" Kicsúszott az irányítás a kezeim közül "

 - Az apámról.Ezt ő tervelte ki...
-  Ezt hogy érted? - kérdezte Nick.
- Mikor reggel lelépett Castiel,anya felhívta apát.A szobámból hallgatóztam,hogy mit is beszélnek.Anya teljesen kiakadt,ő sem tudott arról,hogy Cas apához költözik.Utána hosszú csend volt,apa beszélt gondolom.Aztán anya hatalmas kiabálásba kezdett telefonon keresztül,hogy ez mire volt jó,és miért találta ki ezt.Meg nincs joga elválasztani titeket egymástól.Ez a terv,egy szégyentelen húzás volt a részéről.
- Nem hiszem,hogy bármivel is ártottam az apádnak.Még ha ő is tervelte ki az egészet,semmit nem változtat azon a tényen,hogy Castiel csak úgy elment.Nem érdekel mi volt ezzel az apátok célja.Az okai sem érdekelnek - néztem Bellára,majd felkeltem az ágyból,és az ablakhoz álltam.A nap az arcomra sütött,de szikrái mintha,csak még jobban fagyasztották volna a szívemet.
- Reina,ne mondj ilyet.Ha ez tényleg apa terve volt,ki kell derítenünk miért tette! - közölte velem Bella.
-  Mondtam már! - kiáltottam rá. - Nem érdekel! Semmi nem változik meg attól,hogy megtudod az igazságot.Nem hozza vissza Castielt,nem hozza vissza az álmaim,a boldogságom,az életem.Semmit se... - fakadtam ki Bellára idegesen.
Szótlanul meredtek rám mindannyian.Ők nem érthetik mit érzek most,nem érzik át,hogy most vesztem el örökre.
- Kérlek húgi - állt elém Nick. - Ne tegyél úgy,mint akit nem érdekel a dolog.Szereted Castielt tudom,és azt is,hogy ez most nagyon fáj neked de...
- Mi de Nick? - vágtam a szavába. - Te nem éltél át ma annyi szörnyűséget mint én.Tudni akarod,hogy érzek? - meredtem rá.
- Tudni.Nem akarom,hogy magadban tartsd.
- Minden hazugság volt körülöttem Nick.Castiel szerelme,a család,amit annyira szerettem.Minden.Sohasem fogja már betölteni semmi azt az űrt,ami most a szívemen keletkezett.Romba dőlt az életem egy nap alatt.Castielért bármit megtettem volna.Érted? - rángattam meg a pólójánál fogva.
- Engem még soha nem sebeztek meg ennyire,soha nem fájt még semmi ennyire,mint most.Itt belül Nick - mutattam a szívemre. - Itt nagyon fáj.Nem akarok soha többé érezni.Soha többé nem fogom megengedni magamnak,hogy szerelmes legyek.A fájdalom,amit érzek elviselhetetlen.
- Reina - szólalt meg halkan,és átakart ölelni,de elhátráltam tőle.Meglepetten nézett rám,nem tudta miért nem hagyom,hogy megöleljen.
- Többé nem akarok egy ölelést sem,senkitől sem.Legyél az te,vagy bárki.Az ölelések is hazudnak.Ne akarj megölelni többet.
- Én nem hazudtam neked soha, ezt te is nagyon jól tudod. Az egész család szeret téged.Itt vannak a lányok - mutatott Bellára és Amberre.- Rosa,Agatha és még Caroline is.
- A család? Az a legnagyobb hazugság az életünkben Nick.Semmi nem igaz az egészből. Agatha és Caroline,a két leghazugabb ember a világon - közöltem vele haragosan.Castiel miatt,Nick még nem is tudja,hogy mit tudtam meg ma.
- Miért mondasz ilyeneket Reina? - kérdezte idegesen Bella.
- Azért,mert ma beszéltem Amber anyjával,és elég érdekes dolgokat tudtam meg - néztem rá.
- Mit? - rémült meg.
- Miről beszélsz Reina? - fogta meg Nick a karom.
- Arról,hogy mi sosem voltunk Rayen Clair gyerekei.Arról,hogy az igazi apánk,a te hőn dicsőített gitár oktatód. Angel Hamilton!- jelentettem ki megvetően.
- Ez nem lehet igaz! - bámult maga elé.
- Ő is megerősítette az információt.Elmentem hozzá ma,és bevallotta.Nick,mindvégig hazudtak nekünk. - néztem a bátyámra,de ő még mindig csak meredten bámulta a földet.
- Nick - állt mellénk Bella,és megfogta a tesóm vállát.
Nick hirtelen felemelte a fejét,és mélyen Bella szemébe nézett.Tudtam mit érzett Nick,keserű mély fájdalmat.Minden vágyam az lett volna,hogy megöleljem a bátyám,de nem ment.Egyszerűen nem tudtam megtenni.
Nick ismét rám nézett-Kék szemeibe tükröződött a fájdalom.Elkapta a tekintetét rólam,és feldúltan kiviharzott a szobámból.
- Hová megy? Utána menjünk? - kérdezte Amber.
- Nem.Neki is beszélnie kell Angellel.Addig úgysem nyugszik meg - feleltem.
Ahogy Nick elhagyta a szobát,ismét felvettem a rideg komor álarcom,és magamba fordultam.Bekuporodtam a szobám egyik sarkába.Lábaim felhúztam,és összekulcsoltam a kezeimmel.

- Kicsim,figyelj! Beszélj róla,jobb ha kiöntöd a szíved.Hidd el megkönnyebbülsz utána - guggolt le elém Amber.
- Hagyjatok magamra - morogtam.
- Nem megyünk el! - guggolt le Bella is elém.
- Ha azt akarjátok,hogy valaha is szóba álljak veletek,akkor most menjetek el - mondtam nekik.
Szomorúan néztek a szemebe,de engedelmeskedtek.
Az ajtóból még visszanéztek rám,de elfordítottam a fejem.Kiakartam zárni mindent,ami körülöttem volt.Igyekeztem nem gondolni semmire,és senkire.





                                                             Nick

Zaklatottan futottam le a lépcsőn a nappaliba. Angelhez akartam indulni,de először úgy gondoltam Agathát osztom ki. Nem értettem mi folyik körülöttem.Angel az apánk? Sose sejtettem erről semmit.Megbántottnak,és elveszettnek éreztem magam. Szerettem az apám,még ha olyan is volt amilyen.Most pedig kiderül mindvégig mást hittem az apámnak.
Agatha és Casroline,idegesen járkált fel alá a nappaliba.Amint az ajtóba álltam mindketten rám néztek.
- Hogy van Reina? - kérdezte aggódva Agatha.
Megvetően pillantottam felé.
- Meg lesz - köptem oda neki.
- Nick,mi történt? - kérdezte Car.
- Tudjátok,a húgom ma reggel megtudott valami igazán fontos dolgot a családunkról.Azt,hogy ti két hazug nőszemély vagytok.Mit gondoltatok meddig maradhat titokban,hogy Angel az apánk? - ordítottam.
Mindketten megdöbbenve néztek rám.Nem mozdultak,de még csak nem is vettek levegőt sem,szerintem.
- Bogaram,honnan veszed ezt? Ez nem igaz - tiltakozott Agatha.
- Legalább ne hazudj tovább Nénikém.Angel is bevallotta Reinának!
- Mi csak a legjobbat akartuk nektek.Értsd meg - közölte velem Car.
Kezeim ökölbe szorultak,majd felé fordultam.
- Jót akartatok? Ezzel? Reina soha nem fogja megbocsájtani nektek,amit tetettek.Ahogy én sem.Eltitkolni 18 éven át,hogy nem is vagyunk Clairek,hanem Hamiltonok.Szánalmas és felháborító.Ti mind csak hazudni tudtatok,anyával az élen.Ez a közös vétketek.Hát ennyit ér nektek az életünk? Képmutatóak vagytok ... - mondtam kemény rideg hangon.Becsaptak,és döntöttek ők az életünk felett.Anya,aki mindig a legszentebb dolog volt az életemben,most ő is egy kaptafára való közülük.A nőről,akiről azt hittem sosem hazudna a gyerekeinek, az álomképem összedőlt.
- Nick hallgass végig... - kérlelt Agatha.
- Nem foglak.Most pedig megyek beszélek Angellel is.Ti pedig - néztem megvetően a szemükbe. - Ne próbáljatok Reina közelébe menni.Eleget szenvedett ma,hagyjátok békén - azzal megfordultam,és kimentem a házból.
Beültem a kocsiba,és egyenesen Angel háza felé vettem az irányt.
Nap mint nap feljártam hozzá,oktatott,beszélgetett,edzett velem,és én mit sem sejtettem róla,hogy az a apám.
Aznap amikor először találkoztam vele,és körbevezettem a suliba,már akkor fel kellett volna,hogy tűnjön a dolog.Egész idő alatt én és Reina voltunk a téma,és fiamnak szólított.Tiszteltem,becsültem Angelt,amikor elmesélte a múltját.Mi van ha az is egy hazugság volt? Hogy bízhatnék benne ezek után? Apámként hogy tekintsek rá?
Ahogy a háza elé értem,megláttam a kocsijának támaszkodó Angelt.Megálltam a kocsival,és becsapva magam mögött az ajtót kiszálltam.Sebes léptekkel Angel felé tartottam.Mérhetetlen dühöt éreztem,és rajta akartam levezetni.Amint elé álltam megadóan nézett a szemembe.Megmarkoltam az ingének gallérját,és a kocsinak szorítottam.
- Miért? Miért? - ziháltam neki feldúltan.
Némán tűrte ahogy ráncigáltam,és szorítottam a kocsinak.
- Mondj már valamit! - ordítottam.
- Sajnálom.Hiába mondok bármit,nem fogtok nekem hinni.Csak ennyit tudok mondani,hogy sajnálom.El kellett volna mondanom.
Egy pillanatra átláttam a fájdalmán.Olyan tekintette volt,mint akit meghurcoltak,megvertek,megaláztak.
Az én fájdalmam sem volt kisebb,de be kellett vallanom magamnak,hogy kedveltem ezt az embert.Hogy jól esett amikor Fiamnak szólított,vagy amikor együtt töltöttük a délutánokat.
Elengedtem és hátrébb léptem tőle,de a szemeimet az övéin tartottam.
- Mesélj el nekem mindent.Most! Az elejétől a végéig - mondtam neki.
- Honnan? - kérdezte elcsukló hangon.
- Onnan,hogy megismerted anyámat - feleltem.
Leült a kocsi mellé,és felnézett rám.Követtem a példáját,és mellé ültem.
Lassan komótosan belekezdett egy számomra ismeretlen történtbe,ami az anyámról és róla szólt.
Egy olyan nőről mesélt nekem,aki számomra teljesen idegen volt.Teljességgel lehetetlennek tartottam valaha is,hogy az én anyám,egy másik férfit szeressen.Mindig azt hittem,Rayen az igazi volt számára.Közben pedig egy másik férfi,akinek még gyereket is szült.
Angel őszintesége fájt.Hatalmas űrt keltett bennem a felismerés,hogy eddig egy hamis családban éltem.Hogy talán, nem kellett volna annyi szörnyű verésen,és megaláztatáson végigmennünk Reinával,ha az igazat mondja mindenki.
- Köszönöm - szólaltam meg a történet végén.
- Mi lesz ezek után? Szeretném tudni,hogy érzel Nick.Reina nem hallgatott meg,az ő álláspontját nem tudom!  - nézett rám kíváncsian Angel.
Valójában,még én magam sem tudtam mi lesz ezek után.De egy valamit tudtam.Angel egy áldozat volt,akit csak úgy ráncigáltak ide oda,és hazugságra kényszerítették.Agatha és Caroline,pedig örökre eltitkolta volna,ha Amber anyja nem beszél.
- Nehéz elfogadnom azt a tényt,hogy  nem az az apám,akit én hittem annak,de talán túl sokat agyalunk azon,hogy mi lesz a jövőben. Adok neked egyetlen esélyt Angel. Meg kell mutatnod,hogy te tényleg az apánk akarsz lenni. Reina,mindig egy boldog családot képzelt el maga köré,és most ezt megadhatod nekünk.Ez nem azt jelenti,hogy rád nem haragszom azért amiért hazudtál,csak rád kevésbé. Amit az előbb elmondtál nekem,rádöbbentett arra,hogy te is csak egy mellékszereplő voltál,ebben a körforgásban - tekintetem Angelre vettem,majd megkönnyebbülést láttam rajta.Egy pillanatig megmozdította a karjait,de tétovázott,nem mert közeledni felém.Engedtem a szívem parancsának,és hirtelen megfordultam,majd átöleltem. Váratlanul érte,hogy én tettem meg,de elengedte ő is magát,és viszonozta az ölelésem.
A szívemet melegséggel,és örömmel töltötte el ez az ölelés. Az hogy az apám ölelhettem,akit nem mellesleg nagyon is kedveltem,boldoggá tett.
Túlságosan is elgyengülni éreztem magam,ezért elengedtem. Apró mosolyt húztam a számra,és kacsintottam.Nevetve vállon veregetett,és tovább beszélgettünk.
Nem néztem mennyi az idő,és nem is érdekelt.Minél többet akartam megtudni az apámról.Akár napokig eltudtam volna hallgatni ,ahogy mesél magáról.
Csodálatomból Eren feltűnése rázott ki. Felnéztem a fiúra,aki elénk állt.Arcára döbbenet ült ki,ahogy látta a családias beszélgetésünk az apánkkal.

- Szóval téged sikerült behálózni - vetette a szememre Eren.
- Eren... -  kezdte volna Angel,de a szavába vágtam.
- Nem hálózott be,hanem végig hallgattam,és én megbocsájtok neki.Gondolom,te meg sem hallgattad igaz? - álltam elé,és összefontam karom a mellkasom előtt.
- Nem,mert nem vagyok kíváncsi egy újabb hazugságra - felelte idegesen.
- Eren figyelj.Az öcsém vagy.Ezt el kell fogadnod ahogy Reinának is.Én hiszem,hogy megtudnánk oldani ezt a helyzetet,csak esélyt kell adnunk magunknak.
- Nick,te hallod miket beszélsz? Pont úgy mint ő! - mutatott Angelre.
- Talán mert a fia vagyok.
- Eren.Egyszer hallgass végig,és utána ítélkezz - kérte Angel.
Eren idegesen jártatta a lábát,és többször is beletúrt a hajába.Sóhajtott egy mélyet,és bólintott.Angel neki is elmesélt mindent szóról szóra.Kifejezéstelen arccal hallgatta az apját.Egyszer sem kérdezett semmit,csak bólogatott.Amint befejeződött a történet elindult,hogy beüljön a kocsiba.
- Most hová mész Eren? - kérdezte döbbenten Angel.
- Reinához megyünk.Azt akarom,hogy neki is meséld el,amit nekünk.Majd akkor meglátom,hogy döntök - szólt,majd kiakarta nyitni a kocsi ajtót,de visszatartottam.
- Azt hiszem Reina,ma senkit nem akar végighallgatni. Félek a húgom teljesen összeomlott - lehajtottam a fejem,és egy apró követ kezdetem el rugdosni a kocsi mellett.
- Nem tűnt olyan megviseltnek amikor elment innen.Én beszéltem vele.Biztos ez? - lepődött meg Eren,és felém fordult.
- Nick? Tényleg ilyen nehezen viselte a húgod? - érintette meg a vállam Angel.
Mély levegőt vettem,és rájuk néztem.Mostantól ők is a családom része,tudniuk kell mi történt Reinával.
- Reinát nem csak az a sokk érte ma,hogy kiderült te vagy az apánk.Hanem amikor hazament innen, akkor kellett szembesülnie azzal,hogy Castiel szakított vele egy levélben,és elhagyta a várost - testemet újra elöntötte a düh,ahogy Castielre gondoltam.A legjobb barátomnak tartottam.Ígéretet tett nekem,hogy soha az életben nem fogja összetörni a húgom szívét.Mindazok ellenére mégis megtette. Hittem benne,hogy boldoggá fogja tenni Reinát,és nem figyeltem rájuk.Engedtem,hogy játsszon vele,és utána eldobja.Voltak jelek és sejtések,de nem törődtem velük.
- Az a rohadék - ordította el magát Eren,amint belerúgott egyet a kocsi kerekébe. - Megfog dögleni,ha egyszer megtalálom.Azonnal el kell mennem Reinához -közölte velem feldúltan.
- Várj Eren - állt elé Angel,és rám nézett. - Szerintem pont nem ránk kíváncsi.
- Nem csak rátok,de engem is eltaszított magától.Castiel elvesztése,fájdalmasabb volt neki bárminél.Azt hiszem elvesztettem azt a mosolygós lányt,akit mindig is imádtam - vallottam be keserűen.
Úgy érzem sosem fogom már látni azt a Reinát,akit eddig ismertem.A rideg,érzéketlen szemei,még mindig előttem vannak,ahogy ellökött magától,amikor megakartam ölelni.





                                                          Reina




Túléltem a Castiellel való szakítás után,kemény három hónapot. Az idő repült,és én reménytelen magányba fojtottam bánatom.Senkivel nem beszéltem,még Nickel sem.Képtelen vagyok beszélni akárkivel is.Ha beszélnék valakivel erről a dologról, még jobban összetörnék,és már nincs minek törnie.A barátaimat egytől egyig elküldtem.Rosa,Amber,Alexy és Eren nap mint nap próbálkoztak bejutni hozzám,de sikertelenül.Az iskolát kerültem azóta is.Nem akartam én lenni a szegény Reina,akit elhagyott Castiel.Az utolsó hónapokat magán tanulóként tettem le.Már amennyire tudtam tanulni.
Egyszerűen nem álltam még készen.Egyetlen dolog volt,amiért kimozdultam a lakásból,az éjszaki séták voltak. A sötét megnyugtatott,és biztonságot adott számomra.Ahogy,a kellemesen meleg levegőjű éjszakai sötétben sétáltam esténként,egy szebb jövőről álmodoztam.
A mai estém sem telt másként,csak annyiban,hogy más útvonalat választottam.Egy olyat,amin azóta nem mentem végig,mióta Castiel elment.Ahogy a házuk elé értem rá néztem az ablakára.Sötét volt.Az egész környék, a ház, arra emlékeztetett mit vesztettem el.Lehajtott fejjel ballagtam a házunk felé,és az járt a fejemben,hogy így már semmi értelem az életemnek.Egy zavarodott,rideg,elveszett lány lettem.
Kiakartam zárni ezt a gondolatot a fejemből,de nem ment.

Ahogy a beléptem a lakásba nagy üresség fogadott.Agatha elment.Időt akar nekünk adni.Mintha az idő változtatna valamin is.
Felvánszorogtam a szobám ajtajáig.Elnéztem Nick ajtaja felé,sötét volt már.Azt mondta megvár,de biztos elnyomta az álom.Kinyitottam a szobám ajtaját,és bementem az én börtönömbe.Ez lett a börtönöm,ahonnan nem tudok szabadulni.Felkapcsoltam a villanyt,és körülnéztem.Rendetlenség.Régen nem engedtem meg magamnak,hogy akár egy porszem is legyen valahol,de az már régen volt.A jelenemet nem érdekli,hogy néz ki a szobám,és hogy nézek ki én.Semmi sem érdekli.
Ledőltem az ágyamra,és a plafont bámultam.Nem érzek mást,csak fájdalmat.Vajon meddig fog még így lenni?
A telefonom riaszt fel szenvedésemből.Megnézem ki a hívó.Nem lepődtem meg.Rosa volt.
Kinyomtam,és a belefúrtam az arcom a párnába.Napok óta csak sírni szeretnék,de nem megy.Mintha az összes könnycsatornám kiszáradt volna.Mindig azt mondják sírd ki magad,és jobb lesz.De mi van,ha nekem nem megy?
Próbálkoztam,de nem ment.Magamra húztam a takarót,és álmodni akartam.De még álmaimban sem szabadulok meg Castieltől. Üldöz a perzselő szürke szempár,az elveszett pajkos mosolya.
Minden egyes este,fájdalmas emlékek villannak az agyamba.A erős keze,ahogy megérint,a csókja,amitől a szívem kiugrott mindig a helyéről.
Reménytelenül ölelem meg a mellettem lévő párnát.Még érzem rajta az illatát.Mélyen beszívom azt a kellemesen fűszeres illatot.Hiányzik.Nagyon hiányzik.Bárcsak minden másként alakult volna,bárcsak velem lenne,és kiemelne ebből a purgatóriumból,amiben most érzem magam.


                                                           

                                                              ***


A elkövetkező napjaim is ugyan úgy teltek.Felébredtem,és csak feküdtem az ágyamba.Néha kinéztem az ablakon,és néztem az embereket.De sokáig azt sem tettem,mert mindig az a nap jutott eszembe,amikor ugyan ezt csináltam.Mikor először megpillantottam őt,ott az utcán.Mikor még nem tudtam,hogy ő lesz a végzetem.Úgy éreztem ezt sohasem fogom kiheverni.
Leültem a sminkes asztalomhoz,és belenéztem a tükörbe. A tükörképem más lett,nagyon más.Kék szemeimből eltűnt a ragyogás,ajkaim kiszáradtak,és ívtelenek voltak.Egy apró mosolyra sem voltam képes.
Megfogtam a fésűm,és elkezdtem kifésülni hajamból a kócokat.Számtalan emlék villant a szemeim elé.
- Castiel imádta a hajam.Szerette amikor kiengedtem,és érezte az illatát - dünnyögtem magamban.
Gyűlölettel néztem magamra.Mindentől megakartam szabadulni,amit Castiel szeretett rajtam.De hogyan,ha az egész testem szerette?
Megfogtam az asztalomon heverő legélesebb tárgyat.Szabadulni akartam a kínzó fájdalomtól.Utáltam a tükörképem.Utáltam,hogy még mindig egy ártatlan,sebezhető lánynak látszódtam.Utáltam,hogy ahova csak néztem magamon,Castiel jutott eszembe róla.
Lepillantottam a kezembe lévő tárgyra,majd szorosan megmarkoltam.
Kicsúszott az irányítás a kezeim közül,az érzelmeim felett.Nem tudom elfogadni,hogy így éljek tovább...

" Nem lesz,semmi gond "

Útközben nagyon is izgultam,hogy vajon mi fog rám várni Amber anyjánál.
Ahogy a ház elé értem,még izgatottabb lettem.Izzadni kezdtem,és a szívem a torkomban dobogott.
Felhajtottam a bejáróra és kiszálltam.Megrémültem amikor a telefonom megszólalt a kezembe.Bella hívott,de kinyomtam.Nathaniel már várt az ajtó előtt,minél hamarabb túl akartam esni a dolgon.Később akartam visszahívni Bellát.Lenémítottam a mobilt,és elindultam Nath felé.Elég komor arckifejezéssel nézett rám.
Mesélte már párszor,hogy az anyja nagyon nehéz esett,de olyan szörnyű mégsem lehet ahogy leírták.
Idegesen álltam Nath elé.
- Szia,Nath - köszöntem neki kedvesen.
- Szia - adott egy puszit az arcomra. - Készen állsz?
- Persze.Régóta várom ezt a napot,te is tudod - indultam el az ajtó felé.
- Reina,minden igaz amit anyámról mondtam.Ne hagyd,hogy megbántson.Kemény tud lenni nagyon - aggódott.
- Nem lesz gond,próbálkozzon csak - nevettem.
Nathanielnek és Ambernek gyönyörű háza volt.Akár egy palota,régies,de drága dolgokkal volt tele,és az isten tudja hány szoba volt a házban.Hatalmas volt.Nath bekísért a nappaliba,leültünk a kanapéra,és vártuk az édesanyját.Pár perccel később egy elegánsan felöltözött nő lépett be,szőke haja volt,mint a gyermekeinek,az alakját pedig még én is megirigyeltem.
Amber fajta mosollyal az arcán ült le velem szemben.Meg sem tudtam szólalni olyan ideges voltam.
- Szóval te vagy Esther lánya.Hasonlítasz rá.Az én nevem Celeste Roberts.Örvendek - nyújtotta a kezét.
- Reina Esther Clair - válaszoltam,felálltam és kezet fogtam vele,majd leültem.
A szavak,még mindig nem jöttek ki a torkomon.Le meredve ültem előtte,és csak néztem rá.Nath megszorította a kezem,majd a fülembe suttogta,hogy nincs mitől félnem,ő itt van mellettem.Amber trappolt be a nappaliba,és leült ő is mellém.Mind Celestre néztünk.
- Izabella elhadarta nekem múltkor a telefonba,hogy Angel Hamiltonról szeretnétek többet megtudni.Szóval,hallgatlak - mondta,majd kortyolt egyet az italába.
- Az édesanyámról és Angel kapcsolatáról szeretnék megtudni többet.Találtunk Izabellával egy fényképet,amin ők voltak.Látszott a képen,hogy több van köztük mint barátság.Nemrég pedig Angel szólta el magát,hogy mennyire szerelmes volt anyába.Mrs Roberts,Bellának azt mondta ismerte őket.Szeretnék én is tudni mindent róluk - néztem rá kérlelően.
-  Valóban sokat tudok a kapcsolatukról,valaha barátnők voltunk mi hárman.Caroline,Esther és én.Anyád mindig megkapta amit akart,bármiről volt is szó.Kicsi Esther biztos,hogy készen állsz az igazságra?
- Igen.Tudni akarom mit rejt Anya és Angel múltja.
- Én nem titkolózom előtted,mint Agatha és Caroline.Túlságosan is utálom őket ahhoz,hogy hallgassak a titokról.
- Kérem kezdjen bele...
-  Hol volt,hol nem volt,volt egyszer egy szép szőke lány,aki beleszeretett egy senki kis zenészbe...- kezdte cinikusan.
- Anya! - szólt Celestre,Amber
- Jól van vissza fogom magam - nevetett,és egy meggyújtott egy cigarettát. - Esther és Angel őrülten szerelmesek voltak egymásba.A gimi utolsó évében jöttek össze,és az év végéig együtt is voltak.Persze, amint vége lett a giminek,akkor is együtt maradtak,csak ritkábban tudtak találkozni.Esther szülei tiltották a kapcsolatukat,mert jobbat szántak neki.Ekkor került a képbe Rayen Clair.Egy évvel volt idősebb nálunk,Rayen szülei,és a te nagyszüleid nagyszerű lehetőségnek látták a két család egyesítését.Hatalmas vállalkozása volt mind a két családnak.Esther persze nem akarta elfogadni,hogy nem lehet Angellel.Megakart vele szökni jó messzire,de nem tudott.Rayen rájött a tervére,és megakadályozta.
Angel,amiért úgy látta,hogy Esther csak szenvedne mellette,elhagyta.Jobbnak látta,ha feláldozza a szerelmét azért,hogy anyádat boldognak lássa.Utána Esther nagyon összetört,de hamar összeszedte magát.Egyre közelebb engedte magához Rayent. Azt mutatta a világ felé,hogy boldog Rayennel,de korán sem volt így. Mikor Angel rájött,hogy mekkorát hibázott,már késő volt.Az esküvői előkészületek már megvoltak.Esther elzavarta Angelt,pedig még akkor is nagyon szerette.Talán,ezért is töltött vele egy éjszakát,az esküvő előtti napon.Mondván,hogy elbúcsúznak egymástól,és ez egy szép emlék lesz.De az,az este,egy örök emlék lett...
-  Anya sosem szerette apát? Angelt szerette? - néztem magam elé hitetlenkedve.
A boldog családról alkotott képem egy perc alatt összedőlt.A szüleim sose szerették egymást.Apának pedig valós képzelgései voltak.Nem is annyira a betegsége miatt hitte azt,hogy Anya mást szeret.
- Igen Angelt.Sosem szerette Rayent,de nem tehetett mást,hozzá kellett mennie.Majd örököst szülnie.Mond Reina? Mennyi hazugságot bírsz még el?A teljes igazság nagyon fájdalmas lesz - közölte velem rideg hangon.
-  Anya,ne kínozd már.Ennyi elég lesz.- csattant fel Nath,és indulni akart velem.
- Nem Nathaniel,tudni akarok mindent,akármennyire is fájni fog.Mondjon el nekem mindent.Mindent,ami még mindig arra kényszeríti Angelt,hogy foglalkozzon velünk,Esther gyerekeivel.Nem értem,miért akar az életünk része lenni?Lehet bűntudatból?Vagy az emlékek miatt?Tudni akarom!
- Hát nem figyeltél Kicsi Esther? Szerinted Angel, miért akar melletted és a bátyád közelébe lenni? Vajon mi lehet az az örök emlék,amit Angeltől kapott anyád azon az utolsó éjszakán?
Próbáltam értelmezni a szavait,annyira össze voltam zavarodva.Anya és Angel az esküvő előtt együtt voltak.Anya mesélte nekem,hogy a nászúton fogantunk...Nem... Nem...Lehet,hogy már előtte,azon az éjszakán teherbe esett?
- Nem lehet Angel az apám... Hazudik...Nem.... -  borultam ki.
- Pedig ő az. Esther,nagyon jól titkolta.Senkinek nem tűnt fel a dolog.Agatha,Caroline és én tudtuk csak.Számtalanszor kértem őket,hogy mondjuk el az igazságot Angelnek,de nem akarta anyád.Nem bírtam nézni,ahogy Angel egyre lejeb csúszik,szenved Esther hiányától,és attól,hogy másnak szült gyermeket.Ezért gyűlölöm Esthert,amiért hagyta,hogy Angel tönkre menjen... Minden erőmmel megakartam keseríteni az életét.Az nap amikor elköltöztetek,akkor akartam robbantani a bombát az igazságról. De anyád valahonnan megsejtette,és hamarabb lépett mint én.
- Ez nem lehet.Nem hazudhatott mindenki nekem - borultam sírva Amber nyakába.
- Nyugi Clair.Csss - vigasztalt Amber és a fejem simogatta.
Az érzéseim össze vissza kavarogtak bennem.Hogy voltak képesek ennyi éven át hazudni? Anya pedig még akkor is tagadta amikor apa rájött,hogy tényleg nem az ő gyermekei vagyunk.Igaz volt minden, amit akkor apa mondott.Miért tartott ki akkor mégis anya apa mellett?
Angel pedig annyi szenvedésen mehetett keresztül.De most rendben van az élete.Ezek szerint a közeledése felénk,nem volt alaptalan.
Felemeltem a fejem Amber vállától,és Celestre néztem.
- Angel tudja? - kérdeztem mérgesen.
- Tudja.Caroline elmondta neki.
- Mindenki csak hazudott körülöttem - fakadtam ki újra sírva.
Azt sem tudtam már,hogy mi igaz,mi nem.Egy pillanatig elgondolkodtam azon is,hogy talán hazudik Celeste.De ahogy összeraktam a képkockákat,rá kellett jönnöm,hogy nem.
Az egész eddigi életem,egy totális hazugság volt.Egy illúzió,amit a családom talált ki.
Nem akartam magamban tartani a dolgot.Nicknek is joga van hozzá,hogy megtudja az igazságot.
Felpattantam a kanapéról és Celestre néztem.
- Köszönöm,hogy elmondott mindent.Ami az anyámat érinti,lehet,hogy maga gyűlöli,de én nem tudom.Mindennek megvan az oka.Ahogy az ő tetteinek is.Hazudott nekem és Nicknek,de az anyám.Most pedig ha megbocsájt,mennem kell - felvettem a táskám és kiindultam.
Nem vártam meg semmilyen reakcióját.Többre nem voltam kíváncsi.
Keserű,és mély fájdalmat éreztem.Agatha,Caroline és Angel is hazudtak nekem.Könnyeimmel küszködve ültem be a kocsiba.
- Nem hagyom,hogy ilyen állapotban vezess - nyitotta ki az ajtót Amber és kiráncigált a kocsiból.
- Most ne ... hagyj magamra - néztem rá kérlelően.
- Normális vagy? Ilyen helyzetben,hogy hagynálak magadra.Most pedig szépen beülsz,és haza viszlek - utasított,majd mutatott az anyósülésre.
Megadóan beültem mellé.
- Nem haza akarok menni - szólaltam meg letörten.
- Akkor hová?
- Angelhez.Csak nem tudom,hol lakik - néztem rá.
- Várj itt.A kulcsot magammal viszem. Nath biztos tudja merre lakik.Megkérdezem - kiszállt a kocsiból és befutott a házba.
A telefonomra pillantottam.Bella keresett egy párszor,de Castiel nem hívott vissza.Nem volt kedvem most Bella fecsegését hallgatni,így Cast próbáltam újra elérni,de sikertelenül.Csalódottan szorongattam a telefonom a kezembe.Fejem az ablakhoz támasztottam,és mély levegőket vettem.
Az élet annyira,de annyira igazságtalan.Végre rendes menetén halad az ember élete,de mindig történik valami,ami felborítja azt.A sors közbe szól,és tesz arról,hogy ne legyünk nyugodtak.
Az arcomat égető könnyeim újra eleredtek. Egy senkinek éreztem magam,egy áldozatnak,akit végig az orránál fogva vezettek.Ott volt még Nick és Eren is.Eren,akivel majdnem közelebbi kapcsolatba kerültem,a testvérem.Égtem a vágytól amikor hozzámért,hogy megcsókoljon.Reszkettem az érintésétől.Közben pedig,mindvégig a testvérem iránt éreztem ezt. Mi lett volna ha engedek neki? Vérfertőzés egy hazugság miatt?
- Itt vagyok.Itt a cím! - ült be a kocsiba zihálva Amber.
- Menjünk akkor - bólintottam neki.
Aki Ambernek adott jogosítványt,az egy agysérült ember lehetett.Nem tudtam megszámolni hány piroson, és stop táblán hajtott át. Próbált érvelni azzal,hogy miattam teszi azért ,hogy minél hamarabb odaérjünk.
A lakótelephez érve kimondhatatlan idegesség lett úrrá rajtam.Nem hibáztattam teljes mértékben Angelt,de tudott a létezésünkről,és mégsem tett semmit.
A megadott lépcsőházba,és emeletre mentünk Amberrel.Megálltam az ajtó előtt,és a szőke lányra néztem.
- Velem maradsz? - suttogtam.
- Veled. Ha kell,lekaratézom az apádat.Nyugi nem lesz baj - mosolygott.
Remegő kézzel nyúltam a csengő felé.Amber megfogta a kezem,és rányomta a csengőre.A hangjára összerezzentem.Készen is álltam erre a beszélgetésre,meg nem is.
Nem telt el pár másodperc,és nyílt az ajtó.A kócos Eren nyitott ajtót.
- Ti mi a frászt kerestek itt? Honnan tudjátok hol lakom? - kérdezte meghökkenve.
- Ne légy egoista.Nem hozzád jöttünk - morogta Amber,majd arrébb lökte az ajtóból Erent,és behúzott magával.
- Na ide figyelj kislány.Semmi jogod,csak úgy bejönni a lakásomba.Tűnjetek el amíg szépen mondom - mutatott idegesen az ajtóra Eren.
- Fogd be a szád Macsókám.Az apádat keressük - küldött haragos pillantásokat Eren felé Amber.
Eren egy kicsit meglepett fejet vágott.
- Honnan tudjátok ki az apám?
- Mi ez a lárma? -  szólalt meg Angel,ahogy kijött az egyik szobából.
Ránéztem arra a férfira,akiről mindig azt hittem,hogy csak anya egyik szerelme volt.Keserűen néztem az arcára,most hogy tudom ő az apám,feltűnt a sok hasonlóság is köztünk.A szemünk,a szánk formája.Legszívesebben a karjaiba borultam volna,és csak öleltem volna,de csalódottságom hatalmasabb volt a szeretetemnél.
- Hozzád jöttem - törtem meg a csendet.
- Gyertek üljetek le - mutatott a nappaliba levő székekre.
- Nem akarok leülni.Kérdezni akarok valamit - kérdeztem közömbös arccal.
- Reina,valami baj történt ? A szemeid tiszta könnyek - aggódott,és közelebb jött hozzám.Megakarta fogni a karom,de elhúztam.
- Felelj nekem egy kérdésre.De őszintén.Te vagy az igazi apám Angel? - kiáltottam sírva.
A szobába megfagyott a levegő.Angel ledöbbent arccal nézett rám,ahogy Eren is.
- Te beszívtál? Már hogy lenne az apád! - vetette nekem oda ingerülten Eren.
- Az igazat Angel! - folytattam
Angel lehajtotta a fejét,és bólintott.
- Jogom lett volna tudni - ordítottam sírva,és elé álltam.Fejét felemeltem,hogy rám nézzen.- Miért nem mondtad el?
- Nem mondhattam.Vagyis elakartam,de Car azt mondta várjak még vele.Most vagytok túl anyátok halálán,és nem bírnál el ekkora terhet most.Annyira sajnálom Reina.Hidd el,nem akartam örökre titokban tartani.Így láttuk jobbnak.Ha eljött volna az ideje,elmondtuk volna neked és Nicknek is,meg Erennek  - mondta bűnbánóan.Szemeibe könnyek jelentek meg,de még nem tudtak engem meghatni.
Eren húzott arrébb,és Angel elé állt.
- Mit tettél te barom? - ordította neki. - Hogy hazudhattál egy ilyen dologban? Hogy?
- Fiam...
- Ne hívj így.Tudod te mit tettél? Úristen - kapott a fejéhez Eren. - Ismét tönkre tetted az életem.Érted?
- Hallgass végig és megértesz - kérte Erent.
Eren bosszúszomjasan nézett Angelre,és megragadta a pólóját.
- Értselek meg? És engem ki fog? Nem tudtam róla,hogy Reina a testvérem,és beleszerettem. Te állat.Szerelmes vagyok a tulajdon nővérembe.Ez mind a te hibád - kiabálta Eren és megrángatta az apját.
Dermedtem hallgattam Eren szavait,ahogy Angel is.
- Én nem tudtam,hogy ti... - nézett hol rám,hol Erenre.
- Igen volt olyan,hogy mi.A ostoba hazugságod miatt,majdnem katasztrófa lett.Soha többet nem akarlak látni - elengedte Angelt ,majd rám nézett. Szemeibe mély fájdalmat éreztem.Eren szíve most tört össze.Olyan sok idő után végre szeretet,és mégse lehet boldog,mert a testvérébe szeretet bele.Feldúltan felhúzta a cipőjét,és kiment a lakásból.
Amberre pillantottam,aki lefagyva bámulta az eseményeket.Nem hagyhattam magára Erent,meg kellett beszélnem vele is a dolgokat.Vetettem még egy utolsó pillantást az összeomlott Angelre,és Eren után futottam.
A fiú szélsebesen a kijárat felé szaladt.Minden erőmmel azon voltam,hogy utolérjem.
A szavai még mindig kavarogtak a fejemben.Szerelmes.Csupán egy múló szeszélynek gondoltam az irántam érzett érzelmeit.Egy kalandnak,testi vonzódásnak,semmi másnak.Sohasem gondoltam volna,hogy ő szerelmes belém.Tyler az igazat mondta.Minél jobban szeret valakit,annál jobban megakarja bántani.Szóval azért erőszakoskodott velem annyit,mert a szíve mélyén szeretett.
Kiértem a ház elé,de Eren eltűnt a szemem elől.Esélyem sem lett volna utol érni,sokkal gyorsabb nálam.
- Itt vagyok - hallottam meg Eren hangját a hátam mögött.
Megfordultam,és a fiú a ház oldalának dőlve guggolt.Mély levegőt vettem,és leguggoltam mellé.
- Én,nem tudtam.Sajnálom.Sohase gondoltam volna,hogy a testvérem vagy - mondtam és megérintettem a vállát.
- Amit bent mondtam felejtsd el.Sőt,felejtsen el mindenki.Ismét rohadtul szar lett minden körülöttem.A fenébe is -  dühöngött,majd felállt,és indulni készült.
Felpattantam a helyemről,majd megfogtam a karját.
- Ne mondj ilyet - szólaltam meg.
- Már miért ne? Az apám egy hazug ember.Apám? - nevetett gúnyosan. - Helyesbítek,a mi apánk. Reina. Szerinted,hogy érezzek most? Azt hiszed,hogy egyik pillanatról a másikra,testvéremként tudok rád tekinteni? Hát nem. Akárhogy próbálok másként nézni rád,nem megy.
- Nekem sem könnyű,ezt elhiheted.Nem azt mondtam én sem,hogy egyből testvéremként szeretlek.De ezen már nem tudunk változtatni,csak elfogadni - dünnyögtem lehajtott fejel.
Óvatosan megérintette az állam,és felemelte a fejem.
- Elfogom fogadni,mert egy vérből valók vagyunk.De előtte meg kell tennem valamit.Kövezzenek meg, vagy égessen el máglyán,nem érdekel.De még a szívem szerelmes,és addig a vágyaim fognak vezetni,amíg nem kapom meg,amit akarok - mondta a szemembe.
Ismét láttam a száján azt a mosolyt,amitől mindig megremegett a testem.Most sem volt másként.Tudtam mire gondol Eren.Talán a hajmeresztő gondolata volt rám ilyen hatással, vagy még az elfojtott érzelmek,amiket még akkor éreztem mikor nem tudtam,hogy az öcsém.A hidegrázás futott végig rajtam,ahogy méregetett.
- Ez ostobaság -  szóltam halkan.
- Az volt ostobaság,hogy nem tettem meg az előtt,mielőtt kiderült volna minden.Akkor könnyebb lelkiismerettel hajtottam volna végig.

Átölelte derekamat,szorosan összesimultunk.Lehajolt hozzám, és szája végigfutott az enyémen. Lehunytam a szemem. Sosem lenne merszem megfogalmazni, mit éreztem, amikor megcsókolt, előbb tapogatón, majd önfeledten,mintha nem tudtunk volna az igazságról.
 - Meg kellett tennem - suttogta amikor elengedett.
Kábultan tekintettem fel rá.Nem hittem volna,hogy ezt megtesszük.Egyben szégyelltem is magam,meg nem is.Szégyelltem,mert a féltestvérem,de nem mi tehettünk róla,hogy a vágy élt még bennünk.Két idegen voltunk még pár nappal,órával ezelőtt.Erennek igaza volt,egyik pillanatról a másikra,nem tudtuk leküzdeni a testi vágyainkat,bármennyire is tudtuk,hogy ez nem helyes.




                                                                   ***

Nem tudtam visszamenni Angelhez.Időre van még szükségem,hogy feldolgozzam a történteket.
Eren a szavát adta,hogy az előbbi dolog köztünk marad,és elfelejtjük örökre.Megpróbálunk testvérként közelebb kerülni egymáshoz.
Amber haza is velem tartott.Megígérte mellettem lesz,és így is tett.Amint leparkolt a házunk előtt,ismét előtört rajtam az a düh,amit akkor éreztem,amikor Celeste elmesélt mindent.
Beakartam olvasni Agathának és Carolinenak a sok hazugságért.
Hazudtak nekem,és többé már nem leszek képes hinni nekik semmiben.
Amber szorosan a nyomomban volt,ahogy a ház felé haladtunk.Egy pillanatra megálltam az ajtó előtt, majd mélyet sóhajtottam,és bementünk a házba.
Meglepetésemre nem csak Agatha és Nick volt otthon.Ott volt Caroline és Bella is.
Amint megálltam a nappali ajtajában,mindenki rémülten pillantott rám.Biztos voltam benne,hogy feltűnt nekik a kisírt szemem,mert rémült tekintetük átváltott szomorú pillantásokra.
Egyből arra gondoltam,hogy Angel biztos értesítette Agathát,hogy mi történt.
Ahogy farkasszemet néztem mindenkivel,és néma csend uralkodott a szobába,még jobban dühbe gurultam.Legalább annyi lenne bennük,hogy megszólalnak.Eléggé feldúlt voltam már ahhoz,hogy belekezdjek a mondandómba,amikor Bella hirtelen elém viharzott,és fulladásig szorongatott.
- Barátnőm.Annyira sajnálom.Nem hittem volna,hogy ezt valaha is megteszi az a barom... - szitkozódott.
Nick is Bella mellé állt.
- Nincs semmi baj húgi.Együtt túléljük.Mindig mindenben melletted vagyok,tudod.Annyira rossz így látni - ölelt át ő is.
Bellán nem lepődtem meg,de Nick szavain igen.Egyáltalán nem volt lesokkolva a hallottaktól.Pedig kettőnk közül,ő a lobbanékonyabb.Azt hittem,ha megtudja,egyből Angel keresésére indul.
- Bogaram,nem lesz semmi gond - szólt nekem Agatha.
- Mi az,hogy nem lesz semmi ? Hogy mondhatsz ilyet? Most dőlt össze az életem.Hazugságokban éltem eddig.És te azt mondod nem lesz semmi gond? Hogy tudsz ezek után a szemembe nézni? - kiáltottam rá. Arca teljes meglepettséget mutatott felém.Úgy csinált,mint aki nem tudja miről beszélek.
- Reina.Ezzel nem dőlt össze a világ.Ne gondolj ilyenekre.Agatha,pedig nem hibás Castiel hülyesége miatt - fordult felém kisírt szemekkel Caroline.
Egy percig elgondolkodtam azon,hogy miről is beszélünk?Castiel?
- Mi a fene köze van Castielnek ehhez ? - néztem rá értetlenkedve és dühösen.
- A szemeid,sírtál.Ha nem Castiel tette miatt,akkor miért? - mondta Bella és megfogta a kezem.
Kikerekedett szemekkel bámultam Bellára.Ők Castiel miatt vannak itt?Ezek szerint nem tudják,hogy tudom az igazságot?
- Reina.Szerintem nem egy dologról beszélünk most - állt mellém Amber. - Ti Castielre gondoltatok,de mi teljesen más miatt vagyunk kiakadva - nézett a többiekre.
- Mi történt még ? - kérdezte aggódva Nick.
- Majd később - vágtam rá. - Hol van Castiel? Mit csinált amiért kiborultatok? - soroltam idegesen.Egy pillanat alatt elfelejtettem Angelt,és ezt az egész históriát.Bármennyire is fájt ami ma történt,Castiel a legfontosabb az életemben.Nem érdekelt semmi már,csak ő.
- Reina... - kezdett bele Bella. - Ma reggel...
- Mondjad már! - ordítottam rá és megfogtam az arcát,hogy a szemembe nézzen.
- Ma reggel elköltözött - folytatta,majd könnyek szöktek a szemébe.
A világ megállt körülöttem.Lefagyva bámultam Bellára.Nem akartam elhinni amit mondott.
- Ez nem igaz - mondtam a könnyeimmel küszködve.Ahogy ránéztem arra a fájdalmas arckifejezésre, láttam,hogy ez nem hazugság.
Kibírhatatlan volt az az érzés,ami egyre csak öntötte el a szívemet.Mintha valaki kitépte volna a helyéről.És a fájdalom csak nőttön nőt,amíg már levegőt is alig kaptam.Csak néztem a többiekre,és nem tudtam megszólalni.Egy hang sem jött ki a torkomon.
Bevillant az agyamba a reggel el nem olvasott levél.A többiek jelenléte már nem érdekelt egyáltalán.Felszaladtam a lépcsőn,és a szobámba mentem.A levelet kezdtem el keresni,de nem találtam sehol.
Hisztérikusan nyitogattam ki a fiókokat az asztalomnál.Minden egyes eltelt perccel,amit a levél keresésével töltöttem,még nagyobb sírás jött rám.Nem tűnhetett el csak úgy.
Megfordultam az ajtó felé,hogy Nicknek szóljak,de már ott állt letörten Bellával és Amberrel.
- Hol van a levél,amit reggel elakartam olvasni amikor bejöttél? - néztem Nickre.
- Utoljára az ágyadban láttam.

Felforgattam az ágyam,és a párnám alatt megtaláltam.
Remegő kezekkel vettem elő a levelet.Nem akartam elhinni,amit Bella mondott.Castiel nem tehette ezt.
Behunytam a szemem,amint megpillantottam a lapon a nevem.
Nem akartam,hogy ez a valóság legyen.Azt akartam,csak álmodjam azt,hogy ez a levél a kezeimben van.
Nick leült mellém,és megfogta a vállam.
- Reina... - csuklott el a hangja.
Kinyitottam a szemem,és a bátyámra néztem.Patakokban folyó könnyeim a levélre hullottak,majd csak áztatták azt a papírdarabot...


                                                                Reina


 Gondolom már felébredtél és észrevetted,hogy nem vagyok melletted.Valószínű  hívni is próbáltál,de nem voltam elérhető.Soha nem fogom tudni magamnak megbocsátani,hogy ilyen módon kellett búcsút intenem neked.BÚCSÚT ! Többször is kérdezted,hogy miért voltam olyan távolságtartó veled. A búcsú miatt. Tudnom kellett,hogy bírok-e nélküled élni?Szánalmas vagyok,de kibírtam.Tudom kíváncsi vagy az okokra is.Most bevallok neked mindent,amit szemtől szemben nem mertem. A mai naptól kezdve,apámnál fogok lakni.Nemrég felkeresett,és egy remek hírt közölt velem.Bár nem kértem tőle,de bejuttatott engem és Lyst egy elit zeneiskolába Japánba.Örültem is az esélynek,meg nem is.Minden álmom az volt,hogy egy ilyen iskolába járjak,de sosem kerültem be a jegyeim,és a magatartásom miatt.Másrészt vonakodtam az esélytől,hisz el kellett volna válnom tőled.Mert apa egyik kikötése az volt,hogy ezt az évet már ott fejezzem be.Napokon át őrlődtem,hogy miként döntsek.Apa minden nap ostromolt a sok lehetőséggel,amit abban az iskolában  szerezhetek,és hogy Japánban,talán könnyebben érvényesülhetünk Lyssel a zene iparban. Lysander egyből igent mondott,neki nem volt akkora visszatartó oka,mint nekem.Életem legnehezebb és legfájdalmasabb döntését hoztam meg.Azt,hogy elmegyek. Lehet most egy önző embernek gondolsz,és így is van.Önző vagyok,mert elhagytalak az álmaim miatt.Tudom,most azt kérdeznéd tőlem,hogy miért nem gondoltam a távkapcsolatra?A távkapcsolat egy marhaság.Te is annak tartod,tudom. A távolság megölte volna a szerelmünket.Japán nem itt van.Talán,hónapokig nem is láttuk volna egymást.Valamelyikünknek előbb utóbb elege lett volna. Hidd el,elakartam mondani neked,de tudtam mi lett volna a válaszod. Biztos vagyok benne,hogy elengedtél volna.Te mindig mindenkinek a jót akarod.De én ezt nem akartam.Nem akartam látni,ahogy szenvedsz attól a tudattól,hogy én elfogok menni.Kívülről az örömöt mutattad volna,de belülről marcangolt volna az érzés. Így hát,ezt az utat választottam.Elvesztetted a bizalmad bennem,és tudom,hogy sohasem fogod megbocsátani,amit most tettem.Soha nem fogom magamnak sem megbocsátani. Azt akarom,hogy tudd SZERETLEK! Hogy a veled töltött napok voltak a legboldogabbak az életemben.Tudom,hogy mostantól ezerszer újra fogom élni az együtt töltött napokat.Hallani fogom  emlékeimben a nevetésed,látni fogom magam előtt az arcod,és érezni fogom az ölelésed.                 Minden hiányozni fog,jobban mint képzelnéd.Beléptél az életembe,és örömet szereztél nekem.Szerettél,elfogadtál úgy ahogy vagyok.Köszönöm az élményeket,és az emlékeket,amiket életem végéig őrizni fogok.  Egy dolgot kérek csak tőled: Soha ne felejts el,soha ne feledd azokat a hónapokat,amiket együtt töltöttünk. Bocsáss meg mindenért.Ha most azt hiszed hazudtam,hogy szeretlek,az nem igaz. A gondolat maga,az a hazugság.Csak téged szeretlek.Gyűlölj,szidj,utálj,de kérlek sohase feledj el.Nem voltam veled őszinte,és nem búcsúztam el tőled. Ezért megértem,ha gyűlölni fogsz.De gyűlölök búcsúzkodni,még jobban gyűlöltem volna magam,ahogy láttam volna  a könnyes arcod.Ha az élet újra feléd sodor,kérlek zúdítsd rám az összes haragod,amit most  ezzel okozok neked.Nem tudom mikor láthatlak újra.Még egyszer le kell írnom,hogy szeretlek,és kérlek bocsáss meg egyszer nekem.Te a részem lettél.Próbálj meg boldog lenni.Kérlek tedd meg ezt nekem... Lehet,hogy nehéz lesz,és most nem úgy érezed,hogy ez lehetséges,de én azt szeretném ha mégis megpróbálnád... 

                                                                         Szeretlek 



Életemben először adtam jelentőséget annak a szónak,hogy vége... naponta százszor is kimondjuk ezt a szót, de nem is tudjuk, mit beszélünk, amíg nem találkozunk egy igazi " végé "-vel. De amikor olyan valaki veszítünk el , akit szeretünk,akkor nagyon is jól megértjük, hogy mit jelent, és ez nagyon-nagyon-nagyon fáj.
Nick aki velem együtt olvasta el a levelet,remegő testtel ölelte át.
- Ígérem neked,itt és most,hogy ezt nagyon megfogja bánni,ha újra a közeledbe jön - ölelt át szorosan.
A szavak ismét bennem maradtak,mintha néma lettem volna.Az erőm elszállt,a lelkem elhagyott,a szívem pedig összetört.
A könnyeim elmaradtak,pedig legszívesebben zokogtam volna,de egy könnycseppet sem tudtam már ejteni.Összetörten,de rezzenéstelen arccal néztem az előttem ülő Bellára és Amberre.Ránéztem újra a levélre,és Bella kezébe nyomtam.Némán bámult rám pár percig,de aztán beleolvastak.Csak szótlanul figyeltem,ahogy a szemgolyóik a sorok között cikáztak.Nem éreztem semmit,mintha sohasem lettek volna érzelmeim.A szemem nem könnyezett,de a szívem vérzett.Tudtam,hogy ezt soha az életben nem fogom megbocsájtani Castielnek.A bizalmam összetört,örökre elvesztett.
- Ooo szívem - borult a nyakamba Amber.Mozdulatlanul tűrtem,ahogy átölel.Nem voltam képes megölelni.Sőt,soha többé nem akartam senkit sem.
- Szóval ez volt a terv része... - mondta a levelet nézve Bella.
- Ügyesen kitervelte a testvéred - feleltem ridegen.
- Nem Casteilről beszélek - nézett rám.
- Akkor kiről? - kérdezte Nick.
- Az apámról.Ezt ő tervelte ki...