa jelent meg Castiel mellett, majd könnyes szemekkel nézett rám.
- Szóval neked ennyit jelent a barátságunk? - kérdeztem tőle megvetően.
- Nem az van amire te gondolsz - kezdett mentegetőzni.
- Akkor miről? - emeltem fel a hangom.
- Reina, beszélnünk kell. Hagyd, hogy elmagyarázzak mindent - állt elém Castiel. - Mindennek megvan az oka, amiért elhagytalak. Csak arra kérlek hallgass meg, mert...
- Elég! -ordítottam rá. - Ha tényleg szerettél miért hagytál el? Azt mondtad mindig velem maradsz, de te hazudtál. Én mindenem neked adtam, de neked ez nem volt elég ahhoz, hogy velem maradj. Most pedig azt kéred, hogy hallgassalak meg? Tudod te mennyit szenvedtem? Mennyi mindent és mindenkit dobtam el magamtól? - néztem fel rá könnyes szemmel.
Megakarta érinteni a könnyes arcom, de elhátráltam tőle.
- Ti jártatok? - nézett ránk értetlenkedve Takuma.
- Egyszer rég. De gyűlölettel gondolok vissza minden egyes percére. Bárcsak vissza tudnék menni arra a napra, amikor találkoztam veled Castiel. Hogy aztán elsétálhassak és soha ne engedjem magamnak, hogy érezzek is irántad valamit.
- Hallgass már meg, csak most az egyszer! -  förmedt rám Castiel.
Ijedten néztem fel rá és megrémültem az arca látványától. Annyira meggyötört volt és fájdalommal teli, hogy egy pillanatra nekem is fájt ami neki.
- Most már elég legyen ! - lökött félre Kol, és abban a pillanatban behúzott Castielnek egy hatalmasat.
Hirtelen megijedtem és oda akartam menni hozzá, de Kol elállta az utam. A két fiú gyűlölködve nézett egymásra. Kol teste megfeszült és tudtam, hogy bármelyik pillanatban képes lenne félholtra verni Castielt.
- Mondtam neked amikor ideköltöztem Reina, hogy ha egyszer találkozni fogok vele, akkor kap tőlem egyet. Itt volt ez ideje - nézett rám, majd ismét Castielhez fordult. -  Az én nevem Kol. Nick és jelenleg Reina testőre vagyok. Valamint gyerekkori barátok vagyunk. Csakhogy tudd, az én hercegnőm nagyon sokat szenvedett miattad. Megígértem neki, hogy amikor találkozni fogok veled, kapni fogsz tőlem, amiért sírt miattad. De én valami mást is szeretnék tőled. Ezért most vidd Reinát, és mesélj el neki mindent, hogy mit miért tettél - lépett oda Castielhez és felsegítette a földről.
- Ezt nem értem - nyögte halkan Castiel.
- Én megadom neked az esélyt, hogy tisztázd magad. Noah, Reina barátja az én társam és barátom is egyben. Örülök neki, hogy egy párt alkotnak. De... Amíg ez a dolog nincs letisztázva kettőtök között, addig semelyikőtök nem lehet boldog.
Hitetlenkedve hallgattam Kol szavait. Most készül elárulni a legjobb barátját. Nem akarok semmit sem megbeszélni Castiellel. Számomra teljesen vége ennek a kapcsolatnak.
- Kol, én nem megyek sehova - fogtam meg a karját idegesen.
- De! - parancsolt rám. - Noaht felhívom és elmondom neki, hogy még maradunk egy darabig gyakorolni. Te addig elmész ezzel a fiúval, és megbeszéled a dolgokat. Nem csak a lelkivilágodról van szó, hanem a jövődről is. Nagyon jól tudom, hogy nem tudnál teljes erőbedobással dolgozni, ha nem tisztázzátok a dolgokat. Ő is itt fog dolgozni, és minden nap látjátok majd egymást, ezért kell ezt tennem. Elejébe megyek a dolgoknak.
- Nem... - sziszegtem összeszorított fogakkal.
Kol bosszúsan pillantott rám, majd megfogta a kezem és Castielhez lökött.
- 2 órát kaptok. Se több se kevesebb. Itt foglak várni titeket - fordított hátat nekünk Kol. - És Castiel, remélem tudod, hogy nagy kockázatot teszek azzal, hogy elengedem veled. Minden sarkon veszély leselkedik rá, úgyhogy vigyázz rá nagyon.
- Tudom és értettem - mondta Castiel Kolra nézve, majd lenézett rám és gyengéden megfogta a karom. Lassan húzott maga után, és én nem ellenkeztem. Féltem, hogy mi fog történni. Hogy lesz-e elég erőm Castiel ellen. Minden egyes lépés, amit kéz a kézben tettem meg vele, egyre jobban elbizonytalanított. Az eszem rohant volna el ebből a helyzetből, de a szívem és testem követte Castiel minden mozdulatát.
A szívem elárult engem teljesen...